El sem hiszem, hogy 18 hónaposak lettek. Mennyire rohan az idő. Hiszen még csak most születtek, olyan csöppek voltak, hogy elfértek ketten is a karomban. Ma pedig? Két rohangászó kisördög :-) Nagyon sokat változtak, fejlődtek az elmúlt másfél évben. Sok mindenben pont az ellenkezőjét produkálják ma, mint születésükkor. Akkor Patrik maga volt a megtestesült nyugalom, kiegyensúlyozottság. Egy kis tündér volt. Ma? Egy kis méregzsák tud lenni, ha akar. Bár a mosolya a régi, a kis huncutsággal, de ott van mögötte a kemény akarat, amit kezelni, a szükséges korlátok közé szorítani nagy kihívás. Oliver amikor megszületett sokkalta érzékenyebben reagált a változásra, nehezebben alkalmazkodott a külvilághoz. Sokat volt nyűgös, gyakran fájt a pocakja, ringatni kellett éjjel és nappal. Most pedig általánosságban ő a nyugodtabb, kiegyensúlyozottabb, a fülig mosoly kisfiú. Csillog a kis gomb szemecskéje amikor kacag, de az akarat benne is keményen ott van, hasonló kihívásokkal mint Patriknál. És bár azt gondoltam, hogy a két nagyobb fiú után, már nem lehet nekem újat mutatni csínyekből, ötletekből, azt kell mondanom, írnom, hogy de IGEN. Lehet.... :-)
Vannak olyan szokásaik, amiket a nagyok nem csináltak. Nem is tudom hány ilyen van, nem is érdekes. Mindjárt a legelső és legjellemzőbb, hogy cumiznak. Amíg nem találták a kis ujjaikat, addig játszócumit, azóta viszont csak és kizárólag a kis hüvelyket imádják. És hogy érdekesebb legyen, egymás tükörképeként Patrik a balt, Oliver a jobbat.
A következő dolog, ami nekem újdonság, hogy dobálóznak. Nem is akárhogyan. Méterekre hajigálják el a játékokat. És mindegy neki, hogy az egy puha kis plüssfigura, vagy éppen a balesetveszélyes, kemény autókat, kockákat, cumisüveget (akkor is ha nehéz, mert éppen tele van). Próbáltunk már sokféle megoldást, hogy leszokjanak erről a buta szokásról, de nemigen hozott egyik sem eredményt. Ha kidobja és nem adjuk vissza, akkor jön a hiszti, ha visszaadom, akkor röpül újra.
Újdonság számunkra, ahogyan egymással csevegnek. Imádom. Mindent megértenek. Igazából tudják, hogy a nem, nem szabad mit jelent, de már kezdik próbálgatni a határokat. Ha éppen nem az egymással való vitájukról van szó, akkor nagyon ügyesen megcsinálják, amit kérünk tőlük. Már mondogatják, az "ányá", "ádá", "ápá", "hámmmm", "haggyá" szavakat, de egymás között édes babanyelvet használnak. Na ezt még én sem értem teljesen, de meg kell őket zabizni olyankor.
Amikor éppen nem egy játékért megy a küzdelem, nagyon szeretik egymást, Lesik a másik minden mozdulatát. Keresik a másik felüket, amikor éppen nincs mellettük a babakocsiban, az etetőszékben, a kiságyban, a szobájukban. De vannak pillanatok, amikor pedig igénylik azt, hogy csak ők legyenek. Akár a járókában, akár a szobában, akár ölben, akár séta közben. És az sem mindegy sokszor, hogy melyikük kezét ki fogja meg, ki adja oda amit szeretnének. Ahogyan pedig a két bátyust szeretik rajongásig, az igazán a szívem csücske. Szeretem, hogy ez teljesen kölcsönös, vagyis a két nagy mindenféle féltékenység, ellenérzés nélkül imádja a kicsiket ugyanúgy, mint az ikrek őket.
Integetnek pápát. Tapsolnak ha nagyon tetszik valami és elkezdték élvezni a gyerekdalos zenéket. Egyből jár a kis lábuk, popsijuk ha meghallják bármelyiket. És megjelenik arcocskájukon az a fülig mosoly, amit annyira imádok mind a négy kispasiban.
Meg tudják simogatni egymást, de csak ha nagyon akarják :-) Megörökíteni pedig képtelenség. Ha éppen olyan kedvükben vannak tündérien eljátszanak már együtt. Ma reggel is volt ilyen: Hasaltak Cliffordon a nagy piros kutyán, amitől folyton megszólalt a kutyus, azaz ugatott. Hencsergőztek rajta együtt és édesen, gurgulázva kacagtak az ugató Cliffordon. A másik pillanatban pedig mint a kakasok az arénában. Patrik tépi Oli haját, Oli pedig harapja Pat-et. Komoly, sebekkel, kiabálással járó harcokat képesek produkálni fél másodperc töredéke alatt.
