Újévi séta

Tegnap próbálkoztunk ismét a hagyományainkkal. Azután az élet megint egy kicsikét közbe szólt, de azért nem íródott át teljesen a program.

Minden újévi első napon a Várban szoktunk sétálni kora délután. Tegnap is ezt terveztük, de akkora  köd gomolygott, hogy e helyett inkább a várost vettük célba :)

Mint minden mostanság esedékes sétánk alkalmával a két kicsi most sem volt tökéletes partner a programhoz, ami már ott kezdődött, hogy meg kellett harcolnunk azzal, hogy nem sétálhat velünk a fél háztartás, majd folytatódott azzal ki kinek a kezét hajlandó megfogni és akiét hajlandó lenne, az hajlandó-e viszont kezet fogni egy aprócska hisztigombóccal. Na hát ez már nem működött tökéletesen, így akadtak kisebb nagyobb hisztirohamos a séta során, mert a nagyok fotózni akartak. Ennek örömére nem születtek töméntelen mennyiségben használható fényképek, de az a pár darab viszont, ami sikerült, az olyan igazán őket jellemző...

Talán felismerhető, hogy itt sikerült megkaparintanunk a fényképezőgépet :)

Domi nagy kedvencei a régi autók :)

Házszámok vagy járólap számok? Már nem is emlékszem, de hogy is tehetném, ha nem én fotóztam, csak szemlélője voltam az anya nézd ez azt amazt mondatoknak...

Napsugaras őszi délelőtt, sütögetős esős délután

Csodás reggelre ébredtünk, már ami az időjárást illette. Ugyanis az éjszakánk nem volt mindennapi. A kicsik ugyan a saját ágyukban indultak neki az éjnek, de Dávid bekuckózott a kanapéra, hogy ő is nézi a Nemzet Aranyát. Na ekkor jelent meg Domi. Na de nem akárhogyan... Hanem húzta-vonta a matracot(200x90cm) maga után, hogy nem ér, akkor ő is jön. Szóval ős is beköltözött hozzánk. Majd olyan fél kettő felé megjelentek ikreink is. És elkezdtek duplozni, hogy ők nem álmosak, és egyébként is... Szerencsére sikerült meggyőzni őket még az alvásról, na de persze, hogy nem a saját ágyukban, hanem a kanapé másik felén és a mi ágyunkban. Egy ágyban közel hatan, de legalábbis 4en és még két albérlővel.... :)Pihentünk, nagyon :-)

Na szóval, még mindig csodás reggelre ébredtünk, mert verőfényesen sütött a nap, és jött a szokásos mehetnékünk is, használjuk ezt a szép időt és a szünet utolsó napját. Bár lett volna mit tenni, mert Dávid hozta a formáját és még mindig a leckét írja, pedig igencsak 11 felé jár már az óra az éjszakában. Reggeli után mire sikerült mindenkit ruhába varázsolni, úgy fél tizenegy felé, már azt is tudtuk, hogy a Várba indulunk, közkívánatra. 

Busz és busz után elindultunk gyalogosan a Várfok utcán át a Bécsi kapu felé. Természetesen ha már erről mentünk, akkor a kaput mindenképpen meg kellett másznunk. 

Ezután pedig irány a napos oldal :) és az ágyuk. 

Akkora hancúrt csaptak, hogy azt hittem, hogy itt ragadunk haza indulásig. A két legkisebb szedegette a faleveleket és azzal töltötték az ágyukat, a nagyok is partnerek voltak. Majd Domi talált egy katicát, amit perceken át vizsgáltak, mászattak ujjról ujjra egészen addig, míg leesett és nem találtuk. Voltak könnyek is, de szerencsére találtunk újabb kincseket még ott felejtett gesztenyék formájában. 

Hamar elszaladt a délelőtt, olyannyira, hogy egy óra körül indultunk el lefelé a lépcsőkön Krisztina város felé. Olyan szép volt a lépcsősor a színes falevelekkel, hogy muszáj volt még itt is kattogtatni.  

