Őszi Szünet pro és kontra :)

Vártuk. Azt hiszem mindannyian :) Persze most is elrohant.

Mint mindig most is sokkal többet szerettem/tünk volna, mint amennyi az időnkbe végül belefért. De hát ez eddig sem volt másképpen.

Várták a nagyok, hiszen nincs suli, ellenben lehet játszani, mókázni, filmezni, sétálni. Vártuk mi, mert lehetőségünk van nem "leckeharcolni" minden este. A kicsik még nem várták :), de nagyon élvezték az ovimentes napokat a sok-sok mókával és extra programokkal.

A kicsik...

Mókáznak. Eleven hét-ördögök, iphone játék függők, puzzle-t raknak kicsit és egyre több nagyot, mondókáznak és énekelnek. Nagyiékkal megjárták az állatkertet és mindenáron T-rex-et akartak látni élőben :) Lehetetlenség lefárasztani őket, mondjuk az utolsó három nap mindent el is követett ennek megvétózására. Várták a tökfaragást. Elkezdtek rajzolni. Ceruzákat kértek. :) Azért jó lesz nekik újra az oviban, meg nekünk is, hátha kicsit jobban elfáradnak estére :)

Domi...

Már pár hete gondolatban vágta a centiket gondolatban, hiszen Petivel (anyukájával) már régen megbeszélt volt, hogy a szünetben két napot együtt töltenek ott-alvós buli keretében :)Szerintem jól sikerült, legalábbis a hallottak alapján. Új kedvencet is szerzett, ráérzett a társasjátékok ízére. Monopolyt játszottak kettesben Petivel, mégis annyira élvezte... (pedig maratonira sikeredett). Kosaraztak, zenéltek. Persze, hogy volt X-box és tablet is, de hát erről szól a világ. Sportolt is, hiszen még vízen vannak, kajakoznak, bár egye rövidebb ideig és egyre inkább az erősítés, alapozás veszi át az evezés helyét. Jó lenne, ha az enyhébb idő kitartana még két hétig.... Tanult (bár a foga nem fűlött hozzá).

Dávid...

Ő most végig itthon volt. Vívtuk a szokásos kamasz-szülő csatáinkat, próbáltuk rávenni, hogy inkább minden nap tanuljon egy keveset, mint majd most éjjel-s-nappal, de nem jártunk sikerrel. Fb, net, filmek, zene minden mennyiségben. Kajak. Dr. Csont és Cobra 11örület van. Chat. Chat. Chat. Azért mégis imádom, még ha ő néha (mostanában állandóan) úgy érzi, hogy csak morgunk vele, őt senki sem szereti. Pedig ő a morgós zsák :)

Elfáradtam. Ennyi energia bomba fiú mellett azt hiszem még évekig nem számíthatunk csendesen üldögélős, pihentető szabadnapokra.. A felével sem végeztem annak, amit terveztem. Amikor pedig egy rövidke időre elcsendesedett a lakás (a kicsik aludtak, és nagyok edzésen voltak) szerét ejtettem egy-két kényeztető habfürdőnek és a hét első felében napfürdőnek is a teraszon. Annyira szép őszi idő volt, élmény volt kint ülni a fotelban, egy forró tejhabos kávéval és könyvvel. 

Őszi szünet summa summarum

Volt már jobb is mérleg, de azt hiszem semmi ok a panaszra, mert a végén az időjárás is kegyes volt hozzánk, csodás napsütötte délelőttel búcsúztattuk a szünetet egy hatalmas sétával. A hét eleji rossz idő miatt a kirándulós helyek listája lecsökkent, mert a Gát bizony kimaradt a sorból. A fiúk is talán kétszer ültek hajóba, azt is valamikor a hét második felében. De kétszer is jártunk a Várban és eljutottunk a Városligetbe is. Az erdőjárás most kimaradt, de a sok eső miatt nem biztos, hogy jó ötlet lett volna a csurom vizes avarban rohangászni. Na de még nem adtam fel, elvileg még jövő héten is lesz avar és lehet még az időjárás is kegyes, bár túl sok jót nem ígértek. Na de most a hetünkről van szó és nem találgatok a jövőre nézve. Azt hiszem a kirándulásokat egész jól sikerült megvalósítanunk. 

