Az idei első hó

Ma reggelre leesett az első hó. Csodaszép fehér reggelre virradtunk, bár nem volt aggodalom mentes a történet, mivel még nem jutottunk el gumit cserélni az autón és bizony az uszodai edzés nem itt a szomszédban van. Ráadásul ez pont a mi soros hetünk. De szerencsére vizes hó esett és a csodaszép napsütésben az aszfalton is gyorsabban olvadt a hó. Egy gyors hólapátolás, autótakarítás után, megtéve egy próbakört kiderült, hogy azért még egy jó állapotú négy évszakos gumival el lehet közlekedni. És szerencsére a városban is rendesen eltakarították az utakat.

Délután pedig kihasználva a szép napsütést mindenki felöltözött egy kis hancúrhoz a hóban. Nagyon kíváncsi voltam mit szólnak a hóhoz az ikrek. Tavaly ugyan bőven volt részünk hóesésben, méteres hóban még itthon is, de Patrik és Oliver annyira kis picúrok voltak még, hogy nem hiszem, hogy emlékeznek bármire is a havas sétákból. Csillogott a kis szemük, csodálkozva nézték, hogy mi történt a kerttel. Nehezen indultak el a hóban, furcsa volt számukra, hogy besüppedt a kis csizmájuk a hóba. Borultak menet közben, ha nem emelték elég magasra a lábacskájuk, és furcsa volt nekik, hogy hideg a hó. Csodálkozva mutatták a kis kezeiket, hogy mi került az ujjacskáikra egy egy csüccsnél vagy bukfencnél. A kesztyűt is mindig leszedték a kezükről. Laza egyszerűséggel a szájukba tették a kezük, csak úgy spontán, mint amikor cumiznak, de most ugye nem a kis hüvelyket kapták, hanem az egy ujjas "buta" kesztyűt, és persze becsippentették a fogacskáikkal és már lent is volt a kesztyű a kezükről. De nagyon tetszett nekik. Lucky is teljesen megbolondult élete első havas élményétől, rohangált keresztül- kasul. Időnként felborogatva az ikreket, vagy Domit kergetve és a nadrágját ráncigálva. Azt hiszem mindenki nagyon élvezte a havas délutánt.

Mérföldkövek...

El sem hiszem, hogy 18 hónaposak lettek. Mennyire rohan az idő. Hiszen még csak most születtek, olyan csöppek voltak, hogy elfértek ketten is a karomban. Ma pedig? Két rohangászó kisördög :-) Nagyon sokat változtak, fejlődtek az elmúlt másfél évben. Sok mindenben pont az ellenkezőjét produkálják ma, mint születésükkor. Akkor Patrik maga volt a megtestesült nyugalom, kiegyensúlyozottság. Egy kis tündér volt. Ma? Egy kis méregzsák tud lenni, ha akar. Bár a mosolya a régi, a kis huncutsággal, de ott van mögötte a kemény akarat, amit kezelni, a szükséges korlátok közé szorítani nagy kihívás. Oliver amikor megszületett sokkalta érzékenyebben reagált a változásra, nehezebben alkalmazkodott a külvilághoz. Sokat volt nyűgös, gyakran fájt a pocakja, ringatni kellett éjjel és nappal. Most pedig általánosságban ő a nyugodtabb, kiegyensúlyozottabb, a fülig mosoly kisfiú. Csillog a kis gomb szemecskéje amikor kacag, de az akarat benne is keményen ott van, hasonló kihívásokkal mint Patriknál.  És bár azt gondoltam, hogy a két nagyobb fiú után, már nem lehet nekem újat mutatni csínyekből, ötletekből, azt kell mondanom, írnom, hogy de IGEN. Lehet.... :-)

Vannak olyan szokásaik, amiket a nagyok nem csináltak. Nem is tudom hány ilyen van, nem is érdekes. Mindjárt a legelső és legjellemzőbb, hogy cumiznak. Amíg nem találták a kis ujjaikat, addig játszócumit, azóta viszont csak és kizárólag a kis hüvelyket imádják. És hogy érdekesebb legyen, egymás tükörképeként  Patrik a balt, Oliver a jobbat.

A következő dolog, ami nekem újdonság, hogy dobálóznak. Nem is akárhogyan. Méterekre hajigálják el a játékokat. És mindegy neki, hogy az egy puha kis plüssfigura, vagy éppen a balesetveszélyes, kemény autókat, kockákat, cumisüveget (akkor is ha nehéz, mert éppen tele van). Próbáltunk már sokféle megoldást, hogy leszokjanak erről a buta szokásról, de nemigen hozott egyik sem eredményt. Ha kidobja és nem adjuk vissza, akkor jön a hiszti, ha visszaadom, akkor röpül újra. 

Újdonság számunkra, ahogyan egymással csevegnek. Imádom. Mindent megértenek. Igazából tudják, hogy a nem, nem szabad mit jelent, de már kezdik próbálgatni a határokat. Ha éppen nem az egymással való vitájukról van szó, akkor nagyon ügyesen megcsinálják, amit kérünk tőlük. Már mondogatják, az "ányá", "ádá", "ápá", "hámmmm", "haggyá" szavakat, de egymás között édes babanyelvet használnak. Na ezt még én sem értem teljesen, de meg kell őket zabizni olyankor.

Amikor éppen nem egy játékért megy a küzdelem, nagyon szeretik egymást, Lesik a másik minden mozdulatát. Keresik a másik felüket, amikor éppen nincs mellettük a babakocsiban, az etetőszékben, a kiságyban, a szobájukban. De vannak pillanatok, amikor pedig igénylik azt, hogy csak ők legyenek. Akár a járókában, akár a szobában, akár ölben, akár séta közben. És az sem mindegy sokszor, hogy melyikük kezét ki fogja meg, ki adja oda amit szeretnének. Ahogyan pedig a két bátyust szeretik rajongásig, az igazán a szívem csücske. Szeretem, hogy ez teljesen kölcsönös, vagyis a két nagy mindenféle féltékenység, ellenérzés nélkül imádja a kicsiket ugyanúgy, mint az ikrek őket. 

Integetnek pápát. Tapsolnak ha nagyon tetszik valami és elkezdték élvezni a gyerekdalos zenéket. Egyből jár a kis lábuk, popsijuk ha meghallják bármelyiket. És megjelenik arcocskájukon az a fülig mosoly, amit annyira imádok mind a négy kispasiban.

Meg tudják simogatni egymást, de csak ha nagyon akarják :-) Megörökíteni pedig képtelenség. Ha éppen olyan kedvükben vannak tündérien eljátszanak már együtt. Ma reggel is volt ilyen: Hasaltak Cliffordon a nagy piros kutyán, amitől folyton megszólalt a kutyus, azaz ugatott. Hencsergőztek rajta együtt és édesen, gurgulázva kacagtak az ugató Cliffordon. A másik pillanatban pedig mint a kakasok az arénában. Patrik tépi Oli haját, Oli pedig harapja Pat-et. Komoly, sebekkel, kiabálással járó harcokat képesek produkálni fél másodperc töredéke alatt.