Az egyik legfurcsább a két nagyobb után, hogy nem esznek szépen. Dávid és Domi is ennyi idősen szépen fogta a kanalat, ügyesen pakolta a katonákat a tányérról a szájába. Hát katonákat varázsolni a tányérjukra nem érdemes, ugyanis az első, amit ilyenkor elkövetnek, hogy megfogják a tányért és kiborítják ami rajta van. Van egy kedvenc filmünk, a "Félénk vagyok, de hódítani akarok" c. film, melyben van egy mosogatós jelenet és a hozzátartozó kis rigmus: "Megfogom a tányért, megmosom a tányért, feldobom a tányért, elkapom a tányért - majd később - Megfogom a tányért, megmosom a tányért, feldobom a tányért, eltöröm a tányért". Ezt ők egy kicsit tovább fejlesztették, nem elkapják a tányért, hanem egy idő után sajnos eldobják a tányért, Lucky legnagyobb örömére, aki örömmel szalad utána mint a legbecsesebb zsákmány után.
Leleményesek, de ebből adódóan iszonyatosan veszélyesek is. Mint általában az ennyi idős apróságoknál, így náluk is teljes hiánycikk a félelemérzet. Amikor túlpörögnek vagy bunyóznak egymással és mindenképpen szükségük van egy kis "magányra" - már amennyire magányos lehet valaki 3 testvér mellett - vagy egyszerűen csak látjuk, hogy fáradtak, és jót tenne nekik egy kis pihenés, alvás, akkor kiságyba kerülnek. Képesek az ágyat elmozgatni a szoba közepéig úgy, hogy belül vannak és nem kívül. És még csak véletlenül sem ér le a lábuk a földig, akkor sem, ha leülnek és kilógatják. Izgalmas, nem? Hát tudják még ezt tovább is fokozni. A járókával együtt szinte bárhová képesek eljutni. Lecsüccsennek, kirakják a kis lábaikat és bárhová eltologatják magukat. És mindezt másodpercek alatt. Élet- és közveszélyes őket otthagyni akár csak pillanatokra is. Pontosabban folyamatosan toppon kell lennem, lennünk. Nem maradhat olyan pohár, bögre, tányér, evőeszköz akár az asztalon, hogy ha a járókával elközlekednek az asztalig, akkor kárt tehessenek akár magukban, akár másban. Mert amit elérnek, azt meg is szerzik maguknak. Nagyjából egy , másfél hónapja kezdtek el így közlekedni. Akkor bizony előfordult, hogy megkaparintották, a mobil telefont, az notebook-ot, a fényképezőgépet is. Csak az isteni szerencsének köszönhető, hogy ezek mind a járóka belsejében landoltak (a járókában kókusz matrac van alul - így nem törtek össze, és szerencsére nem is sérültek meg. De ugyanígy kerítették hatalmukba a TV-állványt is az összes tartozékával együtt. Már mindent kipróbáltunk, hogy megakadályozzuk ezt a fajta közlekedésüket, de hasztalan próbálkoztunk. Leszereltük a járóka kerekeit, mondván, akkor nem gurul, csúsztatni pedig nem könnyű. De tévedtünk. Tettünk alá csúszás gátlót. Azt csak összegyűrték, de ugyanúgy bárhová eltologatták a kis lábukkal a járókát. Most éppen annak megvalósításán dolgozunk, hogy a szobájukat tegyük zárhatóvá és teljesen biztonságossá. Mert segítségem nem lévén, tényleg csak akkor jutok hozzá a mindennapos tennivalóknak, ha alszanak, de ezt ritkán teszik egyszerre. Azon alkalmakkor pedig amikor épp ebben a szerencsében részesítenek, próbálom behozni minden téren a hatalmas lemaradásokat.
Még sem cserélném el ezeket a pillanatokat semmiért. Akinek nincsenek ikrei, nem tudja elképzelni sem, mekkora türelem, figyelem, szervezés kell a legkisebb tevékenységhez is, főleg, ha vannak nagyobb vagy kisebb testvérek is a családban. Komoly szervezést igényel a hét közbeni programok bonyolítása, mindenki időben mindenhova odaérjen, lehetőleg senkinek ne kelljen lemondania arról, amit szeretne. Mégis azt gondolom, hogy nincs csodálatosabb dolog, mint négy kiskrapek szüleinek lenni, annak minden nehézségével, de elsősorban minden örömével, boldogságával együtt. Mert az a szeretet, amit a két nagy és a két kicsi osztogat felénk folyamatosan semmivel nem pótolható. Mint ahogyan az sem, amikor a két legkisebb egyszerre szalad a karjainkba, csimpaszkodik a nyakunkba, kacag és mosolyog.
Nagyot nőttek a kicsik az utóbbi hónapokban, Patrik 80,5 cm, Oli pedig kereken 80 cm. A súlyuk továbbra sem a nehézsúly kategóriát képviseli, de szerintem nem soványak, szép formásak. Patrik 9460g, Oli 9720g. Nagyjából tartják még a születésükkor fennálló súlykülönbséget is, ami akkor 150g volt, most pedig 260g. Patriknak 13(fent: 2 rágó, 2 szem és 4 metsző, lent: 2 rágó és 3 metsző - az egyik csak nem akar kibújni), Olinak 14 (fent: 2 rágó, 2 szem és 4 metsző, lent: 2 rágó és 4 metsző) foga van. Telehold környékét és a nagyobb front átvonulásokat kivéve általában szépen átalusszák az éjszakákat.
