Szeptember

Itt az ősz... 

Nem kizárólag a dátum miatt. Holnap reggel beindul újra az őrület a maga zajos forgatagával, színeivel, rohanásaival. Reggel évnyitóra megyünk. Igen megyünk, mivel mindketten új suliban kezdik a tanévet. Domi kicsit könnyebb helyzetben azáltal, hogy az osztályban mindenki új lesz, az iskola is mindenki számára az új, ismeretlen varázsával rendelkezik. Dávidnak nem lesz ilyen könnyű a váltás, hiszen ő nyolcadikba kerül be egy új iskolába, osztályba, ráadásul az általános iskola helyett egy gimnáziumba. És bár most hétvégén az  időjárás még elkényeztetett minket, sütött a nap és meleg volt, azért már lehetett érezni, hogy ez már nem a nyár melege. Egyre korábban köszönt be az esti sötétség és reggel is már sötétben csörög a vekker. Azt hiszem nem lesz könnyű a visszarázódás senkinek. Gyors ébredés, reggeli, minden motyó, táska felpakolása és irány a napi hosszú menet a suliba, edzésre, külön órákra. Majd esténként a harc a kész leckékért, vagy legalábbis azok számonkéréséért. De persze ennek az időszaknak is meg lehet találni  a maga szépségét a rohanó hétköznapokkal együtt. Jó lenne, ha szép hosszú ősz lenne sok napsütéssel, hogy élvezni lehessen a sétákat a színes falevelek között, gyűjtögetve a gesztenyét, mogyorót, és a természet egyéb kincseit.

Sulisok

Elindult a szokásos őrület. Immáron néggyel, de most inkább csak a nagyokról írnék, hiszen a délutáni rohanásban a kicsiknek még nincs aktív szerepe, csak csendes (na jó zajos) szemlélői.

Hol is kezdjem... Hát azt már írtam, hogy Domi negyedikes és szeretnénk, ha felvételizne, Dávid pedig hetedikes, ami szintén nem kevésbé fontos, bár most inkább az előbbi jelent nagyobb vízválasztót számunkra. Nagyon örülnék neki ha sikerülne, mert Domiban van küzdés, akarás, azt hiszem még az önbizalom terén sincsenek hatalmas problémák. Neki mindenképpen érdemes bekerülni egy gimibe, és bevallom nekem, nekünk is könnyebbség lenne, ha tudnám, tudnánk, hogy nyolc évig jó kezekben van. Persze emellett nagyon fontos Dávid éve is, hiszen a hetedik sem egy könnyű tanév, két, pontosabban három új tantárgy. Ebből kettőre azt gondolom még hangsúlyt is kell fektetni, mert fontosak (fizika és kémia), a harmadik pedig az etika, ezzel még mi is ismerkedünk. És persze nála is nagyon szeretném megerősíteni a fő tantárgyakat, hogy jövőre ne úgy kelljen középiskolát választani, hogy ahová tuti sikerül, hanem ténylegesen legyen lehetőség válogatni, mit szeretne, szeretnénk.

A suli igazából nagyjából a szokásos időbeosztást adta, Domi minden nap fél egyig, kivétel a péntek fél három egy lyukas óra utáni testneveléssel. Dávidnak pedig minden nap 6 órája van, szerencsére zömében tesi az utolsó. Mégis van két húzós nap, a szerda és péntek, amikor a hatból ötre bizony tanulni kell. A pénteket kicsit kritikusnak gondolom, mert addigra mindig fáradt, de remélem nem vetítem át rá eme aggodalmam. És ehhez társulnak a délutáni elfoglaltságok. Amíg nyári edzés van, viszonylag egyszerű a dolgom, hiszen minden délután fél háromtól ötig tart az edzés. Ezt nehéz összekeverni, ráadásul most még mindkettőjüknek ekkor van. Bár így is akad két nap, amikor Dávid egyedül megy, Dominak szolfézs órája van ekkor a suliban. Kedden emellé neki még van egy dob óra is este felé, meg még egy csütörtökön. Dávid a fotózást abbahagyta :(, sajnálom nagyon, mert szerette, ráadásul szerintem nagyon színvonalas is volt, de egyszerűen nem lehet ennyi felé szakadni. Hat edzés hetente és még egy médiasuli, időnként kettő, ami tv felvételt jelent elmééleti és gyakorlati oktatással együtt. Ha a beosztása engedi ekkor is megy edzésre. Persze mindezek csak addig, amíg a leckék időben elkészülnek. Nagyon fogadkoznak a fiúk, hogy bírni fogják és tanulnak, Domi, hogy marad a kitűnő, Dávid, hogy a kitűnő a cél. Úgy legyen :-)

Túl az első héten...

