Fejtörés

Dél körül csöng a telefonom. A hívó fél Dávid. Felveszem és a szokásos szia Muki, mi újság ? kérdéssel kezdem. Majd a válasz már nem a szokásos volt.

Nem kell aggódni, xy tanárnő vagyok, Dávid megütötte a fejét. Elláttuk a sebet, jól van, de a biztonság kedvéért elküldjük a szomszédos rendelőben xy osztálytársával. 

Dávid elmesélte, hogy igazából nem fáj a feje, de nekiesett a tűzcsapnak. Majd ha odaérnek az orvoshoz hív.

Azért kiderült, hogy egy kis karcolásnál nagyobb a baj. Csöng a telefonom, és elkezdhetem hallgatni a litániát. 

- Anya, ide kell gyere.

- Miért? Mi a baj?

- Azt mondja az orvos, hogy össze kell varrni, de én nem szeretném és ezt alá kell írnod.

- Dávid, Ne szórakozz velem légy szíves, ha össze kell varrni, akkor azt össze kell varrni. 

- De én nem szeretném.

- Dávid ez nem szeretném kérdése, hanem muszáj. Légy szíves add nekem a doktor bácsit.

Milyen könnyű ezt több km távolságból megoldani. És bár aput értesítettem, hogy menjen el Dávidért, hiszen hamarabb odaér, mint én gyalog a városon át, azért megharcolni az észérveket telefonon át, nem volt könnyű.

- Jó napot kívánok, Dávid édesanyja vagyok, és természetesen, ha össze kell varrni, akkor szeretnénk, ha ez megtörténne.

- Amíg a fiú nem egyezik bele, addig nem varrhatjuk össze, de ebben az esetben bevitethetjük mentővel a sebészeti ügyeletre.

- Dávid bele fog egyezni, ebben biztos vagyok.

- Dávid, ha nem szeretnél kórházban kikötni és esetlegesen ott éjszakázni, akkor most mond szépen, hangosan a doktor bácsinak, hogy Doktor úr, beleegyezem, hogy összevarrja a fejsérülésem.

- Jóóóóóóóóóó. Beleegyezem, hogy össze legyen varrva....

(Azért egy-két érdekes pontja van a történetnek. Bár tudom, hogy kevés a tanár, de azért megnyugtatóbb lett volna számomra, ha egy felnőtt is elkíséri a fiúkat. Amin viszont meglepődtem, hogy ha egy kiskorú nem egyezik bele, akkor az orvos gondolkodás nélkül nem csinál semmit. Semmit alatt konkrétan azt értem, hogy addig még röntgen sem készült a kobakjáról. Márpedig, ha varrni kellett, akkor azért nem egy karcolásról beszélünk.)

Azóta túl vagyunk jó pár kötözésen, kiderült, hogy kb. két-három cm-es a seb, enyhe zúzódással. Szerencsére a röntgen rendben találtatott és a neurológus sem talált semmi eltérést. Apu is odaért időben, hogy ne két gyerek intézzen mindent. Nem fájt a feje és nem szédült, nem volt hányinger. Remélhetőleg jövő kedden már a varratszedésen is túl leszünk.

Az első három hét margójára....

Hát... nem unatkoztunk. És nem feltétlen rossz értelemben. De az biztos, hogy ismét fenekestül felfordult a megszokott "kis" életünk. Mint írtam már szeptemberrel újra útjára indult a verkli, és most már rendesen pörögve. Ebbe a pörgésbe azért szerepet kapott rendesen az iskolák körüli káosz, de azt hiszem ez a mondat e nélkül is remekül megállja a helyét. 

A két legkisebb immár középsősként koptatja az ovi "padjait". Ez számos újdonsággal szolgál számukra is. Hiszen most már részt vehetnek ovin kívüli programokon is, mint például most a héten a szüret a kerületi szőlészetben. Szerintem nagy élmény volt számukra, és itt nem csak arra gondolok, hogy megkóstolhatták a mustot, szedték a szőlőt, látták a présházat, szőlészetet, hanem arra is, hogy egy hosszabb sétát tettek a szőlészetig kézen fogva, csoportosan. Most már betöltenek bizonyos tisztségeket is. Voltak NAPOSok. Nagyon élvezhették, hiszen napokig mesélték, hogy mik voltak naposként a feladataik, ki volt a párjuk. Ráadásul nem együtt, egyszerre töltötték be ezt a fontos feladatkört, hanem külön-külön. 