A kreatív ténykedésekben viszont komoly lemaradások keletkeztek, amik már így is maradnak. Mivel a tököt megették a fiúk, Halloween tökért pedig nem jutottam el, jobb híján narancsból készült az idei töklámpás. Azért nem maradtunk töklámpás nélkül, mert elővarázsoltuk a mécseskészlet tagjai közül a szellemes, vicsorgós tököket. A papíros vagdosós készülődésre a kicsik teljesen alkalmatlanok voltak. A két hét bezártság igencsak meglátszott már mindenkin. Bennük totális energiatöbblet uralkodott, én pedig a végére igencsak türelemhiánnyal küszködtem. De hát van ez így néha, ha több a gyerek, mint a felnőtt :-) és nem csak átmenetileg. Domi megtanult passziánszozni, hála Dávid egyedül nem csinálok meg semmit módszerének. Ráadásul nagyon élvezi. Az elején kellett az aktív közreműködésünk, de most már tök ügyes. Ha szerecsések vagyunk, akkor a kicsik is duploznak és nem egymást csépelik, kreatívan kezdenek építeni és sokszor már szeretnének rajzolni is.

Amiben kiváló teljesítményt sikerült produkálnom, az a házimunka volt. Bár most már nem látszik, de felszámoltam a több hetes vasalni valós kupacomat, és újra kerültek ruhák a szekrényekbe is. 

Edzések. Le a kalappal a fiúk előtt, mert ügyesen végig csinálták a hetet, Dávid ráadásul két edzéssel, a pocsék időjárás ellenére. 

Tanulás. Hát itt bizony van mit fejlődnünk. Nekem abban, hogy valamilyen módon képes legyek elérni azt, ha kérek valamit, akkor azt egyrészt meg is hallják, másrészt pedig meg is tegyék. Mert ezen a téren igencsak nagy lemaradásaink vannak. Domi még hagyján, bár másol keményen. A baj az, hogy nem csak ő másol. Bizony az ikrek is. Nem is kicsit. Dávid pedig nagyon kamasz. Nem könnyíti meg a helyzetet egyáltalán. Kidolgoztunk egy tök jó ütemtervet, hogy minden nap kell egy kicsit tanulni is, de napi egy max másfél órával simán, játszva kész lesz mindennel. Na a napok csak úsztak, csúsztak és ma persze még ott volt minden. Nem tudom mi a jó megoldás. Hagyni, hogy majd főjjön meg a saját maga főzte káoszban? És ki tudja mit tud javítani nehézségek árán? Vagy harcolni és mindenkit kínozni itthon, mert neki kéne csinálni a dolgát? Nem tudom. Az előbbit nem merem megkockáztatni. Az utóbbit pedig utálom. Mi lesz holnap a suliban? Meg a héten? 

És holnap megint beindul a nagyüzem. Suli, ovi, munka, őrület. Azért jólesik néha kiszabadulni a mókuskerékből, még ha menet közben kell is harcolni, vagy legalábbis annak látszatát fenntartani, hogy mi irányítunk (valahol).

Napsugaras őszi délelőtt, sütögetős esős délután

Csodás reggelre ébredtünk, már ami az időjárást illette. Ugyanis az éjszakánk nem volt mindennapi. A kicsik ugyan a saját ágyukban indultak neki az éjnek, de Dávid bekuckózott a kanapéra, hogy ő is nézi a Nemzet Aranyát. Na ekkor jelent meg Domi. Na de nem akárhogyan... Hanem húzta-vonta a matracot(200x90cm) maga után, hogy nem ér, akkor ő is jön. Szóval ős is beköltözött hozzánk. Majd olyan fél kettő felé megjelentek ikreink is. És elkezdtek duplozni, hogy ők nem álmosak, és egyébként is... Szerencsére sikerült meggyőzni őket még az alvásról, na de persze, hogy nem a saját ágyukban, hanem a kanapé másik felén és a mi ágyunkban. Egy ágyban közel hatan, de legalábbis 4en és még két albérlővel.... :)Pihentünk, nagyon :-)

Na szóval, még mindig csodás reggelre ébredtünk, mert verőfényesen sütött a nap, és jött a szokásos mehetnékünk is, használjuk ezt a szép időt és a szünet utolsó napját. Bár lett volna mit tenni, mert Dávid hozta a formáját és még mindig a leckét írja, pedig igencsak 11 felé jár már az óra az éjszakában. Reggeli után mire sikerült mindenkit ruhába varázsolni, úgy fél tizenegy felé, már azt is tudtuk, hogy a Várba indulunk, közkívánatra. 

Busz és busz után elindultunk gyalogosan a Várfok utcán át a Bécsi kapu felé. Természetesen ha már erről mentünk, akkor a kaput mindenképpen meg kellett másznunk. 

Ezután pedig irány a napos oldal :) és az ágyuk. 

Akkora hancúrt csaptak, hogy azt hittem, hogy itt ragadunk haza indulásig. A két legkisebb szedegette a faleveleket és azzal töltötték az ágyukat, a nagyok is partnerek voltak. Majd Domi talált egy katicát, amit perceken át vizsgáltak, mászattak ujjról ujjra egészen addig, míg leesett és nem találtuk. Voltak könnyek is, de szerencsére találtunk újabb kincseket még ott felejtett gesztenyék formájában. 

Hamar elszaladt a délelőtt, olyannyira, hogy egy óra körül indultunk el lefelé a lépcsőkön Krisztina város felé. Olyan szép volt a lépcsősor a színes falevelekkel, hogy muszáj volt még itt is kattogtatni.  

Mire hazaértünk a két legkisebb kellően kitikkadt, egy villámgyors ebéd után nem igazán kellett altatni egyiküket sem. Közben próbáltuk a szokásos leckeharcunk megvívni Dáviddal, több- kevesebb sikerrel. És akkor bekattant, hogy régen sütöttünk. Na jó, kb két napja bundás almát és sima vastag palcsit, kb 70-80 darabot, amiből mi ketten összesen nem ettünk 10-et, és nem maradt egy szál sem. Hiába, amit szeretnek... Szóval már rég óta kacérkodtam a gondolattal, hogy Criossant kéne sütni. Mi tagadás, imádom a francia péksütiket én is, de Dávid egyenesen oda van a Croissant-ért. Az én igazi kedvencem a Pain au Chocolat (ez sem várat már sokáig magára azt hiszem, mert ez nagyon jól sikerült) Keresgéltem a neten jobbról is és balról is, míg kikötöttem Limaránál. Tényleg tuti a recept. :-) Bár elsőre fél adagot csináltam csak, azt hiszem legközelebb nyugodtan mehet a rendes, mert kettőt csak úgy fű alatt tudtam megmenteni Dávidnak holnapra a suliba, annyira kérte... 

Még egy pipa :)

 Reggel mikor ébredéskor kipillantottam az ablakon legszívesebben azonnal vissza is csuktam volna a szemem. Tiszta tejfeles köd volt minden, de még tíz órakor is. Azért nem adtuk fel, kitaláltuk, hogy ebéd után indulunk el sétálni. A cél adott volt, mert megígértük: Városliget. Azért nem sikerült rögtön ebéd után indulni, mert közbe csúszott egy jó kis FEL! rajzfilm, az egyik, az aktuális kedvencek közül. Egy alapos öltözés után nekivágtunk és még a napocska is előbújt időnként a felhők közül. Persze a beígért melegnek nyoma sem volt. Felpattantunk kedvenc buszunkra, majd a következőre és egy kis combinózás után a hőn vágyott kis földalattira. A metrót nem szeretik a kicsik, de a földalatti nagy kedvenc. És megérkeztünk :-)

A várárokban alig van víz, kiszáradt, vagy megcsapolták? Ki tudja, én jobban szeretem, amikor a vár tökörképe köszön vissza ránk a víztükörből. A kicsik bár nem tudják, hogy nekünk kedves ez a hely, honnan is tudnák :), mégis mind a négyen nagyon szeretik. 

A maguk kis pöttöm módján, már szinte tökéletesen ismerik a várost, mert még a földalattin mondogatták, hogy keressük, meg azt a szobrot, ahol le lehet ülni mellé. Megkerestük...

