Rengeteget változnak, fejlődnek mindketten. A súlyuk nem igen gyarapszik. Patrik 11720 g és 91 cm, Oliver (pedig ő tűnik dagibbnak) 11360 g és 89,5 cm. Patrik szívesen megkóstol bármit,és általában meg is eszi. Oliver sokkal válogatósabb (de ami a fogához való, abból rengeteget képes megenni), kicsit Domira emlékeztet, bár azért az ő repertoárja sokkal gazdagabb mind gyümölcsben, mind zöldségben egyaránt. Ebből kifolyólag szereti a főzelékeket is. De sokszor mondja arra amit meglát, hogy "é nem", még mielőtt tudná, hogy mire is mond nemet. Viszont ha azt látja, hogy Patriknak ízlik, akkor sokszor kér ő is kóstolót. Nem esznek szépen. Sőt. De segítséget sem hajlandóak elfogadni, így a "szebben" lassan fog csak alakulni.
Elevenek, nem sokat szoktak egy helyben maradva eltölteni. Bár ha éppen elmélyülten tologatják a kivonatokat (Thomas a gőzmozdony és barátai) vagy az autókat, akkor képesek békésen elücsörögni viszonylag hosszabb ideig. Nagyon szépen játszanak együtt. Közben beszélgetnek. Persze nem mindig csendesek, ennek leginkább az alattunk lakó nem örül. Mondhatnám úgy is, hogy "ugrik" rá. Egyedül álló, hölgy. Valahogy nem érti, hogy két két és fél éves gyereket nem lehet egész nap ültetni, lábujj hegyen járatni, és ha kiesik a kezükből egy duplo kocka, vagy csak hangosan kacagva tolják a verda kisautót és mennek utána amolyan kisgyerekes stílusban, egyből kopog a plafon. Ilyenkor haláli a két kicsi, megállnak, fogják a fülük és kiabálnak: "Anya, jajajajj, bumm-bumm...." és ilyenkor szoktam megkérni őket, hogy kicsit csendesebben, ami kb fél másodpercig működik is. Nekem ez nagyon fura, hiszen amíg a nagyok el nem mennek suliba, utána össze nem kapom a lakást kicsit, ők az ágyikóban várják amíg elkészül a reggeli. Szóval mire elindul a játék, már kilenc is elmúlik. Majd délben etetőszék, ebéd, alvás. És ez kitart olyan 4-5 óráig, amikor is beindul a délutáni taxi szolgálat, és csak este 6 után érünk haza. És abban a pillanatban újra indul a kopogás, hogy belépünk a lakásba. De már kezdem megszokni, és nem felhúzni magam rajta, hiszen fél nyolckor már ágyban is vannak a legkisebbek. Biztosan bennem van a hiba, de nem értem, hogy a délelőtti kicsit hangosabb játék, ami nincs 3 óra és abban elég sok a csendes időszak is, amikor csak ülnek, könyvet néznek, plüssöznek. Este pedig talán ha fél óra a játék, a vacsi, fürdés mellett. De nem is ez a fontos most, csak úgy kibukott belőlem. A fontos, hogy nagyon szépen kezdenek játszani, és ügyesen. Építenek duploval "tonyóóóót" (tornyot), leporellós könyvből autópályát a kisautóknak, szépen liba sorban állnak a vonatok, autók, egyre jobban leköti őket a baby laptop, és nagyon szeretik a krokodil alakú szilofont. Ha látják, hogy itt az összepakolás ideje, szépen segítenek, még azt is tudják, minek hol a helye.
Erősen próbálgatják az akaratukat. Nem mindegy ki tolja a babakocsit, nem mindegy melyikük kinek fogja a kezét, nem mindegy ki hol ül (asztalnál vagy az autóban vagy akár a babakocsiban), nem mindegy merre kanyarodunk az autóval -még akkor sem, ha esetleg nem a megszokott köröket rójuk, hanem máshová vettük az irányt -, itthon pedig ilyenkor néha még mindig megspékelik ezt egy kis játék hajigálással. Nagyon édes, amikor használják az én szót. "Ányá éééééééééééé?" vagy "éééééééé nem".