Az sem titok, hogy a nagyobbak iskolát váltottak. Nagyon vártuk (szerintem mindannyian), de azt hiszem a várakozás örömébe a kíváncsiság mellett egészséges aggodalom is vegyült. Mindenki oldaláról egészen más okból. Mi leginkább azért drukkoltunk, hogy könnyen beilleszkedjenek az új közösségbe (leginkább Dávid, aki mégiscsak egy már összeszokott osztályba került nyolcadik évfolyamon), jól érezzék magukat a gimiben, fel tudják venni az új tempót, követelményeknek meg tudjanak felelni, és még hosszasan sorolhatnám. Domi és Dávid aggodalmait csak sejteni lehet, de biztosan szerepelt köztük a milyenek lesznek az osztálytársaink, a tanárok és egyáltalán az iskola. Hiszen persze látták, felvételiztek, tudták, hogy egészen más a lépték, mint az általános iskolában volt. Biztos felmerült bennük is, hogy mennyire lesz más a tanulás, a követelmények, a számonkérés is. De azt hiszem mindannyian csak reménykedtünk abban, hogy jó döntést hoztunk, hogy szeretni fogják úgy, ahogyan tényleg szeretik. Jó látni, ahogyan reggelente örömmel indulnak, nem kell  nógatni őket, nehogy elkéssenek, maguktól is sietnek, mert várják őket a haverok :) És persze csak kapkodják a fejüket a számtalan esemény, program és lehetőség láttán. 

Eddig azt hiszem jól vették az akadályokat. Domi ügyes, hozott már ötös németből, sok-sok piros pontot, plusz pontot. Dávid igyekszik. Sok helyen ügyesen felvette a tempót, ahol pedig hiányosságai akadnak, ott segítő kezekre talál. Azt hiszem tényleg nagyon jó helyre kerültek. Nem titok, hogy angolból egészen más szinten vannak Dávid osztálytársai, így lehetne nagyon nehéz helyzetben is, mégis időt kapott. Persze nem amolyan szimpla türelmit, hanem hasznosan. Minden héten felel az arra a hétre kiszabott pótlandó anyagból, ha szükséges, akkor külön, csak vele leül a tanító néni és magyaráz, gyakorol. Az sem titok, hogy a többiek tavaly már tanultak latinul és nekünk ezt az évet pótolnunk kellett volna. Elkezdtük, de hát nem jutottunk a végére és nem csak önhibánk miatt, hiszen a tankönyv állapotok még bolti, kiadó vásárlás esetén sem voltak idillinek nevezhetők. Hetente pótolja ezt is szintén a tanárnő segítségével és támogatásával, határidőkkel.:)

Mintha a változás szele is kicsit éreztetné magát :) Dávid változik. Na persze azért nem rohamléptekben, de mégiscsak és pozitív irányban. Reméltük, hogy a közegváltás elindít nála egy változást. Nem szeretném elkiabálni, így erről majd egy kicsit később írok, ha már mérhető is lesz az, amit most látni vélünk. 
Persze délutánonként is zajlik az élet. Dávidnak a pótlások és az edzések. Dominak pedig visszatért az életébe a dobolás és a szolfézs (már kapott egy ötöst dob órán). Az edzésekkel kicsit bajban voltunk, vagyunk. Na nem azért, mert nem szeretné, hanem mert leginkább nem ér oda. Hétfőnként majdnem negyed négyig van suliban, hat órája és egy matematika szakköre van, így teljességgel kizárt a háromnegyed háromkor kezdődő edzés. Kedden és szerdán hat órája van, negyed három előtt öt perccel csengetnek ki, így éppen csak egy fél órája lenne odaérni, átöltözni és vízre szállni, de bárhogyan is próbáltuk, tömegközlekedve ez egy lehetetlen küldetés. Nagyszülői segítséget kértünk ezekre a napokra autós fuvarral, így talán áthidalható lesz a szűkös időkorlát. Nem unatkoznak ők sem, de esténként mi sem. Immáron két lurkó leckéit és házi feladatit kell ellenőrizni, kikérdezni amikor szükséges és persze mindeközben még a két legkisebb poronty igényeit is kiszolgálni. Azt hiszem ez az igazán mission impossible. Mert persze, hogy szeretném, ha mind a négyen maximálisan megkapnák mindazt a törődést, ami jár nekik, amit megérdemelnének és, hogy mindenki lelkivilága rendben legyen, de mostanság azt érzem, hogy kénytelenek vagyunk a kompromisszumokra, mert mind a négyre egyformán és egyszerre figyelni úgy, ahogyan igényelné.... hát nem igazán sikerül. Persze tudom, hogy ha beáll a rend és megszokjuk az új helyzetet, akkor sokkal könnyebb lesz és mindenkire több idő jut, de biztosan elég? Csak ne lennék ennyire maximalista :) mert amíg mosolyognak és egymást túlkiabálva mesélnek, beszélnek, addig talán nincs nagy gond.