Jelentem túléltük. Bár elég húzósra sikeredett, de azt hiszem tökéletesen, vagy legalábbis majdnem tökéletesen álltuk a sarat.

A hét elejéről már írtam valamikor a hét közepe tájékán. A hétvégénk sem volt kevésbé mozgalmas. Szerdán sikerült Domit végre beíratni Dobolni. Már annyira szerette volna. Így gazdagodott egy kicsit a délutáni programsűrűség (nem mintha eddig híjján lettünk volna), két szolfézs és két dobórával. Így Domi heti 4szer jár majd kajakozni, vasárnaponként külön matekozik, mert nem titkolt vágyunk egy sikeres felvételi. Dávidnak is beindult a média suli, ami heti egy-két alkalom, és mellette 5-6 edzés. Nem unatkoznak, mellesleg én sem, mert ezt összelogisztikázni úgy, hogy a nagyok közül senki sem akar a suliban ebédelni... Na de mindegy.  A kicsik egyenlőre nem nyújtottak be semmilyen igényt különórára, bár gyanítom, hogy január magasságában azért lehet, hogy egy úszást elkezdünk velük is. Nagyjából ennyi idősen kezdték a nagyok is, ráadásul ha Rolandék még úsztatnak, akkor azt még szeretni is fogják. Persze ha minden kötél szakad, akkor majd csak nyár elején dobjuk őket a mély vízbe (ezt amúgy komolyan írtam, mert a nagyok is mély vízben tanultak úszni, nem ért le a lábuk).

Szombaton az edzés egybefolyt egy kerületi sportág választó nappal. Volt futóverseny, ami kötelező volt a kajakosoknak, találkoztunk megint egy Olimpikonnal, persze van aláírásunk és fotónk is :) Domi lelkes gyűjtő és rajongó. Dávid pedig kamasz. De hát ez van, csak éljük túl... Persze azért nem panaszkodom, mert a visszabeszélésen és a lustaságon kívül annyira nem vészes. Ez pedig még kordában tartható.

Vasárnap pedig volt matek, nagyapa szülinappal karöltve. A szokásos séta sajnos lemaradt, pontosabban szombaton volt, csak annyira hisztisek, alkalmatlanok voltak a fényképezkedősdire, hogy nem örökítettük meg a sétát a várban.

Ma pedig egyedül vágtam neki villamossal, busszal, ikrekkel, "vissza"cumóval a reggeli ovijáratnak. Nagyon büszke vagyok magamra és a kicsikre is. Valljuk be a zsúfolt villamos két kapaszkodni még nem tudó gyerekkel, ahogyan rángat, felér egy hullámvasúttal, a busz hasonlóképpen. Az átszállásnál hatalmas cupival búcsúztak Domitól, és vagy harmincszor elmondták neki, hogy jó legyen (fejenként) :-). De nagyon ügyik voltunk, mosolyogva értünk be az oviba, és mentünk be a csoport szobába. Csak azt kellett megígérnem, hogy alvás után megyek :) 

Ha helyes az információ, akkor Dávid ma kapott egy ötöst föciből, angolból be kell pótoljuk amit tavaly ők még nem tanultak meg (past simple), és minden nap 6 órája lesz, elvileg szerencsés, hogy az utolsó minden nap a tesi.

Most pedig délután még megyünk egy kis információs sétára a suliba. Kaptunk pénteken két lapot, miszerint a sporttagozatosoknak kötelező a suliban is sportot választani. Eddig ez úgy volt, hogy azoknak csak, akik heti 3nál kevesebbet sportoltak egyesültben. Azért mi ennél jobbak vagyunk a heti 6 alkalommal minimum másfél órás időtartamban nem? A sulis elfoglaltságok pedig csak 45 percesek. Ráadásul mind edzés időben van. Remélem nem kell őket tovább szaggatnom, mint amennyit eddig maguknak választottak és még én is pártoltam. Persze csak amíg a jegyek rovására nem megy :)

Újra kajak és Gát

Végre, vagy még sem?

Végre, mert kicsit túl tengett bennük már az energia. Amúgy pedig imádják a vizet, a hajót, az öblöt. És valahol ez a fajta rendszeresség is hiányzott már. Vagy még sem? Mert ez azt jelenti, mindjárt, napok múlva kezdődik a suli, a tanulás, a harc a kész leckékért, ráadásul immáron duplán. 

De végre megint a Gáton jártunk és a kicsik is nagyon élvezték. Persze csak egy labda volt velünk, ami nem könnyítette meg a helyzetünk.

