Ovis szerelem ....

A legkisebb szerelmes :)

Össze vannak nőve az oviban, együtt játszanak. Jázi szülinapi zsúrját ki nem hagyhattuk. A játékboltban Oli választott ajándékot és utána cipelte a nagy dobozt hősiesen. Amikor megékeztünk Jázi egyből megfogta Olit és vitte játszani.

Annyira édesek.... :)

Kicsik és nagyok és brrrrrrrrr

Hát időnként nem tudom biztosan eldönteni, hogy melyik csapat a könnyebb vagy nehezebb eset, a kicsik avagy a nagyok? Mert ...

Meg azért is, mert igyekszem négyfelé szakadni minden délután és hétvégén, de nem sikerül :(, pedig annyira szeretnék mindegyik mellett ott állni, a kicsikkel autót tologatni, mesét nézni, ölbe venni, a nagyobbakkal megnézni mit alkotta a számítógépen, vagy meghallgatni minden történetet, egyszer időben kész lenni a leckékkel úgy, hogy maradjon idő beszélgetésekre, társasjátékra, teljes nyugalomban eltöltött sétákra. 

De mindez egyenlőre csak merő vágyálom. De nem adom fel. Biztosan van megoldás mindenre, csak még nem találtam, találtuk meg. 

Lassan egy hete szenvedünk a kruppos rohamtól. Tegnap volt az első nap, hogy nem kellett az a fránya kúp. Persze tegnap már munkanap volt, így nem fenyegetett az ügyeletre kell menni veszélye, mint a hosszú hétvégén. Pedig legalább négyszer álltunk a kapujában a négy nap alatt és már igazán mindent kipróbáltunk. Péntek éjjel Oli okozott aggodalmat a csodásnak éppen nem nevezhető kruppos köhögésével. Aki hallott már ilyet, annak nem kell ecsetelnem, hogy még hallgatni is szörnyű, hát még ha tudjuk mivel járhat. Meg persze az is nyilvánvaló, hogy ezek után másnak nem jó ha sok a hiszti, a szaladgálás, viszont a jó levegő segíteni tud. Csak azért, hogy mindezt még kicsit tetőzzük, reggelre Patyi is köhögött, de az igazi roham este jött, most vele. Ráadásul ő aztán mindent bevetett. Csak hallgattuk, persze a kúp után, keresve a babyhaler bababefújó fejét, amit persze, hogy nem találtam, így joghurtból eszkábáltam egyet. Volt echinacea golyó, oscillococ, ambroxol, c vitamin, cataflam csepp. Minden ami eszembe jutott. De valahogy nem akart alakulni, és minden este egyre rosszabb lett. És kellett a kúp is. Persze most már tudom, hogy ügyes voltam, és mindent jól csináltam, jól jutott eszembe a cataflam csepp is, a ventolin is, a köhögés is tökéletes választás volt. Csak ez ilyen makacsra sikeredett. Mindeközben kint verőfényes napsütés. Ennek következtében szemek nyitásától esti elalvásig mást sem hallgattunk, mint, hogy menjünk már sétálni, túrázni, kirándulni, hiszen süt a Napocska. Nem mondom, hogy nem tettünk rá kísérletet, de valahogyan nem tűnt utólag jó ötletnek. De két energiabombát helybe szegezni mindenféle mozgás nélkül. Hát nem négy kezes feladat. Mégis csak ennyi volt. :) Két hét óvodai szünet folyamatosan. Mert jövő héten nincs az őszi szünet miatt.

Eközben ugye a szokásos dolgozatra készülődés a másik oldalon. Domi még csak hagyján, mert ő maximalista hajlammal van megáldva. Ami persze nem jelenti azt, hogy nem kell noszogatni, kikérdezni, tévé elől "elkergetni", hogy majd ha készen van... De tud is és hajlandó is egyedül tanulni. És lám meg is van az eredménye. Minden dolgozata ötös lett: környezet, szövegértés, nyelvtan, német, olvasás (abból a jó sokból), és már csak a matekot nem tudjuk, de ha csak annyira tudta, mint itthon, akkor ott sem lehet más eredmény. Közben készül a vers és prózamondó versenyre, egy kb két és fél oldalas versikével. 