Most éppen háromnapos bicajtúrán vannak a Balaton északi partján. Hallhatóan nagyon jól érzik magukat :)

Szeptember

Itt az ősz... 

Nem kizárólag a dátum miatt. Holnap reggel beindul újra az őrület a maga zajos forgatagával, színeivel, rohanásaival. Reggel évnyitóra megyünk. Igen megyünk, mivel mindketten új suliban kezdik a tanévet. Domi kicsit könnyebb helyzetben azáltal, hogy az osztályban mindenki új lesz, az iskola is mindenki számára az új, ismeretlen varázsával rendelkezik. Dávidnak nem lesz ilyen könnyű a váltás, hiszen ő nyolcadikba kerül be egy új iskolába, osztályba, ráadásul az általános iskola helyett egy gimnáziumba. És bár most hétvégén az  időjárás még elkényeztetett minket, sütött a nap és meleg volt, azért már lehetett érezni, hogy ez már nem a nyár melege. Egyre korábban köszönt be az esti sötétség és reggel is már sötétben csörög a vekker. Azt hiszem nem lesz könnyű a visszarázódás senkinek. Gyors ébredés, reggeli, minden motyó, táska felpakolása és irány a napi hosszú menet a suliba, edzésre, külön órákra. Majd esténként a harc a kész leckékért, vagy legalábbis azok számonkéréséért. De persze ennek az időszaknak is meg lehet találni  a maga szépségét a rohanó hétköznapokkal együtt. Jó lenne, ha szép hosszú ősz lenne sok napsütéssel, hogy élvezni lehessen a sétákat a színes falevelek között, gyűjtögetve a gesztenyét, mogyorót, és a természet egyéb kincseit.

Beiratkozás(ok)

Szerencsére mindjárt kettő is volt belőle :)

Domi amúgy rendesen meghirdetett időpontban kitöltetendő papírokkal amik még az értesítés a felvétel sikerességéről című levél részei voltak. És egy olyan tanárnő lesz az osztályfőnök, aki még engem is tanított sok-sok évvel ezelőtt és nagyon szerettem. Vajon lesz még olyan tanár a Dominiket tanítók között akit én is jól ismerek? Mindenesetre kapott egy szép tartalmas házi feladatot a nyárra, listát kell készítsen a nyári olvasmányairól és a leginkább tetszőről egy tíz perces kiselőadással kell felkészüljön. 

Nagyon örültünk annak, hogy a heti egy úszás a torna óra keretén belül továbbra is megmarad és a színvonal is garantált a Darnyi Tamás nevével fémjelzett úszóiskolában. A magas óraszámú nyelvoktatás, az osztott óraszámban tanított testnevelés, matematika és nyelvtan és informatikaoktatás az első négy évben szintén jó alapokat garantál. Érdekes újdonság lesz számunkra a latin hetedik és nyolcadik évfolyamon, amit Dávidnál mindjárt ki is próbálhatunk már nyáron. Akinek pedig a választott pálya tekintetében szüksége lehet rá a későbbiekben az a további években is tanulhatja tovább választott tantárgyként. A második nyelv tekintetében pedig van három négy évünk még dönteni.