Az egyik legfurcsább a két nagyobb után, hogy nem esznek szépen.  Dávid és Domi is ennyi idősen szépen fogta a kanalat, ügyesen pakolta a katonákat a tányérról a szájába. Hát katonákat varázsolni a tányérjukra nem érdemes, ugyanis az első, amit ilyenkor elkövetnek, hogy megfogják a tányért és kiborítják ami rajta van. Van egy kedvenc filmünk, a "Félénk vagyok, de hódítani akarok" c. film, melyben van egy mosogatós jelenet és a hozzátartozó kis rigmus: "Megfogom a tányért, megmosom a tányért, feldobom a tányért, elkapom a tányért - majd később - Megfogom a tányért, megmosom a tányért, feldobom a tányért, eltöröm a tányért".  Ezt ők egy kicsit tovább fejlesztették, nem elkapják a tányért, hanem egy idő után sajnos eldobják a tányért, Lucky legnagyobb örömére, aki örömmel szalad utána mint a legbecsesebb zsákmány után. 
Leleményesek, de ebből adódóan iszonyatosan veszélyesek is. Mint általában az ennyi idős apróságoknál, így náluk is teljes hiánycikk a félelemérzet. Amikor túlpörögnek vagy bunyóznak egymással és mindenképpen szükségük van egy kis "magányra" - már amennyire magányos lehet valaki 3 testvér mellett - vagy egyszerűen csak látjuk, hogy fáradtak, és jót tenne nekik egy kis pihenés, alvás, akkor kiságyba kerülnek. Képesek az ágyat elmozgatni a szoba közepéig úgy, hogy belül vannak és nem kívül. És még csak véletlenül sem ér le a lábuk a földig, akkor sem, ha leülnek és kilógatják. Izgalmas, nem? Hát tudják még ezt tovább is fokozni. A járókával együtt szinte bárhová képesek eljutni. Lecsüccsennek, kirakják a kis lábaikat és bárhová eltologatják magukat. És mindezt másodpercek alatt. Élet- és közveszélyes őket otthagyni akár csak pillanatokra is. Pontosabban folyamatosan toppon kell lennem, lennünk. Nem maradhat olyan pohár, bögre, tányér, evőeszköz akár az asztalon, hogy ha a járókával elközlekednek az asztalig, akkor kárt tehessenek akár magukban, akár másban. Mert amit elérnek, azt meg is szerzik maguknak. Nagyjából egy , másfél hónapja kezdtek el így közlekedni. Akkor bizony előfordult, hogy megkaparintották, a mobil telefont, az notebook-ot, a fényképezőgépet is. Csak az isteni szerencsének köszönhető, hogy ezek mind a járóka belsejében landoltak (a járókában kókusz matrac van alul - így nem törtek össze, és szerencsére nem is sérültek meg. De ugyanígy kerítették hatalmukba a TV-állványt is az összes tartozékával együtt. Már mindent kipróbáltunk, hogy megakadályozzuk  ezt a fajta közlekedésüket, de hasztalan próbálkoztunk. Leszereltük a járóka kerekeit, mondván, akkor nem gurul, csúsztatni pedig nem könnyű. De tévedtünk. Tettünk alá csúszás gátlót. Azt csak összegyűrték, de ugyanúgy bárhová eltologatták a kis lábukkal a járókát. Most éppen annak megvalósításán dolgozunk, hogy a szobájukat tegyük zárhatóvá és teljesen biztonságossá. Mert segítségem nem lévén, tényleg csak akkor jutok hozzá a mindennapos tennivalóknak, ha alszanak, de ezt ritkán teszik egyszerre. Azon alkalmakkor pedig amikor épp ebben a szerencsében részesítenek, próbálom behozni minden téren a hatalmas lemaradásokat.
Még sem cserélném el ezeket a pillanatokat semmiért. Akinek nincsenek ikrei, nem tudja elképzelni sem, mekkora türelem, figyelem, szervezés kell a legkisebb tevékenységhez is, főleg, ha vannak nagyobb vagy kisebb testvérek is a családban.  Komoly szervezést igényel a hét közbeni programok bonyolítása, mindenki időben mindenhova odaérjen, lehetőleg senkinek ne kelljen lemondania arról, amit szeretne. Mégis azt gondolom, hogy nincs csodálatosabb dolog, mint négy kiskrapek szüleinek lenni, annak minden nehézségével, de elsősorban minden örömével, boldogságával együtt. Mert az a szeretet, amit a két nagy és a két kicsi osztogat felénk folyamatosan semmivel nem pótolható. Mint ahogyan az sem, amikor a két legkisebb egyszerre szalad a karjainkba, csimpaszkodik a nyakunkba, kacag és mosolyog. 
Nagyot nőttek a kicsik az utóbbi hónapokban, Patrik 80,5 cm, Oli pedig kereken 80 cm. A súlyuk továbbra sem a nehézsúly kategóriát képviseli, de szerintem nem soványak, szép formásak. Patrik 9460g, Oli 9720g. Nagyjából tartják még a születésükkor fennálló súlykülönbséget is, ami akkor 150g volt, most pedig 260g. Patriknak 13(fent: 2 rágó, 2 szem és 4 metsző, lent: 2 rágó és 3 metsző - az egyik csak nem akar kibújni), Olinak 14 (fent: 2 rágó, 2 szem és 4 metsző, lent: 2 rágó és 4 metsző) foga van. Telehold környékét és a nagyobb front átvonulásokat kivéve általában szépen átalusszák az éjszakákat.

És ma túlestek a 18 hónapos oltáson is. Nagyon strammul viselték, sírtak, de a szuri után egyből megnyugodtak az ölünkben.

Miért mindig ....

