Kineziológus

Ma ismét Annánál jártunk. Most nem Dávid, hanem Dominik volt velem. Szeretek Annához menni, de talán még érdekesebb, hogy a fiúk, egymástól függetlenül, szeretnek oda menni, ott lenni. Dominik is hatalmas kíváncsisággal várta a nagy találkozást. Már hallott dolgokat Dávidtól, tőlem is, és nagyon érdekelte mi is fog ott vele történni. Domit azért vittem el Annához, mert szörnyen táplálkozik. Persze van egy-két nagy kedvenc, de nagyon szűk a kínálat, és egyáltalán nem hajlandó megkóstolni új ízeket, ételeket. Már az kihívás volt korábban, hogy a betű tésztát felváltsuk bármelyik másik alakú tésztával. Vagy például reszelve (olyan kis vékony csíkokra) bármilyen kemény sajtot megeszik, de ha már más a reszelék mérete, vagy ne adj Úristen nem reszelve, hanem szeletelve tenném/teszem a tányérjára ugyanazt a sajtot, akkor minden egyes alkalommal azt a választ kapjuk, hogy..."De ezt nem szeretem, utálooooooooom, fúj...." És még sorolhatnám a nem tetszés kifejezésére használt egyéb szavakat, mondatokat, és az arckifejezések hozzá.... Hát az még egy misét megérne. De tulajdonképpen ez még sok mindenről elmondható az ő esetében. Mert ugyan szereti a palacsintát, de kizárólag üresen, maximum egy tonna porcukorral megszórva. Vagy szereti a mogyorós nápolyit, de ha az éppen nem manner-es csomagolásban van, akkor már meg sem kóstolja. Nem szereti a vajat, csak a párizsit, szalámit, virslit és a sült bacont szereti, meg időnként egy kis rántottát. De főtt ételekből sem állunk jobban, mert sült csirke (de fehér legyen), nagy ritkán egy kis fokhagymás sült husi, brassói és rántott hús kizárólag töltetlen mivoltában. Köretként pedig vagy hasábburi, vagy sima rizs jöhet szóba. A főzelékekre rá sem néz, hasonló sorsra jutottak a zöldségek és a gyümölcsök is. Megeszi a  paradicsom levest és a húslevest jó sok sárgarépával, de nagyobb kínálat itt sincs. És megeszi a kígyó uborkát és az almát. Ennyit a vitaminról természetes formájában.

Szóval ezek miatt találkozott ő is Annával. 

Azon kívül, hogy ott különlegesen nyugodt légkör vesz körül bennünket, mindig nagyon érdekes tények, információk birtokába jutunk. Mert persze vannak információk, amiket megosztunk egymással a kezelés kezdetén, vagy akár menet közben is amikor egy adott életszakaszhoz jutunk, mint a probléma gyökere, akkor felmerül a kérdés, hogy mi történt akkor, de alapvetően sötétben tapogatózásból születnek a válaszok és miértek.

Nem volt ez másképpen most sem. Domi hamarabb született jó pár héttel, a 34 hét környékén. Azt gondolom, hogy ismerve a hátteret, ezen nincs aki meglepődne igazán. Egy 32 heti rutin UH vizsgálat közben rövidnek találtatott a combcsontjának mérete. És a vesszőfutásunk kezdete is ez a pillanat volt. utólag persze kerestem a magyarázatokat a rövidebb combcsontra, találtunk is bőven. De akkor ott előkerült a "bolha" és csak motoszkált és motoszkált. Merthogy a rövidebb combcsont a Down-kór egyik jele lehet. Én meg csak aggódtam, féltem, sírtam. És persze nem hagyhattuk ki a genetikát sem, bár azt gondolom, hogy egy 32 heti genetikával már nem sok mindent lehet megváltoztatni. Ott egy "nagyon kedves és szimpatikus" doktor bácsi közölte velünk (minden eddigi leletünk alapján, amiben a rutin vizsgálatokon felül volt még szív UH (ami természetesen tökéletes rendben találtatott) is, kb 50% esélyünk van arra, hogy egészséges gyerekünk szülessen. Na erre következő éjszaka folyt el a magzatvíz. 

