Kamaszkor

Jól fogunk állni belőle... :) 4 fiú... Még csak egy kamasz úgy igazán, de néha már így is lehet hajat tépni. Szeretem Vekerdy Tamás megfogalmazását: "A kamasz: átépítés miatt átmenetileg zárva " Gyakran jut mostanában eszembe és sokszor segít. Amikor eszembe jut, el tudok számolni háromig, nem ordítom le a fejét, hanem elszámolok háromig és mosolygok egy jót. Sokszor olvasgatom.  Igyekszünk nem nevelni, nem tiltani, hanem példát mutatni, mert eddig azért visszaköszönt ez a módszerünk. Bízunk benne, hogy ha érzi, mondjuk neki, hogy bízzon bennünk, hozzánk fordulhat bizalommal, akkor bár lázad, látszólag ellenáll nekünk és tiltakozik minden ellen, de nem fogja magával ragadni a külső környezet negatív hatása. Gondolom, hogy neki sem könnyű. Gondolom? Nem. Azt hiszem tudom. Persze nem mindig működik, mert vannak kritikus esetek. Hogy mi lesz így? Nem tudom. 
Addig is segítendő magamon, ma leküldtem őket futni. 2x3 km. Azóta nem marakodnak (annyit) :)

Káosz, kihívások, mindennapok....

Ezt a csodás őszi fotót, itt találtam :)

Már október közepe van, de még nem sikerült leírnom az első iskolai hónap történéseit. Elrohantak a napok, hetek, szinte észrevétlenül lett a nyárból ősz, a kényelmes lusta Dávid noszogatásból mindennapi harc és késő estig tartó leckeírás Domival is. Az első hét leginkább a felfedezésről, megszokásól szólt. Szoktuk, hogy utaznak, hogy tömeg közlekednek és már nem csak itt a közvetlen környéken, hanem a városban, a forgatagban. Szoktuk, hogy mikor kell indulni és vártuk, hogy mikorra alakul ki rendszer újra az életünkben. Azt nem mondom, hogy mára kialakult, de minden estre vannak rutinná alakuló délutánok, melyeket olykor egy-egy spéci iskolai program, olykor pedig munkahelyi események borítanak fel.

Elég kaotikusan indult a tanév, és nagy valószínűség szerint nem az iskola és a tanárok hibájából fakadóan. Mindenesetre egy hét alatt elkészült az órarend, amihez igazodva már elkezdhettem a szokásos tanév eleji logisztikai háborúmat :). Hát ez most idén nem kis fejtőrést okozott. Az új rendeleteknek megfelelően bevezetett új tantárgyak következtében átalakult a csengetési rend,  bekerült az órarendbe a nulladik és a nyolcadik óra is. Nagyon gyerekbarát módon az első óra kezdési ideje kitolódott negyed kilencre, de hát így az utolsó óra is később ér véget. Az iskola messzebb van, a gyerekek nem ebédelnek bent, az edzés most is akkor kezdődik, mint eddig mindig. Kihívás1. 
A két nagy mint rendes testvérekhez illik, persze, hogy harcban állnak egymással, így a reggeli utazzunk együtt, mert ketten együtt azért nagyobb a biztonság - gondoltam én - na ezt ők rendszeresen felülírják. Kihívás 2. 
A kicsiken már nem csak egy szál sort, hanem több réteg ruha van, nem csak az úton, de bizony az oviban is. Amiben megy és jön (lévén tömeg közlekedünk ), gondosan legyen elpakolva az oviban, mert bizony ha nem, akkor tuti a szép és új kabátban megy az udvarra játszani, eddig szerencsére nem érte kár, de nem is szeretnénk. Mindemellett persze találja meg azt, amit viszont tényleg vegyen fel, nehogy felfázzon a homokozás közben. Kihívás 3. 
Délutánonként a nagy rohanás után, amikor végre hat óra után mindenki itthon van, még neki kellene állni megvívni a harcot a leckékkel, immáron duplázva. Persze azért ott a két legkisebb is, akik méltán követelik szintúgy a figyelmet. Kihívás 4.
Háztartás, főzés, mosás, vasalás, takarítás, család, férj, együttlét és szórakozás. Kihívás 5.
Anya semmiről nem feledkezzen el, lehetőleg még a határidők előtt eszébe jusson ami kell, és még a kivitelésnek is maradjon idő. Kihívás 6.
És a legnagyobb kihívás: időhiány....
És, hogy milyen nálunk a szokásos reggeli zűrzavar? Hát íme...

..és még növelhetném hosszasan a sort, lehet, hogy még majd ki is egészítem. De, hogy hogyan is haladunk a kihívásokkal? Azt talán majd külön posztokban ecsetelem. 

És a suli....
Szeretik. Nekem egyenlőre ez a legfontosabb. Persze más is fontos, de mivel Domi esetében nyolc évről, Dávidnál is még öt évről beszélünk, így azt hiszem, ez nagyon lényeges szempont. Egyenlőre nem csalatkoztam abban sem, hogy megmaradt az a miliő, amit én anno szerettem, amiért most is úgy gondoltam a tájékoztatón tapasztaltak és persze a későbbi találkozások során, hogy nekik erre van szükségük. Azt látom, hogy az oktatás működik, még akkor is, ha iskolán kívüli okokból néha mostohák a körülmények. Fontos a közösség és annak építő ereje. Számít mit gondol a másik. Kezelik a konfliktusokat, amik bár adódnak, de egyenlőre hál istennek, a mi fiainkat nem érintették. Számonkérés van. Nem is kevés. De van motiváció, ami talán még fontosabb, ha nem a legfontosabb. Hiszen szerintem ez az egyik legnagyobb hajtóerő. 
Azt gondolom Domi könnyebb helyzetből indult, lévén neki és a körülötte lévő osztálytársaknak is minden új, mindenki a megszokás, megismerés fázisában van, gyerekek, tanárok egyaránt. Ez látszik is. Nem mondom, hogy nem lepődött meg már egyszer -kétszer, de alapjában ugyanazt a teljesítményt tudja nyújtani mint korábban. Látszólag tanul a kisebb meglepetésekből, remélem ezen nem is fog változtatni :) Lelkes, bár sokkal fáradtabb, mint azt az eltelt másfél hónap indokolná. Persze ez sok összetevős folyamat eredménye... A migrénjére kapott gyógyszer álmosít, a sulikezdés körüli zűrzavarban bizony nagyon megritkultak az edzések és persze jóval több a házi feladat és a tanulandó, mint korábban volt és a dobolás szenvedélye még mindig okot ad külön elfoglaltságokra :) Bizony sokszor tanulunk késő estig és kel hajnalban, hogy befejezze. Lelkiismeretes. 
Dávid indult hátrányból bizonyos szempontból. Egyrészt hordozta a pótlandó anyagok garmadáját, másrészt pedig egy már meglévő közösségbe került be, ahová azt hiszem hamar sikerült beilleszkednie. De mivel ez már nyolcadik évfolyam, így nincs türelmi idő a számonkérések megszokásához, fajtáihoz, ezáltal, neki a kicsi lustaságunknak van mit pótolnia, behoznia, szoknia. Mégis azt gondolom, hogy ismerve őt, látva a szintek közötti különbségeket, jól teljesít. Természetesen van hová fejlődni, de ez is egy jó kis "kihívás", abból pedig mint a korábbi sorok mutatják igencsak jól állunk.
Az ovisok...
Középsősök lettek. El sem hiszem, mert még csak most születtek. Rengeteget változtak, változnak napról napra. Imádom a kis beszélőkéjüket, a rátermettségüket, ahogyan mesélnek és beszélnek non stop (ez szó szerint értendő). Egyre szebb alkotásokat hoznak haza az oviból, mesélnek. Tegnap délután hármasban voltunk (ritka kincs), és percekig énekeltek, verseltek. Elmaradtak a mérföldköves bejegyzéseim pedig ott is bőven lenne mit pótolnom. Na majd ha egyszer ráérek... (Gondolom ilyen legközelebb nagymama koromban lesz :))
....és hol vagyunk mi?
Jó lenne egy kicsike idő kettesben. 15 évesek lettünk. Házasságban. Négy gyönyörű, egyforma és mégis a szivárvány színeiben pompázó fiúgyermekkel. Gondok, örömök, bánatok, mosolyok, zűrzavar a négyzeten vagy inkább a köbön? Ezek vagyunk mi hatan. De szeretem. Nagyon. Azért tervezünk egy kis mókát kettesben, megünneplendő kerek évfordulónk (igaz csak egy-két óra), de ha sikerül megvalósítani, majd mesélek.

Az első kalandok a sulival

Alig kezdődött el az iskola, máris érkezett haza egy tájékoztató. Persze, hogy "óriási" volt az érdeklődés a programra. Sport, kirándulás, buli, móka, kacagás, táborozás, Balaton. Igen, igen... Ez bizony a már korábban emlegetett biciklitúra. Három nap, két éjszaka, 100 gyerek, tanárok. 

 

Amúgy tényleg. Én is szívesen mentem volna, ha nem ijedtem volna meg a 120-140 km tekeréstől, ráadásul a Balaton északi partján, ahol nem kevés a dombos vidék.... A fiúk egyáltalán nem ijedtek meg. És mivel a nagy haverok (már amennyiben alig három hét alatt lehet erről beszélni) mindannyian mentek, hát mi sem fújtunk visszavonulót. És bár azt közel sem állíthatom, hogy számtalan letekert km volt, van a fiúk lábában,de az erőnlétükben bíztunk, hiszen a kajakozás remek alap bármilyen sport számára. (Ez a véleményünk utólag be is igazolódott, mert bár elfáradtak, kidőltek a harmadik nap estéjén már itthon a saját ágyaikban, de mosolyogtak, nem fájt sehol semmi egyiküknek sem.) 

Így történt, hogy belevágtak a fiúk és jelentkeztek életük első gimis kalandjára. Azt hiszem, hogy nem csalódtak benne és talán ezáltal nekünk is kicsit könnyebb dolgunk lesz a továbbiakban, mert lehet, hogy lesz mivel motiválni őket? 

Akarattyáig vonatoztak, és ott pattantak bringára és meg sem álltak Füredig. Na jó, persze, hogy megálltak, de nem azért, mert nem bírták volna a tempót, hanem inkább a buli kedvéért. Sőt. Estefelé, amikor már úgy gondoltuk, hogy megérkezhettek a szálláshelyre és megcsörgettük őket, csak úgy bringáztak még, mert az milyen jó. Már ott voltak, de hát végül is bringatúrára mentek vagy nem? Azt hiszem az estéjük is jól sikerült, mert másnap nem keltek túl korán, valamikor tíz óra felé még csak a reggelin voltak túl. 

