Kaotikusak. Talán ez a legjellemzőbb szó.
A két kicsitől azt várná anyukájuk, hogy elfáradnak az Óvodában és egy kis nyugodtabb, csendesebb elfoglaltság is elegendő számukra délutánonként és így teret engednének a két nagyobbnak. De nem. Ők nem fáradnak el, sőt ezerrel pörögnek délutánonként. Igaz időnként vegyül bele egy-egy nyugodtabb perc is, amikor két-három másodpercig képesek vagy a fotelban csücsülni vagy a színezőt forgatni a kis asztalnál. De alapvetően hangosak, zajosak, pörgősek, és még csak véletlenül sincs kedvük az alváshoz, de legkevésbé mindezt a saját szobájukban. És kezdetét veszi az órákon át tartó hiszti. Szomjas vagyok, pisilni kell, még nem kaptam kakaót (persze hogy kaptak, meg ettek is, szomjasak sem lehetnek, a pisilésen is túl vagyunk már...), miért nem apa jön, ha apa megy, anyát akarom, de a legjobb az, amikor egyikük apát, másikuk pedig engem szeretne, de minden áron.
Mindeközben persze még van két kicsikét nagyobb kisfiunk, akiknek ellenőrizni kellene a leckéjét, vagy kikérdezni a megtanultakat, de hát a totális szétszakadásban.... És persze ha a csend és a békesség kedvéért bekerül a Verdák 2 vagy a Fel vagy valamelyik aktuális kedvenc és esetlegesen lehetne a nagyobbakra figyelni, akkor ugyebár nem is kell mondanom, hogy ők is tátott szájjal nézik, akár hanyadszorra is látják bármelyiket. És akkor jön a hiszti folytatása, mindjárt megyek, pillanat, és még sorolhatnám a kifogásokat itt is, miért nem érnek rá jönni éppen. És örülök, ha kész a lecke írásos része és nagyjából túl vagyunk a tanulni valókon is fél tízre, hogy mehessenek aludni.
Nem tudom máshol hogy van, de nálunk az esték csak úgy elröppennek. Még éppen hogy csak öt óra vagy fél hat múlt és máris hipp hopp itt a nyolc majd a kilenc majd a tíz óra. És bár leghőbb vágyam lenne a két legkisebbet úgy fél nyolc és nyolc között ágyban tudni, de egyszerűen nem akaródzik sikeredni. Nem találom az ideális arányt a két nagyobb és a kicsikre történő odafigyelésben délutánonként, aminek csak részben oka, hogy már ikreink sem kapnak belőlem nap közben, ezért érthetően délután igénylik anya totális figyelmét, de leginkább azért, mert fél másodpercre sem lehet őket figyelem nélkül hagyni. De a nehezebb inkább a két nagyobb. Dávid eddig sem volt könnyű eset, mert teljes kontakt nélkül nem figyelt a saját feladatára, pontosabban rögtön kibillenthető a feladathelyzetből. Nem is ez a jó szó. Hanem inkább az a tény, hogy ha lekerül róla a szem, akkor már nem érzi a kötelezettséget, nincs kényszer és rögtön mentesíti magát, feláll, mást csinál. Eddig Domival nem volt ilyen probléma, ha feladat volt, akkor csinálta, amíg elkészült. De új év új szokások... nem tudom, de már ő is a 100%-os kontrollt igényli, igényelné, mert nincs meg, hiszen lehetetlen négy felé 100%-on figyelni. Így bizony a héten minden nap reggel pótoltuk a leckét, ami nem megoldás. Nincs valakinek jól bevált módszere? Hálás tudnék lenni érte. De nagyon....