A kineziológiai oldás során kiderült, hogy Domi be akarta bizonyítani, hogy neki az ég egy adta világon semmi baja nincs és bár még korán van ahhoz, hogy megszülessen, nem foglalkozva a következményekkel úgy döntött, hogy ő mégiscsak megszületik, anya és apa ne aggódja túl magát. Hát ez nem sikeredett annyira fényesen, mint ahogyan azt ő szerette volna. Mert bár pont a várakozásoknak ellentétes módon sokkal hosszabb ideig tartott a születés, mint Dávidnál, még szülés közben időnként akadozott is a szív hang. Amire több verzió is megfordult az orvosok között, leginkább arra gyanakodott mindenki, hogy rátekeredhetett a köldök zsinór. De utólag kiderült, hogy esélytelen volt a tekeredés, mert rövid volt a köldök zsinór és amikor fájások közben Domi csusszant kifelé, akkor ahogyan nyúlt, úgy feszült a köldök zsinór is és emiatt akadozott a szív hang is. És bár Domi a születés után remek Apgar-t kapott, velünk maradt a szülőszobán is, a kis tudat alattijában ő ezt traumaként, sikertelenségként rögzítette. Azaz bekódolta, hogy soha semmit nem szabad hamar csinálni, minden alaposan meg kell fontolni, akár 1000x is. Leginkább az ételeket és a táplálkozást. Mert ugye a köldök zsinór okozta a gubancot és a köldök zsinór a táplálék forrás a pocakban. Emiatt nem kóstol, nem akar újdonságokat. Azaz túlkompenzálja a dolgokat. 

A következő korszak, ahová "elutaztunk" az időben Annánál az a 6 és 7 év közötti korszaka volt. Amikor én a kicsiket vártam. Domi pedig azt érezte, hogy nincs választása. Mert bár ő nagyon szeretné, ha lennének a tesók, meg hogy mindenki jól legyen, de anya akkor se legyen kórházban. Márpedig elég hosszú időt töltöttünk mi hárman a kis pockosokkal bent a klinikán. 3 hónapot. 

Remélem az oldások és a házi feladatok meghozzák gyümölcsüket és elkezd kóstolni az én kis lókötőm. 

Nem csak Domival voltunk Annánál ez alkalommal.A két legkisebb miatt már a korábbi látogatásunk után is sírva hívtam Annát, miután a pszichológiai szakszolgálatnyugtalanságot, aggodalmat nem lehet teljesen elzárni. És ők megérzik. Ezt teszi a két kicsi is. Mert a kialakult helyzetet érzik elfogadhatatlannak és féltik apát, azt érzékelik, hogy "apa veszélyben van". Nem a szó szoros értelmében, de mégis. És miután féltik,  azt gondolják, hogy inkább nekik legyen bajuk, de apának semmiképp.... Hát ez az igazi nagy lecke. Nekünk felnőtteknek. Akik azt gondoljuk, hogy mindent meg tudunk oldani. És mégsem. És kiderül, hogy még inkább vigyáznunk kell magunkra, mert ha nem mi tesszük, megteszik helyettünk a gyerekeink a maguk fura, de mindenképpen figyelem felkeltő módján. Kaptunk házi feladatot Patrik és Oliver számára is, és még szükség van további oldásra is egy jó két hónap múlva. De addig is, remélem csitul bennük a túlpörgés és a védelmi "harc".

Kineziológia

Az iskolai kirándulás miatt csúsztunk egy hetet. Nagyon kíváncsi voltam, hogyan folytatódik a kezelés, konzultáció, milyen eredmények születnek, kell-e további oldás és még sorolhatnám a felmerült kérdéseket. 

