Kajak - Nagy Hideg-hegy - futóverseny

A fiúk kajakoznak. Ez már tény. Hol oda vannak érte, hol pedig hárítanak. Nekünk nagyon jó. Persze, mint mindennek, ennek is több oldala van. Azt hiszem sikerült egy olyan sportágat találnunk nekik, ami férfias, elég sokrétűen átmozgatja őket, ad örömet, kitartást, magányt és csapatot egyaránt. Számomra mindig elképesztő, amikor látom őket, mennyire megizmosodtak, amikor tapasztalom, hogy milyen masszívak. És itt elsősorban nem feltétlen az izmaikra gondolok, mert a totálisan kockás hasuk és a szálkás, szépen kidolgozott karjuk, lábuk csak a külsőség. Ami fontosabb, hogy bár asztmásak (igaz, mindent elkövettem, azért, hogy egy másodpercre se legyen betegségtudatuk), de egészségesek. Télen is, amikor mindenki náthás, köhög. Egyre kevesebb a ventolinos időszak, vagy ha éppen akad is, akkor pár nap alatt túljutnak rajta és nem az ágyat nyomják. Szeretem, mert minden nap van edzés, de bizonyos keretek között (heti négy alkalom) lehet játszani azzal, hogy mikor mennek és mikor nem. Szeretem, mert nem ad módot nekik az elkallódásra és tudom, hogy jó helyen vannak. A nyarakat pedig nemcsak én szeretem, hanem ők is. Vízen vannak. Nekem hatalmas megkönnyebbülés, hogy bár 11 hét a nyári szünet, de az iskola végétől egészen augusztusig értelmes elfoglaltságot nyújt számukra egész napos szinten a délelőtti és délutáni edzésekkel, edzőtáborral. Ők is szeretik, mert bár olyankor versenyszezon van, de a móka, pacsálás, napfény sem marad el.

Lassan indul a téli edzés szezon, közeledik november közepe. Alapozás. Ennek kezdetét jelzi mindig egy futóverseny, ami a sportág megmozdulása. Idén Dávid is futott.

A táv 7.5 km, ami annyira nem tűnhet soknak, de azt hiszem mégsem kevés, hozzátéve, hogy mindezt terepen és hegynek felfelé kell megtenni.

Büszke vagyok Dávidra, hogy megtette :)

itt már lefelé a sűrű ködben....

Csak egy kis logisztikai bonyolítás...

Hétfőtől Dávid a nagyokkal edz. Királyság, mert már nagyon várta. Én meg törhetem a fejem... Nesze neked jól bevált logisztika... De legalább maradt két nap, amikor együtt van az edzés és ez a kettő pont olyan nap, amikor mindketten mennek. Szerencsére a maradék háromból kétszer Domi szolfézson és dobórán van, így egyenlőre (amíg nyári menetrend szerint edzenek) csak a szerdát kell átszervezni. Mert akkor mindketten mennek, de egymást váltva. Viszont Domi még nem jöhet egyedül haza (tök egyedül), Dávid meg este már nem jöhet egyedül, amikor sötét van. Hat után pedig hamarosan sötét lesz.  :-(

Kajak - családi nap

Ez még a zűrös, szűkös múlt hétvégén történt. Vasárnap kajakos, bográcsolós, evezős, csapatépítős, családi nap volt. Szerencsére időjósaink rosszul látták milyen idő lesz ezen a napon, mert amíg tartott a program addig szép, napos, nem túl hideg, nem túl meleg őszi  időnk volt. Dávid evezett. Nem is keveset, bár voltak a nagyobbak, akik többet. Na de nem is ez a lényeg. A gátról indultak mindannyian. Dávidék a Nagytétényi Kastélymúzeumig eveztek. Hát ez valahol az M0 alatt van, szerintem nem kicsi távolság. Mi, mármint a kicsik, Domi (aki még kicsi és most nem evezett), és persze apa és anya, ide buszoztunk már eleve. A busztól pedig lesétáltunk a Duna-partra. Nem igen tudtuk eltéveszteni merre menjünk, mert már a csapat (szülői) egy része ott készült elő a bográcsolásra. Krumplipucolás, virsli karikázás, kolbászaprítás, hagymavágás, tűzrakás... Mi először voltunk ebben a társaságban, lévén a fiúk nyáron váltottak kenuból kajakba. De remekül éreztük magunkat. Már ha eltekintünk attól az aprócska szösszenettől, hogy a két legkisebbet lepkehálóval kergettük, leginkább azért, mert csak itt a Duna, meg víz, annyira pedig nincs meleg, ha  a ruha vizes lesz. Márpedig ők is a víz szerelmesei. Már tettek rá célzást, hogy ha nagy leszek én is evezni fogok... :) És persze folyamatos lelki problémájuk volt, hogy sem Domi, sem Dávid most nem velük játszott.