Na és Dávid. Hát ő most nem egyszerű eset, bár eddig sem volt az. Egyik imádott tanár egyik napról a másikra eltűnt az iskolából (igen csak nyomós okból, amennyire a pletykákra lehet alapozni) és azóta kizökkent a "megszokott" kerékvágásból. Ez a tanító bácsi egy példakép volt előtte és ez most teljesen összeomlott. A pletykák hozzá is eljutottak, méghozzá a gyerekektől, ki tudja pontosan melyik verzióban. Azóta újra harcolunk itthon. Nincs felírva a lecke, a leckefüzetet nem íratja alá, előző este derülnek ki a dolgozatok és azok is véletlenül. Akkor pedig már képtelenség bármit is tenni. Nem csoda, hogy sorra hozta a héten haza az igencsak rossz jegyeket. A baj az, hogy hiába ülünk ott vele és mellette, helyette nem tanulhatunk. És bár már kipróbáltunk minden féle verziót, valahogyan most semmi sem működik. Másolás, hangos olvasás, mi keressük meg a lényeget és húzzuk alá.... Segítsééééééééééég. És bár tudom, hogy ez utóbbi egyáltalán nem jó, mármint, hogy mi keressük meg a lényeget, a fontosat, de a kiszínezem a tankönyvet és összefüggéstelen mondatokat olvasok fel belőle verziónál talán mégis jobb, főleg, hogy legalább a korrigálással nem kell megharcolnom. És mint írtam most még a két legkisebbet sem lehetett teljesen szabadjára engedni, az oviban sem fáradtak el semennyire, tehát ők is "maximális" figyelmet igényeltek  - volna. Na és persze így hogy fogja kijavítani a jegyeket? A fogadóóra pedig még hol van... december? - most az még fényévnyi távolságnak tűnik. Muszáj lesz valamit kitalálni, hogy a hiányok pótlódjanak, és ha tanul, akkor az tényleg tanulás legyen, ne elfecsérelt idő.

Remélem a szünetre már mindenki egészséges lesz teljesen, kijönnek az aztmás, kruppos rohamokból, hogy lehessen nagyokat kirándulni (már ha az időjárás elég kegyes lesz), esetleg nem kell végig tanuljuk a hetet, vagy legalábbis nem leszünk a könyvekhez láncolva. 
Hipp hipp hurrá, holnaptól nincs suliiiiiiiiiiiiiiiii :))))))

Ovisok...

A héten sem unatkoztak szerintem az oviban. Tanultak mondókát, készültek "műremekek", volt szülinap és hozzá torta és a hét eseménye ezúttal..... a fotózás :) A szokásos őszi. Mármint azért szokásos, mert a nagyoknál is mindig ilyen tájban volt fényképezés. Nem semmi képek készültek :) Viccesek, meglepők, és érdekesek, leginkább azért, mert Patyi haja nem áll égnek mint szokott volt a kunkori fürtökkel, hanem olyan "jókisfiúsra" van fésülve.

Csak egy kicsike betekintő...

Ovisok

Mióta is járunk oviba? Már több mint egy hónapja. Elröppent ez a hónap, és annyi minden történt. Volt már zenés előadás, bábszínház, arcfestés, fényképezkedés... Voltak kisebb nagyobb balesetek, hol egyikük, hol másikuk esett pottyant. A héten Oli volt a soros, nem is egyszer. Hol a falnak esett neki és szerzett szép kis sebet a homlokára, hol a homokozóból kifele megbotlott a szegélyben és arcra esett. Patyi reggeli "úgysem jöttök vissza sohasem többé" mondataitól és a "nem akarok bemenni"-től eltekintve remekül érzik magukat és ez is inkább szerintem csak nekünk szól reggelente kizárólag kettő percben. Igazából akkor kezdi, amikor átöltöztünk ovis szerkóba és lábára került a benti cipő. Kb. addig tart, amíg valamelyik óvó néni, vagy a dadus néni átveszik ölbe, megölelik és mi elindulunk kifelé az előtérből.