Mire hazaértünk a két legkisebb kellően kitikkadt, egy villámgyors ebéd után nem igazán kellett altatni egyiküket sem. Közben próbáltuk a szokásos leckeharcunk megvívni Dáviddal, több- kevesebb sikerrel. És akkor bekattant, hogy régen sütöttünk. Na jó, kb két napja bundás almát és sima vastag palcsit, kb 70-80 darabot, amiből mi ketten összesen nem ettünk 10-et, és nem maradt egy szál sem. Hiába, amit szeretnek... Szóval már rég óta kacérkodtam a gondolattal, hogy Criossant kéne sütni. Mi tagadás, imádom a francia péksütiket én is, de Dávid egyenesen oda van a Croissant-ért. Az én igazi kedvencem a Pain au Chocolat (ez sem várat már sokáig magára azt hiszem, mert ez nagyon jól sikerült) Keresgéltem a neten jobbról is és balról is, míg kikötöttem Limaránál. Tényleg tuti a recept. :-) Bár elsőre fél adagot csináltam csak, azt hiszem legközelebb nyugodtan mehet a rendes, mert kettőt csak úgy fű alatt tudtam megmenteni Dávidnak holnapra a suliba, annyira kérte... 

Még egy pipa :)

 Reggel mikor ébredéskor kipillantottam az ablakon legszívesebben azonnal vissza is csuktam volna a szemem. Tiszta tejfeles köd volt minden, de még tíz órakor is. Azért nem adtuk fel, kitaláltuk, hogy ebéd után indulunk el sétálni. A cél adott volt, mert megígértük: Városliget. Azért nem sikerült rögtön ebéd után indulni, mert közbe csúszott egy jó kis FEL! rajzfilm, az egyik, az aktuális kedvencek közül. Egy alapos öltözés után nekivágtunk és még a napocska is előbújt időnként a felhők közül. Persze a beígért melegnek nyoma sem volt. Felpattantunk kedvenc buszunkra, majd a következőre és egy kis combinózás után a hőn vágyott kis földalattira. A metrót nem szeretik a kicsik, de a földalatti nagy kedvenc. És megérkeztünk :-)

A várárokban alig van víz, kiszáradt, vagy megcsapolták? Ki tudja, én jobban szeretem, amikor a vár tökörképe köszön vissza ránk a víztükörből. A kicsik bár nem tudják, hogy nekünk kedves ez a hely, honnan is tudnák :), mégis mind a négyen nagyon szeretik. 

A maguk kis pöttöm módján, már szinte tökéletesen ismerik a várost, mert még a földalattin mondogatták, hogy keressük, meg azt a szobrot, ahol le lehet ülni mellé. Megkerestük...

Emlékeztek, hogy nyáron itt megetettük a kacsákat a földre szóródott kekszmaradékkal. Megcsodálták az ágyásokba ültetett árvácskákat és bár megbeszéltük, hogy nem szedünk virágot, mindketten csentek egy-egy szálat. 

Persze gyűjtöttek levelet, gallyat is, mígnem egy kis baleset folytán majdnem véget kellett vetni a sétánknak előbb, mint terveztük, bár a sötétedés amúgy sem jó barát ezen a téren mostanság. Hogy mi történt? A sok eső miatt igencsak pocsolyás volt minden és bár megbeszéltük, hogy csak a járt, azaz kövezett úton szabad sétálni, szaladgálni, azért akadnak renitensek a csapatban, legalább négyen. A hatból. Nem rossz arány... Először Patrik kötött közelebbi ismeretséget a sárral, de ezt viszonylag sármentesen sikerült megúsznunk, mert a táskámban mindig akad nedves törlőkendő, így az alaposan fekete tenyerek ismét tiszták lettek. Miután ismét megbeszéltük, hogy csak a járdán sétálunk a két nagyobb kezdett bravúroskodásba. Ha csak ők lennének még nem is lenne az, na de ott a két kisebb is. Ugráltak a pocsolyákon át, a sártengereken keresztül és hiába próbáltunk hatni, hogy nem kéne, mert a kicsik le fogják másolni, megtörtént a baj... Oli,... persze, hogy másolt. És megtalálta a legnagyobb pocsolyát, amelynél bokáig ért a víz. Na hát ezen gyalogolt át a kismanó. Még szerencse, hogy ott a múzeum. Bent levettük a cipőket, hogy felmérjük a keletkezett kárt, hogy azonnal haza, vagy még kicsit andaloghatunk az őszben. Szerencsére csak a cipő külseje lett csurom víz és a rövid mártózás nem jutott belülre. Így kaptunk még egy kis sétaidőt sötétedésig. 

Hazafelé másik útvonalat választottunk, a földalattival a Vörösmarty térig mentünk, onnan kettes villamossal, majd ismét egy kis combinó következett, végül pedig az egyik szokásos buszjárat a végén egy kicsike sétával. 
A Vörösmarty térnél még találtunk egy jópofa elefántot és készült egy csodafotó is :)

A kicsik az alvás hiányában elfáradtak. Patyi a buszon már mondogatta, hogy 

- Mami, szeretnék most már hazamenni.

És bár még közel sem volt olyan késő este, mint nyáron, sőőőőőőőőőőt, már igencsak besötétedett, mire hazaértünk. 

Ma sem tartott sokáig a meseolvasás :-) (Tudom, még aludni kéne, de ki kell találnom még valamit erre. Eddig jó megoldás volt az alvás utáni séta, hiszen még kilenckor is világos volt nyáron, de még szeptemberben is, és a nagyok leckéit sem éjjel kellett kiharcolni. De most ez már nem megoldás, hiszen mire felébrednek besötétedik. Majd gondolkodom...

Végre?

Reggel csodálatos, verőfényes napsütésre ébredtünk. Azt gondoltuk VÉGRE. Igen csupa nagy betűvel, mert a kicsikkel való kéthetes bezártságunk már rajtam is kezdett nyomot hagyni, nem csak ők kerültek a kezelhetetlen kategóriába. Szóval újult erővel készült a nagyok reggelije, indultak el edzésre, majd reggeliztettük meg a két legkisebbet, hogy öltözködés után nekivágjunk a sétának. Csodás napsütés a napon szinte tavaszi meleg. A két kicsinek fülig ér a szája, mert megígértük, hogy a Várba megyünk. Most éppen villamossal és sétálva felfelé a sikló mellett a lépcsőkön. Persze most még kézen fogva sétálunk, mert a csúszós faleveleken könnyű elpottyanni. Félúton megálltunk megnézni hogyan cserélt helyet a két sikló, majd sétáltunk tovább felfelé. A turulokhoz érve belebotlottunk egy őrségváltásba a Köztársasági Elnöki Palotánál, annak is a végébe. Miután megnéztük elindultunk a sétány felé, ahol szabad a vásár, pontosabban lehet rohangászni mindenféle kötöttség nélkül, legalábbis majdnem. De ma nem ment túlzottan, nagyon felpörögtek a fiúk a sok sok bezártság után. 

Közben szép lassan ahogyan haladtunk a Bécsi Kapu felé egyre jobban beborult az ég, a csodaszép napsütés elillant. Mindenesetre sétáltunk egy hatalmasat, ha mindent beleszámolunk négy órát 'kirándultunk', mire hazaértünk. Azt hittük, majd csapunk egy nagy délutáni sziesztát, hát... tévedtünk. Nem aludtak el, sőt...... Túlpörögtek. Hazafelé a villamoson folyamatosan járt a szájuk. Hová megyünk még, mit csinálunk. Csak egy kis példa:

- Ugye megyünk a Tesco-ba? (itt ugyanis van egy vonat, amibe mindenképpen be kell csücsülni, ha arra járunk)

- Nem, az Auchanba megyünk, mert ott van cipőbolt és finom a kalács és bizony elfogyott othon a pékáru.

- De mamikaaaaaaaa, akkor ha jól leszünk beülhetünk a nénóba? Ugye igen?

