A következő címkéjű bejegyzések mutatása: angol. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: angol. Összes bejegyzés megjelenítése

2013. október 9., szerda

Skócia

Még le sem parkolták a bringákat, még talán meg sem száradtak a ruhák, amikor érkezett a  következő tájékoztató. (Az apróbbakról nem tettem említést, mint Bólyai csapatverseny jelentkezési lap és nevezési díj). Dáviddal érkezett, hasonlóan "szemcsillogva", mint a korábbi példány.
Tanulmányi út. Skóciába. Márciusban. 9 nap. Busszal, Amsterdamon keresztül, komppal.
Először, amikor olvastam a programkavalkádot és láttam persze a csillogó szemeket, meg felötlöttek bennem az én Skóciai emlékeim, melyek szintén ugyanehhez a gimnáziumhoz kötődtek. Majd eszembe jutott Szilvi nem is olyan régi bejegyzése egy szintén angliai úttal kapcsolatosan, ahol a busznak is szerepe volt. És igen. Már akkor értettem, éreztem, amiről írt, de most még inkább át tudom érezni. De ezen majd ráérek még rágódni, ha már február lesz. 
Addig is, remek motiváló eszköznek ígérkezik, hiszen lehet feltételeket is szabni hozzá, mint például rendesen tanulni az angol szavakat, a nem szeretem leckéket és felnőni a feladathoz, hogy gimnazista lett (igaz kisgimnazista, de annak az utolsó éve, három év hátrányban az osztálytársakkal szemben).
Addig is egy kis ízelítő, mi várna rá, ha... :)
 "A tanulmányi kirándulás során tanulóink megismerkednek az adott terült történelmi, kulturális érdekességeivel, főbb nevezetességekkel az angol nyelv gyakorlása közben."
 "A program főbb pontjai: Hertogenbosh, Amsterdam, Newcastle, Edinburgh, Lochness, Skót felföld és az angol-skót határvidék."

Azért bár aggódom, de remélem motiválható a fiú, mert én bizony ki nem hagynám :)

2013. augusztus 25., vasárnap

Egy hosszú, "forró" nyár margójára...

Lassan itt a szeptember és indul újra az őrület. Pontosabban részben már holnap elkezdődik, hiszen újra mennek oviba a legkisebbek, újra lesz délutánonként edzés, Dávidnak össze kellene kapnia magát, hogy a gimis pótlásokban utol érje magát, és lassan beszerzésre kerültek a füzetek, új táskák, tolltartók és belevalók. Hasonlóképpen állunk a tankönyvek jó részével is :(, bár szerencsére egy részüket tényleg ingyen fogjuk kapni, így azokat, ha minden csillagállás megfelelő lesz pénteken vehetjük át az új iskolában.
De az elmúlt hónap tényleg nyár volt. És nem csak az időjárás tekintetében. 

A magyar bajnokság után kezdetét vette nálunk itthon is a nyár. Leginkább azért, mert végre együtt voltunk hatan. Amikor iskola van, akkor persze ez elég gyakori eset, de valakinek valaki ilyenkor mindig hiányzik. Vagy azért mert tanul, vagy mert már alszik, vagy dolgozik, vagy edzésen van. Ritka az a hétvége is, amikor igazán önfeledten tudunk hatan mókázni. Azért akkor sincs panasz, de már igencsak ránk fért egy kis lazulás. A fiúk ismét összekovácsolódtak kissé, na nem a két nagy és a két kicsi egymással ( :( ), leginkább négyen :). Imádom nézni, amikor cinkosan játszanak négyen, vagy akár kettecsként, amolyan egy kicsi - egy nagy párosításban -és bár időnként szeretném, ha a két nagyobb (és olykor a két legkisebb) legalább úgy csinálna, mintha tényleg testvérek lennének és a nagyobbak pedig tényleg idősebbek -   mindenki boldogan nevet, mókázik, élvezi a szabadságot. A szó szerinti szabadságot. Amikor nincs ovi, nincs suli, nincsenek házi feladatok, nincs lecke, nincs edzés, ellenben van móka, kacagás, mérhetetlen mennyiségű palacsinta, paradicsomleves, játék, pancsolás, séta, rohangászás, csetepaté, békülés és minden sérelmet elfelejtünk fél pillanat alatt. Játék volt bőven, és még sok minden más. Nem tudom mennyit jártunk, sétáltunk, de szerintem nem túlzás, ha azt mondom legalább 50 km került a lábainkba az elmúlt hetekben és még csak el sem fáradtunk igazán, bár altatni esténként nem kellett senkit sem. Az időjárás is igazán kegyes volt hozzánk, igazi forró nyár volt az elmúlt időszakban.