Ötödikes. Tudom, hogy a páratlan számú évfolyamok mindig nehezebbek, ráadásul a felső tagozat kezdete majdnem olyan nagy váltás, ha nem nagyobb, mint az általános és a közép iskola, vagy a közép iskola és egy egyetem  közötti váltás. Nehéz neki, mert hirtelen sok tanár lett az egyből, mindegyikük másképpen kér számon és más stílusban tanít. Én mindent próbálok elkövetni, hogy könnyítsek a helyzetén. Segítek a lényeg kikeresésében, ott ülök mellette, megtanulom újra (de legalábbis ismét frissítem) a háttérbe szorult ismereteimet, ha kell munkát és energiát nem kímélve próbadolgozatokat és feladatlapokat gyártok neki is és Dominak is. De míg Domi felelősséggel, kitartással odaül és megcsinálja a feladatait, megtanulja, elolvassa amit kell és csak néha, tényleg néha ereszt el hisztit a tanulás terén, addig Dávid az örök ellenállás, hiszti és csak azért sem. Pedig nem tanulhatom meg helyette, nem írhatok leckét helyette, nem írhatok dolgozatot sem helyette, de még csak nem is felelhetek helyette. Az nem könnyíti meg a helyzetet (ami őt ismerve már alapból nem egy egyszerű történet), hanem megnehezíti, hogy nem írja fel mi a lecke, nem mondja meg mit kell elkészíteni, megtanulni, vagy ha rákérdezünk letagadja. És ha ezzel sikerül tetemes mennyiségű lemaradást produkálnia, akkor még inkább ellenáll, pedig tudja, tudnia kell, hogy ezek nem maradhatnak következmények nélkül. És nem itthon, hanem az iskolában. És nem tudom elmagyarázni sehogyan sem neki, megértetni vele, hogy akkor, épp abban a pillanatban, amikor meg kéne tenni valamit, lehet, hogy kivéd egy hosszabb kötelező tanulást, szülői cseszegetést, könyv mellett ülést, de hosszú távon saját magának tesz rosszat. És lehet, hogy akkor békén hagyjuk, de amikor jön a telefon az iskolából, hogy azt mondta nem készült, vagy a dolgozat lesz elégtelen, és miért, akkor egyrészt én is kiborulok, és neki is sokkal nehezebb kijavítani, mint eleve már készülni. Kiborulok, mert 100 alaklomból 100x nem tudunk róla, hogy ez fel volt adva. Sőt, ha netán rákérdeztem, mert valami azt sugallta tudnia kéne, vagy biztosan van lecke, mert olyan nincs, hogy ne legyen, akkor is hárítás volt a válasz. És egyszer még el lehet mondani az éppen aktuális tanító néninek, hogy nem tudtam róla, na de naponta? vagy hetente többször? Mit tegyek? És mivel büntessem? Hiszen figyelemzavara van. Ami lehet, hogy az aktív tanórákon éppen nem látszik, mert érdekes az óra, vagy éppen őt érdekli a téma, vagy csak egyszerűen akkor éppen akar, de amint számonkérésre kerül a sor, mindjárt ott a nem úgy teljesít mint kellene. És nem mindig és nem mindenhol és nem konzekvensen. Ez pedig csak azt mutatja az iskola felé, hogy tudna, ha.... És itt a mondatot, mindenki másképpen fejezi be szerintem. Dávid úgy, hogy tudnék, ha nem lennék hülye, buta.... (és még csak véleetlenül sem a lusta szerepelne itt az ő kis fejében. Én azt írnám a mondat végére, hogy tudna, ha végig figyelne, ha nem lenne néha (de inkább gyakran) lusta. És a pedagógusok? Ismerik a szakvéleményt Dávidról. De ő annyira ellentmondásosan viselkedik, hogy nem tudom, hogy nem vonják-e néha kétségbe és csak a nem készültem rovására írják a feleletek, dolgozatok eredményeit. Nem tudom..... De tanácstalan vagyok, hogyan tudnék neki úgy megmagyarázni ilyen fontos dolgokat, hogy értse és ne támadásnak vegye. Mert sajnos sokszor annak veszi. Személye elleni támadásnak. Pedig nem az, csak féltem, jót szeretnék neki, azt szeretném, ha tudná, ha oda tudna figyelni huzamosabb ideig. 
De ma ügyes volt. Kerületi úszóversenyen voltunk. És bár nincs úszásból versenyrutinja (gyönyörűen úszik, tud gyors is lenni, de ő inkább kényelmesen és szépen úszik), nagyon szépen teljesített. 4x50 m gyorsváltóban harmadikok lettek :-) Csak így tovább Dávid. Nagyon ügyes voltál.

Második volt a váltóban, itt még a rajtkövön :-)

Ugrás közben

Már éremmel a nyakában a kis csapat a dobogó harmadik fokán :-)

Közelről, hogy mindenki látszódjon:-)

Lehet, hogy a sportot még inkább erőltetni kellene?

Játszom

Ismét játszom...

Dáviddal kapcsolatosan sokszor olvasok figyelemzavarral kapcsolatos oldalakat, így kezdtem el olvasni a Figyelj Rám! blogot. Ahol játék indult :-)

Hátha....

