Bálintnál :)

Aki ismer, tudja, hogy mániám a sok-sok fénykép. Na persze nem annyira rólam, inkább a gyerekekről, a helyekről, ahol jártunk, járunk, a programjainkról, hogy maradjanak beszédes-képes emlékek. Így nem meglepő az sem, hogy ellátogattunk Bálinthoz  :) Nem tudok csalódni a készült műremekekben. És hogyan lehetséges, hogy mégis csak most mutatom meg a remekműveket? Hát az egy dolog, hogy ez volt az één ajándékom, de a fényképek a nagyszülőknek készültek ajándékban.

 

Nyílt nap volt a Fényműveknél :)

Gyereknap alkalmából ismét nyílt nap volt a Fényműveknél, Bálintnál. A fiúk annyira várták, mintha legalábbis egy nagy doboz játék került volna az asztalra. Szeretik a stúdiót és a fotózás közbeni mókát. Most kicsit újítottunk, hiszen csak ők mentek be a villámfotózásra. 

Remek fotók születtek :) Egy kis ízelítő---

Apróságok

Mint már írtam most is voltak tervek, álmok, aztán persze lettek tények. 

Annyi mindent szerettem volna az ünnepek előtt ráhangolódásként, készülődésként, persze a fele sem valósult meg. Jó, az élet is közbe szólt, mint szokott, hiszen a legkisebbek a teljes decembert itthon töltötték a bárányhimlő okozta kényszer szabadságon. Ez nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a tervekből ne minden tudjon megvalósulni. De nem adtam fel, még élnek a tervek, legfeljebb nem karácsonyi ajándékként kerülnek majd átadásra a fiúknak, hanem majd kerítünk más egyéb, hasonlóan kitüntetett alkalmat. Pont ezért ezekről nem is írnék.

Ami viszont megvalósult... ha nem is maradéktalanul, de részben. Elkészültek a házikedvencek, ami nekem nagyon kedves, mert nem gondoltam, hogy ekkora sikert fognak aratni, révén házi készítésű ajándék, nem bolti, drága, mégis a szíveknek oly kedves. Sőt. Olyannyira, hogy már látom, nem csak ez a kis társaság fogja életünk részét képezni, hanem további megrendelések várnak már most is rám... Csak győzzem teljesíteni a fiúk fantáziájának szüleményeit. Mert abból viszont remekül állunk.

Szerettem azt is nagyon, ahogyan keresték a saját fényképeikkel ellátott csomagocskákat és szinte a legkisebb apróságoknak is úgy örültek, mintha valami csodát kaptak volna. Viszont volt bőven szeretet, odafigyelés, személyre szabott apróság, mosoly ült az acokon egytől egyig. :)

Azt viszont nagyon sajnálom, hogy nem készültek igazán jó fotók (az én szívem csücskei), mert olyan pörgést rendeztek, hogy ez kivitelezhetetlen volt. Szerettem, ahogyan segítettek a nagyszülők ajándékainak készítésében, lelkesen adták a tenyérlenyomataikat, kerestük az év csúcsfotóit, melyből igazi mozaikként készült a nagy kép. Meg persze az oviban készült csodaképek a jólfésültekkel? Házi készítésű mézeskalács hűtőmágneseink? Lehet, hogy csak apróságok voltak, de annál több szív volt benne. Nem csak tőlem, hanem tőlünk, a fiúktól. 

Szeretem, hogy vannak régi értékeink, amiket ilyenkor őrizhetünk, még akkor is, ha nem mindig és minden tökéletes. De a Karácsony a Szeretet Ünnepe és ez most itthon tényleg így is volt.

És még várat magára a nagy projekt, egy igazi családi fotó a fa mellett :) Remélem ennek kivitelézésében partner lesz a csipet csapat....

10 perc móka

Hát aki ismer egy kicsikét az biztosan tudja rólam, hogy fényképmániás vagyok. A fényképezőgép az egyik leghűségesebb útitársunk minden séta alkalmával, itthon is mindig a kezem ügyében tartom. Szeretek fényképezni. Azt nem állítom, hogy tudok is, de nagy álmom profin megtanulni. Már sikerült nekem is jól megkomponált és "nekem, nekünk" nagyon tetsző képet fotóznom. Tom remek fotós, bár néha sírba kergetem, amikor meglátja, hogy a sétára már megint elhurcoltam a gépet, és biztos benne, hogy az ő kezében is landolni fog. Bár én tudom, hogy szeret fényképezni, de nem annyira mániákus mint én. Tavaly a szülinapomra kaptam egy fantasztikus ajándékot a családtól, járhattunk Virágnál, aki fantasztikus képeket készített rólunk. 

 

Folyton lesem a fotós oldalakat, blogokat, szeretem nézni a profi képeket és szeretem kipróbálni azt, ami igazán megtetszik, persze kicsit a sajátunkká formálva. Mindent persze nem lehet, hiszen azért a profi technika hiányzik, és persze műtermünk és csodakiegészítőink sincsenek, arról nem is beszélve, hogy hatan egyszerre elég nehezen tudunk rajta lenni a fényképeken. Ha lehetőség nyílik rá, mindig játszom a két-három "nagy kedvenc"-nél, hátha egyszer kopogtat a szerencse és én is a nyertesek között lehetek.

Azt hiszem nem titok az sem, hogy a képeken leginkább a kispasik szerepelnek. Imádom a szivárvány színeiben pompázó arcaikat, ahogy mindig kicsit másképpen tekintenek vissza a fényképekről. Huncutak, mosolygósak, kamaszok, csibészek, együttműködőek, tiltakozóak, dühöngők, hisztisek, vidámak, bohócok. 

Most olyan élményben volt részünk, amire szintén böngészéseim során bukkantam. Pontosabban az egyik "nagy kedvenc" posztolt egy érdekes felhívást, és én rögtön kaptam az alkalmon. Örülök, hogy megtaláltam a lehetőséget, mert a fiúk is nagyon élvezték. Domi többször is elmondta a nap folyamán, hogy nagyon jó volt, az a 10 perc, olyan volt, mint múltkor a két-három órás alkalom. És a végén mindig ott a kérdés, ugye megyünk majd megint olyanra...

Hát megmutatom mi is volt ez a lehetőség most.

Ott voltunk Bálintnál, és mind a hatan nagyon élveztük a 10 perces mókát. A leginkább az fogott meg engem, hogy bár előtte nem találkoztunk, csak telefonon beszéltünk pár szót, nagyon beleérzett, hogy milyenek is vagyunk mi együtt hatan és zseniális képek készültek abban az alig pár percben. Végre készült hasalós-láblógás fénykép, amit már ezer meg egy éve próbálok összehozni itthon is (sokáig az volt itt a blogon a felső nagy fénykép, de akkoriban, amikor az készült - hihetetlen, hogy lassan 3 éve - még nem másztak a legkisebbek, így nem volt nagyon nehéz dolgom a négy gyereket egy fényképre varázsolni. Hát azóta nem igen volt rá példa, talán nyáron készült egy kettő, ahol négyen vannak... Készült ugrálós-repülős, vonatozós, fejünket összedugós fénykép is. Egy kisebb álom valóra vált egy fantasztikus nyílt nap és lehetőség keretében. Itt is köszönet érte Bálintnak és csapatának.

A képet  csak később tudom prezentálni. :)