Már nagyon régen szerettem, szerettünk volna eljutni erre felé, de valahogyan mindig dél felé húzott minket a szívünk. Az igazság az, hogy a meleget mind a hatan jobban szeretjük a hidegnél. De nem csak és kizárólag a kíváncsiság vitt minket északi tájakra. Rokoni szálak kötnek minket erre felé. Nagymamámék négyen voltak testvérek és a világ sok pontjára szakadtak 56 tájékán. A nővére és a családja Svájcba költöztek és élnek még ma is a fiatalabb generáció tagjai. Másik nővére Budapesten maradt akárcsak ő. Öccse pedig Svédország felé vette az irányt és ott is telepedett le. Megnősült született 4 lánya. Sajnos fiatalom meghalt. De legkisebb lánya, talán mert ő töltött a legtöbb időt édesapjával, ő járt Magyarországon leggyakrabban vele nálunk is látogatóban, kutatja a múltat, édesapja emlékeit. Nem tudom neki miért fontos ez, nekem tudom miért. Én egyke vagyok, nincs testvérem, unokatestvérem is csak egy. És bár Helena anyu unokatestvére papíron mégis csak két év a korkülönbség közte és közöttem, így mi igen közel kezdünk kerülni egymáshoz. Úgy tűnik, mindkettőnk számára fontosak ezek a rokoni szálak és azt szeretnénk, ha gyerekeink (mármint az én 4 fiam és az ő kisfia) egymás közelében, egymást ismerve nőhetnének fel. Nem okozna nekik gondot majd a kommunikáció, lennének közös emlékeik, több, mint ami nekünk megadatott. Mindezek mellett azt is hiszem, hogy ez az én gyerekeim számára még inkább lehetőség, hiszen ha ez működik, ahogyan most is, ha tudjuk ápolni a kapcsolatot, ha meg tudjuk teremteni ezeket az alkalmakat és lehetőségeket, még többet nyernek. Eljuthatnak olyan országba, ahol gyakorolhatják az idegen nyelvet (angol és német is, persze a svéd sem kizárt, de talán most azt az egyet elég ha megtanulják alaposan). Megismerhetnek más kultúrát, szokásokat, és nem utolsó sorban gyönyörű vidékekre juthatnak el akár az óceán partján, akár a szárazföldön is.
Így alakult, hogy a másfél évvel ezelőtti látogatásukat követően, most mi keltünk a fellegek fölé és repültünk el a távoli északra, ami nem is olyan távoli, hiszen alig két óra a repülőút. Az egyetlen kis aprócska hiány a legkisebb itthon maradása volt, de azt gondolom, hogy a nagyoknak is kell a csak feléjük forduló figyelem, ha csak egy évben pár napra is, így most első alkalommal csak őket vittük magunkkal. De a legkisebbek sem unatkoztak, nagyiékat szórakoztatták ebben a pár napban, míg mi elkezdtük felfedezni Észak-Európa egy kicsike szegletét. Hát íme az északi kaland, a folytatásban :-)
