Boldog Karácsonyt!

Ho-Ho-ho-hooooooooooo 

Áldott, Békés, Nagyon Boldog, Szeretettel teli Karácsonyt kívánunk Mindenkinek

Catty, Tom, Dávid, Dominik , Patrik és Oliver

100.

El sem hiszem, hogy eljutottam a 100. bejegyzésig :)
Ezért a különleges cím és nem is valódi, ami így hangzana:

Karácsonyi éneklés az iskolában

Ez az újdonságok éve Dávidéknál. Eddig a Karácsonyi ünnepség a Művelődési házban került megrendezésre. Idén ez elmaradt, helyette az iskola adott otthont a karácsonyi ünnepségnek és a Karácsonyi éneklésnek.

Az énekkar adott egy rövidebb műsort az aulában gyertyafény és karácsonyfa mellett és közös énekléssel zárult. 

Az első szerelem....

Hát ez is elérkezett?

Annyira édes s olykor elviselhetetlen. Még szerencse, hogy ilyenkor eszünkbe jut, hogy mi is ilyenek lehettünk anno. Egyik percben szárnyal, másikban pedig befordul és tüskés kis sündisznó.

Nem mondott semmit csak....

Az úgy kezdődött, hogy egyszer csak azt kérte, hogy vegyünk piros tollat, mert kell az iskolába. De hát olyankor az bekerül az üzenő füzetbe, nem? De annyira csökönyösen hajtogatta, hogy végül egye kukac vettünk piros tollat, bár furcsállottuk, hogy javító színnek a gyerekek zöldet használnak, a piros a tanári javító, vagy nem?

Majd szép lassan feltűnt, hogy nem minden adventi naptárba rejtett csoki-mikit eszik meg abban a pillanatban, hogy megtalálja. És végül a Camponában sétálva egyszer csak azt mondta, hogy látott egy gyűrűt, ami jó lenne Csengének. Na ekkor esett le :-) Mert, hogy nem őt húzta az osztály ajándékozásban.

Luca nap és Karácsonyi vásár

Domiéknál az iskolában van e kedves hagyomány. Luca napján vásárt rendeznek. Ezen a vásáron saját készítésű portékákat, vagy otthon már nem használt, de jó állapotban lévő játékokat, kedvenceket árulhatnak a gyerekek és persze vehetnek is a többiektől. Nagyon jó kis buli. Egyrészt alkalmat szolgáltat a z Adventi készülődésre, ráhangolódásra, megismerik általa Luca napjának hagyományait, ügyesedhetnek a barkácsolás révén és otthon is megteremti a közös készülődéssel az együtt töltött idő örömét. 

Idén Dávidéknál is bevezetésre került, bár nem Luca napi vásárként, hanem Karácsonyi Ajándék vásár néven fut, de hasonlónak ígérkezik.

Készültek szárított narancsból almából illatcsomagok fahéj rudakkal, mézeskalács figurák és mézeskalácsból készült hűtőmágnesek, ezüst diók, karácsonyi csillag és harang papírból, és szaloncukor süti. 

Mikulás

Kicsit rendhagyóra sikeredett a Mikulás is. Nagyon nem számoltunk a két legkisebb betegségével, hogy négy gyerek mellől nem is annyira egyszerű találkozni a Mikulással és átadni a neki írt és rajzolt nagy becsben tartott leveleket. Igy ahogyan mostanában lenni szokott késében voltunk. Szerencsére nagyiék nem, így náluk már vasárnak megérkezett a Mikulás rénszarvasszánján, hogy otthagyja a gyerekek csomagjait. Én pedig, hogy mentsem a helyzetet, megbeszéltem a fiúkkal, hogy reggelre biztosan lesz meglepi a kiscsizmában, és persze az adventi naptárban, de az igazi csomagokat csak délutánra tudja a Télapó kézbesíteni, mert a hétfő reggelek amúgy is nagyon rohanósak, a 7:20as uszodakezdéssel és a hétvége utáni szokásos őrülettel. És persze a Mikulás azt is szeretné, ha a csomagocskák miatt nem késnénk el az iskolákból.  A fiúk annyira édesek és helyesek. Nem is reklamáltak,  örültek a kis csizmáikba rejtett reggeli apróságnak (a két nagy kedvencnek: zizi és manner nápolyi) és várták a délutáni meglepetést.

Még mindig Krupp

Mára virradó éjjel Oli landolt rénszarvas szánján a mi ágyunkban. Most ő köhögött Krupposan, ha lehet mondani még csúnyábban, mint a múltkor Patrik. Miért, miért, miért?

Úgyhogy ma mentünk a doktor nénihez, bár most már teljesen biztos voltam a diagnózisban. És igazam lett sajnos. De ez annyira szörnyű. Bár viccesen szoktuk mondani a nagyoknak (szoktuk - furcsa, mert csak múlt héten kezdődött, amikor Patriknak lett kruppos rohama először), hogy van két kis Dart Vader otthon. Mert, hogy kb. olyan hangot adnak ki ilyenkor a csöppek. 

És most rosszabb a helyzet, ha lehet ezt mondani, mert Patriknak is visszatért a csoda csúnya, ugatós köhögése, szóval kruppos roham másodszor, és Olinak pedig először, viszont annyira, hogy most este előkerült bizony a rectodelt kúp a hűtőből a vésztartalékos készletből és sajnos be kellett vetnünk, mert Oli nagyon ramaty állapotba került röpke két óra leforgása alatt. Azóta talán kicsit javult a helyzet, nyitva az ablak, hogy hűvös legyen és megy a hideg párásító is. Lenyelték az allergia elleni szirupot és a köhögést is, Oli kapott egy kis lázcsillapítót is. És most épp altatás folyik, Apa beköltözött hozzájuk az elalvás idejére. 