A második nap sem tekertek keveset, hiszen a szállás Badacsonytomajban volt. De addig is irány Tihany, Udvari, és Badacsony. Tihanyban megnézték az apátságot és az egyetlen magyar királyi sírt, Udvariban a szív alakú sírköveket.

Az este ismét nagyon jó kedvükben találta őket. Bár Domi állítólag az esti tévézés közben elaludt :) - "de a lányok mondták, hogy milyen cuki az öcséd, amikor alszik".

A harmadik nap pedig végső úti célként Keszthelyre tartottak, de addig még megmászták a Szigligeti várat, útba ejtették az Afrika Múzeumot, Keszthelyen a kastélyt. Remek volt az ebéd : "rántott husi volt sült krumlival" :) Majd kora délután vonatra szálltak ismét, hogy este piszkosan, mosolygósan átvegyük őket a pályaudvaron.

Az első három hét margójára....

Hát... nem unatkoztunk. És nem feltétlen rossz értelemben. De az biztos, hogy ismét fenekestül felfordult a megszokott "kis" életünk. Mint írtam már szeptemberrel újra útjára indult a verkli, és most már rendesen pörögve. Ebbe a pörgésbe azért szerepet kapott rendesen az iskolák körüli káosz, de azt hiszem ez a mondat e nélkül is remekül megállja a helyét. 

A két legkisebb immár középsősként koptatja az ovi "padjait". Ez számos újdonsággal szolgál számukra is. Hiszen most már részt vehetnek ovin kívüli programokon is, mint például most a héten a szüret a kerületi szőlészetben. Szerintem nagy élmény volt számukra, és itt nem csak arra gondolok, hogy megkóstolhatták a mustot, szedték a szőlőt, látták a présházat, szőlészetet, hanem arra is, hogy egy hosszabb sétát tettek a szőlészetig kézen fogva, csoportosan. Most már betöltenek bizonyos tisztségeket is. Voltak NAPOSok. Nagyon élvezhették, hiszen napokig mesélték, hogy mik voltak naposként a feladataik, ki volt a párjuk. Ráadásul nem együtt, egyszerre töltötték be ezt a fontos feladatkört, hanem külön-külön. 

Az sem titok, hogy a nagyobbak iskolát váltottak. Nagyon vártuk (szerintem mindannyian), de azt hiszem a várakozás örömébe a kíváncsiság mellett egészséges aggodalom is vegyült. Mindenki oldaláról egészen más okból. Mi leginkább azért drukkoltunk, hogy könnyen beilleszkedjenek az új közösségbe (leginkább Dávid, aki mégiscsak egy már összeszokott osztályba került nyolcadik évfolyamon), jól érezzék magukat a gimiben, fel tudják venni az új tempót, követelményeknek meg tudjanak felelni, és még hosszasan sorolhatnám. Domi és Dávid aggodalmait csak sejteni lehet, de biztosan szerepelt köztük a milyenek lesznek az osztálytársaink, a tanárok és egyáltalán az iskola. Hiszen persze látták, felvételiztek, tudták, hogy egészen más a lépték, mint az általános iskolában volt. Biztos felmerült bennük is, hogy mennyire lesz más a tanulás, a követelmények, a számonkérés is. De azt hiszem mindannyian csak reménykedtünk abban, hogy jó döntést hoztunk, hogy szeretni fogják úgy, ahogyan tényleg szeretik. Jó látni, ahogyan reggelente örömmel indulnak, nem kell  nógatni őket, nehogy elkéssenek, maguktól is sietnek, mert várják őket a haverok :) És persze csak kapkodják a fejüket a számtalan esemény, program és lehetőség láttán. 

Eddig azt hiszem jól vették az akadályokat. Domi ügyes, hozott már ötös németből, sok-sok piros pontot, plusz pontot. Dávid igyekszik. Sok helyen ügyesen felvette a tempót, ahol pedig hiányosságai akadnak, ott segítő kezekre talál. Azt hiszem tényleg nagyon jó helyre kerültek. Nem titok, hogy angolból egészen más szinten vannak Dávid osztálytársai, így lehetne nagyon nehéz helyzetben is, mégis időt kapott. Persze nem amolyan szimpla türelmit, hanem hasznosan. Minden héten felel az arra a hétre kiszabott pótlandó anyagból, ha szükséges, akkor külön, csak vele leül a tanító néni és magyaráz, gyakorol. Az sem titok, hogy a többiek tavaly már tanultak latinul és nekünk ezt az évet pótolnunk kellett volna. Elkezdtük, de hát nem jutottunk a végére és nem csak önhibánk miatt, hiszen a tankönyv állapotok még bolti, kiadó vásárlás esetén sem voltak idillinek nevezhetők. Hetente pótolja ezt is szintén a tanárnő segítségével és támogatásával, határidőkkel.:)

