Fogadó óra két felvonásban ismételten

Dávidéknál fogadó óra volt. Bevallom féltem tőle, de azt hiszem kicsit túl aggódtam magam. Jókat hallottunk most Dávidról, úgy tűnik talán vége az óriási hullámvölgynek. Bár azt gondolom, ebben igenis szerepe van a suliban, az igazgató néninél tett látogatásunknak, amikor feltettünk egy sor kérdést azzal kapcsolatosan, mire is jó a nevelési tanácsadó által megállapított keresztdominancia és figyelemzavar kapcsán kiállított szakvélemény. És azt is gondolom, hogy szerencsés volt megengedni neki egy-két olyan plusz terhelést jelentő elfoglaltságot, amiben igenis örömét leli, még akár a tanulásra fordítható idő rovására is. És bár ezzel magam, magunk ellen dolgoztunk, de neki hatalmas élményt jelentenek. Tulajdonképpen mik is ezek? Hát Zoli bá túraszakköre (így volt barlangászni, túrázni már korábban is, de előfordult, hogy a lecke miatt nem mehetett, pedig ezek mindig hétvégén vannak) és mondhatom maradandó, életre szóló élményekkel gazdagszik általa. Kosarazik. Ez egy új "szerelem", s ki tudja mennyire lesz tartós. Tudom, már sportol. Kenuzik, ami szintén nem kis fizikai leterheltséget jelent a heti öt edzéssel, DE amikor bent jártunk az igazgató néninél, akkor vele is pont azt beszéltük, hogy ezeknek a gyerekeknek még fontosabb a pihenés, a kikapcsolódás és a mozgás-mozgás-mozgás. Amikor pedig mi kérdeztünk rá, pontosabban fejtettük ki abbeli véleményünket, hogy a sportot nem szeretnénk megvonni tőle a leckék, tanulás miatt, mert így legalább van módja kitombolni magából a felgyülemlett feszültséget, stresszt , ő is támogatta elgondolásunkat. És végül, de egyáltalán nem utolsó sorban a színjátszó szakkör. Ezt Mónika néni, az osztályfőnökük tartja. Tulajdonképpen vele együtt gondolkodva jutottunk oda, hogy próbáljuk meg. Hiszen nem véletlenül létezik terápiás drámajáték, hátha old Dávid szorongásán is, segít egy kicsit közelebb kerülni társaihoz, oldottabb keretek között, mint a tanórák és a köztük lévő szünetek. Az első tapasztalatok alapján nagyon tetszett neki, megtanulandó szövegekkel érkezett haza, és azt kell mondjam sokkal nagyobb a lelkesedés és tanulási vágy, mint a kötelezően megtanulandó szövegek esetében. Azt hiszem ezt támasztja alá az is, hogy teljes lelkesedéssel vett részt az iskolai március 15-i ünnepélyre való felkészülésben is, mely műsor annyira remekül sikerült a kis csapatnak, hogy ha az információk megállják helyüket, igazgatói dicséretet kapnak érte a gyerekek. (Remélem tényleg be fogok tudni számolni erről is).

Na de térjünk vissza a fogadó órára.  Azt gondolom, hogy alapvetően a magatartását tekintve nem ért minket különösebben meglepetés. Eddig is teljesen nyilvánvaló volt számunkra, hogy képtelen normálisan ülni, az sem titok, hogy nem igazán találja a hangot az osztálytársakkal, ami igazándiból abban nyilvánul meg leginkább, hogy a felnőttek társaságát keresi az iskolában is, illetve nem tudom azt mondani, hogy xy a barátja. Csapong. De láthatóan amit szeret, amiben örömét leli, abban képes sikeres lenni. Sőt. A félévi bizonyítványhoz képest nyelvtanból és irodalomból javított, nyelvtanból két jegyet is. A hullámvölgy leginkább a matematika, történelem, angol, biológia jegyeiben mutatkozott, meg, de azóta azért itt is vannak nyomai a kilábalás kezdetének. Hiszen lelkesen készíti a tablókat történelem órára, angolból is magához képest sokkal jobb témazárót írt, mint amire számítottunk, a legutóbbi matematika témazárója pedig, ha nem csak félig csinálja meg, amit kértem, hanem teljesen, akkor akár hibátlan is lehetett volna. 