- Hát ha szépen viselkedtek? És nem lesz hiszti?

- Megnézzük a nagy halakat is? (Tengeri halak kiállítás van az áruház előterében idestova másfél két hete talán)

- Hát...

Mindeközben persze mi is váltottunk volna egymással két szót. Na hát ez nem ment. Mert hol egyik, hol másik csak csak mondta...

-Apaaaaaaaaa, apaaaaaaaaa... Mondani akarok valamit.... (és mindezt addig, míg nem sikerült :-))

És mindezek non-stop. Sokan mosolyogtak körülöttünk és leszállás előtt megjegyezték, hogy milyen édesek a fiúk. Mert persze azt mondanom sem kell, hogy ezt nem suttogva tették, hanem a szokásos hangerővel - azaz majdnem kiabálva. Nem tudom, ez nagycsaládos betegség-e vagy tényleg süketek? Persze tudom, hogy nem, mert ha valamit halkan mondunk csak úgy egymásnak, azt tuti meghallja mind. Apa mögött ült egy idős házaspár. És ők is rólunk beszélgettek, amikor már nem is tudom melyikük mondta a másiknak: "Hát nem hiszem, hogy unatkoznak?" - apa ekkor mosolygott és odasúgta nekem, hogy hát még ha tudnák, hogy most csak a fele van velünk :-) (Merthogy a nagyobbak anyuékat boldogították edzés után.) Apa meg is kérdezte Patyit, hogy nem hült-e még ki a torka teljesen, mert annyit beszélt. 

Visszatérve a túlpörgésre, ezért is a cím, hogy Végre? Hát nem is tudom :-) Persze végre, mert már nagyon rossz volt csak a négy fal között, ha már én így éreztem, akkor milyen lehetett ez a két örök mozgónak. De az a túlpörgés, amit utána ők produkáltak, tiszta életveszély volt, pedig igencsak gyerekbarát az otthonunk. Legalábbis eddig ezt hittem. De ma volt minden. Bukfenc a kanapén, az első adandó alkalommal, amikor valamelyikünk nem figyelt, vagy ugrálás egyik kanapéról asztalra, onnan tovább a másikra. Soroljam még? Közben evés evés hátán. Volt ebéd (igaz kései, de a reggeli is 'villás' volt), majd amikor úgy öt felé végre mi is leültünk ebédelni ketten apával, akkor a mi ebédünkből is nassoltak, majd ettek gyümölcsöt, jött a sütőtök, popcorn a mozihoz (amit szintén végig ugráltak), majd egy kis keksz, majd a vacsi virsli, majd megint nasi és sértődés, amikor azt mondtuk elég, mert hasfájás lesz a vége. Fürdés következett, amire azt gondoltuk kicsit csillapítja a kedélyeket, de nem igazán sikerült. Így sírás-rívás közepette de mentünk az ágyikóba. Még ment a huza-vona, hogy ki menjen ma be a szobába velük, apa-e vagy anya, de végül én maradtam. Azért fáradtak voltak. Még a mese fele előtt tátott szájjal szuszogott Patyi és a cumis ujjacska kicsúszott már Oli szájából is. :-) Egy kis nyugalom. Átmenetileg. :-)

Tervek, célok, álmok.... avagy egy őszi szünet kezdete

Hát terveim vannak bőven, abból most különösen jól állunk, hogy a hosszú hétvégét a négy fal között kellett töltenünk. Már mindenkinek mehetnéke van, remélem az időjárás sem avatkozik nagyon bele a csodás tervekbe.