Leleményesek, de ebből adódóan iszonyatosan veszélyesek is. Mint általában az ennyi idős apróságoknál, így náluk is teljes hiánycikk a félelemérzet. Amikor túlpörögnek vagy bunyóznak egymással és mindenképpen szükségük van egy kis "magányra" - már amennyire magányos lehet valaki 3 testvér mellett - vagy egyszerűen csak látjuk, hogy fáradtak, és jót tenne nekik egy kis pihenés, alvás, akkor kiságyba kerülnek. Képesek az ágyat elmozgatni a szoba közepéig úgy, hogy belül vannak és nem kívül. És még csak véletlenül sem ér le a lábuk a földig, akkor sem, ha leülnek és kilógatják. Izgalmas, nem? Hát tudják még ezt tovább is fokozni. A járókával együtt szinte bárhová képesek eljutni. Lecsüccsennek, kirakják a kis lábaikat és bárhová eltologatják magukat. És mindezt másodpercek alatt. Élet- és közveszélyes őket otthagyni akár csak pillanatokra is. Pontosabban folyamatosan toppon kell lennem, lennünk. Nem maradhat olyan pohár, bögre, tányér, evőeszköz akár az asztalon, hogy ha a járókával elközlekednek az asztalig, akkor kárt tehessenek akár magukban, akár másban. Mert amit elérnek, azt meg is szerzik maguknak. Nagyjából egy , másfél hónapja kezdtek el így közlekedni. Akkor bizony előfordult, hogy megkaparintották, a mobil telefont, az notebook-ot, a fényképezőgépet is. Csak az isteni szerencsének köszönhető, hogy ezek mind a járóka belsejében landoltak (a járókában kókusz matrac van alul - így nem törtek össze, és szerencsére nem is sérültek meg. De ugyanígy kerítették hatalmukba a TV-állványt is az összes tartozékával együtt. Már mindent kipróbáltunk, hogy megakadályozzuk ezt a fajta közlekedésüket, de hasztalan próbálkoztunk. Leszereltük a járóka kerekeit, mondván, akkor nem gurul, csúsztatni pedig nem könnyű. De tévedtünk. Tettünk alá csúszás gátlót. Azt csak összegyűrték, de ugyanúgy bárhová eltologatták a kis lábukkal a járókát. Most éppen annak megvalósításán dolgozunk, hogy a szobájukat tegyük zárhatóvá és teljesen biztonságossá. Mert segítségem nem lévén, tényleg csak akkor jutok hozzá a mindennapos tennivalóknak, ha alszanak, de ezt ritkán teszik egyszerre. Azon alkalmakkor pedig amikor épp ebben a szerencsében részesítenek, próbálom behozni minden téren a hatalmas lemaradásokat.
Még sem cserélném el ezeket a pillanatokat semmiért. Akinek nincsenek ikrei, nem tudja elképzelni sem, mekkora türelem, figyelem, szervezés kell a legkisebb tevékenységhez is, főleg, ha vannak nagyobb vagy kisebb testvérek is a családban. Komoly szervezést igényel a hét közbeni programok bonyolítása, mindenki időben mindenhova odaérjen, lehetőleg senkinek ne kelljen lemondania arról, amit szeretne. Mégis azt gondolom, hogy nincs csodálatosabb dolog, mint négy kiskrapek szüleinek lenni, annak minden nehézségével, de elsősorban minden örömével, boldogságával együtt. Mert az a szeretet, amit a két nagy és a két kicsi osztogat felénk folyamatosan semmivel nem pótolható. Mint ahogyan az sem, amikor a két legkisebb egyszerre szalad a karjainkba, csimpaszkodik a nyakunkba, kacag és mosolyog.
Nagyot nőttek a kicsik az utóbbi hónapokban, Patrik 80,5 cm, Oli pedig kereken 80 cm. A súlyuk továbbra sem a nehézsúly kategóriát képviseli, de szerintem nem soványak, szép formásak. Patrik 9460g, Oli 9720g. Nagyjából tartják még a születésükkor fennálló súlykülönbséget is, ami akkor 150g volt, most pedig 260g. Patriknak 13(fent: 2 rágó, 2 szem és 4 metsző, lent: 2 rágó és 3 metsző - az egyik csak nem akar kibújni), Olinak 14 (fent: 2 rágó, 2 szem és 4 metsző, lent: 2 rágó és 4 metsző) foga van. Telehold környékét és a nagyobb front átvonulásokat kivéve általában szépen átalusszák az éjszakákat.
És ma túlestek a 18 hónapos oltáson is. Nagyon strammul viselték, sírtak, de a szuri után egyből megnyugodtak az ölünkben.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése