Szeptember

Itt az ősz... 

Nem kizárólag a dátum miatt. Holnap reggel beindul újra az őrület a maga zajos forgatagával, színeivel, rohanásaival. Reggel évnyitóra megyünk. Igen megyünk, mivel mindketten új suliban kezdik a tanévet. Domi kicsit könnyebb helyzetben azáltal, hogy az osztályban mindenki új lesz, az iskola is mindenki számára az új, ismeretlen varázsával rendelkezik. Dávidnak nem lesz ilyen könnyű a váltás, hiszen ő nyolcadikba kerül be egy új iskolába, osztályba, ráadásul az általános iskola helyett egy gimnáziumba. És bár most hétvégén az  időjárás még elkényeztetett minket, sütött a nap és meleg volt, azért már lehetett érezni, hogy ez már nem a nyár melege. Egyre korábban köszönt be az esti sötétség és reggel is már sötétben csörög a vekker. Azt hiszem nem lesz könnyű a visszarázódás senkinek. Gyors ébredés, reggeli, minden motyó, táska felpakolása és irány a napi hosszú menet a suliba, edzésre, külön órákra. Majd esténként a harc a kész leckékért, vagy legalábbis azok számonkéréséért. De persze ennek az időszaknak is meg lehet találni  a maga szépségét a rohanó hétköznapokkal együtt. Jó lenne, ha szép hosszú ősz lenne sok napsütéssel, hogy élvezni lehessen a sétákat a színes falevelek között, gyűjtögetve a gesztenyét, mogyorót, és a természet egyéb kincseit.

Négy nap itthon

Ha már így alakult, hogy a két kicsi meg az egy nagy, na meg egy kicsit én is sikeres kruppos, asztmás rohamot produkáltunk - igazán eldönthetné végre az időjárás, hogy milyen idő van, nyárias ősz két három napig, majd fagy meg eső. Hát ezt nagyon nem bírják, akiknek hasonló gondjai vannak. Mert szerintem amúgy is rosszul viseli szervezetünk az ilyen extrém változásokat, de az övéké még inkább. Főleg akkor, ha a legnagyobb még tesz is róla, mondván 

-Anya, nem kell kabát, nincs hideg... - reggel, amikor 10 fok van és a kapuban begyömöszöli a táskájába ... 

vagy amikor edzés után még nem hajlandó levenni a vizes polókat. Szóval egy kis nátha azért van a háttérben.

A két legkisebb pedig szerintem szintén megfázott. Mert bár meleg van napközben, de a homok már hideg, eltünt a pelus a naciból, és így bizony jóval könnyebb felfázni, megfázni. Az oviban pedig nincs nap udvar nélkül. És bár márt bent figyel a sínaci, de az bizony még meleg, a tréning nadrág meg erre nem elég.

Na jó, azért unatkozni nem volt időnk, révén a következő három napban 6 nagydolgozat is vár a fiúkra, meg azért edzés is volt már hétfőn és kedden. Szerencsére Dávid már hamar regenerálódik, hétfőn már annyira túltengett benne az energia, hogy elment edzésre is. Az utána jövő foci nem kellett volna, mert most megint köhécsel, de ettől függetlenül ma is ment evezni. Igaz most háromszázszor csomóztam a lelkére, hogy evezés ok, de futni és focizni ma még ne... A két legkisebb viszont... Hát kritikus. Leültetni őket több napra egy pontra. Esélytelen küldetés. Főleg verőfényes napsütésben, amikor napi háromszázszor mondják el, hogy menjünk a Várba, a Gátra, igazából mindegy hová, csak menjünk. 

Domi az egyedüli vitéz most négyük közül. De nem csak amiatt, mert most éppen ő nem fulladt be. Szeretem, ahogy ő hajlandó megtenni azt, hogy előbb a kötelesség, utána a móka. Kész minden leckéje nem csak holnapra, hanem ami volt még az is. Nagy könnyebbség, hogy mindent egyedül csinál, csak a felmondáshoz kellünk. Gyakoroltunk egy nagy adag matematikát a dolgozatra és alig volt a több oldal feladatban két hibája, az is csak azért, mert félig csinálta meg a feladatot. Nem pedig azért mert nem tudta. Két napja pedig a 31 olvasmányt olvassa és meséli el a tartalmakat. Ma még simítunk rajta egy keveset, meg a vége még hiányzik. 