Azt hiszem sűrű éjszakánk lesz, mert ilyenkor minden kis nyekkenésre ugrunk, nehogy baj legyen. Remélem hamar vége lesz ennek a szutyi időnek, vagy elkezd végre hatni az oscillococ és a vitamin, hogy ne nyeljenek be minden felsőlégúti bacit, amitől ha az időjárás is kedvez rendszeres kruppos rohamokra számíthatunk.

Bevált :-)

Mármint az Adventi naptár és a napi meglepetések.
Imádom őket. Ahogyan reggel keresik, kutatják van-e a kis nasi mellett levélke, gyűjthető fenyőfa és miegymás az Adventi naptárban. És örülnek neki. A "Farmerama" nagy kincs lett. Hiszen ehhez csak akkor juthatnak hozzá normál esetben, ha kész minden lecke, nincs semmi más kötelezettség, és egyéb program sem. De nagy tetszést aratott a "Te választhatsz esti mozit", és "Te mondod meg, mit játszunk" is. Remélem a többi kis levélke is hasonló sikereket ér majd el a fiúknál. Lelkesen nézik, hogy a kicsiknek is érkezett-e meglepetés a télapó pocakján lévő zsebekbe.

A képen látható télapó nagyobb testvérének és a zenére táncoló pingvinnek nagy sikere van a kicsiknél. Pár nappal ezelőtt egészen elemkimerülésig hallgattuk hogyan énekel a télapó és néztük hogyan táncol a pingvin.

Advent kicsit másképpen, mint eddig

Minden évben már jóval advent előtt készülnek a Mikulásnak a rajzok és levelek. Hatalmas várakozás előzi meg a karácsonyi időszakot, adventet. Eddig volt egy anyagból készült csodaszép adventi naptárunk, mely a két fiút már lassan 12 éve szolgálja. Remekül teljesített, nem is áll szándékomban száműzni őt, de kinőttük a zsebecskéit.  Már hónapokkal ezelőtt gondolkodtam azon, hogy idén mit fogok csinálni, amikor már a két legkisebbnek is kell valami apróságot varázsolni a zsebekbe. Hogyan fognak beférni 4 fiú apró örömét okozó apróságok abba az egy kicsi zsebbe. Ekkor olvastam Ági blogját, ahol nagyon megtetszett egy remek ötlet, amit persze igyekeztem kicsit a saját ötleteimmel átformálni, a fiúk izléséhez igazítani. Azt hiszem, hogy remekül sikerült az új, nagyokra és kicsikre is szabott adventi naptár. És bár későn kezdtem neki, mint mostanság mindennek, így nem is december elsején reggelre hozott a Mikulás bele finom falatokat és meglepetést, mert az utolsó simításokat még délelőtt végeztem rajta, hanem csak mire hazaértek a betyárok a sulikból. Nagy volt az öröm. Tetszett nekik a Rénszarvas, amit rajzoltam, festettem, és persze egyből felfedezték azt is, hogy miért óvtam tőlük heteken keresztül minden megüresedett wc papír gurigát. De szerintük is megérte :-)

(Azért a korábbi, kedves télapós naptár is felkerült a falra, az ikrek szobájában tölti be méltó helyét, remélem őket is legalább ennyi ideig gazdagítja mosolygós reggelekkel, mint a két nagyobbat.)

És aztán pedig ott volt a másik dillemmám, hogy de mi kerüljön a zsebekbe, a gurigákba. Hiszen Dominak annyira kevés dolgot tudok beletenni édességből, a korábban megszokott apró játékokból, karácsonyfa díszekből pedig már kinőttek és igazság szerint már én is meguntam kicsit őket. De akkor mi legyen? 

Igy karácsony tájékán, már amúgy is nyitott szemekkel járok, figyelem a fiúk rezdüléseit, mi az aminek igazán örülnének és mi az amire úgy igazán vágynak. Domi rendületlenül ír és rajzol a Mikulásnak, vele könnyebb a dolgunk. Dávid is néha elejt egy-egy szót, és bár még nem tagadta meg a Mikulásba vetett hitet - talán ez lesz az utolsó olyan Karácsony, amikor még hisz a mesében, a varázslatban - de már vannak kételyei. És a listáik sokszor végtelenek. Egy kicsit szeretném őket megtanítani az értékekre, a dolgok tiszteletére. És bár sok tekintetben szavam sem lehet rájuk, főként Domira, akinek eddig legalábbis rend van az asztalán, a tolltartójában, tudja hova kell tenni a levetett ruhát és még sorolhatnám, de Dávid bizony hagy némi kivetni valót maga után a rend terén. És persze őt már sokban befolyásolja amit lát, hall maga körül. Sokszor jön haza extra dolgokkal. Sokszor hallom tőle, amikor puffog, hogy mit szoktak mondogatni a többiek. Bántották már amiatt is, mert én azt gondoltam és gondolom ma is, hogy egy 11 éves kisgyereknek nem feltétlen kell a legújabb, érintőképernyős mobiltelefon vagy még sorolhatnám a listát. Ezért neki az általunk korábban már használt régebbi típusú és nem éppen érintőképernyős mobilja van. Még ezt is korainak tartottam, de a világ rohan körülöttünk, mi pedig utána, így neki is lett 10 évesen mobilja. De már sokszor igazolta, hogy nem baj, hogy régebbi, nem túl értékes készülékeken tanulja a használatát. És az éelt is igazolt már, szerencsére nem rajta, rajtunk. De jött már körtelefon, kör e-mail az edzések után, hogy XY telefonja eltűnt az öltözőből, amit zárnak, és végül bár előkerült, de nem a gyerekektől, hanem valahonnan már iskolán kívülről, sérülten. Tényleg én gondolkodom rosszul, hogy nem a legújabb divatot kell követni egy tizenéves kisgyereknek a mobiltelefonok terén, vagy bármi másban. Amikor még az iskola udvaron focizva a nadrág is sokszor szakad?

Nem hiszem.  Szóval e nagy kitérő után, ami részben magyarázatul is szolgál, visszatérve a kicsit másképpenre...