Felmérő felmérő hátán

Még alig száradt meg a tinta Domi negyedéves értékelésén (Dávid már nem kap ilyet), és megint újabb és újabb felmérőkre készülünk.  Szerencse, hogy Dominál már rááll a szemem, hogy mikor várható valamilyen számon kérés, Dávidnál is szoktam érezni mikor felelhet, illetve mikor kellene még többet foglalkoznom vele a 24 órás nap 48 órájában. Csak sajnos nincs 48 órás nap, és nekem nem csak egy Dávidom van, hanem négy kis pasim, akik mind igénylik anyát :-) Egyformán :-))))

De semmi vész, mert ha magamra nem is jut idő, rájuk azért mindig szakítok, délelőttönként készülnek a próba dolgozatok mindkettőjüknek. Dávid angolból fog megint írni, remélem ez nem lesz olyan siralmas, mint a múltkori, kicsit össze tudja kapni a tudását dolgozat közben is. Domiék szerdán matekból írnak, már hétvégén is gyakoroltunk remek megérzéssel, így már mondhatni teljesen tökéletes a tudása. De mindkét fiúnak lesz még számos másik megmérettetése is , hanem is mindenből a héten. Dávid hétfőn ír földrajz dolgozatot, és szerintem szintén jövő héten történelemből is írnak témazárót. A héten pedig csütörtökön úszóversenye lesz (kerületi). Domi pedig szerintem megint hamarosan számot adhat szövegértésből és írásból, nyelvtanból. Szerencsére ma jutott egy kis idő a nyelvtan szabályok átbeszélésére és ott nincs hiba. Már csak a tollbamondást kell gyakorolni. 

Zsúfolt, de remekbe szabott hétvége

Hát nem volt hasadra süt a nap hétalvó verseny nálunk ezen a hétvégén. Amúgy biztosan mi, szülők nyernénk a versenyt, mert alap helyzetben minden gyermekünk hajnali kiskakas. De szombaton reggel uszoda járat volt. Beindult a téli edzés, aminek minden szombaton eleme a világvégi (legalábbis otthonunkhoz képest elhelyezkedését tekintve) uszodában. De mindkét fiúnak tetszett a hajnali menet (indulás 9kor itthonról), mert amíg Tom elvitte Dávidot és Bendegúzt az uszodába, Domi ment a kis barátjához, Boldihoz játszani. Amúgy Boldi és Bendegúz testvérek és Boldi Domi osztálytársa. Na ezt sikerült jó bonyolultan leírnom :-). Dávidék alaposan kiúszták magukat, 90 hossz a 33as medencében alig másfél óra alatt. Végre már nem akar Dávid megfagyni a medencében és nem adja fel fél úton.  :-))))) Domiék pedig úgy játszottak, mintha ez lenne az első és utolsó alkalom, hogy végre együtt lehetnek. Tényleg jóbarátok. De csak most, az őszi szünetben sikerült azt összehozni, hogy mindenkinek alkalmas legyen az időpont egy baráti hancúrra. Akkor Boldi volt nálunk, most pedig Domi ment. Azt hiszem, most, hogy mindkettőjük bátyja ugyanott edz, és szerencsésen felváltva is tudjuk őket az edzésekre hordani, a kisebbek is gyakrabban fognak tudni együtt játszani. Szóval az alatt a röpke két - két és fél óra alatt mindennel játszottak, mindent kipróbáltak, akárcsak korábban nálunk. De nagyon rendesek voltak, mert mindkét helyen el is pakoltak maguk után. 

A maratoni edzés, a kisebbeknek pedig a hancúr után mindenkinek jólesett egy kis ebéd, hogy Dávid újult erővel vethesse bele magát az angol órába Zsuzsa nénivel. 

És hogy egy kicsit szórakozás is kerüljön a napba, este libavacsorán voltunk nagyiéknál. 

Tegnap pedig...

Hát a vasárnap még inkább program-dúsra sikeredett. Már az  ébresztőt is korábban kellett megfújni, mint szombaton, mert 7 óra 50-re a vasút állomáson kellett lennie Dávidnak ahhoz, hogy részt vehessen a suli házi tájékozódási és túra versenyén. Vonattal, Hévvel, busszal mentek Csobánkára, illetve a Csobánka melletti Oszoly és Kevélyhegy térségébe. Itt csapatokat kellett alkotniuk és a terepen kijelölt pontokat kellett megtalálniuk. Az adott pontokon pedig túrázással és természetjárással kapcsolatos feladatokat oldottak meg. Kíváncsi leszek hol végeztek a versenyben :-) Fárasztó kis túra volt hegymászással, gyaloglással, tábor tűzzel együtt. De gyönyörű őszi idejük volt rengeteg napsütéssel és meleggel. Boldogan de fáradtan szállt le a vonatról este 6kor. És persze, csak hogy ne hasonuljon meg teljesen önmagával, még csomó leckét hagyott a túrázás utánra, amit "kínok kínjai" között írtunk meg, illetve tanultunk meg (ez utóbbit úgy ahogy). Tudom, hogy szigorúbb kellett volna legyek vele, és csak akkor elengedni, ha teljesen kész a kötelességeivel, de neki annyira szüksége van az ilyen társaival töltött, kötelezettség mentes, de mégis odafigyelést igénylő együttlétre, hogy nem volt szívem, nem elengedni őt. 