A legkisebbek minden nap elmondják, hogy menni szeretnének a Várba. A nagyoknak ott az edzés és a tanulás is, de mellette persze a játék, szaladgálás, foci kerül az előtérbe. A maradék húsz nap szabimat, amit kötelező amúgy is kivenni és karácsony tájékán csak kettő ami kötelező napra esik, igyekeztem jól beosztani. Decemberben lesz sok-sok időm velük barkácsolgatni majd itthon, mert több mint két hetet akkorra tartogattam és igyekeztem hosszú hétvégéket is gyártani. Na de a lényeg, hogy most a két napos munkaszünetet megtoldottam másik hárommal, így az őszi szünetben a fiúkkal leszek. :) A tervek... hát a Vár mindenképpen, én imádom a Városligetet is, ha már a nagyok a Gáton edzenek azt sem hagyhatjuk ki teljesen, és nagyon szeretnék mindenképpen erdőben sétálni, mert a színes levelek remek fotós hátteret szolgáltatnak majd a fotós mániám kiélésében. Töklámpást is illene faragnunk, és más egyéb remekbe szabott Halloween dekorációs ötleteket is találtam már, amiben még a kicsik is tudnának segíteni egy csöppet. Kellék pedig részben van itthon, már csak narancssárga kartont kellene beszerezni. És bár tudom, hogy a házimunka igencsak nem szünetre való tevékenység, azért a lemaradásaimat is jó lenne kicsit lefaragnom.

Kíváncsi vagyok mit sikerül majd belepréselni a kicsit több mint egy hétbe. Holnap már mindenki itthon lesz :)

Gáton

Pénteken délután a Gáton mozgattuk le a két kis örökmozgót. Muszáj volt, hiszen ma nem volt ovi, így nem kicsi energia túltengésben szenvedtek. Miután Domit összeszedtük szolfézs óra után a suliban gondoltuk megnézzük mi újság a telepen, Dávid úgyis ott van edzésen, a dob óráig még van idő, nosza rajta. Ott legalább nem kell feltétlen kézen fogva sétálni, vannak biztonságosnak tűnő szakaszok. Hát időnként tényleg az, mármint olyan mintha biztonságos lenne, de amikor ennyire túl vannak pörögve, akkor felül szoktam ezt is bírálni. Most nagyon erre hajazott a két legkisebb, persze Domi is partner volt benne, mert menni akart kacsázni, de hideg is volt, meg még ugye hátra volt a dobóra is, estek keltek a nemalvás eredményeként. Meg a héten amúgy is ilyen estek-keltek hét volt az oviban is. De ezt már talán írtam is. 

Közben Dávidék már parton voltak, futottak. Ádámmal beszélgettünk, ekkor derült ki, hogy Dávid hétfőtől a nagyokkal, az "A" csoporttal fog edzeni, azaz törhetem kicsit a fejem a logisztikán ismét :-) De ugyanakkor örülök nagyon. A héten már sokszor mondta, mármint Dávid, hogy megdicsérte Ádám, és hogy akkor mostantól komolyabban fog edzeni. Hát muszáj is lesz, mert a nagyoknál ez már annyira nem piskóta... Így mindenképpen hasznos volt, hogy ott jártunk, kicsit talán veszítettek pörgésükből a legkisebbek, Domi is levegőzött egyet a hosszú sulis nap után a dob előtt, hasznos információkat gyűjtöttem az edzések további alakulásáról. Most legalább tudom, hogy már most gondolkodhatom a téli edzések logisztikáján. Mert a hétfő-péntek telep azt hiszem nem lesz gond, hiszen hétfőn mindketten járnak és pénteken pedig csak Dávid érintett, legalábbis akkor, ha 1/2 4 előtt kezdődik, kedden-csütörtökön tornatermi edzések vannak, ami a mi sulinkban van, ez biztosan könnyen fog menni, szombaton most is úszás, ugyanakkor, ugyanott mint eddig mindig, és a szerda... Hát ez nem lesz egyszerű, mert fél öttől fél hétig, de nem itt, hanem Óbudán és a Szigeten. Tanmedence előtt futnak a Margit-szigeten, majd a szokásos helyen van tanmedence. De ez időben jelent sokat, mert idáig el is kell jutni, ráadásul onnan haza is kell érni. Ami kb. azt jelenti, hogy 1/2 4-től 1/2 8ig lesznek lekötve. Hát lecke ügyben lesz mit alkotnom a logisztika terén, mert ez nekik még nem megy egyedül. Márpedig a lecke készen kell legyen.