Bőrgyógyászat folyt.köv.

Ma ismét a kórházban indult a reggel, azzal a különbséggel, hogy ma volt rendelés, ráadásul az a doki néni volt, aki nyáron kezelte Domit. Fél nyolc felé sikerült megkapni a 11. sorszámot. Hipp hipp hurrá. 

Később már nem volt annyira hurrá. Bár azt hiszem mégiscsak jó lett ez így. 

Tények: 

- Adott a doki néni, aki nyáron még a bódítást javasolta, és nem mellesleg kezelte Domit.

- Itt van Domi, aki már a kanalazás gondolatára is rosszul lesz (meg tudom érteni)

- szemölcsök popón és combon (bár azért szerencsére kiderült, hogy egy részük gyulladt szőrtüsző)

- Domi sportol, sport tagozatos suliba jár, torna órákon úsznak, és a kajakban is most indul a téli edzés jövő héten, aminek szintén része a szombati úszás röpke 3 km-ével. 

A tényeket igyekezett apa a dokitor néninek hangsúlyozni, hogy már idestova egy hónapja nem úszik Domi a torna órán ezért nem lenne jó, ha kb. egy hónap múlva kapna időpontot. (Mostanra sikerült bejutni a rendelésre, mert ugye próbáltunk ehhez nem hiányozni a suliból, de nem jött össze. Az őszi szünetben annyian voltak, hogy be sem lehetett jutni, tegnap meg mint ismeretes elmaradt a rendelés, a "mi" doktor nénink meg csak pénteken rendel.).

Hát nem adott, hanem előszedték az érzéstelenítő kencét és kenegettek. Apa szerint jóval alaposabban, mint nyáron, úgyhogy biztattuk Domit, talán nem fog fájni így. Mert ugyebár a kis lelke a nyáron doktor néni által beígért bódításra készült. De nézzük a jó oldalát, túl jut rajta ma. Hát nem könnyű erről meggyőzni szerintem egy felnőttet sem, hát még egy gyereket, aki ráadásul tudja már, hogy mi vár rá.

Azért utána azt mondta, hogy most annyira azért nem fájt, mint nyáron, és persze szerintem az is benne volt, hogy nem is volt olyan sok. 

Konklúzió, javaslat: Fertőtlenítős tusfürdő, már az usziban is. Két törcsi, egy amiben törölközik, egy amire ül. Ja és nagyon száraz a bőre. (jó kis klóros uszi víz...) Kaptunk krémet a popsira és a szőrtüszőkre is. Remélem most már tényleg túljutunk rajta és nem kell visszamenni.

Teljes gyógyulás után jöhet megint az uszoda.

Agyrém....

Korábban, valamikor augusztusban már írtam bőrgyógyászatos tortúránkról. Domi az usziban szedett össze jó kis futószemölcsöket meg még ki tudja milyet. Végre augusztusra volt időpontunk, leszedték. Majd a doktor néni, megkérdezte miért nem kértünk bódítást, mert ezeket úgy kellett volna leszedni. Megkérdeztük, hogy mégis ezt honnan kellett volna tudni, ha az ambulancián nem mondták? Amúgy persze, hogy nem mondták, épp hogy kutya futtában vetettek kettőre pillantást, meg sem nézték igazán hol vannak, mennyi....

Most.

Heim Pál bőrgyógyász agyrém... Az őszi szünetben végig akkora sor volt, hogy nem kaptunk sorszámot, azt mondták a doktornénink pénteken van. Ma reggel korán mentünk, erre közölték ma nincs rendelés, csak holnap. Mindezt iskolás gyerekkel, akinek van zárójelentése is onnan, csak éppen hiába szedték le a szemölcsöket nyáron, visszajöttek az uszitól. Ja és hiába van papírunk, ugyanúgy kell először ambulanciára mennünk, mintha ott sem jártunk volna. Ott csak azért kell végig ülni a sort, hogy az osztályra kapjunk időpontot. Jó nem? Holnap ismét folytköv. Nem tud valaki kórházi gyerekbőrgyógyászatot, ahol nincs km-es sor és nem hónapokat kell várni még utána a kezelésre?

Szemölcsök

Még a suli alatt szedte össze Domi az usziban. Amikor már nem úsztak kipróbáltunk minden fajta ecsetelőt, de nem hogy kisebbek, inkább nagyobbak lettek. Végül a Heim Pálban kötöttünk ki a bőrgyógyászaton, mert nem találtam sehol a gyerekbőrgyógyászunk telefonszámát. Azóta sem :-( A rendelésen annak rendje és módja szerint megállapították, hogy futó szemölcs, le kell szedni (kanalazni), és kaptunk egy szép beutalót az osztályra, alig egy hónappal későbbre. :-( Hát ez a nap is elérkezett.

Bekenték tuti érzéstelenítő krémmel a közel 30 szemölcsöt, majd vártunk. Nem lettem volna Domi helyében, de legszívesebben azt fektettem volna oda, aki a beutalót írta. Aki a kezelőben volt (apa, anya, Domi, doktor néni, asszisztens) mindenki leizzadt totálisan, Domi sírt, kiabált. A végén a doktor néni pedig csak úgy mellékesen megjegyezte, ha legközelebb is kellene akkor szóljunk lent, (mármint ott ahol egy hónapja voltunk), hogy bódításban kérjük, mert úgy nem fáj és nem is emlékszik rá és az éjszakát akkor sem kell bent tölteni. Ilyenkor csak mindig azon gondolkodom, hogy ezt annak az orvosnak nem kellett volna tudnia, aki lent látta, tudta merre vannak (lágyék, kuki alatt és a popsin, arcon, lábon, kezeken), hogy ezt nem így kellene egy kisgyereken? Mert én persze szólhatok, ha tudok erről a lehetőségről is, de ha nem? Jó persze most már igen.

Amúgy Domi hatalmas hős, szerintem. Bár sírt, kiabált, de mégis végig csinálta. (én kiszaladtam volna). Persze, hogy utána volt meglepi, vigaszajándék, ölelés, sok-sok puszi, dédelgetés....