Moziztunk is hatosban, megnéztük a Planes - Repcsik című filmet. Olyan cukik, amikor az előzetesek alatt még Patyi szorítja a kezeit a fülére, hogy túl hangos, azután pedig amikor magával ragadja őket a történet, mindenről elfelejtkeznek.

  
Persze lettek volna feladatok is, amikből van amit sikerült teljesíteni és előfordul olyan is, amit bizony még nem tudom, hogy van-e esélyünk megvalósítani. Aminek minden porcikámban örülök, hogy Domi olvas. Sikerült megint találni egy sorozatot, ami magával ragadja és ha arról van szó, akár egy nap alatt kiolvas egy közel kétszáz oldalas könyvet. És látom, hogy élvezi, beleéli magát, átéli a története, miközben önfeledten olvas. Ez nem más, mint az Egy Ropi naplója sorozat. Nem túlzás azt állítani, hogy mind az öt kötetet kiolvasta alig két hét leforgása alatt. Emellett kiolvasott még másik három könyvet, a 39 kulcs sorozat első három kötetét is és persze a kötelező olvasmányon is túljutott, A Pál utcai fiúkat is kiolvasta. Azt hiszem elmondható, hogy teljesítette a nyári házi feladatát, amit beiratkozáskor kapott, hogy olvasson sokat és a legkedvesebb könyvről készítsen egy tíz perces kiselőadást. Dávid... Hát... Na ő nem teljesítette a feladatait és nem is tudom mennyivel fog végezni a tanév kezdetéig. Angol szintfelzárkózás, latin, olvasás... Még mindig nem szeret olvasni, és még mindig nem sikerült megtalálnom a kulcsot ahhoz, hogy megszerettessem vele. Pedig igyekszem.Dr. Csont rajongó, majd meg halt, hogy kapjon valami ilyen témájú könyvet, hát persze, hogy rohantunk és vettünk, méghozzá nem is akármit. Virals- Fertőzöttek címmel megjelent a Dr. Csont filmek alapjául szolgáló könyvsorozat szerzőjétől az első ifjúsági regény. Az írónő törvényszéki antropológus, mint Dr. Brennan. Szóval itt is minden adott volt, hogy hátha... De még ezen kívül is voltak próbálkozások, Twighlight, Az éhezők viadala, Calderon, és még sorolhatnám. A 39 kulcs sorozat első kötetébe is belefogott, de... 
De hát még van egy hét :)

Aztán pedig ismét fenekestől felfordul az élet. Új iskola mindkét nagyobbnak, edzések és ha minden igaz, akkor már nem együtt. Tömegközlekedés. Új osztályok, kapcsolatok.  :)
Ősz :( Remélem még lesz Indián nyár...

2013. július 4., csütörtök

Angol és magyartanár kerestetik

Pedig még csak hetedikes. De egyszerűen bármit is tettünk itthon, nem jutottunk egyről a kettőre, na szerencsére azért nem szó szerint, de kettőről a háromra már inkább. Így egy kedves tanító néni ismerősünkhöz fordultam, hogy segítsen valamilyen megoldást találni a problémára. Így kerültünk Györgyi nénihez és Jankához. A nyelvtanon nagyon szépen látszott a javulás és azért az sem mellékes, hogy nem teljesen Dávid volt a ludas, mert két hét után már négyeseket kapott arra, ami korábban legjobb esetben is csak kettesre sikeredett. Így év végére nagyon szépen kijavította a nyelvtan jegyet. Az angollal már nem volt ilyen szerencsék, bár erről közel sem Dávid és Janka tehet, inkább a teljesen működésképtelen tanár és diák viszony volt az ok. Jankának hála Dávid rengeteget javított, de amikor egy szimpla kérdésre, miszerint: "Edit néni, kijavította a dolgozatokat?" olyan választ kapott, hogy: "mit érdekel, úgyis egyes lesz" tulajdonképpen nem hiszem, hogy sok kommentet kell hozzáfűzni. De ettől még a projekt a projekt és örök hála mindenkinek, aki segítségünkre volt ebben, és a továbbiakban is.