Alkotnak. Rajzoltak, ragasztottak, fűztek, csináltak pálcika babát. Az alkotási vágyuk látványosan fejlődött, és az eddigi nem akarok rajzolni, te rajzolj, én nem tudok helyett már előfordul, hogy kérik a papírt és a ceruzát. Folyamatosan beszélnek. És igénylik a 100%-os figyelmet ilyenkor, ami persze nem mindig egyszerű délután, amikor már négyen vannak. Persze ebben az is benne van, hogy eddig a délelőtt csak az övék volt, könnyebben a tolerálták, ha délután a nagyok felé fordult a figyelem. Ez most kizárt. Addig jönnek, amíg tényleg meg nem hallgatjuk őket. Hogyan is érik el? Patyi odajön mellém és elkezdi mondogatni, hogy Mami, Mami, Mami, Mamika... Azt szeretném mondani neked.... Imádom a végén azt a mamikát. Nem pusztán becézés, hanem nyomatékosítás és szeretet, és már félig a mondanivalót is tartalmazza. A lényeg a figyelem. Amikor pedig mesélik ami történt? Azt élvezet hallgatni. A múltkor például Domi megkérdezte tőlük, milyen volt a tornaóra. Majd meghaltunk a nevetéstől a válaszon: "Az nagyon jóó vóóóóót, majd egyszer Te is kipróbálhatod" :) - ha tudnák, hogy Domi már bizony kipróbálta és ugyanezt, ugyanitt, ugyanígy csak pár évvel ezelőtt... ráadásul a küllemi fejlődéstől (festés, öltözőszekrények, új mászókák a kertben gumilappal, mulccsal, rekortánnal)  eltekintve tényleg minden ugyanaz, a két óvó néni, a dadus néni, a csoport, a csoportszoba, a bútorok, a kiságyak, még a játékok egy része is... A zenés délelőttöt is nagyon élvezték, amikor elmesélték, azt mondták, hogy képzeljük el, még táncoltak is. A fényképezkedés teljesen titkos volt addig, amíg a kis mintákat borítékban meg nem kaptuk, de legalább láthattuk az arcfestést még épen, a délutáni alvástól megviselt, lemosni nem szabad állapot előtt is. :-)

Nem csak velünk beszélgetnek, hanem miközben játszanak, akár egyedül, akár egymással, egyre többet beszélnek közben, mesélik mit játszanak, szituációs játékokat játszanak. És telefonálnak. Nem is keveset. Hívják a tesókat, minket, nagyszülőket. Valamelyik este Patyi megrendelte pénteken mit szeretne ebédelni anyuéknál. Ezt a nagyoktól tanulta :) Elővesznek egy-egy mesekönyvet és mesélnek. Van amikor a képek alapján, van amikor csak úgy, ami eszükbe jut. 

És ezek csak a legjobbak, lesz min törpölni hétvégén ....

Kicsik...

Járják az ovit. 

Oli igazából remekül veszi az akadályt. Nagyon ügyesen önállóan öltözik reggelente, és most már itthon is, nem csak az oviban. Szinte alig kell segítség, vagy ha kellene is, akkor nem szereti ha kap. Persze az idő nagy úr, így ha időre kell eljutnunk A pontból B pontba, akkor bizony még ha hisztizik is utána egy sort, de muszáj segíteni. Éjszaka után mostanság gyakran ébred szárazon, sőt valamelyik éjjel pisilni is felébredt ügyesen. Mindezek mellett elég akarnok a lelkem, mert bizony ha nem az történik, amit őurasága elgondol, akkor kemény hisztit tud lecsapni pillanatok alatt. Napközben előfordul, hogy pisilés közben a ruha is olyan lesz. Kezdik kapisgálni, hogy lehet rajzolni, festeni, barkácsolni is az oviban, amellett, hogy sokat lehet játszani és rohangálni, motorozni is. Ma mesélte Oli, hogy csinált pillangót, és délután rajzolt is nekem, mire mentem érte. 

Patyi nehezebben viseli a beszokást. Mostanában amikor elválunk bent, akkor sírdogál két-három könnycseppet, de utána azért láthatóan remekül érzi magát az Óvodában. Az itthoni elindulással sincsen semmi gond. De azért számon tartja az ovis napokat, és minden reggel megkérdezi, hogy ma péntek van-e, mert azt már tudja, hogy péntek után jön a szombat és szombaton és vasárnap nem kell oviba menni. Mostanában bizony előfordul, hogy az ébredés pillanatában bepisil (mivel nincs pelus, ez igen látványos tud lenni). Szépeket alkotott az oviban ő is és nagyon tetszett neki a torna óra. Dominak mondta is, hogy "Képzeld el, az tök jó volt, egyszer biztos Te is kipróbálhatod". Ilyenkor megzabizom. Múlt héten volt zenés előadás is bent. Itthon el is mesélte, hogy buliztak az oviban :), "volt zene és táncoltunk". Meg is mutatta.