Ne legyünk telhetetlenek, az utóbbi 2 hétben szerencsére csak dicsértem-dicsértem és dicsértem. És bár ő az első gyerekünk, és volt idő, amikor hibáztunk egy-egy rosszabb jegy, értékelés kapcsán, mára sikerült eljutnunk oda, amiről Angéla oldalán is olvashattunk pont a napokban, hogy nem mindig célszerű kerek perec megmondani a gyermekünknek miért is nem jó a rossz jegy, hanem sokszor többet segít, ha mindezt önmaga mondja ki. Erre olvashatunk ITT egy remek példát. Szóval bár eddig sem volt túlzott negatív vélemény, valljuk be, azért rendszeresen, nap mint nap nem hagyhatunk szó nélkül minden rosszabb érdemjegyet, sőt tovább megyek, dicséretet sem lehet értem adni. Korábban a fogadó órákon, mindig kérdés volt felénk, hogy nincsenek-e túlzott elvárások Dávid felé. Én azt gondolom nincsenek, mára sikerült elfogadnom, elfogadnunk, hogy ő más, pont emiatt nem is vagyunk vele sem maximalisták, sem tökéletességre törekvőek, de nem könnyíti meg olyankor a helyzetünk, amikor igen csak negatív irány felé tendáló eredményeket hoz haza, ráadásul úgy, hogy itthon, az együtt - és itt ezt szó szerint értem, kizárólag együtt- tanulás eredményeként tökéletesen tisztában vagyunk azzal, hogy mit tud, mire mennyire készült fel és ennek függvényében reális-e amit értékelésként hazahozott. Ezzel igencsak nehéz helyzetben szoktunk lenni, amikor bár a jegyet hazahozza, de magát a produktumot nem hallottuk, nem láttuk, látjuk, csak azt tudjuk, hogy itthon ennél jobban tudta-e, persze a saját mércénk szerint mérve, illetve figyelembe véve, hogy mint megtudtuk, másképpen kell őt és hasonló vagy még több problémával küzdő társait értékelni és számon kérni. 

Ismét sikerült egy kis kitérőt tennem a történetben. Kiderült, hogy mindenkinek egyöntetűen az volt az észrevétele, hogy ha egy jó pillanatban sikerül őt számon kérni, kérdezni, akkor brillíroz, de ha éppen egy rosszabban, akkor bizony előfordulhat az is, hogy azt sem fogja tudni hogyan is hívják őt. Mindezek mellett mérhetetlen büszkeséggel tölt el a tudat, hogy bár mióta ikreink megszülettek, folyamatos kétségeim vannak, tudom-e továbbra is megfelelően terelgetni őket a helyes úton, jól esnek az olyan pozitív visszacsatolások, hogy "Nagyon udvarias, tisztelet tudó, jól nevelt kisfiú". Akkor mégsem vallok csődöt, csak én érzem úgy, hogy nem jut el amit kérek, javasolok, amiről beszélünk, vagy csak amit látnak. És sajnos nagyon sok a rossz példa, akár csak az iskolában is. Szóval IGENIS BÜSZKE VAGYOK RÁJUK, hogy minden zűrös, viszontagságos, nagycsaládos, feje-tetején-áll-minden-életünk gyöngyszemei, mégis veszik az adást. :-) Örömmel hallgattuk, hallgattam, hogy aktív az órákon, sokat jelentkezik. Angolból igencsak érződik motiváltsága is, és külön örömet okozott Ági néni azzal, hogy azt mondta, értékeli az akaratát, igyekezetét, hogy látszik, hogy harcol azért, hogy az emelt csoportban maradhasson, és hogy neki ez többet jelent, mint ha valaki csak csendben ott van, hozza a szintet, de nem motivált, nincs benne akarni vágyás. Szerencsére ebben nálunk nincs hiba :-)

És bár nem a fogadó órához tartozik, de külön posztot most még nem tudnék belőle írni, elkezdődött a nevelési tanácsadóban a szokásos ismételt vizsgálatsorozat. Nagyon kíváncsi vagyok mi lesz az eredménye. Arról biztosan megemlékezem külön bejegyzésben is.

Miért mindig ....