Nem félnék annyira, egyszer biztosan szívesen kipróbálnám, mert nagyon klassz érzés lehet, amikor felér a hegycsúcsra az ember :-)

Piros baseball sapi: sáros is, koszos is, de boldog kis nyárs faragó. Az én fiam :-) (A többiek miért nem annyira sárosak?)

Én is elmentem volna szívesen :-) -akkor is amikor ennyi idős voltam, mint most ő, de sajnos nem engedtek :-(       

Eközben azért mi sem itthon csücsültünk a babérokon, hanem kihasználtuk a szép időt és kedven helyünket vettük célba. Feladatunk is volt, mert Domiéknál labdarugó pályázat van folyamatban, ahova focis fényképekkel lehet nevezni egészen péntekig. És persze készült számos fotó tegnap a verőfényes napsütésben, hátha akad köztük egy nyerési esélyekkel bíró pályamű. :-) Hát majd meglátjuk :-) De mindenesetre Domi nevezni szeretne és ennek érdekében mindent el kellett  követnünk, hogy válogathasson a fényképek közül. Egy kis ízelítőt?

Azt hiszem gyakrabban kéne mindkettőjükkel ilyen görbe napokat csapnunk, amikor igazán csak ők vannak (bár most sem csak Domi volt, mert a két kis úthenger is velünk volt), vagy még pontosabban fogalmazva az ő program kérésük kerül előtérbe és csak velük. 

És persze miközben röpült a labda, kattogott a fényképező, megtanultuk a verset is a vers és próza mondó versenyre. :-)))

Márton napi lámpás felvonulás

Kotta és kép innen

Dávidéknak német testvér iskolájuk van. Mielőtt ebbe az iskolába kezdett volna járni, már akkor is megemlékeztünk Márton napjáról, ha másképpen nem is, finom libasült formájában. Mert nehogy elvigye a lúd a szerencsénket :-)

Mióta azonban sulis lett, minden évben ezen a napon lámpás felvonulás a program délután a sötétben. Ilyenkor az iskola udvarán mécsesek fényénél megemlékeznek Márton napjának történetéről, dalokat énekelve végig vonulunk az iskolát környékező utcákon a lámpások fényében. Az egész program nagyon hangulatos. A felvonulás végén a gyerekek cukorkát kapnak.

Fotó innen

Dávid piros kabátban majszolja a lila hagymás zsíros kenyeret tavaly a felvonulás végén :-)

Fogadó óra két felvonásban

Mosoly mosoly és mosoly :-)

Talán tényleg meg kellett várjuk a felsőt. Talán a több tanáros rendszer mégis csak sokkal jobb. Talán Dávid is érezni fogja, hogy ha akar, ha tanul, ha készül, ha nem felejti el felírni a leckét, akkor LESZ eredménye, lesz SIKERE. Mennyi ha és mennyi talán.

De azt hiszem talán tényleg elindult valami pozitív. Már az teljesen pozitív volt, hogy minden őt tanító pedagógus megkapta az információt a gyermekről. Ebben megmondom őszintén az előzmények (első négy év után) nem voltam biztos. És miért mosoly. Mert végre nem azt hallgattam, hogy problémás. Hanem, hogy ügyes, ha akar okos, aktív az órán, látszik, hogy odafigyel (legalábbis próbálkozik). És persze a jegyei nem mindig ezeket az állításokat hivatottak alátámasztani, azért azokra sem igen lehet panaszom. Ahol becsúszik a baki, abban sajnos benne van ő is, mert általában itt mégis csak előkerül, hogy nem véletlenül van papírja, azaz figyelmetlen. Mert ha nem írja fel a leckét, akkor biztos nem is csinálja meg, azaz lecke hiány lesz, amiből előbb vagy utóbb, de jegy születik (nem feltétlen elégtelen, de rosszabb jegy, mintha mindig minden lecke meglenne). Vagy ha a leckét a füzetbe kell megcsinálni, akkor nem a könyve készítse el. De ha ezeket elfelejti, akkor ember legyen a talpán akár a tanszobán, akár szülőként otthon, aki ellenőrizni tudja kész van-e. 