Idén nem játékok, karácsonyi kütyük és egyéb ketyerék kerülnek a zsebekbe. Az édességet is igyekeztem korlátozni az olvadások és szétfolyások elkerülésére. Persze, azért nem maradt el az sem teljesen - a kicsiknél még csak az apró kis nasik maradtak -, de valami egészen mást szerettem volna. Igy jutottunk a következőkre, reméljük beválik :-)

A recept hozzá? Hát íme:

1. Végy sok kis fehér papírdarabot, különböző alakúakat, csak hogy izgalmasabb legyen.

2. Irj rájuk egy-egy kívánságot. Hogy milyeneket? Nálunk több féle is készült. Azt hiszem az egyik kedvencük az lesz, amikor azt kapják, hogy "Farmeramazhatsz fél órát, amikor csak kedved tartja" vagy "Te mondod ma meg mit játszunk" vagy "Társasjáték kedved szerint" vagy "Ha összegyűjtöttél három ilyen aranytallért, akkor beválthatod egy meglepetés DVD-re" vagy "Ma te választhatsz házi mozit" és még sok sok hasonló

3. Tekerd össze és köss rá egy csodamasnit, amit kisördögök fognak kinyitni :-)

4. Rejts az éj leple alatt a zsákba, zsebbe, gurigába.

5. Meglepődés, meglepetés garantált.

Remélem örömökben telik majd ez az Advent is. :-)

Pseudocroup

Patriknak kruppos rohama van :-(

Sajnos mi jól ismerjük ezt a betegséget, mert Dominik már bemutatta nekünk jó sokszor. Amikor vasárnap éjjel el kezdett köhögni a kis muki, már akkor azt mondtam Tomnak, hogy jaj ne, ez Krupp. Persze nem vagyok orvos, de a fülem már annyira rá van hangolva erre is és az asztmás rohamok során hallható sípolásra is a két nagyobb révén. Annyira reménykedtem benne, hogy a kicsik kihagyják ezt, pontosabban nem öröklik ezt az érzékeny hajlamot tőlem. Ebben sajnos én vagyok a hunyó. Egy éves korom óta küzdök az allergiával, Domival való várandósságom idején pedig komoly asztmás rohamokat voltam képes produkálni. Amikor még pocaklakók voltak az ikrek kérdeztem is a tüdőgyógyász szakorvosát a fiúknak - ő az egyik legnagyobb szaktekintély az országban - mit tehetek, mivel előzhetem meg azt, hogy a kicsik ne legyenek allergiások, vagy asztmások, mint a nagyok. Azt mondta akkor nekem a doktor úr, hogy már ott lett elrontva, hogy én megszülettem :-), mert általam  a géneken keresztül sajnos nagy százalékban örökölhetik a kicsik is és ezt kivédeni nem lehet. Szóval maradt, marad a reménykedés. És persze a Krupp nem a tüdő megbetegedése, hanem a légcső beszűkülése, de ha lehet azt mondani szerintem még veszélyesebb mint az asztma, mert a roham nagyon gyorsan jön és piciknél nagyon gyorsan romolhat. És hiába tudtam, hogy mit kell tenni kruppos rohamnál, ha még sosem volt neki, nem diagnosztizálták és bár a hangok, a köhögés alapján majdnem biztos voltam benne, nem mertem elővenni a Domitól maradt szteroidos kúpot. Mert mi van ha mégsem, ha benyomom a kúpot és ártok, ha a kúptól jobban is lesz, akkor másnap a doktor néni már nem fog tudni tényleges diagnózist adni, de ha meg nem adok kúpot, akkor ugye nem lesz baj reggelig. Egy szem hunyásnyit nem aludtunk reggelig. Előszedtünk a kúpon kívül viszont minden egyéb tárházát a praktikáknak, mint gyors ablak nyitás (akkor épp szerencsére nem túl nyirkos, szutykos hideg volt - mert az nem tesz jót), előkaptuk a hideg párásítót, szoba hőmérséklet 18 alá hűt  - az nem ment a lakást egységesen behálózó padlófűtés miatt -, de azon is dolgozunk folyamatosan, hogy a lehető leginkább megközelítsük ezt a hőfokot.

Hát sajnos, vagy nem sajnos - nem is tudom - , a diagnózis engem igazolt, pontosabban a megérzéseim. Szerencsére az volt a legkritikusabb éjszakánk, így azóta nem kellett a kúp. Csak vésztartaléknak. De még sincs jól még Patrik, csúnyán ugat azóta is - bár egyre "szebben" - ahogy szakadozik fel a köhögés úgy lesz egyre náthásabb, ami együtt jár az orrszívással. Azt pedig nem szeretik. A calcimusc-ot imádják, szerencsére azzal nincs is gond, de a babyhaler-rel adagolt ventolintól sikít, sír, ellenáll. És a tantum verde spray-től is. Pedig utóbbi kellemesen mentolos, az előbbinek, pedig semmi, de semmi szaga, íze. Csak éppen egy maszkot kell a kis pofijához nyomni, hogy a megfelelő helyre jusson a gyógyszer. Tegnap már felcsillant egy kis remény, amikor a nagyoknak is adni kellett, és látta, érdeklődés is csillant, sőt mintha Domitól még el is fogadta volna, de ma mindent kezdtünk újra. Lefogás, sírás, hiszti, és egy kis erőszak után talán bejut a gyógyszer oda, ahová ténylegesen kellene. 

Remélem hamar kimászunk a rohamból.

Az idei első hó

Ma reggelre leesett az első hó. Csodaszép fehér reggelre virradtunk, bár nem volt aggodalom mentes a történet, mivel még nem jutottunk el gumit cserélni az autón és bizony az uszodai edzés nem itt a szomszédban van. Ráadásul ez pont a mi soros hetünk. De szerencsére vizes hó esett és a csodaszép napsütésben az aszfalton is gyorsabban olvadt a hó. Egy gyors hólapátolás, autótakarítás után, megtéve egy próbakört kiderült, hogy azért még egy jó állapotú négy évszakos gumival el lehet közlekedni. És szerencsére a városban is rendesen eltakarították az utakat.