Mintha a változás szele is kicsit éreztetné magát :) Dávid változik. Na persze azért nem rohamléptekben, de mégiscsak és pozitív irányban. Reméltük, hogy a közegváltás elindít nála egy változást. Nem szeretném elkiabálni, így erről majd egy kicsit később írok, ha már mérhető is lesz az, amit most látni vélünk. 
Persze délutánonként is zajlik az élet. Dávidnak a pótlások és az edzések. Dominak pedig visszatért az életébe a dobolás és a szolfézs (már kapott egy ötöst dob órán). Az edzésekkel kicsit bajban voltunk, vagyunk. Na nem azért, mert nem szeretné, hanem mert leginkább nem ér oda. Hétfőnként majdnem negyed négyig van suliban, hat órája és egy matematika szakköre van, így teljességgel kizárt a háromnegyed háromkor kezdődő edzés. Kedden és szerdán hat órája van, negyed három előtt öt perccel csengetnek ki, így éppen csak egy fél órája lenne odaérni, átöltözni és vízre szállni, de bárhogyan is próbáltuk, tömegközlekedve ez egy lehetetlen küldetés. Nagyszülői segítséget kértünk ezekre a napokra autós fuvarral, így talán áthidalható lesz a szűkös időkorlát. Nem unatkoznak ők sem, de esténként mi sem. Immáron két lurkó leckéit és házi feladatit kell ellenőrizni, kikérdezni amikor szükséges és persze mindeközben még a két legkisebb poronty igényeit is kiszolgálni. Azt hiszem ez az igazán mission impossible. Mert persze, hogy szeretném, ha mind a négyen maximálisan megkapnák mindazt a törődést, ami jár nekik, amit megérdemelnének és, hogy mindenki lelkivilága rendben legyen, de mostanság azt érzem, hogy kénytelenek vagyunk a kompromisszumokra, mert mind a négyre egyformán és egyszerre figyelni úgy, ahogyan igényelné.... hát nem igazán sikerül. Persze tudom, hogy ha beáll a rend és megszokjuk az új helyzetet, akkor sokkal könnyebb lesz és mindenkire több idő jut, de biztosan elég? Csak ne lennék ennyire maximalista :) mert amíg mosolyognak és egymást túlkiabálva mesélnek, beszélnek, addig talán nincs nagy gond.

Most éppen háromnapos bicajtúrán vannak a Balaton északi partján. Hallhatóan nagyon jól érzik magukat :)

:)

SIKERÜLT!!!!!

Domit felvették a gimibe.  Rém boldog és élvezi, hogy oda megy, ahová anya is járt.

Ideiglenes eredmény

Felkerült a választott iskolánk honlapjára az ideiglenes lista (még március idusán). A saját csoportjában Domi a 7. Öt csoport van, mindegyik csoportba 12 gyermek kerül felvételre. A ranglista 60 első helyezettje. Azt ugye nem kell mondanom, hogy nem 60 próbálkozó volt...

:)

Mozi folyt köv.

Íme a folytatás. Még tavaly kapták ezt a két jegyet is. Ez már nem az ígéret része volt, de azt hiszem örültek nagyon a lehetőségnek, hiszen nem járunk gyakran moziba. Talán pont emiatt nagy kincs, ha lehetőség nyílik rá, hiszen az ottani feeling, a széles vászon, a 3D élmény, a kukorica, üdítő, nézőtér otthon nem adható vissza. Ma egy klasszikus figurákat tartalmazó film került terítékre. Igazi legendák mind: Télapó, Húsvéti Nyúl, Fogtündér... Bár bevallom nekem a Homokember sok mindent nem mondott, de kiderült, hogy Ő Álommanó:). Dér Jankót pedig már ismerjük a Télapu történetből... Ez is sikert aratott a fiúk körében, sőt szerintük, már a két kicsinek is tetszett volna ez a film (ismerik őket :), meg miegymás). Hazafelé most is meséltek, ismét egymás szavába vágva.... Domi szerint a nyuszi volt a legviccesebb, meg amikor a mumust kergették a saját "lovai"...
Szeretem, amikor az apróságoknak is ennyire örülnek, mint például annak, hogy most egy nap kimaradással kétszer is voltak moziban.

na és persze egy olyan kép is ahol a lovak is ott vannak :)

Gimiben jártunk....

Mint már írtam, megbeszéltük még a tájékoztatón, hogy kaphatunk a matek feladatok súlyozásáról is információt az iskolában. A tanár néni nagyon segítőkész volt, amikor telefonáltunk és megbeszéltük, hogy személyesen találkozunk. 

Nagyon jól sikerült. Non plusz ultra, hogy a találkozó után egy régi kedves tanárommal is sikerült beszélgetnünk, ami megint csak szívmelengető volt annyi távlatában.

:)

Remélem, hogy Domi akarata, tudása és a kapott támpontok alapján alaposan fel tud majd készülni az írásbelire.

És egy kis adalék. Mindenhol nagyon fontos a szépen olvasás. Úgyhogy teljes gőzzel belevetettük magunkat ebbe is, és az értő olvasásba.

Felvételi tájékoztató 2

Húúúúúúúúúúúú.

Gondoltam, hogy ha már nem egy hely van a pakliban, akkor nem lesz könnyű a rangsorolás. Meg igazság szerint azt is, hogy a második esetben még az elfogultság is részt fog kapni. Nade....