Egyre gyakrabban énekelgetnek, dudorásznak, bár még nem konkrét dalokat. A nagy kedvencekből idéznek. És a kedvenc filmjeiket is sokszor egy kedvenc mondattal kérik... pl.: méh ésszel, fekete-sárga, fekete-sárga... :) Néha hajlandóak "új" filmet, mesét is kipróbálni, amikor már mindenkinek a fülén folyik ki a kétszáz hatodik ismétlése az aktuálisnak. Mik is ezek: Arthur és a villangók, Majom a havon, Dzsungel George, Verdák, Garfield, .... Valamelyik este öten voltunk és előkaptam Pán Pétert, ami nekem is nagy kedvencem, szerintem ők is belefelejtkeztek :)

Szeretném mindig megmérni őket, hiszen elmaradtak a mérföldkövek:

Patyi        g és              cm, Oli           g és             cm.

Szépen, választékosan kommunikálnak, imádom amikor mesélnek. Ha nem válaszolunk rögtön, akkor addig mondják, amíg már muszáj. Mami, mami, mami, mamikaaaaaaaaa..... Apa figyeeeeeeeeelj.... Az éjszakai elalvás még mindig tragikus. Patyi mindig mindentől fél, egyikük sem szeret bemenni az ágyába, de azért ráhatással eljutunk oda, csak  éppen valakinek maradnia kell ott velük, pedig mindig akadna jobb dolgunk is. Aki pedig marad, annak az estéjének bizony sokszor kakukk... Éjszaka pedig jönnek és nálunk landolnak.

Ovisok

Azt gondolnám, hogy tök ügyesen beszoktak a fiúk, mert szerencsére nincs sírás és örömmel indulnak útnak reggelente. Mégis azt hiszem, hogy azért harcolnak ők is, nem csak én. 

Hogy én?

Igen. Az eszem tökéletesen tudja, hogy a legjobb helyen vannak, és látom azt is, hogy szükségük is van rá, a közösség formáló, építő jellegére, az együtt játékra, a kompromisszumokra, a szabályokra és egy másfajta rendszerre, rendre. Mégis nagyon hiányoznak itthonról. Na nem mert nincs mit tennem, sőt. Mire visszaérek a reggeli körjáratból majdnem kilenc óra és igazából nem is értem, hogyan tarthat eddig, amikor autóval alig 10 perc, tömegközlekedéssel pedig másfél óra. És akkor jöhet a munka (amíg még van), ebéd, vasalás és azon kapom magam, hogy már indulnom is kell vissza értük, mert mindjárt három óra. De nagyon nagy a csend. Senki nem vág a szavamba egész délelőtt. Fura. Szokom...

Hogy ők?

Igen. Mert mosolyognak, szeretnének menni, látszólag örömmel mennek be a csoport szobába. De. Minden nap van pisis, ad abszurdum kakis bugyi. Még ha csak menet közben lepisilik akkor is. Pedig itthon már napközben nincs baleset és a délutáni alvás is majdnem tökéletesen száraz egy-két Oli balesettől eltekintve. Sőt. Tegnap kicsit pörgős este volt és elfelejtettük rájuk adni a pelust. Reggel pedig minden száraz volt. Akkor ott bent miért? Persze ez csak költői kérdés, de mégis....

Túl az első héten...

Jelentem túléltük. Bár elég húzósra sikeredett, de azt hiszem tökéletesen, vagy legalábbis majdnem tökéletesen álltuk a sarat.

A hét elejéről már írtam valamikor a hét közepe tájékán. A hétvégénk sem volt kevésbé mozgalmas. Szerdán sikerült Domit végre beíratni Dobolni. Már annyira szerette volna. Így gazdagodott egy kicsit a délutáni programsűrűség (nem mintha eddig híjján lettünk volna), két szolfézs és két dobórával. Így Domi heti 4szer jár majd kajakozni, vasárnaponként külön matekozik, mert nem titkolt vágyunk egy sikeres felvételi. Dávidnak is beindult a média suli, ami heti egy-két alkalom, és mellette 5-6 edzés. Nem unatkoznak, mellesleg én sem, mert ezt összelogisztikázni úgy, hogy a nagyok közül senki sem akar a suliban ebédelni... Na de mindegy.  A kicsik egyenlőre nem nyújtottak be semmilyen igényt különórára, bár gyanítom, hogy január magasságában azért lehet, hogy egy úszást elkezdünk velük is. Nagyjából ennyi idősen kezdték a nagyok is, ráadásul ha Rolandék még úsztatnak, akkor azt még szeretni is fogják. Persze ha minden kötél szakad, akkor majd csak nyár elején dobjuk őket a mély vízbe (ezt amúgy komolyan írtam, mert a nagyok is mély vízben tanultak úszni, nem ért le a lábuk).