Dávid... Hát ő már nem volt ilyen szorgos. Ha a figyelmünk csak egy fél pillanatra is elfordul tőle, akkor már rögtön talál más tenni valót. Most, hogy a két legkisebbet muszáj volt valamennyire leültetni ez bizony előfordult. Neki valamiért nem megy az egyedül tanulok. Szeretné ha hagynánk, csak éppen ő nem hagy rá módot. Mert most is megtehette volna, de mégsem működött. Valamit még erre is ki kell majd találnom. Bár nagyjából kész a lecke holnapra, de a kémiában még van mit megtanulni holnapra, a törit még ki sem nyitottuk, és az irodalom is befejezésre vár. Szerencsére ez utóbbi kettő nem holnap lesz, az irodalom csütörtökön, a töri pedig pénteken. Addig azért még van két, illetve három éjszakánk :)

És ha már itthon. Akkor mi kicsit lakberendeztünk. Végre bekerült a hűtő a konyhába.Sokáig kerestük a helyét, mert nagy és a neki hagyott helyre nem fért be. A nappali is új arcot kapott ezáltal.  Átválogattam a játékokat is, mert abból jól állnak a kicsik lévén volt kitől örökölni nem keveset és már kezdett káosz uralkodni ezen a téren. Meg persze azért is, mert időnként szoktam cserélgetni melyik van elől és melyik kerül elrakásra. Így mindig van olyan, amelyik érdekes, olyan, mintha új lenne... És persze nem csak a játékok voltak terítéken, hanem a ruhák is. Nyári- őszi / téli kontra pakolászás. Hogy én ezt mennyire nem szeretem... Ehhez pedig hozzá tartozik a szokásos tárolóban történő féléves rendrakás (amikor már nem lehet belépni, mert csak betolunk oda mindent ahogyan esik sietve és már azt sem látjuk mi van bent), ismét összerakásra került egy régi könyvespolc a legkisebbeknél, mert az ovi óta előtérbe kerültek a könyvek, kirakók. :) Szeretem, hogy elkezdte őket érdekelni az olvasott mese. Igénylik is. Nekem ez nagy szívügyem, mert én imádok olvasni. És leghőbb vágyam, hogy a fiúk is megszeressék. A nagyoknál ez folyamatos "küzdelmem", valahogyan a mai világ és a környezet nem sokat segít nekem ebben. Internet, okos telefonok és társaik. És bár van telefonjuk, cseppet sem tetszik a körülöttük lévő trend, hogy iphone, samsunk csúcskategória van a 10-13 éves korosztálynál. na de ez egy másik történet. Szóval a könyvespolc... A kicsik mostanában gyakran kezükbe kapnak egy egy könyvet és mesélnek a lapozgatás közben. Úgyhogy az ő szobájuk is átalakult kicsit. Ha már az övék, akkor a két nagyobbnál is muszáj volt valamit megváltoztatni, így a szekrények helyet cseréltek, a két alacsonyabb került középre. Van még egy nagyobb falat feladat, az akvárium. Már hetek óta tologatjuk, hogy ki kellene pucolni. Bár a víz belül kristály tiszta, az üveg néz ki szörnyen, a sok napfény hatására algás, és persze a homokot is át kell takarítani. De hát még előttünk a mai nap...

Ovisok...

A héten sem unatkoztak szerintem az oviban. Tanultak mondókát, készültek "műremekek", volt szülinap és hozzá torta és a hét eseménye ezúttal..... a fotózás :) A szokásos őszi. Mármint azért szokásos, mert a nagyoknál is mindig ilyen tájban volt fényképezés. Nem semmi képek készültek :) Viccesek, meglepők, és érdekesek, leginkább azért, mert Patyi haja nem áll égnek mint szokott volt a kunkori fürtökkel, hanem olyan "jókisfiúsra" van fésülve.

Csak egy kicsike betekintő...