Apaszerelem. Oli napközben csak apa, este pedig anya. Patyi mindig "nyávog", hogy ő miért nem foghatja apa kezét, miért mindig csak az Oli, de amikor kenyértörés következik és csere van, hogy neki is jó legyen, és persze Oli tolja a hisztit ezerrel, ő az első, aki visszarendez. Én fogom anya kezét :)

Persze vannak ritka négy játékos, egy sem duzzog pillanatok is, amikor minden tökéletes, még ha csak másodpercekre is :)

A mindig mosolygó, de mostanában kissé hisztis "középső", amikor éppen mosolyog:

Egy sértett a távolban...

És amolyan Patyisan, Olisan...

Első nap az iskolában....

Igazából nem is tudom, hogy mit is kéne írnom. De mégis. Mégis csak meg kell emlékeznem erről, hogy nyoma legyen, hogy lássam, követni tudjam. Miért is...

Dominál tanító néni váltás volt, hiszen 2+2+4 rendszerben működik az iskola. Már most imádom Ildikó nénit. Timi néni pedig szimpatikus volt, már amennyire egy szülői értekezlet alapján ezt meg lehet ítélni. Biztos lesznek olyanok, akiknek nem fog tetszeni, már most is volt felhördülés, amikor mondta, hogy a kész és javított lecke érdekében ő bizony fel fogja emelni a hangját és lesz bünti is. Tegnap pedig, várakozáson felül, amikor Tom ment Domiért, néma csendben ültek a gyerekek és készült a lecke. Nyoma nem volt a már korábban szokásos fél négy körüli rohangászásnak. Nekem tetszik :-)

Dávid pedig sulit váltott. Azt szerettük volna, ha kap egy tiszta lapot. Tavaly még bíztunk abban, hogy a felső tagozattal talán eltűnnek a skatulyák. Hát nem tűntek, sőt. Halmozódtak. Pedig mi, laikusként nem látjuk őt annyira nehéz esetnek, mint sok más gyereket akár még a régi osztályban is. Hiszen jól nevelt. Illemtudó. Intelligens. Persze van figyelem zavara, könnyen kibillen a feladathelyzetből, több időre van néha szüksége. De nem érdemelte azt a hadjáratot, amit ellene folytattak diákok és tanárok együttesen. Mert az rendben van, hogy a gyerekek tudnak gonoszak lenni. De az már egyáltalán nem volt rendben, hogy a cselekedetekért vállalat, vállalandó felelősség szimpátia elven működött. De ez a múlt. Várakozással telítetten vágtunk neki ennek a tanévnek. Remélem marad a pozitivitás, ami eddig érkezett. Akár az, ahogyan fogadták, akár az, hogy láttam őt mosolyogva hazajönni, akár az, hogy volt aki mellé ült MAGÁTÓL, volt aki megadta neki a telefon számát, hogy jött úgy haza, hogy jó fejnek tartják őt a többiek, hogy képzeljük el két kislány mellé ült angol órán. Mai eszemmel és őt ismerve egyáltalán nem bánom, hogy a gyengébb matek és angol csoportba került, szerintem jót fog tenni neki. Lesz sikere. És azt is tudom, hogy az, hogy a tesztek mindkettőből miért is sikeredtek olyanra amilyenre. Egyrészt a hosszú szünet, hagytam pihenni, izgult, és persze matekból nem is adták le neki tavaly a teljes anyagot. De ez így jó. Innen fog tudni építkezni. És bár maximalista vagyok (nem csak magammal, szinte mindennel kapcsolatosan) megpróbálom Dáviddal kapcsolatosan elfogadni, hogy neki a kevesebb több, és hogy neki most a könnyebb többet ad és az nem feltétlenül kevés. És próbálom ezt felé is közvetíteni. Remélem sikerül....  Jó látni, hogy mosolyog :-)

Jaj mindjárt itt az iskola...

Mivel tudtam, hogy az augusztus legvége számomra a lábadozás jegyében fog telni, ezért már idejekorán, augusztus legelején beszereztük a legfontosabb kellékeket az iskolakezdéshez. A lista nem volt rövid...

Két táska, tornazsákok, edzőtáskák, füzetek, ceruzák, művészeti kellékek a rajz és technika órákhoz, tolltartó, ami praktikus és mégis kedvük szerint való. Hát nem semmi feladat, és nem semmi költség. És akkor még mit fognak felvenni? Hiszen úgy megnyúltak, mintha egész nyáron vízben álltak volna :-), ami be kell valljam még igaz is a kenu révén.

S, hogy mi sem mutatja jobban az iskola közeledtét? Hát a csomagolás. Tegnap füzeteket csomagoltunk, tolltartót szereltünk fel....

