Mondhatni kutyások vagyunk. Mióta ismerjük egymást mindig volt kutyusunk. És immár harmadik éve cicánk is van. Nem amolyan kiállításra hordom és mutogatom, hanem olyan kis kedvenc, ajándékba. De nekünk gyönyörű. És nem utolsó sorban imádni való. Most nagyon pótolja Balut, mert amikor hazaérünk ő is jön, elénk szalad, lefekszik és vakartatja a pociját, kergeti a farkincáját. De Mirr Murr mindig is ilyen volt. Ettől függetlenül Balu nagyon hiányzik az egész családnak. Ahányszor csak elmegyünk a helye mellett, valamelyikünk biztosan megjegyzi, hogy szegény Balu, de nagyon hiányzik. A gyerekek pedig, hogy mikor lesz másik Balu? Amikor pedig reggeli, ebéd vagy vacsora után szokásunk szerint a megmaradt kutyusnak való finom falatokat vagyok kénytelen szanálni, akkor én szoktam nagyon elszomorodni, hogy Balu mennyire örülne ennek vagy annak a falatnak. Szóval mindannyiunknak nagyon hiányzik személy szerint Balu, de magának a kutyusnak a léte, ragaszkodása, hogy vár minket ha elmegyünk, farok csóválva örül ha megérkezünk, játszik a fiúkkal, hagyja, hogy a két kicsi ismerkedjen az állatokkal, kutyákkal és tulajdonképpen mind a négy gyermek azt csináljon vele amit csak akar.
Úgyhogy szükségszerű, hogy kell valami utánpótlást találnunk Balu kutya nyomdokaira. Így hát elő az internettel, kutya könyvekkel, de elsősorban Veronikával, aki minden kutyok és macsok ismerője a baráti társaságban és akinek cicáinkat is köszönhetjük. Tudniillik régebben, még macsek nélküli létünk hajnalán mindenképpen whiskas és karthauzi cicákat keresgéltünk. De az igazat megvallva nem szerettünk volna több 10ezer forintokat kiadni egyetlen kiscicáért sem. De korábbi macskátlan létünk miatt nem igazán tudtuk merre forduljunk egy ilyen házi kedvenc beszerzésekor. És akkor egy alkalommal, amikor náluk jártunk vendégségben, valahogy előkerült a kutya és cica téma (hiszen náluk is lakik egy pár házi kedvenc, édesebbnél édesebbek). És Veronika talált nekünk egy kölyökcict, szakasztott karthauzi-t (bár pedigréje egy szál sem volt, még is mindenki csodájára járt és mindenkinek kellett volna a mi Sábánk).
Így esett, hogy most is tanácsot kértünk tőle. Mert egy dologban biztosak voltunk, nem szeretnénk még egy szakállas colliet, és nem amiatt, mert nem volt jó választás 9 éve, hanem mert nem Balu hasonmást szeretnénk, hanem egy olyan házi kedvencet, akit nem hasonlíthatunk senkihez. (Na jó, tudom, hogy ez elkerülhetetlen, na de mégis könnyebben elkerülhető, ha nem szakasztott mása elődjének, a most még "egyetlenünknek".) És persze a legfontosabb szempontokat sem hagyhatjuk figyelmen kívül, miszerint az új kis jövevénynek eszébe sem juthat, hogy morogjon a gyerekekre, vagy ne legyen kedve velük hancúrozni. Egy ízig vérig gyerekbarát kutyra vágyunk. És tanácsot kértünk. Mégis milyen fajta legyen? Mert ötletek vannak most is szép számban :-) Jack Russel terrier, Grand or Petit Griffon Vendéen, cseh terrier, fox terrier de még sorolhatnám a listát. És persze a fenti legfontosabb "elváráson" túl, legyen szobában tartható, rövid szőrű, barátságos, imádni való pofival, viszonylag kisebb termettel, legyen virgonc de mértékkel, szófogadó de kis bohóc aki néha ellenáll (csak hogy ne lehessen unatkozni). Család és gyermekbarát.
Ennyi felsorolást követően megszületett a közös ötlet is: Basset Hound. Persze nem pedigrés, topp papírokkal rendelkező, hanem amolyan ajándékba adjuk kutyus formájában. De a mi barátnőnk ebben is tökéletesen otthon van (tudniillik nagy állatvédő, mentő, gondozó, gazdikereső,.... ).
Nagyon várjuk a kis buksit :-) A fiúk még inkább.