De alapvetően tegnap boldogan jöttem haza a maratoni fogadó óráról. valahogy a szervezést is ludasnak érzem. Mert az épület hatszáz pontján voltak a tanárok (én ha mindenkihez eljutottam volna, akkor 8 pedagógust kellett volna végiglátogassak), kígyózó sorokkal. Három órát voltam az iskolában, de érdemben talán ha egy órát töltöttem ott, a többi időt sorban állással tengettem. Na jó, nem unatkoztam, mert mindig volt ismerős, barát, aki hasonlóan várt a maga sorára, de jobb lett volna hamarabb végezni. Biológiából és földrajzból szerencsére minden rendben van Dáviddal, vezethetné kicsit pontosabban is a füzetét, de fiú létére szerintem abszolút ügyesen csinálja (főleg, hogy már nem másolják az órai munkát, hanem tanulnak jegyzetelni). Történelem és német, Éva néni nagyon szereti őt, nagyon megdicsérte, hogy ügyes, aktív, felkészült. Csak így tovább Dávid. :-) Angolból tudtuk, hogy van lemaradása, hiszen tavaly alap oktatásra járt, most pedig ő ragaszkodott az emelt szintű oktatáshoz. De Ági néni szerint megvan benne az akarat ahhoz, hogy utol érje a többieket, legyőzze a lemaradást. Szereti az órákat, sokat jelentkezik. És most, hogy az elmaradások leküzdésére még külön angolra is járunk, erre minden esély megvan. (Már csak azt kell mindenkinek a kobakjába belekalapálnia, hogy a szavakat minden nap tanulni kell és nem csak szóban kell tudni, hanem bizony le is kell tudnia írni őket hibátlanul) :-) Matek. Hát itt eleinte nagyon elkettyentem, mert bizony az óra eleji feladatok nem lettek rózsásak. (minden óra elején kapnak egy feladatot, aminek akkor lesz + a végeredménye, ha teljesen hibátlan) De a téma záró dolgozat jól sikerült. Megnéztem. A legkönnyebb feladatot rontotta el (kerekítés, mert nem figyelt, hogy mire kerekítünk: tízesre?, százasra?, ezresre?), és ha az jó, akkor hibátlant írt volna. De Zsuzsa néni megdicsérte, mert amit sokan elrontottak, ő azt is jól csinálta meg. Mégsem voltak hiábavalók a próba dolgozatok itthon? Irodalom és nyelvtan. Itt nem sikerült minden napsugarasra, de ezt tudtuk. Viszont azt hiszem határozottan javul a helyzet, mert szereti. Az órai munkája alapján fejlődést mutat. És irodalom órán is aktív. Talán a mozgékonysága is lenyugodni látszik, már nem akar trécselni, nem ficánkol a széken, nem hintázik, hanem jelentkezik. :-)

Remélem így marad és legközelebb is mosolygós lesz a fogadó óra (és egy picit rövidebb :-) )

Most akkor kié is a járóka?

Avagy a szombat esti házimozik díszlete :-)

A legkisebb bulihuligán :-)

Mire jó ha az embernek van két humoros bátyja :-)

Gyakoroljuk a gördeszkás trükköket (nem lehet elég korán kezdeni) :-)

Vigyora-mogyoró éjjel 11-kor :-)

...

A szünet hamar véget ért és hipp-hopp vissza kellet zökkenni a napi kerékvágásba. Reggel ez nem ment nagyon flottul. Hetek óta rosszul alszunk, leginkább a kicsik ébredései miatt. És bár nekem van a világon a legrendesebb és legbevállalósabb férjem, mégis minden nyikkanásukra felriadok én is. Mint kiderült az előbbi mondatból, ő az éjszakás :-) Már nem esznek a kicsik éjjel, de a legutolsó telehold óta többször ébrednek éjjelente és nem alszanak vissza, hisztisek, csapkodnak, sírnak. Mit rontottunk el? Vagy mi volt a holddal? Persze tudom, hogy jön a foguk, meg sok a front, de mindent mégsem kenhetünk erre. És mivel rosszul alszanak a kicsik, ezért napközben is több a nyügi, hiszti, sírás. Estére már minden hajam szála égnek áll, nem szokott sok ép idegszálam maradni :-) Mert ha hiszti van, akkor az kő kemény. És nem egy hisztizik, hanem mindjárt kettő. Ennél már csak az szokott jobban sikerülni nekik, amikor felváltva csinálják. Azaz: mondjuk Patrik végig őrjöngi a délelőttöt és végre ebéd után kidől egy rövidke órára, és abban a másodpercben felébred Oliver és folytatja az őrjöngés, miáltal Patrik ismét nem piheni ki magát ébredés előtt, tehát már hisztisen ébred. De imádom őket, mert hisztisen is tündérek, két roham között is mindig produkálnak valami olyat, amitől túlcsordul az ember szíve szeretettel. 