Sőt, írtam egy listát is, hogy milyen problémák merültek fel újabban, vagy folytatólagosan? Nem is tudom, hogy hogy fogalmazzak. Mert egy részük folyamatos, más részük pedig mondhatni régi, a nyár elmúltával ismét előtérbe kerülő.
Szóval ma voltunk a 6 hét helyett 7 hét múlva ismét kezelésen Dáviddal. Szívesen indult velem útnak a kis-nagy legény. Azt hiszem most is hajtotta a kiváncsiság. Most egy kissé más irányból közelítettünk Dávidhoz, pontosabban nem én, csak én is aktív részese voltam. Mint írtam vittem a kis papírkánkat a megoldást váró kérdéseinkkel. A kezelés elején Anna kérdezte, hogy volt-e változás, ha igen milyen. Jó avagy rossz? Vagy hullámzó a változás? 
Változás volt és van is. Azt hiszem a kezelést követő pár nap rosszabb volt, mint előtte bármikor. Ingerlékeny volt Dávid, többet változott és szeszélyesebben a hangulata. Pedig ezt ő alapból is tudja művelni, most ez is felkerült a kis listára. De ahogy csináltuk a házi feladatot és teltek a napok, sőt hetek talán kicsit kiegyensúlyozottabb lett. Na nem a megtestesült nyugalom azért :-) Változott a saját magához való hozzáállása is. Talán nem minden alkalommal hangzott el, hogy de nem tudom, sőt.... Azóta ha jól emlékszem nem mondta magára, hogy persze mert én hülye vagyok.... Szóval ha nem is látványos a változás, de változás történt. A múltkori kezelés alkalmával a kezelés a cél meghatározásával kezdőtött, azaz "képes vagyok véghezvinni azt, arra amire születtem". Azaz amit akarok, azt véghez is tudom vinni. Ilyen értelemben tényleg sokat javultunk. 
Mint írtam, most másképp történt a kezelés menete. Két órát voltunk Annánál. Nem volt célmeghatározás. Elindultunk a felelősséget vállalok a cselekedeteimért irányba, nem hárítok. És előtérbe került a kis listánk második eleme is a körömkaparászás és még sok-sok egymástól független, de mégis összefüggő apróság. A tesztelés során kiderült, hogy kettős oldást kapunk, azaz Dávidon keresztül én is oldást kapok, hiszen a most feltárt probléma hozzám köthető. Nagyon érdekes volt számomra, hogy egy olyan bennem lakozó törés került oldásra, amire soha nem is derült volna fény, ha nincs Dávid és én nem akarok minden erőmmel, idegszálammal rajta segíteni. Mennyire igaz, hogy a testünk az igazán nagy traumákat annyira mélyre zárja a tudatalattinkba, hogy a leghalványabb emlékünk se legyen róla...
Remélem tényleg megnyugvást, megoldást hoz majd a jövőben ez a délután, és Dávid tudja majd vállalni a felelősséget a tetteiért. És milyen érdekes a sors? Nála az oldás formájának meghatározásánál mire jutottunk? Hogy amiatt nem tudta vállalni eddig a felelősséget, mert nem működtek az összefüggések, azaz nem működött ilyenkor együtt a jobb és a bal agyféltekéje, azaz totál kavarodás állt fent ott bent. És mi áll Dávid pszichológiai szakvéleményében? Keresztdominancia. És milyen házi feladatot kaptunk, illetve kapott Dávid? Össze kell hangolnia kéz és lábmozdulatok keresztezésével minden reggel a két agyféltekéjének működését.  :-) Erre mondják kicsi a világ, vagy minden mindennel összefügg és semmi sincs véletlen?
Azt gondolom ez így van, mint ahogy azzal is mélységesen egyet értek Annával, hogy az sem véletlen, hogy anyai ágon már generációk óta lányok születtek és lám, én megtörtem a sort, mert 4 fiam van :-) 
Visszatérve a kezelésre, hosszú, tartalmas, tanulságos és mégis magával sodró volt, oly annyira, hogy még az idő múlását sem vettük észre. Dávid locsogott-fecsegett is közben, kérdezett, hogy mindent értsen. 
És azt hiszem mindketten megtanultuk, hogy egy király legyen király a saját királyságában, ne pedig a megmentő lovagra váró hercegnő.
Remélem hamarosan pozitív változások történnek. Anna szerint látványos, nagy változásoknak kéne történnie. Most várnunk kell és figyelnünk. Hát ha más nem, talán végre le fogom tudni vágni Dávid kézkörmeit, amiket már évek óta nem sikerült. (mert elvileg a körömpiszkálást felváltja az olvasás) Ez utóbbi külön öröm számomra vagy legalábbis lenne, lesz, mert én imádok olvasni és már évek óta hiába próbálom rávenni, hogy az olvasás élmény, élvezet és remek szórakozás. Hátha...
:-)