Emlékeztek, hogy nyáron itt megetettük a kacsákat a földre szóródott kekszmaradékkal. Megcsodálták az ágyásokba ültetett árvácskákat és bár megbeszéltük, hogy nem szedünk virágot, mindketten csentek egy-egy szálat. 

Persze gyűjtöttek levelet, gallyat is, mígnem egy kis baleset folytán majdnem véget kellett vetni a sétánknak előbb, mint terveztük, bár a sötétedés amúgy sem jó barát ezen a téren mostanság. Hogy mi történt? A sok eső miatt igencsak pocsolyás volt minden és bár megbeszéltük, hogy csak a járt, azaz kövezett úton szabad sétálni, szaladgálni, azért akadnak renitensek a csapatban, legalább négyen. A hatból. Nem rossz arány... Először Patrik kötött közelebbi ismeretséget a sárral, de ezt viszonylag sármentesen sikerült megúsznunk, mert a táskámban mindig akad nedves törlőkendő, így az alaposan fekete tenyerek ismét tiszták lettek. Miután ismét megbeszéltük, hogy csak a járdán sétálunk a két nagyobb kezdett bravúroskodásba. Ha csak ők lennének még nem is lenne az, na de ott a két kisebb is. Ugráltak a pocsolyákon át, a sártengereken keresztül és hiába próbáltunk hatni, hogy nem kéne, mert a kicsik le fogják másolni, megtörtént a baj... Oli,... persze, hogy másolt. És megtalálta a legnagyobb pocsolyát, amelynél bokáig ért a víz. Na hát ezen gyalogolt át a kismanó. Még szerencse, hogy ott a múzeum. Bent levettük a cipőket, hogy felmérjük a keletkezett kárt, hogy azonnal haza, vagy még kicsit andaloghatunk az őszben. Szerencsére csak a cipő külseje lett csurom víz és a rövid mártózás nem jutott belülre. Így kaptunk még egy kis sétaidőt sötétedésig. 

Hazafelé másik útvonalat választottunk, a földalattival a Vörösmarty térig mentünk, onnan kettes villamossal, majd ismét egy kis combinó következett, végül pedig az egyik szokásos buszjárat a végén egy kicsike sétával. 
A Vörösmarty térnél még találtunk egy jópofa elefántot és készült egy csodafotó is :)

A kicsik az alvás hiányában elfáradtak. Patyi a buszon már mondogatta, hogy 

- Mami, szeretnék most már hazamenni.

És bár még közel sem volt olyan késő este, mint nyáron, sőőőőőőőőőőt, már igencsak besötétedett, mire hazaértünk. 

Ma sem tartott sokáig a meseolvasás :-) (Tudom, még aludni kéne, de ki kell találnom még valamit erre. Eddig jó megoldás volt az alvás utáni séta, hiszen még kilenckor is világos volt nyáron, de még szeptemberben is, és a nagyok leckéit sem éjjel kellett kiharcolni. De most ez már nem megoldás, hiszen mire felébrednek besötétedik. Majd gondolkodom...

Végre?

Reggel csodálatos, verőfényes napsütésre ébredtünk. Azt gondoltuk VÉGRE. Igen csupa nagy betűvel, mert a kicsikkel való kéthetes bezártságunk már rajtam is kezdett nyomot hagyni, nem csak ők kerültek a kezelhetetlen kategóriába. Szóval újult erővel készült a nagyok reggelije, indultak el edzésre, majd reggeliztettük meg a két legkisebbet, hogy öltözködés után nekivágjunk a sétának. Csodás napsütés a napon szinte tavaszi meleg. A két kicsinek fülig ér a szája, mert megígértük, hogy a Várba megyünk. Most éppen villamossal és sétálva felfelé a sikló mellett a lépcsőkön. Persze most még kézen fogva sétálunk, mert a csúszós faleveleken könnyű elpottyanni. Félúton megálltunk megnézni hogyan cserélt helyet a két sikló, majd sétáltunk tovább felfelé. A turulokhoz érve belebotlottunk egy őrségváltásba a Köztársasági Elnöki Palotánál, annak is a végébe. Miután megnéztük elindultunk a sétány felé, ahol szabad a vásár, pontosabban lehet rohangászni mindenféle kötöttség nélkül, legalábbis majdnem. De ma nem ment túlzottan, nagyon felpörögtek a fiúk a sok sok bezártság után. 