Szobatisztaság terén még nem állunk túl jól, de amikor már megtörtént a dolog egyből szólnak. "Ányá, bibi vagy baba káká". Ha megkérdezem kinek, akkor mondják "éééééééééé". A bili még mindig csak játékszer leginkább, bár már voltak ügyes próbálkozások is, de mindenféle rendszert nélkülözve. A pisi a "íz", a kaki, pedig a "káká".
Imádnak fürdeni, pancsolni. Esténként már nem kell harcolnunk a lefekvéssel, valahogyan szép lassan beállt a rend. Pancsi, vacsi után bekerülnek az ágyikóba és rájuk kerül a hálózsák. Kérik a biztonságot nyújtó hamát és szépen egyedül elalszanak. Az egyetlen "luxus" a medence villogva világító hangulat lámpája, ami mint a diszkó lámpa villódzó fényeket varázsol a plafonra (bár nem olyan gyors tempóban, hanem nyugodt lassú váltogatással).
Egyre többet beszélnek nem csak a maguk kis ikernyelvén. Bár már elég sok mindent megértek abból is. Tudom, hogy az "ata" a csere, az "ápá" a párna. Amikor egészen kicsik voltak nagyon szerettek apa pocakján elaludni, amit egy kispárnával próbáltunk meg kiváltani. Ez annyira jól sikerült, hogy e nélkül egy tapodtat sem képesek megtenni alvás esetén. Nem lehet rajta huzat, fogják a címkénél és cipelik mindenhová. Ha valami nem a helyén van, akkor kiabálnak, hogy "ajjaj". Egymást "bibi"-nek szólítják. Ez a kivételezettek neve :-), Domit szinte mindig így szólítják, de néha már hívták így Dávidot is. Amúgy mindenki más "baba". Kivéve "ányá" és "ápá". Egyre több szót használnak. Már nem csak az "ató"(autó), "ajó"(hajó), "habljó"(repülő), "nem", "hámá"(enni), "inni" szerepel a szavak között, hanem szép lassan bekerült a "íz"(víz) - érdekes módon ezt mondja Patrik akkor is, ha bepisilt :-) a pelusba, "tejá"(tea), "kaó"(kakaó), "umpa"(lámpa), "bda"(labda), "kakkó"(mackó- leginkább micimackó). De szívesen utánoznak minket, ha mondunk valamit, de leginkább a két bibit. Ha tőlük látnak valamit, azt egyből próbálják utánozni. Szólnak, amikor orrot kell törölni, olyan édesek amikor mondják, hogy "szisza káká - szisza". Nagyi mondta nekik kicsinek, hogy gyere megtörüljük a cica kakit. Hát tessék. Már ők is ezt mondják :-) Ha valami elfogy, akkor az "ááááááááááááá", például amikor megették a reggelit, ebédet vagy bármit, akkor "hámá ááááááááááá". De az is "áááááááááá", ha valaki elmegy és már nincs itthon. Ha apa elindul dolgozni, akkor "ápá atóóóóóóóóó?", "ápá áááááááá?". A fiúk pedig mikor edzésre mennek, akkor "Bibi ájóóóóóóóóó?" - már tudják, hogy evezni járnak :)
És még folytatni tudnám hosszan a sort, mert napról napra bővül a készlet. Várom, amikor majd mondják a fiúk nevét. Szerintem először Domiét fogják tudni használni (talán kicsit egyszerűbb), bár Domi anno nagyon szépen mondta, hogy Dádid, ami később szépen átalakult Dáviddá.