Ötödikes. Tudom, hogy a páratlan számú évfolyamok mindig nehezebbek, ráadásul a felső tagozat kezdete majdnem olyan nagy váltás, ha nem nagyobb, mint az általános és a közép iskola, vagy a közép iskola és egy egyetem  közötti váltás. Nehéz neki, mert hirtelen sok tanár lett az egyből, mindegyikük másképpen kér számon és más stílusban tanít. Én mindent próbálok elkövetni, hogy könnyítsek a helyzetén. Segítek a lényeg kikeresésében, ott ülök mellette, megtanulom újra (de legalábbis ismét frissítem) a háttérbe szorult ismereteimet, ha kell munkát és energiát nem kímélve próbadolgozatokat és feladatlapokat gyártok neki is és Dominak is. De míg Domi felelősséggel, kitartással odaül és megcsinálja a feladatait, megtanulja, elolvassa amit kell és csak néha, tényleg néha ereszt el hisztit a tanulás terén, addig Dávid az örök ellenállás, hiszti és csak azért sem. Pedig nem tanulhatom meg helyette, nem írhatok leckét helyette, nem írhatok dolgozatot sem helyette, de még csak nem is felelhetek helyette. Az nem könnyíti meg a helyzetet (ami őt ismerve már alapból nem egy egyszerű történet), hanem megnehezíti, hogy nem írja fel mi a lecke, nem mondja meg mit kell elkészíteni, megtanulni, vagy ha rákérdezünk letagadja. És ha ezzel sikerül tetemes mennyiségű lemaradást produkálnia, akkor még inkább ellenáll, pedig tudja, tudnia kell, hogy ezek nem maradhatnak következmények nélkül. És nem itthon, hanem az iskolában. És nem tudom elmagyarázni sehogyan sem neki, megértetni vele, hogy akkor, épp abban a pillanatban, amikor meg kéne tenni valamit, lehet, hogy kivéd egy hosszabb kötelező tanulást, szülői cseszegetést, könyv mellett ülést, de hosszú távon saját magának tesz rosszat. És lehet, hogy akkor békén hagyjuk, de amikor jön a telefon az iskolából, hogy azt mondta nem készült, vagy a dolgozat lesz elégtelen, és miért, akkor egyrészt én is kiborulok, és neki is sokkal nehezebb kijavítani, mint eleve már készülni. Kiborulok, mert 100 alaklomból 100x nem tudunk róla, hogy ez fel volt adva. Sőt, ha netán rákérdeztem, mert valami azt sugallta tudnia kéne, vagy biztosan van lecke, mert olyan nincs, hogy ne legyen, akkor is hárítás volt a válasz. És egyszer még el lehet mondani az éppen aktuális tanító néninek, hogy nem tudtam róla, na de naponta? vagy hetente többször? Mit tegyek? És mivel büntessem? Hiszen figyelemzavara van. Ami lehet, hogy az aktív tanórákon éppen nem látszik, mert érdekes az óra, vagy éppen őt érdekli a téma, vagy csak egyszerűen akkor éppen akar, de amint számonkérésre kerül a sor, mindjárt ott a nem úgy teljesít mint kellene. És nem mindig és nem mindenhol és nem konzekvensen. Ez pedig csak azt mutatja az iskola felé, hogy tudna, ha.... És itt a mondatot, mindenki másképpen fejezi be szerintem. Dávid úgy, hogy tudnék, ha nem lennék hülye, buta.... (és még csak véleetlenül sem a lusta szerepelne itt az ő kis fejében. Én azt írnám a mondat végére, hogy tudna, ha végig figyelne, ha nem lenne néha (de inkább gyakran) lusta. És a pedagógusok? Ismerik a szakvéleményt Dávidról. De ő annyira ellentmondásosan viselkedik, hogy nem tudom, hogy nem vonják-e néha kétségbe és csak a nem készültem rovására írják a feleletek, dolgozatok eredményeit. Nem tudom..... De tanácstalan vagyok, hogyan tudnék neki úgy megmagyarázni ilyen fontos dolgokat, hogy értse és ne támadásnak vegye. Mert sajnos sokszor annak veszi. Személye elleni támadásnak. Pedig nem az, csak féltem, jót szeretnék neki, azt szeretném, ha tudná, ha oda tudna figyelni huzamosabb ideig. 
De ma ügyes volt. Kerületi úszóversenyen voltunk. És bár nincs úszásból versenyrutinja (gyönyörűen úszik, tud gyors is lenni, de ő inkább kényelmesen és szépen úszik), nagyon szépen teljesített. 4x50 m gyorsváltóban harmadikok lettek :-) Csak így tovább Dávid. Nagyon ügyes voltál.

Második volt a váltóban, itt még a rajtkövön :-)

Ugrás közben

Már éremmel a nyakában a kis csapat a dobogó harmadik fokán :-)

Közelről, hogy mindenki látszódjon:-)

Lehet, hogy a sportot még inkább erőltetni kellene?