Közben szép lassan ahogyan haladtunk a Bécsi Kapu felé egyre jobban beborult az ég, a csodaszép napsütés elillant. Mindenesetre sétáltunk egy hatalmasat, ha mindent beleszámolunk négy órát 'kirándultunk', mire hazaértünk. Azt hittük, majd csapunk egy nagy délutáni sziesztát, hát... tévedtünk. Nem aludtak el, sőt...... Túlpörögtek. Hazafelé a villamoson folyamatosan járt a szájuk. Hová megyünk még, mit csinálunk. Csak egy kis példa:

- Ugye megyünk a Tesco-ba? (itt ugyanis van egy vonat, amibe mindenképpen be kell csücsülni, ha arra járunk)

- Nem, az Auchanba megyünk, mert ott van cipőbolt és finom a kalács és bizony elfogyott othon a pékáru.

- De mamikaaaaaaaa, akkor ha jól leszünk beülhetünk a nénóba? Ugye igen?

- Hát ha szépen viselkedtek? És nem lesz hiszti?

- Megnézzük a nagy halakat is? (Tengeri halak kiállítás van az áruház előterében idestova másfél két hete talán)

- Hát...

Mindeközben persze mi is váltottunk volna egymással két szót. Na hát ez nem ment. Mert hol egyik, hol másik csak csak mondta...

-Apaaaaaaaaa, apaaaaaaaaa... Mondani akarok valamit.... (és mindezt addig, míg nem sikerült :-))

És mindezek non-stop. Sokan mosolyogtak körülöttünk és leszállás előtt megjegyezték, hogy milyen édesek a fiúk. Mert persze azt mondanom sem kell, hogy ezt nem suttogva tették, hanem a szokásos hangerővel - azaz majdnem kiabálva. Nem tudom, ez nagycsaládos betegség-e vagy tényleg süketek? Persze tudom, hogy nem, mert ha valamit halkan mondunk csak úgy egymásnak, azt tuti meghallja mind. Apa mögött ült egy idős házaspár. És ők is rólunk beszélgettek, amikor már nem is tudom melyikük mondta a másiknak: "Hát nem hiszem, hogy unatkoznak?" - apa ekkor mosolygott és odasúgta nekem, hogy hát még ha tudnák, hogy most csak a fele van velünk :-) (Merthogy a nagyobbak anyuékat boldogították edzés után.) Apa meg is kérdezte Patyit, hogy nem hült-e még ki a torka teljesen, mert annyit beszélt. 

Visszatérve a túlpörgésre, ezért is a cím, hogy Végre? Hát nem is tudom :-) Persze végre, mert már nagyon rossz volt csak a négy fal között, ha már én így éreztem, akkor milyen lehetett ez a két örök mozgónak. De az a túlpörgés, amit utána ők produkáltak, tiszta életveszély volt, pedig igencsak gyerekbarát az otthonunk. Legalábbis eddig ezt hittem. De ma volt minden. Bukfenc a kanapén, az első adandó alkalommal, amikor valamelyikünk nem figyelt, vagy ugrálás egyik kanapéról asztalra, onnan tovább a másikra. Soroljam még? Közben evés evés hátán. Volt ebéd (igaz kései, de a reggeli is 'villás' volt), majd amikor úgy öt felé végre mi is leültünk ebédelni ketten apával, akkor a mi ebédünkből is nassoltak, majd ettek gyümölcsöt, jött a sütőtök, popcorn a mozihoz (amit szintén végig ugráltak), majd egy kis keksz, majd a vacsi virsli, majd megint nasi és sértődés, amikor azt mondtuk elég, mert hasfájás lesz a vége. Fürdés következett, amire azt gondoltuk kicsit csillapítja a kedélyeket, de nem igazán sikerült. Így sírás-rívás közepette de mentünk az ágyikóba. Még ment a huza-vona, hogy ki menjen ma be a szobába velük, apa-e vagy anya, de végül én maradtam. Azért fáradtak voltak. Még a mese fele előtt tátott szájjal szuszogott Patyi és a cumis ujjacska kicsúszott már Oli szájából is. :-) Egy kis nyugalom. Átmenetileg. :-)

...