Nagyon tetszik, hogy kártyás beléptető rendszer illetve e-napló működik az iskolában. Ez szerintem leginkább a beléptető rendszer fontos a mai világban. Jó tudni, hogy tényleg megérkeztek és mikor távoztak a gyerekek. 

Dávid beiratása is megtörtént és bár érdekes információként szolgált számunkra, hogy a tankönyveit a késői átigazolás miatt nekünk kell beszereznünk iskolán kívül, de a segítőkészség az iskola oldaláról azt hiszem maximális, hiszen minden információt és tanácsot megkaptunk ahhoz, illetve a segítő kezeket is, hogy megpróbálhassuk érvényesíteni a beszerzést követően az tankönyvekre való ingyenes jogosultságot.

Ő már nem jár úszni, viszont rá is várnak érdekes megmérettetések és újdonságok rendesen. Nyáron ismerkedünk a latin nyelv szépségeivel, ősztől mozi és médiaismeretet is tanulni fog, ráadásul ismét visszacsöppen az ókori történelembe, mégpedig nem is akárhová, Rómába :) Angolból azt hiszem fel kell kötnünk a nadrágot, de ennyi kihívás azt hiszem belefér. 

Ráadásul ő már megkapta a mágneskártyás belépő kártyáját és az iskolai kitűzőjét is, hiszen ő nem ötödikes (elsős) lesz a gimiben.

Kapnak nyakkendőt majd augusztusban és lesz iskolai egyenpoló is :)

Siker :)

SIKERÜLT

FELVETTÉK

GIMIS MIND A KETTŐ

:)

(azt hiszem gőzerővel tanulhatjuk a latint nyáron)

izgalmas kaland lesz :)

Újabb felvételi

Mint írtam, alig két hetünk volt a felkészülésre, viszont a felölelt tananyag annál sokrétűbb és több volt.

Nem is tudtuk nagyon hová nyúljunk és mire készüljünk, mindezt úgy, hogy közben a suliban is minden nap dolgozat, hol ebből, hol abból. A nyelvtanban nagy segítség volt Györgyi néni, az angolban Janka , a matek területén én vettem kezelésbe Dávidot, Törit (miután villámtempóban összeszedtem neki a tananyag lényegét) apával nézték át, irodalmat pedig szintén Györgyi nénivel beszélték át, de itthon tanultuk együtt.

És a napok villámtempóban múltak és követték egymást és nagyon gyorsan elérkezett a megmérettetés napja.

Nem volt könnyű helyzetben Dávid, jó két órán keresztül mindig az adott tárgyat a "leendő" osztályban tanító pedagógussal beszélgetve tekintettek át.

A beszélgetések alatt talán egyedül az angol esetén éreztük azt, hogy izgult nagyon - amire egyébként számítottunk is, hiszen mint írtam egyrészt elég sok rossz élmény kötődik hozzá, másrészt azt látatlanban is tudtuk, hogy van színvonal béli különbség a két iskola nyelvoktatásában, nem is kicsi.

Várakozással tekintettünk az eredmény elé, bár azért bizakodóak voltunk, hiszen nagyon poztív légkörben zajlott a délelőtt.

Igazából nem is tudom, hogy mi a nehezebb. Különbözeti vizsgával felvételizni, vagy a hagyományos felvételi eljárás keretein belül bekerülni egy jó középiskolába. Így utólag azt hiszem, hogy mindkettőnek meg van a maga nehézsége. A rendes felvételi eljárást is megtapasztalva tudjuk, hogy sok az okos kisgyerek, aki versenyhelyzetben is tud nagyon jól teljesíteni, és bizony nem nevezhetőek könnyűnek a feladatsorok. De azt is tudom, hogy ez sem volt könnyebb. Egyrészt nagyon rövid idő állt rendelkezésünkre a felkészülésre, és sokkal szélesebb körben kellett számot adni a tudásról. Ugyanakkor Dávid szempontjából és őt ismerve azt hiszem, hogy ez a fajta kötetlenebb, közvetlen visszacsatolású beszélgetős megoldás pozitívabb volt minden szempontból. És aminek most is nagyon örültem, hogy nem érezte rosszul magát a beszélgetések során, így bármilyen eredmény is születik, nem marad rossz emlék.