.....és még várnak majd rám az elsején megkapott tankönyvek.....

Lassan indul a verkli...

Hosszú volt a nyár....

A fiúk teljesen kiszakadtak a mindennapos rutinból, megszűnt számukra létezni mindenféle kötöttség és kötelezettség. A napok a kikapcsolódásról, játékról, mókáról szóltak egy kis sporttal, edzéssel és edző táborral tarkítva. Kellett egy kis feltöltődés. Már lassan két hete, de az is lehet, hogy van az már három is, próbálom rávenni őket egy kis olvasásra, írásra Dominik oldalán és olvasásra, angolozásra Dávid oldalán. Mondanom sem kell, hogy bár első két nap én nyertem a csatát, azóta keményen vesztésre állok. De nem volt szívem erőszakosnak lenni, elég lesz hosszú hónapokon keresztül, amikor tényleg muszáj.

De egyre inkább látom már a szünet végét, ahogy sokasodnak az iskolákkal kapcsolatos teendők, események. Először csak az ebéd befizetés és próbáltuk pótolni a diákigazolványokat. Dávidéban én vagyok a ludas, elraktam és nem emlékszem hova, sehol nem találom. Domié viszont meg sem érkezett tavaly. Nála nem is volt gond, mindenféle cécó nélkül sikerült megrendelni az újat újabb 550 Ft-ért cserébe. Dávidnál nem jártunk sikerrel. Mert bár úgy tudom, az iskolán keresztül kell rendelni, azt mondták, hogy minden általuk rendelt megérkezett, egyet pedig nem adnak postára, mert sokba kerül, és érdeklődjünk az első hetekben. Na de kérem, addig nincs diákigazolványa? És vannak helyzetek, amikor igenis szükség lenne rá, pl. uszoda jegy, bérlet, stb. Mindenhova mégsem mehet velem, hogy igazoljam, hogy tényleg csak 11 éves. És mire megérkezik az is hetekbe telik. Miért ilyen macerás a bürokrácia?

Az ebéd befizetést követően pedig megkerestük az új osztályfőnököt, angol tanárt, Vera nénit és Zsuzsa nénit. Mert semmi információnk nem volt arról, hogy a tanár váltás során átkerültek-e azok az információk Mónika nénihez, amik Dávid BMT besorolását illetik. Hát jól gondoltuk, hogy nem :-( Bár nem értem, hogy amikor tanév végén az előző osztályfőnök átadta az osztály, és a gyerekeket egyenként, akkor egy ilyen, szerintem lényeges információt miért nem adott tovább. Persze ez inkább nekünk fontos, de én azt gondolom, ha az iskola két gyermek utáni támogatást kap az én egy szem gyerekem után, akkor nekik sem kéne teljesen fél vállról venni a szakvéleményt róla. És bár szerencsére nem a legsúlyosabb kategória és nem mindig produkálja a tüneteket, de akkor is figyelemzavara van, amit a számonkéréseknél igenis figyelembe kell venni és ehhez időnként tényleg társul egy kis magatartási és beilleszkedési zavar. És szereti eljátszani a "Buta vagyok" szerepet, mert kényelmes. De mi itthon, akik tudjuk, hogy rengeteget tanulunk, készülünk az órákra, és érdekes módon itthon tudja, sőt Vera néninél is tudja, akkor miért van az, hogy Erika néninél már nem tudta. Szóval emiatt voltunk Mónika néninél. Pozitív találkozás volt. Mindketten azt éreztük, hogy talán most lehet egy kis változást elérni. Mónika néni is köszönte, hogy bementünk, hogy beszélgettünk Dávidról. És azt gondolom, hogy nekünk is érdekünk volt, hiszen aznap kapta kézhez a szakvéleményt. Így legalább megkapta. Tudja, hogy ha megtalálja a motiválhatóságát, akkor mindjárt nem is problémás a gyerekünk.

Ági nénivel azért szerettünk volna beszélni, mert Dávid valamiért mindenképpen emelt angolra szeretett volna menni és így oda is került. Ettől mi féltettük őt, és még mindig féltjük. Gondoltuk, megkérdezzük a hozzá értőtől, hogy ő hogyan látja Dávid e vágyait. Esélyes hogy bírni fogja a tempót? Nem mondom, hogy megnyugodtam, de mindenképpen megnyugtatóbb, hogy a pedagógus szemével ügyes volt, és jól ment neki, mindenképpen megéri a próbálkozást. 

Úgyhogy még a héten azért próbálkozom visszaterelni őket a rendes kerékvágásba. Kezdtük azzal, hogy már nincs este filmnézés, hanem korábban fekszenek. És azért egy kis muszprogram is bekerült a menetbe....