...

Nincs mentségem. Eltűntem. Egyszerűen rohannak a percek, az órák, a napok, a hetek és a hónapok. Észre sem vesszük és máris vége egy-egy hétnek. A hétvégék pedig... Még el sem kezdődtek, amikor már végük is van.

Valahogy bár már eltelt két hónap is az iskola kezdete óta, nem akar összeállni egy használható és flottul működő logisztika sem. Persze kerültek új szereplők is a délutáni rohanásba, hiszen a kicsik is elkezdték sportpályafutásukat, úsznak ;) Ott és úgy, mint anno a nagyok. De mindkét alkalommal három helyen kéne egyszerre összeszedni a gyermekeinket. Családi autó hiányában egy dobozos céges kisteherautóval nem kis kihívás. Azért nincs panasz, mert eddig még mindig mindenkiért ott volt valaki és mindenki haza is ért ;) 

Annyi mindent szerettem volna megemlíteni itt, de már nem is emlékszem sok mindenre. Vagy ha emlékszem is, akkor valahogyan nem jönnek a szavak, csak fotókat pedig sosem szerettem feltenni, mert a történetek a lényegesek. 

De nem adom fel. Hátha születnek még posztok a fiúk mindennapjairól.