De visszatérve a kiindulási pontra, reggel alig bírtam felébredni. És ha már én nem tudok felébredni, akkor persze, hogy úszunk az árral. De azért egy perc késéssel odaértünk az uszodába Domival, még maradt neki 9 perce átöltözni. Rohanás haza, irány Dávid sulija. Mert persze ma ebéd befizetés is volt. Kilométeres sorok az irodában. És persze, hogy nem tudtam mindent elintézni, mert a diák igazolvány pótlásához a díjat nem fizethettem be. És a további körök? Haza Domi táskájáért irány a másik suli,  ahol szintén ebéd befizetés, uszoda busz befizetés. És ha már ott vagyok, akkor egy kis büszkeség :-) CSILLAGOS ÖTÖS lett a környezet dolgozata. Neki egyedül. Ezekért a pillanatokért érdemes. Ilyenkor mindent elfelejtek. A sok nyüstölést, gyakorlást, fáradhatatlan próba dolgozat gyártást.... De semmiért nem adnám a mosolyát, amikor délután büszkén újságolta, hogy milyen ügyes volt. 

Itthon kézhez kaptam az én kis hisztis szemem fényét (az egyiket a négyből). Játszottunk egy nagyot a kertben miközben Oliver bent durmolta az igazak álmát. Volt kukucs, kincs gyűjtés, kergetőzés, macskahancúr (Mirr Murr-ral) és sajnos be kellett jönnünk, mert eleredt az eső. 

Délután pedig megint beindult a verkli, bár ma a kenu edzést kihagytuk. (Csúnyán esett és tegnap Dávid akkorát esett foci közben, hogy alig bír leülni a popójára.) Rohanás Domiért, majd irány az uszi. Onnan haza és fogadó óra első felvonás Dávidéknál. És miért első felvonás? Hát mert holnap folytatás. Két napos a fogadó óra. Ma teljesen pozitív volt a mérleg. :-) Legalább most már tudom, hogy igaz, hogy az informatikát emelt szinten tanulja Dávid, de mégsem kaphat jegyet belőle idén, mert a bizonyítvány nem engedi. Pedig eddig csak ötösei vannak. És az NSZO testnevelés oldala? Magdi nénit nagyon szeretem. Remélem Éva nénit is legalább ennyire fogom. Szeretem, hogy szereti Dávidot, hogy elfogadja őt a maga kis különcségeivel együtt, hogy nem akarja sablonba húzni. Szeretem, hogy önbizalmat ad neki. Mert az én figyelemzavaros nagy fiamnak nagyon kell a dicséret, az önbizalom, a pozitív töltet. És a SIKER. :-) És nagyon de nagyon jól esett, hogy megköszönte Magdi néni, hogy ott állunk mellette (igen Ő mellette), mert látszik, hogy foglalkozunk Dáviddal, átnézzük a leckéjét. És kevés az ilyen szülő, aki ennyire figyel a gyerekére ötödikben. És bár azt írtam, hogy NSZO testnevelés, de igen írásos leckék vannak, szövegértések és feladatok. Olimpiákról, olimpikonokról. És nemsokára az Ókori olimpiákról. 

Szerettem a mai napot, egy igazán pozitív nap lett belőle a borongós esős idő ellenére.

Tropicarium

Már sokszor jártunk itt még a kicsik születése előtt. Aztán tavaly egy foci tornán Dominik lett a csapat legjobb játékosa és nyert egy belépő jegyet a Tropicariumba. A kicsik mellett és persze iskola idényben Dáviddal való folytonos harcunkban nem jutottunk el vele hal, krokodil és egyéb állatfajok meglátogatásához. Pedig még a jegy lejárati idejét is sikerült kicsit megnövelnünk, de akkor jött a mindegyikükön végigfutó campylobacter fertőzés. Nagyiéknak volt egy ötlete, hogy mi lenne, ha az őszi szünetben vagy egy mozit vagy a Tropicariumot meglátogatnák a nagyokkal. Ez utóbbit választották a fiúk. Nagyon készültek, vittek két fényképezőgépet is. Fejenként készítettek vagy 100 fotót, amiből nagyjából 5-5 fénykép lett használható, de azok között vannak igazi gyöngyszemek is, ha azt vesszük alapul, hogy két igencsak kezdő fotográfusról beszélünk. Azért volt fényképezőgép szerencsére nagyiéknál is, nagyon várom azokat a fényképeket. Azokból utólag töltök fel a fiúk remekművei mellé.


                                    

És a két legremekebb alkotás :-)