Tegnap ismét azt kaptam, amit vártam, sőt. Sok minden nagyon szimpatikus volt, és talán kicsit közvetlenebb is, mint a múltkori alkalommal. Sőt, kaptunk hasznos információkat is a felvételire vonatkozóan, mi az amivel a gyerekeknek lehet segíteni, milyen trükköket érdemes nekik megmutatni. Az is kiderült, hogy ebben az iskolában van (pontosabban most már inkább csak volt) tehetséggondozó szakkör a leendő felvételizőknek, lévén előkészítő tartását tiltja az oktatási törvény, de a tehetséggondozás megengedett. Sajnos erről lemaradtunk. De tényleg jó volt a végén beszélgetni az igazgató nénivel és a helyettessel, akik szintén nagyon segítő készek voltak. Megtudtuk vannak súlyozott feladatok, és nagyon segítőkészek voltak abban is, ha már lemaradtunk, akkor is szívesen válaszolnak, ha ezzel kapcsolatosan vannak kérdéseink. Voltak :) Matematikával kapcsolatosan pedig kaptunk egy nevet és elérhetőséget. Azt hiszem joggal lehetek elfogult. Ma telefonáltunk. Olyan kellemesen csalódtunk. Már várta a tanárnő a hívást, tudta, hogy keresni fogjuk, sőt... Holnap találkozunk is, és kapunk feladatokat, amik még inkább segítik a sikert :) 

Én simán rangsorolnék ezek után, de megkértem apát, hogy mivel neki egyik irányban sincs semmiféle kötődése, mi lenne ha most ő rangsorolna. Bár a rangsorral még ráérünk :)

El kell még mondanom azt is, hogy mindkét hely nagyon szimpatikus volt a számos különbség ellenére. Az első hely, ahol jártunk egy "fiatal" iskola (25), ennek ellenére eredményesnek tartják a továbbtanulás szempontjából. A tegnapi már igencsak hosszú múltat tudhat magáénak, röpke 130 éves. És nem mondanám kevésbé sikeresnek. Míg előbbi nem specializálja magát semmilyen irányba, ez utóbbi már hosszú-hosszú évek óta a "latin nyelvek specialistája". Talán mindkettőre jellemző, hogy a nyelveket osztottan tanítja viszonylagosan kevesebb létszámú csoportnak. Az alaptárgyak közül is tanítanak matematikát mindkettőben csoportbontásban. Utóbbiban viszont azért fellelhetők a különböző irányultságok. Azon túl, hogy végig emelt óraszámban tanítják az első idegen nyelvet (heti 4 órában), a második idegen nyelv sem szenved ebből hiányt, az első négy évben a nyelvtant is osztott csoportokban oktatják a testneveléssel és az informatikával együtt.Nyolcadik után négy szakirány közül lehet választani. Két humán és két reál szakirányból válogathatnak a gyerekek. Mindegyik neves személyek nevét viseli: Zrínyi, Bólyai, Kazinczy, Szentgyörgyi. Azt hiszem nagyon nem kell megmagyarázni, hogy ezek keretében mely tantárgyak képviselnek még magasabb óraszámot. De ismerik a gyerekeket. Lehetőséget adnak nekik újabb két év elteltével, hogy újra válasszanak, ha mégsem a megfelelő mellett döntöttek korábban. 11 évfolyamon ismét válogathatnak, hiszen ekkor már sokkal közelebb állnak valós álmaikhoz, céljaikhoz, közelebb egy valódi döntéshez. Mint említettem, mindkét iskolában hangsúlyos a nyelvoktatás, előbbiben két nyelvre korlátozottan, utóbbiban egy-két latin nyelvvel kiegészítve, mint francia, olasz, spanyol, latin. Mindkét iskolában adottak a csereprogramok a tanult nyelvek területe felé, ami szerintem nagyon fontos, ahogyan fontos az is, hogy a szabadidő eltöltésére is kínáljanak számos lehetőséget. Nem csak szakkörök formájában, hanem a kicsit csapatépítőbb kirándulások, hagyományok, táborok terén is. Tegnap volt egy "kedvenc" mondatom: "Szeretnénk, ha a gyerekek, akik hozzánk járnak igazán boldogok lennének, és szeretnének élni, élveznék az életet. Mindemellett mind a 60 végzős diákunk szeretne tovább tanulni. "
Az első alkalommal azt hallottuk, hogy magas a felvételi sikereségi arány, közel 94%, most kicsit kisebb számról hallottunk (86%), de nekem valahol reálisabbnak tűnik. Mert ebben a számban nem tudni pontosan milyen tények is szerepelnek: kit melyik helyen megjelölt intézménybe vettek fel, nappali vagy levelező képzésre, állami finanszírozásra vagy térítéskötelesre, illetve a külföldi egyetemekre felvett hallgatók nem képezik részét ezen információknak. Utóbbi helyen a legutóbbi évben 10 hallgató nyert felvételt külföldre egyetemre ösztöndíjjal (60-ból).

Vers és prózamondó verseny

Lelkes, még akkor is, ha általában mindig ugyanazok nyerik, vagy legalábbis lehet nagyjából sejteni kik lesznek a díjazottak. Ami nem is meglepő, az már inkább, hogy a sport tagozat szinte mindig magasabb létszámban vesz részt rajta, mint a dráma tagozatos osztály. Legalábbis tavaly már ez volt a jellemző és idén sem volt ez másképpen. Szép emléklappal gazdagodott a gyűjteményünk, na és persze egy ötössel :-)

És a versünk (idén a vicces kategória volt a "téma"):

Heltai Jenő: Ballada a három patkányról

Ott, ahol a Ferencváros
hinti báját szerteszét
 egy pazar, nagy pince mélyén
három patkány éldegélt.
Három patkány, három testvér
pajkos, fürge és bohó
s mint az ifjusághoz illik
folyton éhes és mohó.
Volt a kedves pince mellett
egy csemege-bolt
ahol csupa elsőrangu
finom holmi volt.