Hamarosan megérkezett Dávid is. Megharcoltuk a muszáj átöltözni mentet, mert szerinte nincs hideg (ezt mondja mínuszban is), és persze gyerek mivoltából fakadóan nem hiszi, hogy vizes pólóban (márpedig egy kajakban nem lehet szárazon maradni, ha evez is) nagyon meg lehet fázni. Mert ugyan a spico most már derékig szárazon tartja, de a felső ugyanúgy úszik a vízben. Szóval megküzdöttünk, de én nyertem :) Legalább most. Közben készült a finom paprikás krumpli sok-sok virslivel, kolbásszal. Az illata isteni volt. Most én nem voltam konyhatündér előtte, lévén futafok volt és mi gyalogosan közlekedünk, így nem vittünk több tepsi házi sütit, de akadt meggyes potyogtatós, almáspite, szóval finom nasik tömkellege. Domit az almáspitén kívül sajna semmi sem hatotta meg. A két kicsit annál inkább. Ott sertepertéltek a bogrács körül, amíg el nem készült, lakmároztak belőle és a sütikből is. Dávid is szereti. 

Volt kacsázás, fára mászás, játék, csevej, mi egy más. Szerintem mindenki jól érezte magát. 

Két óra felé elindultak sodrással szemben, vissza a gátra az evezősök. 

Feloszlott a társaság mi is elindultunk hazafelé, mert a két legkisebben már látszottak az alváshiány tünetei. Remek kis délelőtt és koradélután volt. A kicsik is nagyon élvezték a sok apró kincset, amit a parton találtak, dobáltak. 

Szerencsére Dávidék még a kora esti vihar, dörgés és eső előtt visszaértek a telepre, onnan pedig haza.

Hogyan szakadjunk legalább két felé, avagy egy programdús szombat krónikája

Elég mozgalmas szombatnak néztünk elébe. A nagyobbaknak kajak verseny volt. És bár ezt most amolyan próba volt, hiszen elsőnek számított. Közben pedig Dávidnak jelenése volt a már említett Iskolák Ókori Olimpiája rendezvényen szervezőként. Kész szerencse volt, hogy az ő futama kora reggel volt, és utána szabad lett a napja. Tetszett neki nagyon a kajakverseny (bár most még az érem közelében sem lapátolt), szokta, hogy itt nem 7 - 10 hajó indul egy futamban, hanem sokszor bizony negyven. De külső szemmel mégis azt mondanám, hogy talán mégis jobban odatette magát, mint anno a kenunál. 

Ami pedig külön öröm volt, hogy azt láttam szeretik egymást a kajakosok. Na persze nem vagyok naiv, tudom én, hogy itt is van csúnya beszéd, meg egymás szekálása, de még sincs az a durva beszólogatás, kővel dobálás. A futam után aztán rohantunk a sportpályára és még éppen elcsíptük a láng meggyújtását. Dávid megkapta tógáját és beállt a csatasorba ellátni feladatait. Azt hiszem remekül érezte magát. Remélem azért mesél egy s mást, hogy milyen feladatok voltak a "versenyzőknek". 

Eközben Domi a gáton melegített, hiszen nemsokára jött az ő futama is. Várható módon nem szerzett érmet, de nagyon ügyesen végigevezte a távot. A futam után nagyiék Patyi hisztije közepette a két legkisebbet elvitték magukkal, könnyítendő a helyzetünkön. Mostanában, ovikezdet óta Patrik leginkább sehová nem szeret menni itthonon és a Tesco-n kívül. Ez utóbbinak is csak az a varázsa, hogy a pénztárak előtt van egy "néno" autó, amibe ha rendesen viselkednek, és éppen üres beülhetnek egy kicsit bohóckodni Olival. 

A jövő utánpótlása :)

Domira még várt egy váltó futam délután. Egy gyors ebéd után mehettünk vissza a gátra, készülődni a váltóra. Közben pedig folyamatosan mondogattuk Dominak, hogyan próbálja kicsit feltüzelni magát egy verseny előtt. (Idézet a Madagaszkár c. filmből: "Na ki az állat? Én vagyok az állat...) :) Olyan helyes a korosztálya. Csupa jópofa kiskölök, akik még mellette tudnak köszönni, ha látják, hogy ismernek valahonnan. Jól elszórakoztak a rajtig, majd a futam után is. 

 A nap végén pedig, immáron Dáviddal kiegészülve a családi csapat baktattunk kifelé a gátról, amikor Domi csak úgy mellékesen megjegyezte, hogy előttünk sétál egy kisfiú és az anyukájuk, "De hol a Miksa?", amikor a bokor mögül egy hang válaszolt, hogy "Itt vagyok" :) Amíg nem kellett elválniuk, addig beszélgettek kifelé menet. Már megérte kenuról kajakra váltani, nem? :)

Azt hiszem egyikünket sem kellett altatni. Amiért pedig nagyon hálásak voltunk, az a reggeli igencsak hűs időjárás utáni napközbeni derű és napsütés és jó idő.

Vasárnap délután a sétát nem lehet kihagyni. Ha csak nem szakad le az ég, akkor a lábaimban van a km. Persze nem csak nekem van mehetnékem, általában a kicsik is partnerek, meg a nagyok is. Sokkal kezelhetőbbek, ha tudják mozoghatnak. Szeretünk ilyenkor olyan helyeken járni, ahol nem kell kézfogás, lehet futni- szaladni persze csak bizonyos feltételek mellett, mint például, ha szólunk megállás, vagy visszajövetel. Az egyik nagy kedvenc a Budai Vár. A mostani sétával aprócska célunk is volt, bár most nem iskolai házi feladat telesítése miatt. Gesztenyegyűjtés. A múlt hét végén annyira tetszett a két legkisebbnek, hogy gondoltuk megismételjük a mókát. A sétányon pedig számos gesztenyefa várja, hogy terméseit összegyűjtsék a gyerekek. Nagy móka volt megint a bokrok tövében keresgélni a kis gesztenyéket, vagy ahogy a két legkisebb mondaná a golyókat. Tele rakták a fényképezőgép táskát. Gyűjtöttek mellé tüskék házikót is, így tökéletes házi őszi dekorációt tudtam varázsolni a gyertyás kosaramba, a vázába.  

Persze akad más móka is a sétányon, mert van látcső is, és a két legkisebbnek van két bátyja, akik időnként nem röstellenek tréfát űzni a kisebbekkel. Nem volt ez most másként, Dávid azt mondta Patyinak, hogy ha nem éri fel a látcső fenti nézőkéjét, akkor nézzen bele alul (ott ahol a pénzbedobálós része van), mert ott is ugyanazt láthatja, mint fent. A kicsi persze itta szavait. :)

Azután akadnak lépcsők, ágyúk, könyöklők, templomok, megállók, ülőkék, ahol szintén lehet mókázni.... Először az ülőkéket vették a fiúk célba (meg persze anya sem maradhatott ki a mókából)

Majd jött a könyöklő...

 A lépcsők...

És ha már nálunk volt a fényképező, és esti fények is voltak, akkor apa is játszott egy kicsit a géppel...

Mire hazaértünk teljesen besötétedett.