Szombaton az edzés egybefolyt egy kerületi sportág választó nappal. Volt futóverseny, ami kötelező volt a kajakosoknak, találkoztunk megint egy Olimpikonnal, persze van aláírásunk és fotónk is :) Domi lelkes gyűjtő és rajongó. Dávid pedig kamasz. De hát ez van, csak éljük túl... Persze azért nem panaszkodom, mert a visszabeszélésen és a lustaságon kívül annyira nem vészes. Ez pedig még kordában tartható.

Vasárnap pedig volt matek, nagyapa szülinappal karöltve. A szokásos séta sajnos lemaradt, pontosabban szombaton volt, csak annyira hisztisek, alkalmatlanok voltak a fényképezkedősdire, hogy nem örökítettük meg a sétát a várban.

Ma pedig egyedül vágtam neki villamossal, busszal, ikrekkel, "vissza"cumóval a reggeli ovijáratnak. Nagyon büszke vagyok magamra és a kicsikre is. Valljuk be a zsúfolt villamos két kapaszkodni még nem tudó gyerekkel, ahogyan rángat, felér egy hullámvasúttal, a busz hasonlóképpen. Az átszállásnál hatalmas cupival búcsúztak Domitól, és vagy harmincszor elmondták neki, hogy jó legyen (fejenként) :-). De nagyon ügyik voltunk, mosolyogva értünk be az oviba, és mentünk be a csoport szobába. Csak azt kellett megígérnem, hogy alvás után megyek :) 

Ha helyes az információ, akkor Dávid ma kapott egy ötöst föciből, angolból be kell pótoljuk amit tavaly ők még nem tanultak meg (past simple), és minden nap 6 órája lesz, elvileg szerencsés, hogy az utolsó minden nap a tesi.

Most pedig délután még megyünk egy kis információs sétára a suliba. Kaptunk pénteken két lapot, miszerint a sporttagozatosoknak kötelező a suliban is sportot választani. Eddig ez úgy volt, hogy azoknak csak, akik heti 3nál kevesebbet sportoltak egyesültben. Azért mi ennél jobbak vagyunk a heti 6 alkalommal minimum másfél órás időtartamban nem? A sulis elfoglaltságok pedig csak 45 percesek. Ráadásul mind edzés időben van. Remélem nem kell őket tovább szaggatnom, mint amennyit eddig maguknak választottak és még én is pártoltam. Persze csak amíg a jegyek rovására nem megy :)

Első napok...

Már szerda van. Rohannak a napok, úgy látszik ezen a héten is, nem csak a nyári szünetben. 
 
Ovisok
Hétfőn már egész nap oviztak ikreink, méghozzá szülői kíséret nélkül. Reggel igazi komolysággal buszoztunk az ovi felé. Persze amikor beértünk és elkezdtünk átöltözni, sőt, nem is az udvarra mentünk, akkor már gyanús volt nekik, hogy valami itt nem olyan, mint volt. De ettől eltekintve mosolyogva mentek be játszani a csoportszobába, ahol ismét megszeppentek, hiszen a múlt héten alig lézengett egy-két kisgyerek az oviban, most pedig tele volt a szoba. De simán vették az akadályt, maradtak sírás nélkül. Állítólag rendesen ebédeltek, bár elhangzott egy-két "nem akarok", mégis mindent megcsináltak ügyesen. Hazafelé azért látszott, hogy elfáradtak. Amikor pedig itthon megérkezett nagyi, mert nekünk szülői értekezletekre kellett mennünk, hát kitört a sírás. Patyi sírt. Nem akart minket elengedni. 
Nem könnyű a váltás. Nem csak nekik, nekem sem. És bár nem tengek túl szabad időben, mégis hiányzik a napközbeni zsizsegésük. 
Kedden reggel már volt egy kis vitánk itthon, hogy ő mégsem szeretne ma menni, de hamar elcsitult. Szó nélkül öltöztünk át az oviban és ment be a terembe, amikor meghallhatta, hogy kint sír valaki a folyosón. Ekkor mindent kidobott a kis kezéből és kirohant, hogy nem akar maradni, maradjak ott vele. Szerencsére az óvó nénik zseniálisak, elkapták egy gyors puszi után és jöhettünk el, hogy minél előbb elfelejtse miért is sír. Délután mosolygott, motorozott, nem akart haza jönni.Oli halálos nyugalommal elvan bent és semmi gond látszólag a kis lelkével.