Délután pedig kihasználva a szép napsütést mindenki felöltözött egy kis hancúrhoz a hóban. Nagyon kíváncsi voltam mit szólnak a hóhoz az ikrek. Tavaly ugyan bőven volt részünk hóesésben, méteres hóban még itthon is, de Patrik és Oliver annyira kis picúrok voltak még, hogy nem hiszem, hogy emlékeznek bármire is a havas sétákból. Csillogott a kis szemük, csodálkozva nézték, hogy mi történt a kerttel. Nehezen indultak el a hóban, furcsa volt számukra, hogy besüppedt a kis csizmájuk a hóba. Borultak menet közben, ha nem emelték elég magasra a lábacskájuk, és furcsa volt nekik, hogy hideg a hó. Csodálkozva mutatták a kis kezeiket, hogy mi került az ujjacskáikra egy egy csüccsnél vagy bukfencnél. A kesztyűt is mindig leszedték a kezükről. Laza egyszerűséggel a szájukba tették a kezük, csak úgy spontán, mint amikor cumiznak, de most ugye nem a kis hüvelyket kapták, hanem az egy ujjas "buta" kesztyűt, és persze becsippentették a fogacskáikkal és már lent is volt a kesztyű a kezükről. De nagyon tetszett nekik. Lucky is teljesen megbolondult élete első havas élményétől, rohangált keresztül- kasul. Időnként felborogatva az ikreket, vagy Domit kergetve és a nadrágját ráncigálva. Azt hiszem mindenki nagyon élvezte a havas délutánt.

Mérföldkövek...

El sem hiszem, hogy 18 hónaposak lettek. Mennyire rohan az idő. Hiszen még csak most születtek, olyan csöppek voltak, hogy elfértek ketten is a karomban. Ma pedig? Két rohangászó kisördög :-) Nagyon sokat változtak, fejlődtek az elmúlt másfél évben. Sok mindenben pont az ellenkezőjét produkálják ma, mint születésükkor. Akkor Patrik maga volt a megtestesült nyugalom, kiegyensúlyozottság. Egy kis tündér volt. Ma? Egy kis méregzsák tud lenni, ha akar. Bár a mosolya a régi, a kis huncutsággal, de ott van mögötte a kemény akarat, amit kezelni, a szükséges korlátok közé szorítani nagy kihívás. Oliver amikor megszületett sokkalta érzékenyebben reagált a változásra, nehezebben alkalmazkodott a külvilághoz. Sokat volt nyűgös, gyakran fájt a pocakja, ringatni kellett éjjel és nappal. Most pedig általánosságban ő a nyugodtabb, kiegyensúlyozottabb, a fülig mosoly kisfiú. Csillog a kis gomb szemecskéje amikor kacag, de az akarat benne is keményen ott van, hasonló kihívásokkal mint Patriknál.  És bár azt gondoltam, hogy a két nagyobb fiú után, már nem lehet nekem újat mutatni csínyekből, ötletekből, azt kell mondanom, írnom, hogy de IGEN. Lehet.... :-)

Vannak olyan szokásaik, amiket a nagyok nem csináltak. Nem is tudom hány ilyen van, nem is érdekes. Mindjárt a legelső és legjellemzőbb, hogy cumiznak. Amíg nem találták a kis ujjaikat, addig játszócumit, azóta viszont csak és kizárólag a kis hüvelyket imádják. És hogy érdekesebb legyen, egymás tükörképeként  Patrik a balt, Oliver a jobbat.

A következő dolog, ami nekem újdonság, hogy dobálóznak. Nem is akárhogyan. Méterekre hajigálják el a játékokat. És mindegy neki, hogy az egy puha kis plüssfigura, vagy éppen a balesetveszélyes, kemény autókat, kockákat, cumisüveget (akkor is ha nehéz, mert éppen tele van). Próbáltunk már sokféle megoldást, hogy leszokjanak erről a buta szokásról, de nemigen hozott egyik sem eredményt. Ha kidobja és nem adjuk vissza, akkor jön a hiszti, ha visszaadom, akkor röpül újra. 

Újdonság számunkra, ahogyan egymással csevegnek. Imádom. Mindent megértenek. Igazából tudják, hogy a nem, nem szabad mit jelent, de már kezdik próbálgatni a határokat. Ha éppen nem az egymással való vitájukról van szó, akkor nagyon ügyesen megcsinálják, amit kérünk tőlük. Már mondogatják, az "ányá", "ádá", "ápá", "hámmmm", "haggyá" szavakat, de egymás között édes babanyelvet használnak. Na ezt még én sem értem teljesen, de meg kell őket zabizni olyankor.

Amikor éppen nem egy játékért megy a küzdelem, nagyon szeretik egymást, Lesik a másik minden mozdulatát. Keresik a másik felüket, amikor éppen nincs mellettük a babakocsiban, az etetőszékben, a kiságyban, a szobájukban. De vannak pillanatok, amikor pedig igénylik azt, hogy csak ők legyenek. Akár a járókában, akár a szobában, akár ölben, akár séta közben. És az sem mindegy sokszor, hogy melyikük kezét ki fogja meg, ki adja oda amit szeretnének. Ahogyan pedig a két bátyust szeretik rajongásig, az igazán a szívem csücske. Szeretem, hogy ez teljesen kölcsönös, vagyis a két nagy mindenféle féltékenység, ellenérzés nélkül imádja a kicsiket ugyanúgy, mint az ikrek őket. 

Integetnek pápát. Tapsolnak ha nagyon tetszik valami és elkezdték élvezni a gyerekdalos zenéket. Egyből jár a kis lábuk, popsijuk ha meghallják bármelyiket. És megjelenik arcocskájukon az a fülig mosoly, amit annyira imádok mind a négy kispasiban.

