A következő címkéjű bejegyzések mutatása: különórák. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: különórák. Összes bejegyzés megjelenítése

2012. szeptember 12., szerda

Sulisok

Elindult a szokásos őrület. Immáron néggyel, de most inkább csak a nagyokról írnék, hiszen a délutáni rohanásban a kicsiknek még nincs aktív szerepe, csak csendes (na jó zajos) szemlélői.
Hol is kezdjem... Hát azt már írtam, hogy Domi negyedikes és szeretnénk, ha felvételizne, Dávid pedig hetedikes, ami szintén nem kevésbé fontos, bár most inkább az előbbi jelent nagyobb vízválasztót számunkra. Nagyon örülnék neki ha sikerülne, mert Domiban van küzdés, akarás, azt hiszem még az önbizalom terén sincsenek hatalmas problémák. Neki mindenképpen érdemes bekerülni egy gimibe, és bevallom nekem, nekünk is könnyebbség lenne, ha tudnám, tudnánk, hogy nyolc évig jó kezekben van. Persze emellett nagyon fontos Dávid éve is, hiszen a hetedik sem egy könnyű tanév, két, pontosabban három új tantárgy. Ebből kettőre azt gondolom még hangsúlyt is kell fektetni, mert fontosak (fizika és kémia), a harmadik pedig az etika, ezzel még mi is ismerkedünk. És persze nála is nagyon szeretném megerősíteni a fő tantárgyakat, hogy jövőre ne úgy kelljen középiskolát választani, hogy ahová tuti sikerül, hanem ténylegesen legyen lehetőség válogatni, mit szeretne, szeretnénk.
A suli igazából nagyjából a szokásos időbeosztást adta, Domi minden nap fél egyig, kivétel a péntek fél három egy lyukas óra utáni testneveléssel. Dávidnak pedig minden nap 6 órája van, szerencsére zömében tesi az utolsó. Mégis van két húzós nap, a szerda és péntek, amikor a hatból ötre bizony tanulni kell. A pénteket kicsit kritikusnak gondolom, mert addigra mindig fáradt, de remélem nem vetítem át rá eme aggodalmam. És ehhez társulnak a délutáni elfoglaltságok. Amíg nyári edzés van, viszonylag egyszerű a dolgom, hiszen minden délután fél háromtól ötig tart az edzés. Ezt nehéz összekeverni, ráadásul most még mindkettőjüknek ekkor van. Bár így is akad két nap, amikor Dávid egyedül megy, Dominak szolfézs órája van ekkor a suliban. Kedden emellé neki még van egy dob óra is este felé, meg még egy csütörtökön. Dávid a fotózást abbahagyta :(, sajnálom nagyon, mert szerette, ráadásul szerintem nagyon színvonalas is volt, de egyszerűen nem lehet ennyi felé szakadni. Hat edzés hetente és még egy médiasuli, időnként kettő, ami tv felvételt jelent elmééleti és gyakorlati oktatással együtt. Ha a beosztása engedi ekkor is megy edzésre. Persze mindezek csak addig, amíg a leckék időben elkészülnek. Nagyon fogadkoznak a fiúk, hogy bírni fogják és tanulnak, Domi, hogy marad a kitűnő, Dávid, hogy a kitűnő a cél. Úgy legyen :-)