Az idei év nem igazán kedvezett az edzésre járunk rendesen és rendszeresen elveinknek. Kezdetben Domi felvételijei, majd egy kiadós betegség gátolta az edzéseket. Májusban azután jött a nagy csavar, amikor is kitaláltuk, hogy mi lenne, ha Dávidot is megpróbálnánk egy "rendes" iskolába beíratni. Persze, mint ezt már írtam, ez nem kis feladat elé állította őt és minket is. Így az edzések ekkortájt is mostohagyerekeink voltak. Így nem meglepő, hogy fejlődés nem mutatkozott a fiúk teljesítményében. Persze azért ehhez nem kis mértékben ők is hozzájárultak a nincs kedvem, nem teszem oda magam, ehhez én béna vagyok hozzáállásukkal.
Elkezdődött a nyári szünet, napi két edzés és valami történt. Legalábbis Dávid elkezdett kicsit jobban teljesíteni. Amikor jött az első levél az edzőtáborról, még a kérdőjelesek között szerepelt, majd pár nap múlva kiderült, hogy ha jó időt megy, akkor mehet.
És bár mikor könnyű az utolsó pillanatban előteremteni egy tábor költségeit, a szükséges felszerelést, úgy gondoltuk, hogy mégis biztatjuk, mert jót tenne neki. És sikerült. Azt hiszem, hogy a nehézségek is megérték, így utólag, hiszen egészen más emlékekkel tért haza, mint hajdan a kenus edzőtáborokból.
Már a körülmények is fényévekre voltak a korábbi tapasztalatoktól, hiszen most egy 3*-os szállodában töltötték a hetet. Végig azt mesélte, hogy finom volt az étel, amit kaptak, ráadásul napi két meleg étkezéssel, ami nagyon fontos, amikor ennyi energiabefektetéssel járó, fizikai megterhelés éri őket szinte egész nap. Jól érezte magát, cseppet sem hallottuk a hangján, hogy jönne haza, vagy rosszul érzi magát. A társakkal is remekül megtalálta a hangot, szórakozásban sem volt hiány a héten. Ha pedig kicsit elvetették a sulykot (mert hát a fiúknál ugyebár ez néha megesik), a kollektív büntetés pillanatok alatt megtette hatását. Ádám is "jó fej" volt, benne volt minden buliban, "még ping pong-ozott is velünk" :)
A vízen nem lazsáltak. Sokat és nagy távokat eveztek, Dávid elmesélési alapján a napi 20 km a kezükbe került.
Az egyik legnagyobb élmény a leevezés volt. Nem busszal, vonattal, autóval jutottak el az edzőtáborba, hanem leeveztek a Dunán. Ehhez zsilipelni kellett Csepelnél, ami érdekes kaland volt. Délre értek a táborba leevezve a 30-40 km távolságot.
Szerintem jövőre nem kell nógatni, hogy kicsit is teljesítsen, mert már a buli kedvéért menni akar majd.