Kineziológia

Már egy hónapja meg volt az időpontunk, és nagyon vártam, hogy mi fog történni. Én hiszem, hogy semmi nem véletlenül történik velünk, hogy mindennek oka kell legyen vagy célja. 
Már korábban jártam kineziológusnál, igaz akkor önös érdekből és nem a gyermekeim, pontosabban nem csak a gyermekeim érdekeit szem előtt tartva. Először akkor jártam ilyen kezelésen, oldáson, amikor Dávidot vártuk. Már elhagytuk a 30. hetet, de még mindig a popsiját tolta lefelé a kis kobakja helyett. Én pedig nagyon szerettem volna rendesen szülni. Így ismerősön keresztül kaptam egy elérhetőséget. Veszíteni valóm nem igazán volt - félre tettem minden szkepticizmust - hiszen ha befordul a betyár, akkor csak pozitív hozadéka lehet a történetnek. Így bizakodva vágtam neki akkor a kezelésnek. Sok érdekes, múltban történt dologra derült fény, kaptam házi feladatot is, és amikorra Piroska mondta megfordult Dávid és megszülhettem rendesen. Ezt követően hosszú ideig nem volt ismételt kapcsolatom a kineziológiával, bár már korábban is kacérkodtam a dologgal Dáviddal kapcsolatosan. Kicsit több mint egy éve ismét jártam kineziológusnál, a két pocaklakó betyárral, mert Oli szintén popsis volt és ismét szerettem volna rendesen szülni. Bár sikeres volt az oldás, és mindketten fej végűek voltak, mégis császármetszés lett a végeredmény az én leleteim miatt. 
Dáviddal persze először végigjártuk a hagyományos, járt utakat. Nevelési tanácsadó, pszichológus, család terápia. Eredménye, látható és használható tapasztalata viszont nem igen volt. Persze az kiderült, hogy átlagon felüli intelligenciája van, nagyon okos, de ugyanakkor szívesen visszamegy "kisgyerekbe" feladat helyzetekben. A figyelem zavar természetesen mindig társul egyéb kapcsolt problémákkal, nála magatartási és beilleszkedési zavarral. Mivel azt semmiképpen nem szerettük volna, hogy lelki probléma is kerekedjen a gondok mellé - már amennyiben szerencsénk van és eddig nem társult - valamit lépnünk kellett. Sajnos esélyes az előbb említett társulás is, hiszen önbizalma kb. a nullával egyenlő és iszonyatosan pesszimista. Most pedig már minden egyéb módszer után, gondoltam, Dávidnál is megpróbálkozom, a nem hagyományos, nem a pszichológia tudományán keresztül megtalálni a problémák gyökerét és megoldását. Így kerültünk ma a kineziológushoz.

