Szombaton apátlanok voltunk a nap nagy részében. Egyedül voltam itthon a fiúkkal és megharcoltam velük a szokásos meneteket. Reggel: beágyazás, felöltözés, befújás (asztma miatt a nagyoknál), fogmosás, leckefüzetekkel kivonulás konyhába. Eközben persze Dávid lázasan készült a randira (igen, ismét :), de mintha ez most kicsit más lenne, olyan igazibb féle). Szerencsére az időjárás kedvezett neki. Szóval így már nem csak apátlanok voltunk, hanem Dávidtalanok is :) Na de félre a tréfát. Hármasban voltunk itthon, mégis olyan volt, mintha egy egész óvodás csoport leledzene körülöttem, pedig igazából csak kettő volt az. Nekik próbáltunk kedveskedni a kedvenc filmek valamelyikével, mert tennivaló az bizony akadt bőven. A szokásos takarítás, mosás, mosás és mosás mellett nem mellékesen kellett valamiféle ebédet is varázsolni, ráadásul olyat, amit mind a négy szívesen fogyaszt. A sok tennivaló mellett, pedig nem mellékesen Domit hajkurásztam el a tv elől, hogy haladjunk a leckével, mert bár ő kirándulni megy, azért nem nagy baj, ha készen van az, ami kész lehet. Sőt. Én naiv, a felnőtt fejemmel már tudom, hogy neki lesz sokkal jobb így, na de Ő... Megküzdöttünk mindenesetre. A kicsik délre annyira túlpörögtek, hogy nem is vártuk meg, míg Dávid hazaér, hanem gyors ebéd után bedugtam őket ágyikójukba aludni. Oli hamar elaludt és nagyot is szundikált, viszont Patyi mindent kitalált. Persze azért nagy nehezen őt is sikerült "kiütni". Közben megérkezett Dávid is, és ebéd után ismét kezdetét vette a harc a lecke körül, immáron erősített gyereksereggel egészen apa érkezéséig. Hát nem voltam kipihent, mégis elindultunk egy kicsit mozogni, mert amikor egyszerre négy gyerekben teng túl az energia, akkor ez a legjobb megoldás. A Várban mostanában sokszor sétáltunk, viszont tekintve a nem túl korai indulást, próbáltunk valami közeli, de még is mozgásra teret adó helyszínt találni. Így esett most a választás a Millenárisra. És bár nincs közel, mégis szerencsés a közlekedés arra, így röpke fél óra alatt már ott rohangászott mind a négy betyár.
Valamiért erre azt gondolták, hogy mászóka, pedig nem is (szerintem), de mégis működött.
Utána pedig a fűben, tó körül rohangásztak, bukfenceztek...
Persze próbáltunk úgy is csinálni, mintha minden gyerekünk maga lenne a megtestesült nyugalom...
így sikerült egy csomó "szellemes" képet fotóznunk, mint a következő
...de hát ez nem ment túl sokáig :) és közben szépen elkezdett besötétedni. Megpróbáltunk csinálni egy két csoportos fényképet, azt hiszem látszik rajtuk, mennyire csücsült mindenki nyugodtan :)
Gondolom nem meglepő, hogy a séta végén ismét a "mászókánál" kötöttünk ki :)
