Kora este érkeztünk meg Montegridolfoba. Miután hosszas egyezkedés, alkudozás után a fiúknak sikerült megegyezniük abban, hogy melyik éttermet próbáljuk ki elsőként és vettünk egy frissítő zuhanyt a hosszúra sikeredett utazás után, a pizzéria felé vettük az irányt.
De mielőtt még áttérnék a következő napra, tartozom egy kis vallomással.
Bár szeleburdi családként nyaralunk és éljük mindennapjaink általában, azért akadnak rendszerek az életünkben, és sarok pontok a mindennapok túléléséhez. Így azért, ha már egy pillanatnyi ötlettől vezérelve lefoglaltam szállásunk (mert négy gyerekkel azért csak úgy nem vágunk neki egy nyaralásnak szállás nélkül), azért nyomoztam egy kicsit a net-en, hogy mégis milyen programokkal lehet gazdagítani és tartalmasabban eltölteni azt a pár nap édes együttlétet. És bár maradt program bőven, hogy ha tényleg jövőre is ide kalauzolna bennünket az élet, akkor se kelljen unatkoznunk, azt hiszem igen tartalmas, de mégis mókás nyaralásunk kerekedett egy két akciós helyzettel gazdagítottan.
Úgy mint mindent, ezt sem tudjuk egyszerűen csinálni. Mármint elutazni, nyaralni, kikapcsolódni. Még szinte ki sem gördültünk a kocsival a ház elől, amikor konstatálnunk kellett, hogy bizony Patrik nyári hasmarsos bacija mégiscsak hagyott nyomokat még kicsiny családunkban. Olivér folytatta a sort, amivel óránként megállásra késztetett bennünket, így kicsit lassabban tudtunk haladni a tervezettnél. Szerencsére már tudtuk a teendőket, sőt azt is, hogy nem kell hanyatt homlok hátra arcot mutatni a nyaralásnak. Reggelre Domi is csatlakozott egy kis lázzal, hőemelkedéssel gazdagítva. Így a tervezett
Irány a tengeeeeeeeeeer
programon kicsit változtatni "kényszerültünk", mondván meglátjuk mi kerekedik ki délutánra. Azt kell mondanom, hogy igen stramm fiacskáink vannak, akik a kaland és móka kedvéért még a csúnya vírusokkal is felveszik a kesztyűt. Oli hála a kedvenc banánjának köszönhetően beszüntette gyakori pelus cseréjét, Domi pedig strammul kivárta a mosdó közeli helyeket a nap folyamán. Azt hiszem rajta is sokat segített volna, ha nem áll ellen egy kis enterolnak és a banánnak. De hát az ő evészete megér egy külön misét.
Szóval irány az autó és irány San Marino. Azon túlmenően, hogy még gyermekkori emlékeim között kutatva is tudtam, hogy Európa harmadik mini államába igyekszünk, azért olvastam egy kis történetet, hogy legyen miről mesélni a fiúknak város, vagyis inkább államocska néző kirándulásunk során. Nagyjából annyi idős lehetettem, amikor erre kirándultam szüleimmel, és hát az emlékek bizony megfakultak az eltelt évek során. De annál nagyobb örömmel szeretem felfedezni újra vagy elsőre ezeket az élményeket Dáviddal, Domival és persze a legkisebbekkel. Szeretek élményt, emléket adni. Pontosan ezért is szeretem a sok sok fényképet is, és csal mosolyt az arcomra, amikor a fényképeket nézegetve felelevenítik, hogy mi is történt velük.
Annyira szeretem Olaszországot, minden vágyam eljutni egyszer Toszkánába (meg persze még tömérdek másik meseszép tájakra), ez pedig már majdnem olyan. Cédrusok, lejtők, szőlők, olajfák. És az a megfoghatatlan nyugalom, ami a vidékből árad. Imádom. Alig fél órás csodás tájakon történő autókázás után elértük San Marinót. A kis gyöngyszemet a dimbek és dombok között. Miután sikerült leparkolnunk keresni sem kellett merre induljunk, hiszen bármerre is indultunk volna, nem tudtunk volna eltévedni.
Szeretem ezeket a régi macskaköves kis utcákat a meredek lejtőikkel, bár most így, iker babakocsival azért volt küzdelem a felfelé haladás és persze a lefelé száguldás során :-).
Tulajdonképpen a csodás panorámán és kilátáson kívül is akad számos látnivaló, például a két torony, amit meg lehet mászni. Mindkettőben kiállításokkal. Mi megmásztuk, pontosabban az egyiket én Dáviddal, a másikat Tom Domival, míg a váltott páros a kicsikkel hancúrozott az általuk és élvezhető részeken :-)
Ugye milyen páratlan? Távolban a tenger, közelben a dombok, városkák, várak itt és ott ....
Ez itt szemben a másik torony a várfallal ...
A gyönyörű panorámát felváltottuk egy kis sétával a várfalak között az óváros felé véve az irányt. A szűk kis utcák telis-tele turista csalogató portékával, éttermekkel.
És milyen is a másik toronyból a kilátás?
Szeretem, hogy bár mindketten mások vagyunk, mégis most is szinte megszólalásig hasonló fotókat készítettünk egymástól függetlenül Tommal, anélkül, hogy összebeszéltünk volna. Hogy mik is ezek? Hát a látcső, a torony, a lőrések....
.... és virágok.
A tornyok megmászása kellőképpen éhségre ösztökélte a fiúkat, így villámgyors tempóban kellett valami energia utánpótlást találnunk.
Miután a fiúk éhségét sikerült csillapítani, még vetettünk egy gyors pillantást a bazilikára, a városházára és az előtte álló főtérre a csodás panorámájával, majd visszasétáltunk az autóhoz, hogy még beleférjen a napba egy kis pancsolás is a közeli tengerparton, lévén senki nem lett újra lázas :-)
Nem is tudom, de valahogyan szeretem ezeket a régi emlékeket, régi városokat. Szeretem, hogy a fiúk is kezdik szeretni ezeket a felfedezéseket, amiket a régmúlt emlékei adnak.
2011.08.11.