Meg tudják simogatni egymást, de csak ha nagyon akarják :-) Megörökíteni pedig képtelenség. Ha éppen olyan kedvükben vannak tündérien eljátszanak már együtt. Ma reggel is volt ilyen: Hasaltak Cliffordon a nagy piros kutyán, amitől folyton megszólalt a kutyus, azaz ugatott. Hencsergőztek rajta együtt és édesen, gurgulázva kacagtak az ugató Cliffordon. A másik pillanatban pedig mint a kakasok az arénában. Patrik tépi Oli haját, Oli pedig harapja Pat-et. Komoly, sebekkel, kiabálással járó harcokat képesek produkálni fél másodperc töredéke alatt.

Az egyik legfurcsább a két nagyobb után, hogy nem esznek szépen.  Dávid és Domi is ennyi idősen szépen fogta a kanalat, ügyesen pakolta a katonákat a tányérról a szájába. Hát katonákat varázsolni a tányérjukra nem érdemes, ugyanis az első, amit ilyenkor elkövetnek, hogy megfogják a tányért és kiborítják ami rajta van. Van egy kedvenc filmünk, a "Félénk vagyok, de hódítani akarok" c. film, melyben van egy mosogatós jelenet és a hozzátartozó kis rigmus: "Megfogom a tányért, megmosom a tányért, feldobom a tányért, elkapom a tányért - majd később - Megfogom a tányért, megmosom a tányért, feldobom a tányért, eltöröm a tányért".  Ezt ők egy kicsit tovább fejlesztették, nem elkapják a tányért, hanem egy idő után sajnos eldobják a tányért, Lucky legnagyobb örömére, aki örömmel szalad utána mint a legbecsesebb zsákmány után. 
Leleményesek, de ebből adódóan iszonyatosan veszélyesek is. Mint általában az ennyi idős apróságoknál, így náluk is teljes hiánycikk a félelemérzet. Amikor túlpörögnek vagy bunyóznak egymással és mindenképpen szükségük van egy kis "magányra" - már amennyire magányos lehet valaki 3 testvér mellett - vagy egyszerűen csak látjuk, hogy fáradtak, és jót tenne nekik egy kis pihenés, alvás, akkor kiságyba kerülnek. Képesek az ágyat elmozgatni a szoba közepéig úgy, hogy belül vannak és nem kívül. És még csak véletlenül sem ér le a lábuk a földig, akkor sem, ha leülnek és kilógatják. Izgalmas, nem? Hát tudják még ezt tovább is fokozni. A járókával együtt szinte bárhová képesek eljutni. Lecsüccsennek, kirakják a kis lábaikat és bárhová eltologatják magukat. És mindezt másodpercek alatt. Élet- és közveszélyes őket otthagyni akár csak pillanatokra is. Pontosabban folyamatosan toppon kell lennem, lennünk. Nem maradhat olyan pohár, bögre, tányér, evőeszköz akár az asztalon, hogy ha a járókával elközlekednek az asztalig, akkor kárt tehessenek akár magukban, akár másban. Mert amit elérnek, azt meg is szerzik maguknak. Nagyjából egy , másfél hónapja kezdtek el így közlekedni. Akkor bizony előfordult, hogy megkaparintották, a mobil telefont, az notebook-ot, a fényképezőgépet is. Csak az isteni szerencsének köszönhető, hogy ezek mind a járóka belsejében landoltak (a járókában kókusz matrac van alul - így nem törtek össze, és szerencsére nem is sérültek meg. De ugyanígy kerítették hatalmukba a TV-állványt is az összes tartozékával együtt. Már mindent kipróbáltunk, hogy megakadályozzuk  ezt a fajta közlekedésüket, de hasztalan próbálkoztunk. Leszereltük a járóka kerekeit, mondván, akkor nem gurul, csúsztatni pedig nem könnyű. De tévedtünk. Tettünk alá csúszás gátlót. Azt csak összegyűrték, de ugyanúgy bárhová eltologatták a kis lábukkal a járókát. Most éppen annak megvalósításán dolgozunk, hogy a szobájukat tegyük zárhatóvá és teljesen biztonságossá. Mert segítségem nem lévén, tényleg csak akkor jutok hozzá a mindennapos tennivalóknak, ha alszanak, de ezt ritkán teszik egyszerre. Azon alkalmakkor pedig amikor épp ebben a szerencsében részesítenek, próbálom behozni minden téren a hatalmas lemaradásokat.
Még sem cserélném el ezeket a pillanatokat semmiért. Akinek nincsenek ikrei, nem tudja elképzelni sem, mekkora türelem, figyelem, szervezés kell a legkisebb tevékenységhez is, főleg, ha vannak nagyobb vagy kisebb testvérek is a családban.  Komoly szervezést igényel a hét közbeni programok bonyolítása, mindenki időben mindenhova odaérjen, lehetőleg senkinek ne kelljen lemondania arról, amit szeretne. Mégis azt gondolom, hogy nincs csodálatosabb dolog, mint négy kiskrapek szüleinek lenni, annak minden nehézségével, de elsősorban minden örömével, boldogságával együtt. Mert az a szeretet, amit a két nagy és a két kicsi osztogat felénk folyamatosan semmivel nem pótolható. Mint ahogyan az sem, amikor a két legkisebb egyszerre szalad a karjainkba, csimpaszkodik a nyakunkba, kacag és mosolyog. 
Nagyot nőttek a kicsik az utóbbi hónapokban, Patrik 80,5 cm, Oli pedig kereken 80 cm. A súlyuk továbbra sem a nehézsúly kategóriát képviseli, de szerintem nem soványak, szép formásak. Patrik 9460g, Oli 9720g. Nagyjából tartják még a születésükkor fennálló súlykülönbséget is, ami akkor 150g volt, most pedig 260g. Patriknak 13(fent: 2 rágó, 2 szem és 4 metsző, lent: 2 rágó és 3 metsző - az egyik csak nem akar kibújni), Olinak 14 (fent: 2 rágó, 2 szem és 4 metsző, lent: 2 rágó és 4 metsző) foga van. Telehold környékét és a nagyobb front átvonulásokat kivéve általában szépen átalusszák az éjszakákat.