Az időjárás nagyon nem akar segíteni. Szakad az eső. Hogy lehet így sétálni? Akár még csak a Várig is? Négy gyerekkel? Cserébe viszont túl vagyunk az összes kedvenc DVD-n, még ha nem is szeretem, amikor a program a TV. És még így is van két nagyon nyűgös, nagyon mehetnékkel bíró aprónépünk, na meg az edzésen elázó két nagyobbacskánk.

Tervek? ...

Na jó, azért szünet van. De annyi mindent szerettem volna megint és még a tizede sem valósult meg és ki tudja, meg fog-e. Ilyenkor annyira rohannak a napok. Na nem mintha egyébként nem, de ilyenkor még gyorsabban. És valahogyan nem akar a napocska sem sütni sem ma, de tegnap sem, csak kora hajnalban. Pedig alvás után tudunk menni sétálni...

Na jó, azért intéztem egy csomó mindent, még akkor is, ha nincs is mindennek azonnali látszata. Például decemberre sikerült is időpontot kapnunk a szemészetre. Egyrészt már régen voltak a fiúk ellenőrzésen, másrészt mivel október a látás hónapja és a legtöbb helyen ingyenes a látásvizsgálat, megnézettem a két nagyobbat, csak úgy kíváncsiságból. És Domi sokat tévesztett (D helyett O-t mondott, és hasonlók), ami fénytörési problémára utalhat. Így ismét előkerestem jól bevált helyünk telefonszámát, ahol egy igencsak lelkiismeretes és profi doktornéni foglalkozik a gyerekekkel és telefonáltam. Így sikerült a karácsony előtti időpont. Azután voltak a nagyok vérvételen, mert már nagyon régen voltak és jó tudni, hogy minden rendben van a rosszul evésük dacára, bár lekopogom, Dávid most jól eszik. A szemölcsökkel még mindig harcolunk és a legbosszantóbb az egészben, hogy nem mehetünk csak úgy vissza a zárójelentéssel, hanem mintha teljesen új páciensek lennénk, először ambulancián sorban állás egy röpke szemrevételezésért, hogy tényleg szemölcs, majd kb. két hónap múlvára időpont, amikor is leszedik. Ez szörnyű. Na ebben az ügyben nem haladtunk, mert azt a sort kivárni.... Most próbálkozunk elérni azt az orvosnőt, aki nyáron kezelte Domit, hátha mégis ki lehet hagyni ezt a lépcsőt. 

Edzések vannak köszönik szépen (Dominak napi egy délelőtt, Dávidnak kettő), a nagyok energia háztartás is nagyjából rendben van, na de a két szörnyeteg Laja.... Túltengenek, de alaposan. Lassan két hete nem rohangálták ki magukat a krupp és az idő miatt. Remélem most már kijutunk a hátra lévő négy napban, ha máskor nem, de reggel ha süt a nap...

A tanulással meggyűlik a bajunk folyton, de egyszerűen nem tudok szétszakadni. De majd ma!... Ismét nekirugaszkodunk. Szerintem mégiscsak könnyebb napi egy töri lecke vagy kettő, mint egyszerre 9, meg az angol munkafüzet hiányzó feladatait kitölteni több lépcsőben, főleg, hogy 40 oldalról beszélünk... És még lesz bioszdoga, vers és prózaverseny, ismét tudni kell a Szózatot. Ezen a téren is van mit tennünk.

Ma pedig szeretnék végre tököt faragni.... És még vár ránk a Vár, a Városliget, a Gát, meg mennyi terv...

Tervek, célok, álmok.... avagy egy őszi szünet kezdete

Hát terveim vannak bőven, abból most különösen jól állunk, hogy a hosszú hétvégét a négy fal között kellett töltenünk. Már mindenkinek mehetnéke van, remélem az időjárás sem avatkozik nagyon bele a csodás tervekbe.

