A következő címkéjű bejegyzések mutatása: dob. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: dob. Összes bejegyzés megjelenítése

2012. december 19., szerda

Dobkoncert :)

Koncert a szülőknek, vizsga a gyerekeknek. Félévzáró koncert, persze csak kicsi és az iskola egyik termében, de mégis ünnepélyes, mert szépen felöltözött gyerekek kicsit ünnepi hangulatban megmutathatják mit tudnak. Ütős hangszerek. Dobok minden mennyiségben. Kizárólag. 
Na persze elfogult is vagyok, hiszen Domi is résztvevő volt, de szerintem nagyon jól sikerült, jó volt látni, hogy ügyesek. 

Dob koncert első felvonás... 

.. és a folytatás 


2012. szeptember 13., csütörtök

Amikor borul a rendnek vélt káosz...

Már azt hittem, hogy tutira minden ok. És akkor elég egy aprócska változás és borul minden. Már eleve volt egy kis csere, mert Domi ma kivételesen nem edzés után ment dobolni Tamás (a dob tanár) egyéb munkája miatt, hanem rögtön suli után, egy órára. De ez elvileg még ok volt, legalábbis kedden úgy tűnt működik. Majd ma talán az első szünetben telefonál Dávid. ( Tudni illik beválasztotta az iskola a kerületi Iskolák Ókori Olimpiája vetélkedő szervező gárdájába, amire ő is és én is nagyon büszke vagyok, mert neki jó, mert érzi itt szeretik és ettől már nekem is jó, meg persze azért is, mert ezek szerint a suliban tud viselkedni, és csak nekünk jut a kamaszos kilengésekből?) Szóval azért telefonált, hogy a hatodik óra után megbeszélés lesz és nem tud menni edzésre, mert sokáig tart. Amíg beszéltünk, addig szép lassan azért kiderült, hogy edzésre tud menni, de nem végez csak kicsit később. Riadóztatta aput is, mert ma ott ebédeltek és ő volt a taxi sofőr szolgálatos a suli-dob-edzés vonalon. Na és innen indult a kalamajka. Mert apu elment Domiért, hogy elvigye dobolni, de kiderült, hogy MA megváltoztatták az órarendet és még lenne egy hatodik órája, ami eddig nem volt. Szerencsére ezt a problémát át tudtuk hidalni, mert elkértük erről kivételesen (informatika volt és mivel tavaly szakkörös volt, így nem is marad le egy óra kihagyással), szóval dobolás pipálva. Na és akkor jött a totális káosz.
Dávidért mentek vissza az sms-ben kapott időpontra, de ő sehol, mobilt nem veszi fel, sms-re nem válaszol. Viszont ahhoz, hogy legalább egyikük ebédeljen, apu elment Domival, hogy ő ebédeljen, én pedig vártam Dávid hívását. Szerencsére ma nálunk volt nagyiék autója, mert egészséges igazolásért is kellett menni az ovi kezdéshez Tökölre a doktor nénihez (hogy miért nem váltunk orvost? mert nagyon szeretem, totálisan megbízom benne, és neki is vannak ikrei is, így tudja mit élünk át velük, mellettük, emellett pedig kiváló szakember). Na és miután apuék kigördültek hazafelé, rá kb. két percre Dávid kikelve magából telefonált, hogy őt otthagyták a suliban, éhen fog halni, stb. stb., csak mint egy kamasz. Mint írtam, szerencsére autós napunk volt, így összeszedtük őúraságát, elvittük az edzésre, ahová megkapta aputól az ebédszállítmányát is (brassói apró pecsenye sült krumplival). Végül is mindenki mindenhol (majdnem mindenhol) ott volt időben, de nem sokon múlott. És oda a "zseniális" logisztikai rendem. Mi lesz itt még később?.... Azt hiszem nem kérdés, muszáj valahogyan szert tennünk ismét egy autóra. Eláruljam mit szeretnék ? Egy "bogarat". Tudom, nem hat személyes, de legalább nem arany árában mérik és a gyerekekkel egy felnőtt tutira befér (amíg meg nem nőnek túlságosan), hogy ezt a rohanást délutánonként tudjuk kezelni akkor is ha borul a "rendnek nevezett káosz". 
És a két kicsi még oviban volt :) És milyen csoda gyönyörűt alkottak.... Festettek létrát és kiflit (a jelüket nagyban) és csináltak szép csigabigát... Alkalomadtán megmutatom....