És ma túlestek a 18 hónapos oltáson is. Nagyon strammul viselték, sírtak, de a szuri után egyből megnyugodtak az ölünkben.

Miért mindig ....

Ötödikes. Tudom, hogy a páratlan számú évfolyamok mindig nehezebbek, ráadásul a felső tagozat kezdete majdnem olyan nagy váltás, ha nem nagyobb, mint az általános és a közép iskola, vagy a közép iskola és egy egyetem  közötti váltás. Nehéz neki, mert hirtelen sok tanár lett az egyből, mindegyikük másképpen kér számon és más stílusban tanít. Én mindent próbálok elkövetni, hogy könnyítsek a helyzetén. Segítek a lényeg kikeresésében, ott ülök mellette, megtanulom újra (de legalábbis ismét frissítem) a háttérbe szorult ismereteimet, ha kell munkát és energiát nem kímélve próbadolgozatokat és feladatlapokat gyártok neki is és Dominak is. De míg Domi felelősséggel, kitartással odaül és megcsinálja a feladatait, megtanulja, elolvassa amit kell és csak néha, tényleg néha ereszt el hisztit a tanulás terén, addig Dávid az örök ellenállás, hiszti és csak azért sem. Pedig nem tanulhatom meg helyette, nem írhatok leckét helyette, nem írhatok dolgozatot sem helyette, de még csak nem is felelhetek helyette. Az nem könnyíti meg a helyzetet (ami őt ismerve már alapból nem egy egyszerű történet), hanem megnehezíti, hogy nem írja fel mi a lecke, nem mondja meg mit kell elkészíteni, megtanulni, vagy ha rákérdezünk letagadja. És ha ezzel sikerül tetemes mennyiségű lemaradást produkálnia, akkor még inkább ellenáll, pedig tudja, tudnia kell, hogy ezek nem maradhatnak következmények nélkül. És nem itthon, hanem az iskolában. És nem tudom elmagyarázni sehogyan sem neki, megértetni vele, hogy akkor, épp abban a pillanatban, amikor meg kéne tenni valamit, lehet, hogy kivéd egy hosszabb kötelező tanulást, szülői cseszegetést, könyv mellett ülést, de hosszú távon saját magának tesz rosszat. És lehet, hogy akkor békén hagyjuk, de amikor jön a telefon az iskolából, hogy azt mondta nem készült, vagy a dolgozat lesz elégtelen, és miért, akkor egyrészt én is kiborulok, és neki is sokkal nehezebb kijavítani, mint eleve már készülni. Kiborulok, mert 100 alaklomból 100x nem tudunk róla, hogy ez fel volt adva. Sőt, ha netán rákérdeztem, mert valami azt sugallta tudnia kéne, vagy biztosan van lecke, mert olyan nincs, hogy ne legyen, akkor is hárítás volt a válasz. És egyszer még el lehet mondani az éppen aktuális tanító néninek, hogy nem tudtam róla, na de naponta? vagy hetente többször? Mit tegyek? És mivel büntessem? Hiszen figyelemzavara van. Ami lehet, hogy az aktív tanórákon éppen nem látszik, mert érdekes az óra, vagy éppen őt érdekli a téma, vagy csak egyszerűen akkor éppen akar, de amint számonkérésre kerül a sor, mindjárt ott a nem úgy teljesít mint kellene. És nem mindig és nem mindenhol és nem konzekvensen. Ez pedig csak azt mutatja az iskola felé, hogy tudna, ha.... És itt a mondatot, mindenki másképpen fejezi be szerintem. Dávid úgy, hogy tudnék, ha nem lennék hülye, buta.... (és még csak véleetlenül sem a lusta szerepelne itt az ő kis fejében. Én azt írnám a mondat végére, hogy tudna, ha végig figyelne, ha nem lenne néha (de inkább gyakran) lusta. És a pedagógusok? Ismerik a szakvéleményt Dávidról. De ő annyira ellentmondásosan viselkedik, hogy nem tudom, hogy nem vonják-e néha kétségbe és csak a nem készültem rovására írják a feleletek, dolgozatok eredményeit. Nem tudom..... De tanácstalan vagyok, hogyan tudnék neki úgy megmagyarázni ilyen fontos dolgokat, hogy értse és ne támadásnak vegye. Mert sajnos sokszor annak veszi. Személye elleni támadásnak. Pedig nem az, csak féltem, jót szeretnék neki, azt szeretném, ha tudná, ha oda tudna figyelni huzamosabb ideig. 
De ma ügyes volt. Kerületi úszóversenyen voltunk. És bár nincs úszásból versenyrutinja (gyönyörűen úszik, tud gyors is lenni, de ő inkább kényelmesen és szépen úszik), nagyon szépen teljesített. 4x50 m gyorsváltóban harmadikok lettek :-) Csak így tovább Dávid. Nagyon ügyes voltál.

Második volt a váltóban, itt még a rajtkövön :-)

Ugrás közben

Már éremmel a nyakában a kis csapat a dobogó harmadik fokán :-)

Közelről, hogy mindenki látszódjon:-)

Lehet, hogy a sportot még inkább erőltetni kellene?

Játszom

Ismét játszom...

Dáviddal kapcsolatosan sokszor olvasok figyelemzavarral kapcsolatos oldalakat, így kezdtem el olvasni a Figyelj Rám! blogot. Ahol játék indult :-)

Hátha....