Ha pedig sikerül, akkor biztosan nem lesz egyszerű nyarunk, hiszen mi eddig nem tanultunk latinul, és bizony egy év latint be kell pótolnunk a nyáron és persze az angol szintet is biztosan feljebb kell tornáznunk. Ugye sikerül?

Egy felvetés...

Miközben gőzerővel dolgoztunk Dávid jegyeinek javításán, Györgyi néni felvetette azt a gondolatot, ami már amúgy is motoszkált a fejünkben, de valahogy nem tudtuk megtenni a kezdő lépést, kellett egy kis löket.

Hogy mi is volt ez a felvetés?

Tulajdonképpen arról beszélgettünk korábban, hogy szerintem a gyakorlás hiánya miatt tart ott Dávid ahol és ahogy, mert emlékeim szerint, amikor én tanultam a mondatelemzést, akkor nekem tele volt a füzetem és mondatokat elemeztünk tonna szám, egyre több mondatrész felismerésével. Nem tévedtem, mert Györgyi néni szerint is üres volt szinte Dávid füzete. Azt is mondta, hogy szerinte nem Dávid képességeivel van a probléma és jót tenne neki, ha elhoznánk és megpróbálnánk keresni egy másik iskolát, ahol vagy sokkal inkább felkészítik a gyerekeket a felvételire, vagy pedig már egy középiskola, különbözetivel. Egy szó, mint száz, a felvetése az volt, hogy érdemes lenne Dávidot is beíratni egy középiskolába.

Erről beszélgettünk Györgyi nénivel pénteken és elindult egy kisebb lavina. Hétfőn tornaórán történt egy kis "baleset". Szép sérülés Dávid hátán. Szerdán reggel pedig beszélgettünk a tanító nénivel, hogy mégis mi volt a gond. Elég érdekes választ kaptunk, bár ekkor még olyan nagy kérdőjelek nem ugráltak a fejünkben. Kiderült, hogy azért sikerült fellökni Dávidot, mert a gyerekeknek az a baja vele, hogy nem vesz részt a rendbontásban, sőt. Majd ezt a beszélgetést folytatni próbáltuk csütörtökön az osztályfőnökkel, amikor megszületett a döntésünk is. Igazából nagy különbség nem volt a két történet között, csak éppen az nem volt túlontúl megegyező a mi nézeteinkkel, hogy meg kellene verekednie a fiúk közötti rangsorban elfoglalt helyéért. Dávid pedig ezt nem tette, hiszen azt tanítottuk neki, hogy nem verekedéssel kell megoldani a problémákat, ha pedig mégis idáig fajulna valamiért a helyzet, akkor azért vannak ott a pedagógusok az iskolában, hogy ilyen esetben nyugodtan forduljon hozzájuk segítségért. Amit ő meg is tett, de ettől vált céltáblává. A hab a tortán az volt, amikor megkérdeztem, hogy OK. ha holnaptól megverekszik a rangsorért, akkor ez a probléma megoldódik? és ugye természetesen a tanárok is így fogják kezelni ezt és ő ezért nem fog intőt kapni? A válasz pedig az volt, hogy hát egy igazgatói intőt le kell nyelni ennek érdekében. Hetedikben, illeve nyolcadik elején, amikor is felvételizni készülünk. És ezek igenis számítanak.
A fenti előzmények megadták a löketet, hogy mi lenne ha tennénk egy kísérletet. Telefon telefont követett és született egy időpont a különbözeti vizsgára. Alig röpke két hetünk volt az időpontig és talányos feladvány a számonkérés módjára. Alapvetően szóbeli meghallgatásokra kell készülni az öt fő tantárgyból, mint matematika, irodalom, nyelvtan, történelem és angol nyelv. A kért anyag a hetedik osztályban általa tanult és elsajátított tananyagból történő beszámoló, az az a saját tanulmányokról kell majd számot adnia Dávidnak.

Második akadály leküzdve :)

Igen felvételi.