Kajak - családi nap

Ez még a zűrös, szűkös múlt hétvégén történt. Vasárnap kajakos, bográcsolós, evezős, csapatépítős, családi nap volt. Szerencsére időjósaink rosszul látták milyen idő lesz ezen a napon, mert amíg tartott a program addig szép, napos, nem túl hideg, nem túl meleg őszi  időnk volt. Dávid evezett. Nem is keveset, bár voltak a nagyobbak, akik többet. Na de nem is ez a lényeg. A gátról indultak mindannyian. Dávidék a Nagytétényi Kastélymúzeumig eveztek. Hát ez valahol az M0 alatt van, szerintem nem kicsi távolság. Mi, mármint a kicsik, Domi (aki még kicsi és most nem evezett), és persze apa és anya, ide buszoztunk már eleve. A busztól pedig lesétáltunk a Duna-partra. Nem igen tudtuk eltéveszteni merre menjünk, mert már a csapat (szülői) egy része ott készült elő a bográcsolásra. Krumplipucolás, virsli karikázás, kolbászaprítás, hagymavágás, tűzrakás... Mi először voltunk ebben a társaságban, lévén a fiúk nyáron váltottak kenuból kajakba. De remekül éreztük magunkat. Már ha eltekintünk attól az aprócska szösszenettől, hogy a két legkisebbet lepkehálóval kergettük, leginkább azért, mert csak itt a Duna, meg víz, annyira pedig nincs meleg, ha  a ruha vizes lesz. Márpedig ők is a víz szerelmesei. Már tettek rá célzást, hogy ha nagy leszek én is evezni fogok... :) És persze folyamatos lelki problémájuk volt, hogy sem Domi, sem Dávid most nem velük játszott.

Hamarosan megérkezett Dávid is. Megharcoltuk a muszáj átöltözni mentet, mert szerinte nincs hideg (ezt mondja mínuszban is), és persze gyerek mivoltából fakadóan nem hiszi, hogy vizes pólóban (márpedig egy kajakban nem lehet szárazon maradni, ha evez is) nagyon meg lehet fázni. Mert ugyan a spico most már derékig szárazon tartja, de a felső ugyanúgy úszik a vízben. Szóval megküzdöttünk, de én nyertem :) Legalább most. Közben készült a finom paprikás krumpli sok-sok virslivel, kolbásszal. Az illata isteni volt. Most én nem voltam konyhatündér előtte, lévén futafok volt és mi gyalogosan közlekedünk, így nem vittünk több tepsi házi sütit, de akadt meggyes potyogtatós, almáspite, szóval finom nasik tömkellege. Domit az almáspitén kívül sajna semmi sem hatotta meg. A két kicsit annál inkább. Ott sertepertéltek a bogrács körül, amíg el nem készült, lakmároztak belőle és a sütikből is. Dávid is szereti. 

Volt kacsázás, fára mászás, játék, csevej, mi egy más. Szerintem mindenki jól érezte magát. 

Két óra felé elindultak sodrással szemben, vissza a gátra az evezősök. 

Feloszlott a társaság mi is elindultunk hazafelé, mert a két legkisebben már látszottak az alváshiány tünetei. Remek kis délelőtt és koradélután volt. A kicsik is nagyon élvezték a sok apró kincset, amit a parton találtak, dobáltak. 

Szerencsére Dávidék még a kora esti vihar, dörgés és eső előtt visszaértek a telepre, onnan pedig haza.

Ovisok

Mióta is járunk oviba? Már több mint egy hónapja. Elröppent ez a hónap, és annyi minden történt. Volt már zenés előadás, bábszínház, arcfestés, fényképezkedés... Voltak kisebb nagyobb balesetek, hol egyikük, hol másikuk esett pottyant. A héten Oli volt a soros, nem is egyszer. Hol a falnak esett neki és szerzett szép kis sebet a homlokára, hol a homokozóból kifele megbotlott a szegélyben és arcra esett. Patyi reggeli "úgysem jöttök vissza sohasem többé" mondataitól és a "nem akarok bemenni"-től eltekintve remekül érzik magukat és ez is inkább szerintem csak nekünk szól reggelente kizárólag kettő percben. Igazából akkor kezdi, amikor átöltöztünk ovis szerkóba és lábára került a benti cipő. Kb. addig tart, amíg valamelyik óvó néni, vagy a dadus néni átveszik ölbe, megölelik és mi elindulunk kifelé az előtérből.

Alkotnak. Rajzoltak, ragasztottak, fűztek, csináltak pálcika babát. Az alkotási vágyuk látványosan fejlődött, és az eddigi nem akarok rajzolni, te rajzolj, én nem tudok helyett már előfordul, hogy kérik a papírt és a ceruzát. Folyamatosan beszélnek. És igénylik a 100%-os figyelmet ilyenkor, ami persze nem mindig egyszerű délután, amikor már négyen vannak. Persze ebben az is benne van, hogy eddig a délelőtt csak az övék volt, könnyebben a tolerálták, ha délután a nagyok felé fordult a figyelem. Ez most kizárt. Addig jönnek, amíg tényleg meg nem hallgatjuk őket. Hogyan is érik el? Patyi odajön mellém és elkezdi mondogatni, hogy Mami, Mami, Mami, Mamika... Azt szeretném mondani neked.... Imádom a végén azt a mamikát. Nem pusztán becézés, hanem nyomatékosítás és szeretet, és már félig a mondanivalót is tartalmazza. A lényeg a figyelem. Amikor pedig mesélik ami történt? Azt élvezet hallgatni. A múltkor például Domi megkérdezte tőlük, milyen volt a tornaóra. Majd meghaltunk a nevetéstől a válaszon: "Az nagyon jóó vóóóóót, majd egyszer Te is kipróbálhatod" :) - ha tudnák, hogy Domi már bizony kipróbálta és ugyanezt, ugyanitt, ugyanígy csak pár évvel ezelőtt... ráadásul a küllemi fejlődéstől (festés, öltözőszekrények, új mászókák a kertben gumilappal, mulccsal, rekortánnal)  eltekintve tényleg minden ugyanaz, a két óvó néni, a dadus néni, a csoport, a csoportszoba, a bútorok, a kiságyak, még a játékok egy része is... A zenés délelőttöt is nagyon élvezték, amikor elmesélték, azt mondták, hogy képzeljük el, még táncoltak is. A fényképezkedés teljesen titkos volt addig, amíg a kis mintákat borítékban meg nem kaptuk, de legalább láthattuk az arcfestést még épen, a délutáni alvástól megviselt, lemosni nem szabad állapot előtt is. :-)

Nem csak velünk beszélgetnek, hanem miközben játszanak, akár egyedül, akár egymással, egyre többet beszélnek közben, mesélik mit játszanak, szituációs játékokat játszanak. És telefonálnak. Nem is keveset. Hívják a tesókat, minket, nagyszülőket. Valamelyik este Patyi megrendelte pénteken mit szeretne ebédelni anyuéknál. Ezt a nagyoktól tanulta :) Elővesznek egy-egy mesekönyvet és mesélnek. Van amikor a képek alapján, van amikor csak úgy, ami eszükbe jut. 

És ezek csak a legjobbak, lesz min törpölni hétvégén ....

Mit tehetünk, ha....

Mi lenne a legjobb megoldás? Mennyire jó lenne, ha tudnám a helyes választ. De még így, hogy volt két nagyobb is tanácstalan vagyok. Ők mások voltak, mint a két legkisebb, egymásnak is az ellentétei, de szobatiszták nagyon hasonló módon lettek. Szinte egyik napról a másikra. És nem csak nappal, hanem éjjel is. Nem mondom, voltak balesetek, de mondjuk havonta egyszer-kétszer. Nem éjjelente, mint mostanság. Nyár végén már egész sokszor szedtük le a pelust teljesen tisztán, így elérkezettnek tűnt az idő arra, hogy ne vegyünk többet. Meg is beszéltük az aprónéppel, és az elején egész ügyesen ment a dolog, bár Oli időnként bepisilt. Mióta elkezdődött az ovi, napközben itthon teljesen profik a fiúk. Az oviban is nagyon ügyesek, maximum a lepisilést kell még gyakorolni (itthon ugyanis nem kis WC van, hanem bili - bár nekik azért abból is simán sikerül mellécsorgatni). Oviban alvás közben az vált be, hogy Óvó nénik felébresztik őket félúton, pisilnek egyet és alszanak tovább. Na de az éjszakák, itthon. Szinte nincs olyan, ami után nem kéne totál lakást mosnom. Mert ha a saját kis megszokott ágyikójukban aludnának, milyen egyszerű is lenne az életem. Hiszen a lepedőjük alatt van vízzáró réteg. De ők nem! Kirándulnak éjszaka, mégpedig hozzánk. Pontosabban néha a mi ágyunkba keveredik hol egyikük, hol másikuk, néha pedig a kanapéra, szintén hol egyikük és hol másikuk. Mindezt persze párhuzamosan. Ami mit eredményez akkor ha mindketten bepisilnek? Hát persze, hogy minden úszik. Nem csak a pizsi, hálózsák, hanem a lepedőnk, a matracvédőnk, a kanapé takarója és a rá terített pokróc is. Akkor most megint legyen éjjelre pelus? De akkor nem szoknak vissza? Segítséééééééééééééééééééééég!!!!!!!

(ui.: kezdem magam ismét Micimackónak érezni - ott Nyuszi házába szorult állapotában)

Normafa

Vasárnap annyira szép napos reggelre ébredtünk, hogy azt gondoltuk, délelőtt kirándulunk, miután a fiúk túl vannak a matekon. A fiúkért menet a matekra elkapott minket egy majdnem nyári zápor (mert sütött közben a nap és meleg is volt, de mégis már olyan őszi volt minden), akkor kicsit meginogtam magamban, hogy jó ötlet volt-e a kirándulás, de mivel ez úttal sikeresen bepakoltuk az esőkabátokat, így semmi nem állhatott utunkba. Mire felértünk a Normafához, megint szép idő kerekedett napsütéssel és egyre melegebbel.

Kincseket kerestünk, mint makk, gesztenye, falevél, találtunk szép ágakat, és mivel itt van WWF által támogatott favágás, így csodás farakásokat is láttunk.

Voltak csuda vastag kidőlt fatörzsek is, amiket meg lehetett mászni klasszul...

Aztán találtunk kivágott fatönköt, amire mókás volt felállni és onnan lepottyanni :)

Megcsodáltuk az "égig" érő fákat, lehuppantak a kicsik az avarba, Domi talált különleges alakú farönköket, amikkel remekül elszórakozott.

Persze a kihagyhatatlan csoportkép is elkészült :)

Megmásztuk a János-hegyi Erzsébet kilátót, hogy kellően fáradtan, de mégis frissen induljunk haza felvenni az újabb harcot a leckékkel.

Tropicarium

Már sokszor jártunk itt még a kicsik születése előtt. Aztán tavaly egy foci tornán Dominik lett a csapat legjobb játékosa és nyert egy belépő jegyet a Tropicariumba. A kicsik mellett és persze iskola idényben Dáviddal való folytonos harcunkban nem jutottunk el vele hal, krokodil és egyéb állatfajok meglátogatásához. Pedig még a jegy lejárati idejét is sikerült kicsit megnövelnünk, de akkor jött a mindegyikükön végigfutó campylobacter fertőzés. Nagyiéknak volt egy ötlete, hogy mi lenne, ha az őszi szünetben vagy egy mozit vagy a Tropicariumot meglátogatnák a nagyokkal. Ez utóbbit választották a fiúk. Nagyon készültek, vittek két fényképezőgépet is. Fejenként készítettek vagy 100 fotót, amiből nagyjából 5-5 fénykép lett használható, de azok között vannak igazi gyöngyszemek is, ha azt vesszük alapul, hogy két igencsak kezdő fotográfusról beszélünk. Azért volt fényképezőgép szerencsére nagyiéknál is, nagyon várom azokat a fényképeket. Azokból utólag töltök fel a fiúk remekművei mellé.


                                    

És a két legremekebb alkotás :-)