Egyszer, éjjel a legelső
fürge patkány útrakelt,
hogy a boltból átcsempésszen
egy kis fínom eledelt.
Lábujjhegyen járt a polcon
elkerülve minden zajt
megevett egy adag sajtot
rá volt írva "Gróji sajt".
Föl is fordult nyomba tőle
s lett belőle holt ­-
mert a finom gróji sajt
az hamisítva volt!

A második ifjú patkány
bánatosan útra kelt,
hogy a boltból átcsempésszen
ő is egy kis eledelt.
Lábujjhegyen járt a polcon
mert a bölcs mindig vigyáz
nekiesett egy gyümölcsnek
rá volt írva "Ananász".
Föl is fordult nyomba tőle
s lett belőle holt -
mert a finom ananász is
hamisítva volt.

A harmadik ifjú patkányt
lesujtotta a dolog.
Sírni kezdett: "Nem élem túl
én is inkább meghalok.
Társak nélkül, egymagamban
így az élet mit sem ér?"
S hősiesen patkánymérget
vett a boltba háromér'.
Ez a patkány ma is él még
hogyha meg nem holt
mert a patkányméreg is csak
hamisítva volt! 

Bőrgyógyászat folyt.köv.

Ma ismét a kórházban indult a reggel, azzal a különbséggel, hogy ma volt rendelés, ráadásul az a doki néni volt, aki nyáron kezelte Domit. Fél nyolc felé sikerült megkapni a 11. sorszámot. Hipp hipp hurrá. 

Később már nem volt annyira hurrá. Bár azt hiszem mégiscsak jó lett ez így. 

Tények: 

- Adott a doki néni, aki nyáron még a bódítást javasolta, és nem mellesleg kezelte Domit.

- Itt van Domi, aki már a kanalazás gondolatára is rosszul lesz (meg tudom érteni)

- szemölcsök popón és combon (bár azért szerencsére kiderült, hogy egy részük gyulladt szőrtüsző)

- Domi sportol, sport tagozatos suliba jár, torna órákon úsznak, és a kajakban is most indul a téli edzés jövő héten, aminek szintén része a szombati úszás röpke 3 km-ével. 

A tényeket igyekezett apa a dokitor néninek hangsúlyozni, hogy már idestova egy hónapja nem úszik Domi a torna órán ezért nem lenne jó, ha kb. egy hónap múlva kapna időpontot. (Mostanra sikerült bejutni a rendelésre, mert ugye próbáltunk ehhez nem hiányozni a suliból, de nem jött össze. Az őszi szünetben annyian voltak, hogy be sem lehetett jutni, tegnap meg mint ismeretes elmaradt a rendelés, a "mi" doktor nénink meg csak pénteken rendel.).

Hát nem adott, hanem előszedték az érzéstelenítő kencét és kenegettek. Apa szerint jóval alaposabban, mint nyáron, úgyhogy biztattuk Domit, talán nem fog fájni így. Mert ugyebár a kis lelke a nyáron doktor néni által beígért bódításra készült. De nézzük a jó oldalát, túl jut rajta ma. Hát nem könnyű erről meggyőzni szerintem egy felnőttet sem, hát még egy gyereket, aki ráadásul tudja már, hogy mi vár rá.

Azért utána azt mondta, hogy most annyira azért nem fájt, mint nyáron, és persze szerintem az is benne volt, hogy nem is volt olyan sok. 

Konklúzió, javaslat: Fertőtlenítős tusfürdő, már az usziban is. Két törcsi, egy amiben törölközik, egy amire ül. Ja és nagyon száraz a bőre. (jó kis klóros uszi víz...) Kaptunk krémet a popsira és a szőrtüszőkre is. Remélem most már tényleg túljutunk rajta és nem kell visszamenni.

Teljes gyógyulás után jöhet megint az uszoda.

Agyrém....

Korábban, valamikor augusztusban már írtam bőrgyógyászatos tortúránkról. Domi az usziban szedett össze jó kis futószemölcsöket meg még ki tudja milyet. Végre augusztusra volt időpontunk, leszedték. Majd a doktor néni, megkérdezte miért nem kértünk bódítást, mert ezeket úgy kellett volna leszedni. Megkérdeztük, hogy mégis ezt honnan kellett volna tudni, ha az ambulancián nem mondták? Amúgy persze, hogy nem mondták, épp hogy kutya futtában vetettek kettőre pillantást, meg sem nézték igazán hol vannak, mennyi....

Most.