Ma reggel nem igen fűlt a kedve az ovihoz, sírt, hogy ma maradna itthon. Még bent is hüppögött, de mivel a mi tündér óvó nénink és dadus nénink már e pár nap alatt is megismerték őket, ott várta őket a verda, így mosolyogva indultak játszani. Azt hiszem azért minden a kis lelkükben nincs rendben mert bepisiltek, bekakiltak ma bent. De úgy jöttünk el, hogy "Szia óvó néni, holnap jössz értünk?"

Sulisok

Bizony az iskola is elindult. Nem mondom, hogy várták, de az  sem lenne igaz, ha az ellenkezőjét állítanám. Hol is kezdjem. Talán a másik végén, a legnagyobbnál. Hetedikes lett. El sem hiszem.... Szerencsére nagyon jó fej ofőt kaptak, aki szerintem kellő szigorral tudja majd őket terelgetni, ami a kamaszoknál azt hiszem nélkülözhetetlen is. Még nincs végleges órarend, de azért azt tudjuk, hogy lesz kémia, fizika és az eddigi 3 csoport matek és angol helyett (ennyi felé volt tavaly szétosztva az osztály tudásszint szerint). Lesz mit pótolnunk, mert most csak egy csoport van és a legerősebb maradt meg. Azt hiszem, ha ez esetleg érdemjegy romlással járna, akkor is jobban jártunk. Jaj és majd elfelejtettem, bár még nem kaptuk kézhez, de ha minden igaz, akkor már NINCS BTM papírja Dávidnak :-) Ezerrel kajak és Média suli. Persze csak amíg a suli nem bánja - Kajak akkor is marad, mert különben én bolondulok meg a felesleges energiáitól :-)

Domi negyedikes. Készülünk felvételizni. Mindemellett kajakozik. Igazából őt annyira nem féltem, csak attól, hogy ha nem eszik elfárad és ha elfárad, akkor hisztis. És dobol :-) Királyság. Már olyan rég óta szerette volna. Ráadásul nagyon jó fej a tanár a zenesuliban. És most lett hely, persze a korábbi odajártunk, meghallgatta, tehetségesnek ítéltetett alapon. Annyira örülök. Ma be is iratkoztunk. A szolfézs pedig a suliban van, ahhoz ki sem kell lépnie a suli kapuján.

Hát egyenlőre ennyi, de azt hiszem köthetem fel a nacim, hogy a logisztika is rendben legyen :-)

Indul az őrület

Mi lesz most ősszel...

Még belegondolni sem merek, bár tudom, egy-két nap és minden menni fog, mint a karikacsapás. De most még sok minden olyan kivitelezhetetlennek tűnik. Ráadásul érzelmileg sem könnyű ez most nekem.

Az óvoda engem is tanít, vagy legalábbis sok mindenre rákésztet. Tanít arra, hogy megtanuljam elengedni a kicsiket, amit valahogyan most nagyon nem akaródzik.

Elérkezett az elválás pillanata és nem könnyű. A nagyoknál olyan természetes volt, könnyen ment, de most valahogy nem az. Persze örülök, hogy mennek oviba, hogy közösségbe kerülnek, és az eszem tudja, hogy ez így helyes. De a szívem... Már most hiányzik a pörgésük, pedig még itt harcolunk velük, hogy egyáltalán az ágyig eljussunk. Lehet, hogy amiatt, mert tudom most volt ez így utoljára? Már nem lesz több ilyen kicsi, ennyire szoros kapocs... Mindenesetre nekem nem könnyű, holnaptól pedig szép lassan kiderül nekik könnyebb-e. Ugyanis holnap délelőtt megyünk az oviba. Az első nap, na jó óra, mert szoktatás van, anyával együtt. És csak délelőtt egy órácska. De mégis egy első... Pedig minden szeglet ismerős, minden arc ismerős, nekem, nekünk. Ugyanaz az ovi, csoport, csoportszoba, dadus néni, óvónénik, mint sok évvel ezelőtt a két nagynál. Sőt a jelek is ugyanazok, kifli és létra :-) De a két kicsi még nem ismeri, mert amikor utoljára ott jártak, hát igencsak alig egy hónaposak voltak. Vagy még annyi sem. És persze lehet, hogy nekik könnyebb, mert ketten vannak, de lehet, hogy ettől nehezebb? Vagy attól nehezebb ez most nekem, mert egyszerre kettőt kell elengedni? Rengeteg kérdés és kérdőjel...