Ami igazán nem is akadály volt, hanem sokkal inkább döntés. Megszületett az írásbeli eredménye és meg kellett szülessen a hogyan tovább döntés is. Nagyon persze nem volt kérdéses a dolog, hiszen már december elején húzott minket a szívünk egy irányba (leginkább engem), de tőlem teljesen függetlenül Domit és Apát is. Így már csak az volt kérdés, hogy az akkor megszült véleményt milyen döntéssé formáljuk. Az eredmény sem volt teljesen mellékes, ami szerintem igen is szuper lett tekintve a felkészülési körülményeket, amit az iskola hozzátett és persze a stressz okozta hibázási lehetőséget leginkább úgy, hogy mi azt kértük Domitól, hogy 70 pontot mindenképpen próbáljon meg írni és ő ezt túlszárnyalta. A választott iskolában pedig súlyoztak bizonyos feladatokat, pontosabban mindkét tárgyból 3-3-at, melynek eredményeként 100 pont feletti eredménnyel vághatunk neki a szóbelinek. A héten megszületett a döntés, leküzdöttük a második "akadály"-t is, hiszen mind Győrbe, mind az iskolába leadásra került a jelentkezési lap a megfelelő csatolmányokkal. A szóbeli pedig március 5-én lesz :)

Csak így tovább Domcsi.

Első akadály leküzdve :)

Elérkezett a nagy nap. Megmérettetés. És bár azt gondolom, hogy ha netalán a végeredmény nem a várakozásoknak megfelelő lenne, akkor sem történne tragédia, mégis azt gondolom, hogy fontos esemény volt ez a nap. Nekünk is, hogy jól ismerjük-e a gyermekünk, illetve Dominak is. 

Azt mindenképpen el kell mondani, hogy a felkészülésben ha nem is mindig volt tökéletesen partner, de maximálisan kivette a részét a munkából. Csinálta, gyakorolta. Ügyes volt. És bár nem születtek itthon tökéletes feladatsorok, de a körülmények sem voltak azok. Jóóóóóóó, persze tudom, hogy magán a felvételin sem azok, hiszen izgulás, stressz és még sokféle összetevő van. De. Valljuk be, azért ott még sincs két örökösen kiabáló hároméves mellette, akik mindenképpen neki akarnak mondani valamit, vagy tőle szeretnének valamit, nem bömböl a kedvenc film a háttérben (amit ő is sokkal szívesebben nézne), nem bosszantja a bátyja valami nüansznyi dologgal és még sorolhatnám.

Azt hiszem a célunkat a felkészülés során elértük, ismerkedjen meg a menettel, a feladatok típusaival, gyakoroljunk rá, legyen feladata a fogalmazás megírása, lássa, hogyan értékelik és tudjon kidolgozni rá megoldási technikákat. Ezalatt értem azt, hogy melyik feladattal érdemes kezdeni, mire kellene több idő, melyik amelyikkel mindenképpen el kell készülni, mert bizony sok pontot ér. És persze maradjon idő valamennyi arra is, hogy átnézhesse. Igazából volt, van egy elképzelés, hogy ismerve Domit, mennyi az a pont, amire képes és azt meg tudta-e ténylegesen írni. Reméljük így lesz :)

Szóval miután felkészülés terén azt hiszem mindent elkövettünk, ami elkövethető, már csak az izgalmi állapotot kellett minimálisra csökkentenünk, erre pedig bevetettük apát :) Mert ha ők ketten együtt vannak, akkor ott móka van és kacagás, aminél jobb stresszoldást el sem tudok képzelni. Azt hiszem ez a módszer most is bejött. Szerencsére látható jelét az izgalomnak nem láttuk Domin, legalábbis amit igen, az a teljesen elfogadható keretek között mozgott, akárcsak, ha az iskolában írnának dolgozatot. Bár ő is tisztában volt az esemény tétjével, azért ezt a terhet igyekeztünk levenni a válláról. 

Végeredményként pedig visszakaptam közel két óra elteltével egy mosolygós kisfiút, aki azt mondta, hogy nem volt nehéz, és egész jól sikerült alkalmaznia a megbeszélt taktikákat. :) Kell ennél több? Azt hiszem nem. Mert azt semmiképpen nem szerettem volna, ha kudarcként éli meg az írásbelit, még akkor sem, ha.... De ez nem fordult elő, hiszen nem adtunk rá esélyt :)