Már érdeklődnek a ceruza iránt, szép krix-kraxokat tudnak alkotni és ügyesen fogják a ceruzát. Patrik bal kezes lesz szerintem, mint Domi és Apa, Oliver pedig jobb, mint Dávid és én. És milyen érdekes ez, hiszen egymás tükörképei ketten, pontosan úgy, ahogyan a pocakomban feküdtek. Patrik a bal oldalon és Oli pedig a jobb oldalon. Ugyanígy cumizzák a kis hüvelyket. Ez is hatalmas nyugtató, ha valami újdonság keveredik a közelükbe. De szeretik a felfedezést, az újat, nem zárkóznak el előle.
Szeretem ezt a kis cserfes, felfedezős korszakot. Remélem még sokáig tart. Hát ilyenek most ők ketten:
Elevenek, nem sokat szoktak egy helyben maradva eltölteni. Bár ha éppen elmélyülten tologatják a kivonatokat (Thomas a gőzmozdony és barátai) vagy az autókat, akkor képesek békésen elücsörögni viszonylag hosszabb ideig. Nagyon szépen játszanak együtt. Közben beszélgetnek. Persze nem mindig csendesek, ennek leginkább az alattunk lakó nem örül. Mondhatnám úgy is, hogy "ugrik" rá. Egyedül álló, hölgy. Valahogy nem érti, hogy két két és fél éves gyereket nem lehet egész nap ültetni, lábujj hegyen járatni, és ha kiesik a kezükből egy duplo kocka, vagy csak hangosan kacagva tolják a verda kisautót és mennek utána amolyan kisgyerekes stílusban, egyből kopog a plafon. Ilyenkor haláli a két kicsi, megállnak, fogják a fülük és kiabálnak: "Anya, jajajajj, bumm-bumm...." és ilyenkor szoktam megkérni őket, hogy kicsit csendesebben, ami kb fél másodpercig működik is. Nekem ez nagyon fura, hiszen amíg a nagyok el nem mennek suliba, utána össze nem kapom a lakást kicsit, ők az ágyikóban várják amíg elkészül a reggeli. Szóval mire elindul a játék, már kilenc is elmúlik. Majd délben etetőszék, ebéd, alvás. És ez kitart olyan 4-5 óráig, amikor is beindul a délutáni taxi szolgálat, és csak este 6 után érünk haza. És abban a pillanatban újra indul a kopogás, hogy belépünk a lakásba. De már kezdem megszokni, és nem felhúzni magam rajta, hiszen fél nyolckor már ágyban is vannak a legkisebbek. Biztosan bennem van a hiba, de nem értem, hogy a délelőtti kicsit hangosabb játék, ami nincs 3 óra és abban elég sok a csendes időszak is, amikor csak ülnek, könyvet néznek, plüssöznek. Este pedig talán ha fél óra a játék, a vacsi, fürdés mellett. De nem is ez a fontos most, csak úgy kibukott belőlem. A fontos, hogy nagyon szépen kezdenek játszani, és ügyesen. Építenek duploval "tonyóóóót" (tornyot), leporellós könyvből autópályát a kisautóknak, szépen liba sorban állnak a vonatok, autók, egyre jobban leköti őket a baby laptop, és nagyon szeretik a krokodil alakú szilofont. Ha látják, hogy itt az összepakolás ideje, szépen segítenek, még azt is tudják, minek hol a helye.
Erősen próbálgatják az akaratukat. Nem mindegy ki tolja a babakocsit, nem mindegy melyikük kinek fogja a kezét, nem mindegy ki hol ül (asztalnál vagy az autóban vagy akár a babakocsiban), nem mindegy merre kanyarodunk az autóval -még akkor sem, ha esetleg nem a megszokott köröket rójuk, hanem máshová vettük az irányt -, itthon pedig ilyenkor néha még mindig megspékelik ezt egy kis játék hajigálással. Nagyon édes, amikor használják az én szót. "Ányá éééééééééééé?" vagy "éééééééé nem".
Szobatisztaság terén még nem állunk túl jól, de amikor már megtörtént a dolog egyből szólnak. "Ányá, bibi vagy baba káká". Ha megkérdezem kinek, akkor mondják "éééééééééé". A bili még mindig csak játékszer leginkább, bár már voltak ügyes próbálkozások is, de mindenféle rendszert nélkülözve. A pisi a "íz", a kaki, pedig a "káká".