Nagyon vártam már, de izgultam is kellő képpen. Mert ugye nem mindegy, hogy Dávid elfogadja-e ezt a fajta megoldást, lehetőséget, segítséget. És persze az sem mellékes, hogy megoldást jelenthet-e a problémánkra, Dávid problémájára. Meg persze tudva azt, hogy mennyire összetett is ez a probléma, hány felől eredhet csak az általam ismert okok közül a gyökere, azért a félsz dolgozott bennem, hogy felesleges köröket futunk, segítek-e vele vagy ártok. Szerencsére abbeli félelmem alaptalannak bizonyult, hogy Dávid mit szól hozzá. Mert bár itthon tiltakozott keményen, hogy hova is megyünk, orvoshoz, meg már megint mit is akarunk tőle, de amikor bementünk és Anna elmagyarázta neki mi is fog történni, az hogyan fog történni, akkor előtört belőle a kíváncsiság. És azért valljuk be, egy gyereknél a kíváncsiság nagy úr.... 
Készségesen együtt működött a teljes másfél óra alatt, időnként konstruktív kérdéseket feltéve. Persze azért a felesleges locsi fecsije is benne volt :-) Számomra is nagyon érdekes dolgokra derült fény, és persze azt is konstatálhattam, hogy bár mindig mindenkinek az az első megjegyzése, hogy minden gyerekem tiszta apja  -legalább az apaság kérdése nem lehet vitatott :-) - nagyon sok mindenben hasonlóan működik Dávid (és persze a többiek is) mint én. (Egyébként napról napra képesek változni, egyik nap tényleg Tomra, máskor viszont inkább rám hasonlítanak. Természetes, hogy minden nagyszülő a saját emlékeiből táplálkozva a saját gyermekeinek vonásait, az ő régi fényképeiken látott arcokat látja a gyerekekben, unokákban. Mint ahogy az is tény, hogy mindenki csak a saját múltját, annak emlékeit, képeit, vonásait ismerheti, a másik szülő kiskori énjét, vonásait, emlékeit pedig nem, így a hasonlítgatások mindig igencsak egyoldalúak. Még akkor is, ha tényleg elő lehet keresni olyan fényképeket, ahol tiszta anyja, vagy akár tiszta apja egy gyermek.) Amúgy mi tökéletes koktélt képeztünk magunkból mind a 4 gyerekünknél. :-) Én nem szeretem a hasonlítgatást, bár asszem ez a fenti eszmefuttatásomból ki is derül. Szerintem minden kisbaba, kisgyermek, gyermek legyen csak önmaga, hasonlítson csak és kizárólag önmagára, találja meg a saját személyiségét, tudja azt elfogadni annak minden pozitivumával-negativumával együtt. Akkor lehetnek majd igazán boldogok. 
De visszatérve a mai kezelésre, hosszú, remélem eredményes és nagyon tanulságos volt. Menet közben  Dávid is sokszor kérdezett, volt, hogy megelőzött engem. Néha kell egy kicsit más szemmel is nézni a saját életünket, környezetünket, a világot. Keresni egy két miértre a választ. Remélem hamarosan pozitív változásokról számolhatok be ennek kapcsán. És bár tudom, hogy nem szabad már holnap a változásokat keresni, hiszen a régi berögzült dolgokat nem lehet átprogramozni egyik pillanatról a másikra, de bizakodom, hogy pár hét elteltével tényleg nagyobb önbizalommal, képességeibe vetett hittel lát majd neki dolgoknak az én okos és ügyes nagyfiam. Hajlandó lesz elhinni végre, hogy ő igenis képes arra, hogy véghezvigye a célig a kitűzött feladatokat, képes az elfogadásra és a türelemre mások felé. Képes elengedni azokat a múltbeli dolgokat, amik már elmúltak, amiken nem lehet változtatni, és pozitívan tekinteni a jövő feladatai elé. De ezek nagy lépések még a felnőtteknek is, hát még egy 11 éves kiskamasznak.
:-)