Mióta is járunk oviba? Már több mint egy hónapja. Elröppent ez a hónap, és annyi minden történt. Volt már zenés előadás, bábszínház, arcfestés, fényképezkedés... Voltak kisebb nagyobb balesetek, hol egyikük, hol másikuk esett pottyant. A héten Oli volt a soros, nem is egyszer. Hol a falnak esett neki és szerzett szép kis sebet a homlokára, hol a homokozóból kifele megbotlott a szegélyben és arcra esett. Patyi reggeli "úgysem jöttök vissza sohasem többé" mondataitól és a "nem akarok bemenni"-től eltekintve remekül érzik magukat és ez is inkább szerintem csak nekünk szól reggelente kizárólag kettő percben. Igazából akkor kezdi, amikor átöltöztünk ovis szerkóba és lábára került a benti cipő. Kb. addig tart, amíg valamelyik óvó néni, vagy a dadus néni átveszik ölbe, megölelik és mi elindulunk kifelé az előtérből.
Alkotnak. Rajzoltak, ragasztottak, fűztek, csináltak pálcika babát. Az alkotási vágyuk látványosan fejlődött, és az eddigi nem akarok rajzolni, te rajzolj, én nem tudok helyett már előfordul, hogy kérik a papírt és a ceruzát. Folyamatosan beszélnek. És igénylik a 100%-os figyelmet ilyenkor, ami persze nem mindig egyszerű délután, amikor már négyen vannak. Persze ebben az is benne van, hogy eddig a délelőtt csak az övék volt, könnyebben a tolerálták, ha délután a nagyok felé fordult a figyelem. Ez most kizárt. Addig jönnek, amíg tényleg meg nem hallgatjuk őket. Hogyan is érik el? Patyi odajön mellém és elkezdi mondogatni, hogy Mami, Mami, Mami, Mamika... Azt szeretném mondani neked.... Imádom a végén azt a mamikát. Nem pusztán becézés, hanem nyomatékosítás és szeretet, és már félig a mondanivalót is tartalmazza. A lényeg a figyelem. Amikor pedig mesélik ami történt? Azt élvezet hallgatni. A múltkor például Domi megkérdezte tőlük, milyen volt a tornaóra. Majd meghaltunk a nevetéstől a válaszon: "Az nagyon jóó vóóóóót, majd egyszer Te is kipróbálhatod" :) - ha tudnák, hogy Domi már bizony kipróbálta és ugyanezt, ugyanitt, ugyanígy csak pár évvel ezelőtt... ráadásul a küllemi fejlődéstől (festés, öltözőszekrények, új mászókák a kertben gumilappal, mulccsal, rekortánnal) eltekintve tényleg minden ugyanaz, a két óvó néni, a dadus néni, a csoport, a csoportszoba, a bútorok, a kiságyak, még a játékok egy része is... A zenés délelőttöt is nagyon élvezték, amikor elmesélték, azt mondták, hogy képzeljük el, még táncoltak is. A fényképezkedés teljesen titkos volt addig, amíg a kis mintákat borítékban meg nem kaptuk, de legalább láthattuk az arcfestést még épen, a délutáni alvástól megviselt, lemosni nem szabad állapot előtt is. :-)
Nem csak velünk beszélgetnek, hanem miközben játszanak, akár egyedül, akár egymással, egyre többet beszélnek közben, mesélik mit játszanak, szituációs játékokat játszanak. És telefonálnak. Nem is keveset. Hívják a tesókat, minket, nagyszülőket. Valamelyik este Patyi megrendelte pénteken mit szeretne ebédelni anyuéknál. Ezt a nagyoktól tanulta :) Elővesznek egy-egy mesekönyvet és mesélnek. Van amikor a képek alapján, van amikor csak úgy, ami eszükbe jut.