Imádnak fürdeni, pancsolni. Esténként már nem kell harcolnunk a lefekvéssel, valahogyan szép lassan beállt a rend. Pancsi, vacsi után bekerülnek az ágyikóba és rájuk kerül a hálózsák. Kérik a biztonságot nyújtó hamát és szépen egyedül elalszanak. Az egyetlen "luxus" a medence villogva világító hangulat lámpája, ami mint a diszkó lámpa villódzó fényeket varázsol a plafonra (bár nem olyan gyors tempóban, hanem nyugodt lassú váltogatással).
Egyre többet beszélnek nem csak a maguk kis ikernyelvén. Bár már elég sok mindent megértek abból is. Tudom, hogy az "ata" a csere, az "ápá" a párna. Amikor egészen kicsik voltak nagyon szerettek apa pocakján elaludni, amit egy kispárnával próbáltunk meg kiváltani. Ez annyira jól sikerült, hogy e nélkül egy tapodtat sem képesek megtenni alvás esetén. Nem lehet rajta huzat, fogják a címkénél és cipelik mindenhová. Ha valami nem a helyén van, akkor kiabálnak, hogy "ajjaj". Egymást "bibi"-nek szólítják. Ez a kivételezettek neve :-), Domit szinte mindig így szólítják, de néha már hívták így Dávidot is. Amúgy mindenki más "baba". Kivéve "ányá" és "ápá". Egyre több szót használnak. Már nem csak az "ató"(autó), "ajó"(hajó), "habljó"(repülő), "nem", "hámá"(enni), "inni" szerepel a szavak között, hanem szép lassan bekerült a "íz"(víz) - érdekes módon ezt mondja Patrik akkor is, ha bepisilt :-) a pelusba, "tejá"(tea), "kaó"(kakaó), "umpa"(lámpa), "bda"(labda), "kakkó"(mackó- leginkább micimackó). De szívesen utánoznak minket, ha mondunk valamit, de leginkább a két bibit. Ha tőlük látnak valamit, azt egyből próbálják utánozni. Szólnak, amikor orrot kell törölni, olyan édesek amikor mondják, hogy "szisza káká - szisza". Nagyi mondta nekik kicsinek, hogy gyere megtörüljük a cica kakit. Hát tessék. Már ők is ezt mondják :-) Ha valami elfogy, akkor az "ááááááááááááá", például amikor megették a reggelit, ebédet vagy bármit, akkor "hámá ááááááááááá". De az is "áááááááááá", ha valaki elmegy és már nincs itthon. Ha apa elindul dolgozni, akkor "ápá atóóóóóóóóó?", "ápá áááááááá?". A fiúk pedig mikor edzésre mennek, akkor "Bibi ájóóóóóóóóó?" - már tudják, hogy evezni járnak :)
És még folytatni tudnám hosszan a sort, mert napról napra bővül a készlet. Várom, amikor majd mondják a fiúk nevét. Szerintem először Domiét fogják tudni használni (talán kicsit egyszerűbb), bár Domi anno nagyon szépen mondta, hogy Dádid, ami később szépen átalakult Dáviddá.
Már érdeklődnek a ceruza iránt, szép krix-kraxokat tudnak alkotni és ügyesen fogják a ceruzát. Patrik bal kezes lesz szerintem, mint Domi és Apa, Oliver pedig jobb, mint Dávid és én. És milyen érdekes ez, hiszen egymás tükörképei ketten, pontosan úgy, ahogyan a pocakomban feküdtek. Patrik a bal oldalon és Oli pedig a jobb oldalon. Ugyanígy cumizzák a kis hüvelyket. Ez is hatalmas nyugtató, ha valami újdonság keveredik a közelükbe. De szeretik a felfedezést, az újat, nem zárkóznak el előle.
Szeretem ezt a kis cserfes, felfedezős korszakot. Remélem még sokáig tart. Hát ilyenek most ők ketten:
