Hát aki ismer egy kicsikét az biztosan tudja rólam, hogy fényképmániás vagyok. A fényképezőgép az egyik leghűségesebb útitársunk minden séta alkalmával, itthon is mindig a kezem ügyében tartom. Szeretek fényképezni. Azt nem állítom, hogy tudok is, de nagy álmom profin megtanulni. Már sikerült nekem is jól megkomponált és "nekem, nekünk" nagyon tetsző képet fotóznom. Tom remek fotós, bár néha sírba kergetem, amikor meglátja, hogy a sétára már megint elhurcoltam a gépet, és biztos benne, hogy az ő kezében is landolni fog. Bár én tudom, hogy szeret fényképezni, de nem annyira mániákus mint én. Tavaly a szülinapomra kaptam egy fantasztikus ajándékot a családtól, járhattunk Virágnál, aki fantasztikus képeket készített rólunk.
Folyton lesem a fotós oldalakat, blogokat, szeretem nézni a profi képeket és szeretem kipróbálni azt, ami igazán megtetszik, persze kicsit a sajátunkká formálva. Mindent persze nem lehet, hiszen azért a profi technika hiányzik, és persze műtermünk és csodakiegészítőink sincsenek, arról nem is beszélve, hogy hatan egyszerre elég nehezen tudunk rajta lenni a fényképeken. Ha lehetőség nyílik rá, mindig játszom a két-három "nagy kedvenc"-nél, hátha egyszer kopogtat a szerencse és én is a nyertesek között lehetek.
Azt hiszem nem titok az sem, hogy a képeken leginkább a kispasik szerepelnek. Imádom a szivárvány színeiben pompázó arcaikat, ahogy mindig kicsit másképpen tekintenek vissza a fényképekről. Huncutak, mosolygósak, kamaszok, csibészek, együttműködőek, tiltakozóak, dühöngők, hisztisek, vidámak, bohócok.
Most olyan élményben volt részünk, amire szintén böngészéseim során bukkantam. Pontosabban az egyik "nagy kedvenc" posztolt egy érdekes felhívást, és én rögtön kaptam az alkalmon. Örülök, hogy megtaláltam a lehetőséget, mert a fiúk is nagyon élvezték. Domi többször is elmondta a nap folyamán, hogy nagyon jó volt, az a 10 perc, olyan volt, mint múltkor a két-három órás alkalom. És a végén mindig ott a kérdés, ugye megyünk majd megint olyanra...
Hát megmutatom mi is volt ez a lehetőség most.
Ott voltunk Bálintnál, és mind a hatan nagyon élveztük a 10 perces mókát. A leginkább az fogott meg engem, hogy bár előtte nem találkoztunk, csak telefonon beszéltünk pár szót, nagyon beleérzett, hogy milyenek is vagyunk mi együtt hatan és zseniális képek készültek abban az alig pár percben. Végre készült hasalós-láblógás fénykép, amit már ezer meg egy éve próbálok összehozni itthon is (sokáig az volt itt a blogon a felső nagy fénykép, de akkoriban, amikor az készült - hihetetlen, hogy lassan 3 éve - még nem másztak a legkisebbek, így nem volt nagyon nehéz dolgom a négy gyereket egy fényképre varázsolni. Hát azóta nem igen volt rá példa, talán nyáron készült egy kettő, ahol négyen vannak... Készült ugrálós-repülős, vonatozós, fejünket összedugós fénykép is. Egy kisebb álom valóra vált egy fantasztikus nyílt nap és lehetőség keretében. Itt is köszönet érte Bálintnak és csapatának.
A képet csak később tudom prezentálni. :)