2012. szeptember 5., szerda

Első napok...

Már szerda van. Rohannak a napok, úgy látszik ezen a héten is, nem csak a nyári szünetben. 
 
Ovisok
Hétfőn már egész nap oviztak ikreink, méghozzá szülői kíséret nélkül. Reggel igazi komolysággal buszoztunk az ovi felé. Persze amikor beértünk és elkezdtünk átöltözni, sőt, nem is az udvarra mentünk, akkor már gyanús volt nekik, hogy valami itt nem olyan, mint volt. De ettől eltekintve mosolyogva mentek be játszani a csoportszobába, ahol ismét megszeppentek, hiszen a múlt héten alig lézengett egy-két kisgyerek az oviban, most pedig tele volt a szoba. De simán vették az akadályt, maradtak sírás nélkül. Állítólag rendesen ebédeltek, bár elhangzott egy-két "nem akarok", mégis mindent megcsináltak ügyesen. Hazafelé azért látszott, hogy elfáradtak. Amikor pedig itthon megérkezett nagyi, mert nekünk szülői értekezletekre kellett mennünk, hát kitört a sírás. Patyi sírt. Nem akart minket elengedni. 
Nem könnyű a váltás. Nem csak nekik, nekem sem. És bár nem tengek túl szabad időben, mégis hiányzik a napközbeni zsizsegésük. 
Kedden reggel már volt egy kis vitánk itthon, hogy ő mégsem szeretne ma menni, de hamar elcsitult. Szó nélkül öltöztünk át az oviban és ment be a terembe, amikor meghallhatta, hogy kint sír valaki a folyosón. Ekkor mindent kidobott a kis kezéből és kirohant, hogy nem akar maradni, maradjak ott vele. Szerencsére az óvó nénik zseniálisak, elkapták egy gyors puszi után és jöhettünk el, hogy minél előbb elfelejtse miért is sír. Délután mosolygott, motorozott, nem akart haza jönni.Oli halálos nyugalommal elvan bent és semmi gond látszólag a kis lelkével.
Ma reggel nem igen fűlt a kedve az ovihoz, sírt, hogy ma maradna itthon. Még bent is hüppögött, de mivel a mi tündér óvó nénink és dadus nénink már e pár nap alatt is megismerték őket, ott várta őket a verda, így mosolyogva indultak játszani. Azt hiszem azért minden a kis lelkükben nincs rendben mert bepisiltek, bekakiltak ma bent. De úgy jöttünk el, hogy "Szia óvó néni, holnap jössz értünk?"

Sulisok
Bizony az iskola is elindult. Nem mondom, hogy várták, de az  sem lenne igaz, ha az ellenkezőjét állítanám. Hol is kezdjem. Talán a másik végén, a legnagyobbnál. Hetedikes lett. El sem hiszem.... Szerencsére nagyon jó fej ofőt kaptak, aki szerintem kellő szigorral tudja majd őket terelgetni, ami a kamaszoknál azt hiszem nélkülözhetetlen is. Még nincs végleges órarend, de azért azt tudjuk, hogy lesz kémia, fizika és az eddigi 3 csoport matek és angol helyett (ennyi felé volt tavaly szétosztva az osztály tudásszint szerint). Lesz mit pótolnunk, mert most csak egy csoport van és a legerősebb maradt meg. Azt hiszem, ha ez esetleg érdemjegy romlással járna, akkor is jobban jártunk. Jaj és majd elfelejtettem, bár még nem kaptuk kézhez, de ha minden igaz, akkor már NINCS BTM papírja Dávidnak :-) Ezerrel kajak és Média suli. Persze csak amíg a suli nem bánja - Kajak akkor is marad, mert különben én bolondulok meg a felesleges energiáitól :-)
Domi negyedikes. Készülünk felvételizni. Mindemellett kajakozik. Igazából őt annyira nem féltem, csak attól, hogy ha nem eszik elfárad és ha elfárad, akkor hisztis. És dobol :-) Királyság. Már olyan rég óta szerette volna. Ráadásul nagyon jó fej a tanár a zenesuliban. És most lett hely, persze a korábbi odajártunk, meghallgatta, tehetségesnek ítéltetett alapon. Annyira örülök. Ma be is iratkoztunk. A szolfézs pedig a suliban van, ahhoz ki sem kell lépnie a suli kapuján.

Hát egyenlőre ennyi, de azt hiszem köthetem fel a nacim, hogy a logisztika is rendben legyen :-)