Felmérő felmérő hátán

Még alig száradt meg a tinta Domi negyedéves értékelésén (Dávid már nem kap ilyet), és megint újabb és újabb felmérőkre készülünk.  Szerencse, hogy Dominál már rááll a szemem, hogy mikor várható valamilyen számon kérés, Dávidnál is szoktam érezni mikor felelhet, illetve mikor kellene még többet foglalkoznom vele a 24 órás nap 48 órájában. Csak sajnos nincs 48 órás nap, és nekem nem csak egy Dávidom van, hanem négy kis pasim, akik mind igénylik anyát :-) Egyformán :-))))

De semmi vész, mert ha magamra nem is jut idő, rájuk azért mindig szakítok, délelőttönként készülnek a próba dolgozatok mindkettőjüknek. Dávid angolból fog megint írni, remélem ez nem lesz olyan siralmas, mint a múltkori, kicsit össze tudja kapni a tudását dolgozat közben is. Domiék szerdán matekból írnak, már hétvégén is gyakoroltunk remek megérzéssel, így már mondhatni teljesen tökéletes a tudása. De mindkét fiúnak lesz még számos másik megmérettetése is , hanem is mindenből a héten. Dávid hétfőn ír földrajz dolgozatot, és szerintem szintén jövő héten történelemből is írnak témazárót. A héten pedig csütörtökön úszóversenye lesz (kerületi). Domi pedig szerintem megint hamarosan számot adhat szövegértésből és írásból, nyelvtanból. Szerencsére ma jutott egy kis idő a nyelvtan szabályok átbeszélésére és ott nincs hiba. Már csak a tollbamondást kell gyakorolni. 

Zsúfolt, de remekbe szabott hétvége

Hát nem volt hasadra süt a nap hétalvó verseny nálunk ezen a hétvégén. Amúgy biztosan mi, szülők nyernénk a versenyt, mert alap helyzetben minden gyermekünk hajnali kiskakas. De szombaton reggel uszoda járat volt. Beindult a téli edzés, aminek minden szombaton eleme a világvégi (legalábbis otthonunkhoz képest elhelyezkedését tekintve) uszodában. De mindkét fiúnak tetszett a hajnali menet (indulás 9kor itthonról), mert amíg Tom elvitte Dávidot és Bendegúzt az uszodába, Domi ment a kis barátjához, Boldihoz játszani. Amúgy Boldi és Bendegúz testvérek és Boldi Domi osztálytársa. Na ezt sikerült jó bonyolultan leírnom :-). Dávidék alaposan kiúszták magukat, 90 hossz a 33as medencében alig másfél óra alatt. Végre már nem akar Dávid megfagyni a medencében és nem adja fel fél úton.  :-))))) Domiék pedig úgy játszottak, mintha ez lenne az első és utolsó alkalom, hogy végre együtt lehetnek. Tényleg jóbarátok. De csak most, az őszi szünetben sikerült azt összehozni, hogy mindenkinek alkalmas legyen az időpont egy baráti hancúrra. Akkor Boldi volt nálunk, most pedig Domi ment. Azt hiszem, most, hogy mindkettőjük bátyja ugyanott edz, és szerencsésen felváltva is tudjuk őket az edzésekre hordani, a kisebbek is gyakrabban fognak tudni együtt játszani. Szóval az alatt a röpke két - két és fél óra alatt mindennel játszottak, mindent kipróbáltak, akárcsak korábban nálunk. De nagyon rendesek voltak, mert mindkét helyen el is pakoltak maguk után. 

A maratoni edzés, a kisebbeknek pedig a hancúr után mindenkinek jólesett egy kis ebéd, hogy Dávid újult erővel vethesse bele magát az angol órába Zsuzsa nénivel. 

És hogy egy kicsit szórakozás is kerüljön a napba, este libavacsorán voltunk nagyiéknál. 

Tegnap pedig...

Hát a vasárnap még inkább program-dúsra sikeredett. Már az  ébresztőt is korábban kellett megfújni, mint szombaton, mert 7 óra 50-re a vasút állomáson kellett lennie Dávidnak ahhoz, hogy részt vehessen a suli házi tájékozódási és túra versenyén. Vonattal, Hévvel, busszal mentek Csobánkára, illetve a Csobánka melletti Oszoly és Kevélyhegy térségébe. Itt csapatokat kellett alkotniuk és a terepen kijelölt pontokat kellett megtalálniuk. Az adott pontokon pedig túrázással és természetjárással kapcsolatos feladatokat oldottak meg. Kíváncsi leszek hol végeztek a versenyben :-) Fárasztó kis túra volt hegymászással, gyaloglással, tábor tűzzel együtt. De gyönyörű őszi idejük volt rengeteg napsütéssel és meleggel. Boldogan de fáradtan szállt le a vonatról este 6kor. És persze, csak hogy ne hasonuljon meg teljesen önmagával, még csomó leckét hagyott a túrázás utánra, amit "kínok kínjai" között írtunk meg, illetve tanultunk meg (ez utóbbit úgy ahogy). Tudom, hogy szigorúbb kellett volna legyek vele, és csak akkor elengedni, ha teljesen kész a kötelességeivel, de neki annyira szüksége van az ilyen társaival töltött, kötelezettség mentes, de mégis odafigyelést igénylő együttlétre, hogy nem volt szívem, nem elengedni őt. 

Nem félnék annyira, egyszer biztosan szívesen kipróbálnám, mert nagyon klassz érzés lehet, amikor felér a hegycsúcsra az ember :-)

Piros baseball sapi: sáros is, koszos is, de boldog kis nyárs faragó. Az én fiam :-) (A többiek miért nem annyira sárosak?)

Én is elmentem volna szívesen :-) -akkor is amikor ennyi idős voltam, mint most ő, de sajnos nem engedtek :-(       

Eközben azért mi sem itthon csücsültünk a babérokon, hanem kihasználtuk a szép időt és kedven helyünket vettük célba. Feladatunk is volt, mert Domiéknál labdarugó pályázat van folyamatban, ahova focis fényképekkel lehet nevezni egészen péntekig. És persze készült számos fotó tegnap a verőfényes napsütésben, hátha akad köztük egy nyerési esélyekkel bíró pályamű. :-) Hát majd meglátjuk :-) De mindenesetre Domi nevezni szeretne és ennek érdekében mindent el kellett  követnünk, hogy válogathasson a fényképek közül. Egy kis ízelítőt?