Közben az edzések is beindultak, de még nincs végleges időpont. Harcolok a fiúkkal a sulis ebéden, de nagyon tiltakoznak, viszont ha marad az edzés fél háromkor, akkor nem fognak ebédelni előtte. És megint egy jó kis logisztikai csata, mindenki mindenhova időben és lehetőleg épségben érjen oda. Dávid hetedikes lesz, el sem hiszem. Domi pedig negyedikes. És szándékaink szerint felvételizni fog Gimibe. Hihetetlen.

Mérföldkövek az óvoda kapujában

Telnek a hónapok és ahogyan közeledik a  szeptember, egyre inkább érzem, hogy ez nagyon nehéz lesz. Mert bár az eszem tudja, hogy ez az élet rendje, mégis, tudom, hogy ez volt az utolsó, meg fog változni egy  szoros kötelék, a káoszos rendszerünk a mindennapokban, az életünk, a mindennapjaink. 

Mennek oviba a kicsik. És bár még nem tökéletes koránt sem a szobatisztaság, azért alakul szép lassan, de amint egy kis zűr keletkezik az "éterben", vagy csak annyi érdekes dolog van a világban körülöttünk, mindjárt jönnek a balesetek. Tegnap a várból lefelé sétálva egyszer csak Oli bepisilt. Majd feltett egy kérdést: "Miért nem szóltam, hogy pisilni kell? Miért?" Majdnem megkajáltuk ott helyben, bár azért igyekeztünk kellő komolyságot tanúsítani, nehogy azt gondolja, ez vidám dolog. Szóval, visszatérve az óvodához. Készülünk oviba járni, edzem a lelkem, hogy könnyebb legyen az elválás, mert tudom, hogy már kell nekik a gyerek társaság, de  mégis, még annyira kicsik és már olyan nagyok... Szóval nagy a káosz a lelkemben. Elengedés, de maradjon meg a kötődés, növekedjenek, de ne túl "gyorsan"...  

Egyre szebben, választékosabban beszélnek, kommunikálnak, fejezik ki gondolataikat. Imádom, ahogyan megmagyaráznak, néha a hajam tépem a miértek négyzetre emelt sokaságától, szeretem megszokott szófordulataikat, mélyet lélegzek a sokadik akarom után. Szeretem Patrik egyedi kis tájszólását: hóónap (holnap), vóót (volt)... és ugyancsak egyedi hanglejtését, ahogy a szavak, mondatok végén felviszi a hangsúlyt. Szép lassan elhagyták angolos szórendjüket, a ragok is a helyükre kerültek.

Néha sikerül szépen enniük, de még mindig tudnak extrát alkotni, bár már számtalanszor beszéltünk róla, mit nem szabad. Mégis megpróbálják újra és újra. Ilyen a levest megisszuk a tányérból, ha anya fél pillanatra nem néz oda, vagy kézzel eszünk villa vagy kanál helyett. Ritka, amikor nem borul fel valamelyikük pohara, és lehet, hogy ezt már szigorúbban kellene vennem (mármint : együnk szépen és helyesen), de vagy erőm nincs hozzá, vagy csak elfáradtam a kettő közötti rohangálásban, de nem megy. Íg bizony még előfordulnak ezek az apróbb malőrök. 