Heim Pál bőrgyógyász agyrém... Az őszi szünetben végig akkora sor volt, hogy nem kaptunk sorszámot, azt mondták a doktornénink pénteken van. Ma reggel korán mentünk, erre közölték ma nincs rendelés, csak holnap. Mindezt iskolás gyerekkel, akinek van zárójelentése is onnan, csak éppen hiába szedték le a szemölcsöket nyáron, visszajöttek az uszitól. Ja és hiába van papírunk, ugyanúgy kell először ambulanciára mennünk, mintha ott sem jártunk volna. Ott csak azért kell végig ülni a sort, hogy az osztályra kapjunk időpontot. Jó nem? Holnap ismét folytköv. Nem tud valaki kórházi gyerekbőrgyógyászatot, ahol nincs km-es sor és nem hónapokat kell várni még utána a kezelésre?

A középső táborozott

Pályázaton nyerték.Ha az egész osztály részt vesz benne, akkor négy nap, három éjszaka 1.000.-Ft/fő. Igen pontosan ennyi. Na jó egy kicsit meg kellett toldani az útiköltséggel és a programok árával, de még így is igencsak baráti volt. Megpályázták és megkapták. Több osztály is volt így a suliból október első hetében kirándulni, táborozni. Fonyódligeten jártak. Ha azt mondom, Domi megette amit ott kapott enni, legalábbis mindig talált benne olyat, amit megevett, akkor nekem ez azt jelenti, hogy az étel minősége nem lehetett rossz. Ő a legválogatósabb. Persze azt is mind megette amit vitt - csupa kedvenc és javarészt nasi -, a fél koffere hamival volt tele: pogácsa, manner, babapiskóta, vaníliás karika, zsemle, háztartási keksz, csak, hogy éhes ne maradjon akkor sem négy napig, ha nem szeret semmit abból, amit kapnak. Az időjárás majdnem kegyes volt hozzájuk. Hétfőn verőfényes napsütés volt és szerdán és csütörtökön is remek volt az idő, viszont kedden... Szakadó eső és hideg. De ez nem szegte kedvüket. A hétfői napot a táborban töltötték, és megjárták a Balatont. Igen. A Balatont, októberben. Na jó a levegő meleg volt, hiszen nyári napsütés volt, na de a víz, kizárt, hogy meleg lett volna. Mindenesetre szerencsére Domi nem lett beteg. Kedden a zord időjárás ellenére kishajóra szálltak és végigjárták Badacsonyt, megnézték a Kisfaludi házat. Szerdán Tihanyban jártak. Azt hiszem ezt azért sokkal jobban élvezték, mert az időjárás is partner volt a túrázásban. Este hatalmas bátorság próba volt a táborban. Az osztály egy része járt a gömbkilátóban is Balatonbogláron Ildikó nénivel. Domi köztük volt.

...és nagyok

....

Hát velük is zajlik az élet, bár náluk most olyan nagy látványos változás, fejlődés éppen nincsen. Hacsak az nem, hogy bizony vissza kell szokni a szoros menetrendre, mert különben úszunk az árral. És ez nem csak rájuk igaz, hanem ránk is bizony. Bár a reggelek elég jól működnek, a délutánok már jóval kevésbé.

Dominik. Ha kellőképpen noszogatom edzés vagy dob után, akkor képes önállóan tanulni és tud is. Alig kell javítani a leckén. Sajnos azért próbálja másolni Dávidot, ezt igyekszünk tűzzel vassal írtani. Még neki is szoknia kell, hogy már nem kész leckével érkezik haza, hiszen a kajak edzés korán van, így rögtön tanítás után jön ki a suliból, anyuéknál ebédel Dáviddal és apu viszi őket edzésre. Van két nap, amikor viszont marad a suliban, bár ilyenkor sem lesz kész a leckéje, mert szolfézs órán van és előtte még szeret menni atlétikára is. Kétszer egy héten dobol, amit élvez nagyon (én is azt tenném, pedig én lány vagyok), de ezen nem is csodálkozom. Elképesztő a dobszoba a zeneiskolában és Tamás is nagyon jó fej, aki a "tanár". Egyenlőre ügyesen veszi az akadályokat, és mellette az edzést és a dobolást. Már csak kicsit többet kellene ennie, hogy energiája is legyen mindehhez.

Bár itt többen vagyunk, de ez annyira Domis  :)

Dávid. Na hát ő képtelen egyedül tanulni. Ebben mi is hibásak vagyunk, de küzdünk az önállósodás irányába. Viszont ebből fakadóan katasztrófálisak a délutánok, A két kicsi lógna a nyakunkon és mesélne, mesélne, mesélne, de így persze nem lehet tanulni. Mi következik ebből. Úszunk az árral és az idővel. Ha pedig valamiért nem ketten vagyunk itthon? Kész katasztrófa. Van ami nagyon könnyen megy, de van bizony, amivel nagyon megharcolunk. Persze ebben benne van a kamaszkor minden nyűge is. Szélsőséges hangulatok, flegmaság, minden mindegy állapotok. Szerelem. Bár ennek most kicsit örülök is, mert most mintha ő választott volna és nem fordítva. Azt hiszem ez a működőképesebb verzió. Persze kell a kölcsönösség, de mégis, nekem még az normális, ha a fiú kezdeményez és nem fordítva :) Mindemellett nincs könnyű dolga a matek és angol csoportösszevonások miatt. Nem tudom, hogyan lehet ezt a fjata lemaradást áthidalni, de dolgozunk rajta.