Azt hiszem gyakrabban kéne mindkettőjükkel ilyen görbe napokat csapnunk, amikor igazán csak ők vannak (bár most sem csak Domi volt, mert a két kis úthenger is velünk volt), vagy még pontosabban fogalmazva az ő program kérésük kerül előtérbe és csak velük. 

És persze miközben röpült a labda, kattogott a fényképező, megtanultuk a verset is a vers és próza mondó versenyre. :-)))

Márton napi lámpás felvonulás

Kotta és kép innen

Dávidéknak német testvér iskolájuk van. Mielőtt ebbe az iskolába kezdett volna járni, már akkor is megemlékeztünk Márton napjáról, ha másképpen nem is, finom libasült formájában. Mert nehogy elvigye a lúd a szerencsénket :-)

Mióta azonban sulis lett, minden évben ezen a napon lámpás felvonulás a program délután a sötétben. Ilyenkor az iskola udvarán mécsesek fényénél megemlékeznek Márton napjának történetéről, dalokat énekelve végig vonulunk az iskolát környékező utcákon a lámpások fényében. Az egész program nagyon hangulatos. A felvonulás végén a gyerekek cukorkát kapnak.

Fotó innen

Dávid piros kabátban majszolja a lila hagymás zsíros kenyeret tavaly a felvonulás végén :-)

Fogadó óra két felvonásban

Mosoly mosoly és mosoly :-)

Talán tényleg meg kellett várjuk a felsőt. Talán a több tanáros rendszer mégis csak sokkal jobb. Talán Dávid is érezni fogja, hogy ha akar, ha tanul, ha készül, ha nem felejti el felírni a leckét, akkor LESZ eredménye, lesz SIKERE. Mennyi ha és mennyi talán.

De azt hiszem talán tényleg elindult valami pozitív. Már az teljesen pozitív volt, hogy minden őt tanító pedagógus megkapta az információt a gyermekről. Ebben megmondom őszintén az előzmények (első négy év után) nem voltam biztos. És miért mosoly. Mert végre nem azt hallgattam, hogy problémás. Hanem, hogy ügyes, ha akar okos, aktív az órán, látszik, hogy odafigyel (legalábbis próbálkozik). És persze a jegyei nem mindig ezeket az állításokat hivatottak alátámasztani, azért azokra sem igen lehet panaszom. Ahol becsúszik a baki, abban sajnos benne van ő is, mert általában itt mégis csak előkerül, hogy nem véletlenül van papírja, azaz figyelmetlen. Mert ha nem írja fel a leckét, akkor biztos nem is csinálja meg, azaz lecke hiány lesz, amiből előbb vagy utóbb, de jegy születik (nem feltétlen elégtelen, de rosszabb jegy, mintha mindig minden lecke meglenne). Vagy ha a leckét a füzetbe kell megcsinálni, akkor nem a könyve készítse el. De ha ezeket elfelejti, akkor ember legyen a talpán akár a tanszobán, akár szülőként otthon, aki ellenőrizni tudja kész van-e. 

De alapvetően tegnap boldogan jöttem haza a maratoni fogadó óráról. valahogy a szervezést is ludasnak érzem. Mert az épület hatszáz pontján voltak a tanárok (én ha mindenkihez eljutottam volna, akkor 8 pedagógust kellett volna végiglátogassak), kígyózó sorokkal. Három órát voltam az iskolában, de érdemben talán ha egy órát töltöttem ott, a többi időt sorban állással tengettem. Na jó, nem unatkoztam, mert mindig volt ismerős, barát, aki hasonlóan várt a maga sorára, de jobb lett volna hamarabb végezni. Biológiából és földrajzból szerencsére minden rendben van Dáviddal, vezethetné kicsit pontosabban is a füzetét, de fiú létére szerintem abszolút ügyesen csinálja (főleg, hogy már nem másolják az órai munkát, hanem tanulnak jegyzetelni). Történelem és német, Éva néni nagyon szereti őt, nagyon megdicsérte, hogy ügyes, aktív, felkészült. Csak így tovább Dávid. :-) Angolból tudtuk, hogy van lemaradása, hiszen tavaly alap oktatásra járt, most pedig ő ragaszkodott az emelt szintű oktatáshoz. De Ági néni szerint megvan benne az akarat ahhoz, hogy utol érje a többieket, legyőzze a lemaradást. Szereti az órákat, sokat jelentkezik. És most, hogy az elmaradások leküzdésére még külön angolra is járunk, erre minden esély megvan. (Már csak azt kell mindenkinek a kobakjába belekalapálnia, hogy a szavakat minden nap tanulni kell és nem csak szóban kell tudni, hanem bizony le is kell tudnia írni őket hibátlanul) :-) Matek. Hát itt eleinte nagyon elkettyentem, mert bizony az óra eleji feladatok nem lettek rózsásak. (minden óra elején kapnak egy feladatot, aminek akkor lesz + a végeredménye, ha teljesen hibátlan) De a téma záró dolgozat jól sikerült. Megnéztem. A legkönnyebb feladatot rontotta el (kerekítés, mert nem figyelt, hogy mire kerekítünk: tízesre?, százasra?, ezresre?), és ha az jó, akkor hibátlant írt volna. De Zsuzsa néni megdicsérte, mert amit sokan elrontottak, ő azt is jól csinálta meg. Mégsem voltak hiábavalók a próba dolgozatok itthon? Irodalom és nyelvtan. Itt nem sikerült minden napsugarasra, de ezt tudtuk. Viszont azt hiszem határozottan javul a helyzet, mert szereti. Az órai munkája alapján fejlődést mutat. És irodalom órán is aktív. Talán a mozgékonysága is lenyugodni látszik, már nem akar trécselni, nem ficánkol a széken, nem hintázik, hanem jelentkezik. :-)

Remélem így marad és legközelebb is mosolygós lesz a fogadó óra (és egy picit rövidebb :-) )

Most akkor kié is a járóka?

Avagy a szombat esti házimozik díszlete :-)