Hétfőn reggel ismét jelenésünk volt a kórházban, éhgyomorra. De már csak az ultrahang vizsgálat volt hátra, ami szerencsére sem nem fáj, sem pedig nem egy több órás huzavona.
Hamar végeztünk, igazából várnunk is alig kellett. A vizsgálat után pedig találkoztunk a doktor nénivel, aki elmondta mit találtak és mik a további teendőink.
Diagnózis: Fruktóz felszívódási zavar és laktóz intolerancia.
Szerencsére lisztre nem érzékeny Domi, ami számunkra nagy megkönnyebbülés, hiszen annak a kevés általa szeretett ételnek a java része mind mind tartalmaz ha nem is lisztet, de búzát, gabonát. Szerencsére nem allergia amit diagnosztizáltak nála, így bár nem szabad túlzott, korlátlan mennyiségben fogyasztania őket, de életveszélyes állapotot nem tudunk előidézni semmiképpen. A diéta lényege, hogy meg kell találnunk azt az arányt fruktóz esetén, ami még nem vált ki reakciót, aminek mennyiségét még kezelni tudja a szervezete Dominak. Nem is gondolnánk mennyi mindennek van fruktóz tartalma (fogkrém, ízesített tejtermékek, májkrém). És ez laktóz intoleranciával párosítva még bonyolultabb. Lényeg a lényeg, hogy nem szükséges teljesen kiiktatni a gyümölcsöt és zöldséget sem az étrendjéből, hiszen a vitaminokra és rostokra azért szükség van, de csak módjával és odafigyeléssel adhatók. Például az is kiderült, hogy a cukrok sem jók ebben az esetben, mert ha emlékeim nem csalnak, akkor rontják a fruktóz felszívódás mértékét. Cukrok közül egyedül a szőlőcukor ami "hasznos" kis mennyiségben, mert segíti a fruktóz felszívódást.
Egy egyszerű példán szemléltette a mi esetünket a doktor néni. Ami az eper volt. Sokan porcukorral, mások tejszínhabbal vagy akár a kettő kombinációjával szeretik. A mi esetünkben ha éppen önmagában fogyasztaná Domi, akkor ugyebár csak a fruktóz tartalmával kellene számolnunk, ami bár nem jó nagy mennyiségben, de egyéb fruktózmentes élelmiszerek fogyasztásával megengedhető. Ha porcukrot tennénk neki rá (de ez akár lehetne barna, nád, kristálycukor is), akkor tovább rontanánk a helyzeten. Ugyan ez a helyzet állna elő, ha tejszínhabbal szeretné Domi (mondanom sem kell, hogy még meg sem kóstolta soha egyiket sem), akkor belépne a repertoárba a laktóz is, ami ugyancsak még előnytelenebb esetet hozna. De, ha szőlőcukorral ízesítenénk neki, akkor segítenénk a fruktóz felszívódását. Azt hiszem nem lesz könnyű dolgom az első hetekben, de mégis azt gondolom, hogy a sok-sok rossz közül mégis egy kezelhető és felismert problémát kaptunk, amit legalább tudok, tudjuk a gyógymódját. Egyrészt minimalizálni kell a laktózbevitelt, ami ma már a sokféle laktózmentes tejtermékkel annyira nem nehéz (bár kétségtelen költségesebb mint a rendes tejtermékek esetén), illetve enyhíthető a tejtermékek okozta hatás egy enzim pótló tabletta adásával. Persze gondolom nem ez az elsődleges megoldás, hogy tablettával tömjük a pociját.
Májusban megyünk a másik három kispasival is, mert nekik is vannak elvétve tüneteik, amik indokolttá teszik egy hasonló kivizsgálás lefolytatását.
Májusban megyünk a másik három kispasival is, mert nekik is vannak elvétve tüneteik, amik indokolttá teszik egy hasonló kivizsgálás lefolytatását.