Az alvásuk pedig... Nincs valakinek valami remek ötlete? Mert én kifogytam. Délben minden megy mint a karika csapás. Ebéd után szó nélkül fogják a kispárnát, egy autót vagy a kutyust és mennek az ágyukba aludni. De este... Esélytelen az ágyukban alvás. De nem csak az elalvás, hanem maga az alvás. Nem hajlandóak bemenni a szobájukba sem. Mert félnek. De nem egy dologtól, hanem ahogy Patyi fogalmaz keserves zokogás és sírás közepette, mindentől. Pedig van halvány lámpafény, próbáltunk bemenni elalvásig hozzájuk, elalvás után visszacsempészni őket a szobájukban, de semmi. Így kint alszanak a nappaliban, és bár gyakran szerencsésnek mondhatjuk magunkat, hogy nem a mi ágyunkban, hanem a másik kanapén, vagy a még abszurdabb helyen a szőnyegen, ahonnan szintén fel kell lapátolni őket, de amint az ágyuk felé indulunk velük (aludhatnak akár milyen mélyen és régóta), abban a pillanatban sírás és ébredés. Ezt pedig még muszáj lesz megoldanunk iskola kezdésig, mert a nappali nem lesz (most sem az, de nyár van és szünet, így ha nem ébredünk hajnalok hajnalán, akkor sincs gond) ideális hálószoba iskola és óvoda szezonban. Mert a tanulás és lecke felmondás bizony itt szokott befejeződni. Tudom, hagyjuk őket sírni a szobában, de simán kijönnek, ráadásul alattunk pont egy háklis család lakik, egy a mieinknél kisebb gyerekkel, és azt a szót még csak hallomásból sem ismerik, hogy hangzavar, sőt szóvá is teszik, hogy zajosak a gyerekek. Pedig itthon sincsenek a nagyok igazán, csak 3 napja, a kicsik pedig alszanak 8ig 9ig, majd mire kikerülnek reggeli után az etető székből és elkezdenek pörögni már 10 óra. Délben pedig mennek ebédelni és aludni, ami eltart legalább 4ig. Szóval a napközbeni zajok szerintem annyira nem elviselhetetlenek, bár igaz, hogy nem ülnek a fenekükön végig, és ketten tudnak fogócskázni is, amíg oda nem érek, hogy szóljak a lakásban nem szaladunk, sőt veszekedni is tudnak. :-)  Szóval még nem mertük megrizikózni az addig hagyjuk sírni, míg meg nem unja játékot. Korábban ez működött a nagyobbaknál, de hát kertes házban nem lakik alattunk senki, most meg igen :-( Szóval várom a remek ötleteket, ha akad...

A méretek: Oli 12400 g és 93,5 cm, Patyi 13540 g és 95 cm

Felvételi

Repülnek az évek, mi sem mutatja jobban, mint az, hogy a két legkisebb családtagunkat beírattuk az óvodába. A sok beadott papír, a régi emlékek, az ismerős csoportszoba, óvó nénik és dadus néni ismét bekerül napjainkba. Felvették a legkisebbeket. Szülői értekezlet lesz júliusban. 

Nem gondoltam volna, hogy nehéz lesz elengedni őket, hiszen a nagyoknál valahogyan ez könnyen ment. Most már most érzem, hogy nekem nem lesz könnyű, talán mert ez az utolsó? Mert amúgy is nehéz elengedni az utolsó lelki köldökzsinórt, mert most ketten mennek egyszerre? Nem tudom...

Óvodai beiratkozás

Megtettük az első lépéseket a közösségi szocializáció felé. Beadtuk óvodai jelentkezésünket. Remélem a felvétel is sikeres lesz. Furcsa volt ismét belépni az ismert kertkapun, bemenni a korábban annyira ismert falak közé. Szerencsére az ismerős arcok oldották a gombócot a torkomban. El sem hiszem, hogy így elröppent ez a három év. Hogy már a két kicsi is ovis lesz. Edit néni és Margit néni, a kedvenc dadus  nénink Marika néni... És persze a megszokott csoport szoba: Brummogó Bocsok :-) És ha minden igaz még két ismerős jelecske is. Na és persze a csoport társak... Vannak szép számban régi ismerősök, ahol a legkisebbek vagy most érkeznek majd velünk újként, vagy már koptatják az ovi játékait. Tudom, hogy jó lesz, csak nehéz. Talán attól nehezebb ez az elengedés, mint a korábbiak, mert nem lesz többé ilyen, már nem leszünk mi hárman ennyire összenőve, mint eddig. Mégis kíváncsian várom ők hogyan veszik majd ezt a lépcsőfokot, mit szólnak majd a nagyok által annyira szeretett helyhez.

Június 8-án már többet fogunk tudni, ugyanis akkor kerül ki a lista a kapura :-)