A legkisebbek minden nap elmondják, hogy menni szeretnének a Várba. A nagyoknak ott az edzés és a tanulás is, de mellette persze a játék, szaladgálás, foci kerül az előtérbe. A maradék húsz nap szabimat, amit kötelező amúgy is kivenni és karácsony tájékán csak kettő ami kötelező napra esik, igyekeztem jól beosztani. Decemberben lesz sok-sok időm velük barkácsolgatni majd itthon, mert több mint két hetet akkorra tartogattam és igyekeztem hosszú hétvégéket is gyártani. Na de a lényeg, hogy most a két napos munkaszünetet megtoldottam másik hárommal, így az őszi szünetben a fiúkkal leszek. :) A tervek... hát a Vár mindenképpen, én imádom a Városligetet is, ha már a nagyok a Gáton edzenek azt sem hagyhatjuk ki teljesen, és nagyon szeretnék mindenképpen erdőben sétálni, mert a színes levelek remek fotós hátteret szolgáltatnak majd a fotós mániám kiélésében. Töklámpást is illene faragnunk, és más egyéb remekbe szabott Halloween dekorációs ötleteket is találtam már, amiben még a kicsik is tudnának segíteni egy csöppet. Kellék pedig részben van itthon, már csak narancssárga kartont kellene beszerezni. És bár tudom, hogy a házimunka igencsak nem szünetre való tevékenység, azért a lemaradásaimat is jó lenne kicsit lefaragnom.

Kíváncsi vagyok mit sikerül majd belepréselni a kicsit több mint egy hétbe. Holnap már mindenki itthon lesz :)

Kirándulás északon

Már nagyon régen szerettem, szerettünk volna eljutni erre felé, de valahogyan mindig dél felé húzott minket a szívünk. Az igazság az, hogy a meleget mind a hatan jobban szeretjük a hidegnél. De nem csak és kizárólag a kíváncsiság vitt minket északi tájakra. Rokoni szálak kötnek minket erre felé. Nagymamámék négyen voltak testvérek és a világ sok pontjára szakadtak 56 tájékán. A nővére és a családja Svájcba költöztek és élnek még ma is a fiatalabb generáció tagjai. Másik nővére Budapesten maradt akárcsak ő. Öccse pedig Svédország felé vette az irányt és ott is telepedett le. Megnősült született 4 lánya. Sajnos fiatalom meghalt. De legkisebb lánya, talán mert ő töltött a legtöbb időt édesapjával, ő járt Magyarországon leggyakrabban vele nálunk is látogatóban, kutatja a múltat, édesapja emlékeit. Nem tudom neki miért fontos ez, nekem tudom miért. Én egyke vagyok, nincs testvérem, unokatestvérem is csak egy. És bár Helena anyu unokatestvére papíron mégis csak két év a korkülönbség közte és közöttem, így mi igen közel kezdünk kerülni egymáshoz. Úgy tűnik, mindkettőnk számára fontosak ezek a rokoni szálak és azt szeretnénk, ha gyerekeink (mármint az én 4 fiam és az ő kisfia) egymás közelében, egymást ismerve nőhetnének fel. Nem okozna nekik gondot majd a kommunikáció, lennének közös emlékeik, több, mint ami nekünk megadatott. Mindezek mellett azt is hiszem, hogy ez az én gyerekeim számára még inkább lehetőség, hiszen ha ez működik, ahogyan most is, ha tudjuk ápolni a kapcsolatot, ha meg tudjuk teremteni ezeket az alkalmakat és lehetőségeket, még többet nyernek. Eljuthatnak olyan országba, ahol gyakorolhatják az idegen nyelvet (angol és német is, persze a svéd sem kizárt, de talán most azt az egyet elég ha megtanulják alaposan). Megismerhetnek más kultúrát, szokásokat, és nem utolsó sorban gyönyörű vidékekre juthatnak el akár az óceán partján, akár a szárazföldön is. 

Így alakult, hogy a másfél évvel ezelőtti látogatásukat követően, most mi keltünk a fellegek fölé és repültünk el a távoli északra, ami nem is olyan távoli, hiszen alig két óra a repülőút. Az egyetlen kis aprócska hiány a legkisebb itthon maradása volt, de azt gondolom, hogy a nagyoknak is kell a csak feléjük forduló figyelem, ha csak egy évben pár napra is, így most első alkalommal csak őket vittük magunkkal. De a legkisebbek sem unatkoztak, nagyiékat szórakoztatták ebben a pár napban, míg mi elkezdtük felfedezni Észak-Európa egy kicsike szegletét. Hát íme az északi kaland, a folytatásban :-)