Második születésnap :)

Az "ötödik" gyerekemé :-)

Na jó, ez talán kicsit túlzás, de egyike a szívem csücskeinek a gyerekek és a fotózás után. El sem hiszem, hogy elröpült két év, bár a kicsik is már három évesek, szóval rohannak az évek. 

Az eltelt két évben született számos bejegyzés, sok-sok fénykép. Remélem még fog születni szintén sok száz, hiszen a témát a fiúk nap mint nap szolgáltatják :) 

S bár voltak hullámvölgyek, amikor kevésbé ment az írás, volt amikor inkább nem akaródzott írnom, mert jó lenne mindig csak a szépről, jóról megemlékezni és voltak szünetek is, volt amikor az írás terápiaként funkcionált és volt, amikor egyszerűen csak jött, de nagyon a szívemhez nőtt. Örülök, hogy rátaláltam, megleltem egyik utam. Bízom abban továbbra is, hogy ha becsukódik egy ajtó előttünk, akkor biztosan nyílik egy másik. Mint ahogyan megnyílt ez az ajtó is számomra, remélem még nyílnak meg a későbbiekben is újabb és újabb ajtók számomra, lehetőségeket kínálva az életben. Remélem meglelem a többi utam is...

Szülinap

Egy éve kezdtem. Akkor írtam a legelső bejegyzést. Nem tudtam meddig írok, milyen lesz, lesz-e aki olvas, akit érdekel mit érzek, gondolok, mi történik velünk. Persze alapvetően a fiúknak írom, naplóként, hogy az emlékek visszaidézhetőek legyenek. De be kell vallanom, nagyon jó érzés, hogy a blogon keresztül "találkozhattam" értékes és érdekes blogszerző társakkal. Sokszor jól esik másnál olvasni, hogy amiről csak azt gondolnám, hogy ez csak biztosan csak velünk történhetett meg, kiderül, hogy nem is annyira egyedi eset és köszönöm a sok kedves kommentet is rendszeres olvasóimnak. 
163 bejegyzés
68 komment
11 rendszeres olvasó


Köszönöm szépen :-)

Benne vagyunk a Kismamában :-)

Ági írt egy nagyon kedves blogajánlót rólunk a márciusi kismamába. A fiúk örömmel fedezték fel magukat az újságban, és persze azt is rögtön konstatálták, hogy ez anya naplója. Bár nem rendszeres olvasói (még) eme blognak, de azért sokszor leselkednek :-)

Amikor még "réges régen" a nagyobbak születtek, akkor is sűrű sorban jegyeztem le az ötleteket, de akkor még papír formátumú babanaplóban. Amikor kinőtték a babakort, elmaradt a naplóírás, bár a fényképeket továbbra is előszeretettel ragasztgattam albumokba extrém összevágásokkal és emlékek feljegyzésével. Amikor pedig a két kisebb pocaklakó jelezte érkezését és ágynyugalomra ítéltettem, mint szórakozás maradtak nagy kedvenceim a könyvek, filmek otthon és az internet. Kerestem az ikrekkel kapcsolatos cikkeket, tapasztalatokat, hiszen a leghalványabb elképzelésem sem volt mi vár ránk (na jó, azért halványan voltak sejtéseim, bár azóta tudom, hogy a fiúk ezt simán tudják überelni). Egy ilyen alkalommal bukkantam Ági blogjára, melynek rendszeres olvasója lettem, sőt, meg kell vallanom, hogy egészen a lányok megszületéséig visszamenőleg olvastam. Mindig szerettem volna írni, és nem csak magamnak, hanem a fiúknak, hogy később, ha bennük merülnek fel kérdések kora gyerekkorukkal kapcsolatosan, vagy csak a régi emlékeket szeretnék feleleveníteni, akkor legyen mit elővegyenek, elolvassanak. Szép lassan megérett bennem a gondolat, hogy mi lenne, ha blog formájában őrizném meg számukra, számunkra az emlékeket. Rá kellett döbbennem, hogy szeretek írni.

Elmondható, hogy - "Milyen kicsi is a világ?" - Ági írt most blogajánlót rólunk, aki az első kis szösszenetet elültette bennem abban az irányban, hogy blogoljak.

Köszönöm, köszönjük :-) Még gondolkozom milyen formában, de a családi kupaktanács döntése alapján a cikked Ági bizony  bekeretezésre kerül és elfoglalja méltó helyét életünk központi terében a nappaliban.