Hogyan szakadjunk legalább két felé, avagy egy programdús szombat krónikája

Elég mozgalmas szombatnak néztünk elébe. A nagyobbaknak kajak verseny volt. És bár ezt most amolyan próba volt, hiszen elsőnek számított. Közben pedig Dávidnak jelenése volt a már említett Iskolák Ókori Olimpiája rendezvényen szervezőként. Kész szerencse volt, hogy az ő futama kora reggel volt, és utána szabad lett a napja. Tetszett neki nagyon a kajakverseny (bár most még az érem közelében sem lapátolt), szokta, hogy itt nem 7 - 10 hajó indul egy futamban, hanem sokszor bizony negyven. De külső szemmel mégis azt mondanám, hogy talán mégis jobban odatette magát, mint anno a kenunál. 

Ami pedig külön öröm volt, hogy azt láttam szeretik egymást a kajakosok. Na persze nem vagyok naiv, tudom én, hogy itt is van csúnya beszéd, meg egymás szekálása, de még sincs az a durva beszólogatás, kővel dobálás. A futam után aztán rohantunk a sportpályára és még éppen elcsíptük a láng meggyújtását. Dávid megkapta tógáját és beállt a csatasorba ellátni feladatait. Azt hiszem remekül érezte magát. Remélem azért mesél egy s mást, hogy milyen feladatok voltak a "versenyzőknek". 

Eközben Domi a gáton melegített, hiszen nemsokára jött az ő futama is. Várható módon nem szerzett érmet, de nagyon ügyesen végigevezte a távot. A futam után nagyiék Patyi hisztije közepette a két legkisebbet elvitték magukkal, könnyítendő a helyzetünkön. Mostanában, ovikezdet óta Patrik leginkább sehová nem szeret menni itthonon és a Tesco-n kívül. Ez utóbbinak is csak az a varázsa, hogy a pénztárak előtt van egy "néno" autó, amibe ha rendesen viselkednek, és éppen üres beülhetnek egy kicsit bohóckodni Olival. 

A jövő utánpótlása :)

Domira még várt egy váltó futam délután. Egy gyors ebéd után mehettünk vissza a gátra, készülődni a váltóra. Közben pedig folyamatosan mondogattuk Dominak, hogyan próbálja kicsit feltüzelni magát egy verseny előtt. (Idézet a Madagaszkár c. filmből: "Na ki az állat? Én vagyok az állat...) :) Olyan helyes a korosztálya. Csupa jópofa kiskölök, akik még mellette tudnak köszönni, ha látják, hogy ismernek valahonnan. Jól elszórakoztak a rajtig, majd a futam után is. 

 A nap végén pedig, immáron Dáviddal kiegészülve a családi csapat baktattunk kifelé a gátról, amikor Domi csak úgy mellékesen megjegyezte, hogy előttünk sétál egy kisfiú és az anyukájuk, "De hol a Miksa?", amikor a bokor mögül egy hang válaszolt, hogy "Itt vagyok" :) Amíg nem kellett elválniuk, addig beszélgettek kifelé menet. Már megérte kenuról kajakra váltani, nem? :)

Azt hiszem egyikünket sem kellett altatni. Amiért pedig nagyon hálásak voltunk, az a reggeli igencsak hűs időjárás utáni napközbeni derű és napsütés és jó idő.

Vasárnap délután a sétát nem lehet kihagyni. Ha csak nem szakad le az ég, akkor a lábaimban van a km. Persze nem csak nekem van mehetnékem, általában a kicsik is partnerek, meg a nagyok is. Sokkal kezelhetőbbek, ha tudják mozoghatnak. Szeretünk ilyenkor olyan helyeken járni, ahol nem kell kézfogás, lehet futni- szaladni persze csak bizonyos feltételek mellett, mint például, ha szólunk megállás, vagy visszajövetel. Az egyik nagy kedvenc a Budai Vár. A mostani sétával aprócska célunk is volt, bár most nem iskolai házi feladat telesítése miatt. Gesztenyegyűjtés. A múlt hét végén annyira tetszett a két legkisebbnek, hogy gondoltuk megismételjük a mókát. A sétányon pedig számos gesztenyefa várja, hogy terméseit összegyűjtsék a gyerekek. Nagy móka volt megint a bokrok tövében keresgélni a kis gesztenyéket, vagy ahogy a két legkisebb mondaná a golyókat. Tele rakták a fényképezőgép táskát. Gyűjtöttek mellé tüskék házikót is, így tökéletes házi őszi dekorációt tudtam varázsolni a gyertyás kosaramba, a vázába.  

Persze akad más móka is a sétányon, mert van látcső is, és a két legkisebbnek van két bátyja, akik időnként nem röstellenek tréfát űzni a kisebbekkel. Nem volt ez most másként, Dávid azt mondta Patyinak, hogy ha nem éri fel a látcső fenti nézőkéjét, akkor nézzen bele alul (ott ahol a pénzbedobálós része van), mert ott is ugyanazt láthatja, mint fent. A kicsi persze itta szavait. :)

Azután akadnak lépcsők, ágyúk, könyöklők, templomok, megállók, ülőkék, ahol szintén lehet mókázni.... Először az ülőkéket vették a fiúk célba (meg persze anya sem maradhatott ki a mókából)

Majd jött a könyöklő...

 A lépcsők...

És ha már nálunk volt a fényképező, és esti fények is voltak, akkor apa is játszott egy kicsit a géppel...

Mire hazaértünk teljesen besötétedett.