Nevtan szakvélemény

Végre sikerült elhoznunk. Nem volt egyszerű, hiszen mire elkészült, vége lett az iskolának. A nevtan ideiglenes helyen kezdett működni, meg sok programunk volt, ami nyár lévén, szünet révén fontosabbnak bizonyult ezeknél az iskolával kapcsolatos dolgoknál. De most már szükség is volt rá, egyrészt hajtott a kíváncsiság, hogy a kálvária után mi született, másrészt pedig az iskolában is beszélnünk kellett róla, hiszen Dávid új suliban kezdte a tanévet.

Várakozáson felül pozitív. Van benne ugyan egy-két mondat, amivel nem értek egyet, folyamatosan látva Dávidot, folyamatosan harcolva vele én aki nap mint nap szembesülök azzal, hogyan tanul, ír, olvas, de alapjaiban egész valóságot fedő véleményt vehettünk kézbe.

Iskolaváltás

Még valamikor májusban írtam egy hosszabb bejegyzést a tanulási nehézségről, figyelemzavarról és ennek kapcsán arról, ezt hogyan és hogyan nem kezelik az iskolákban, illetve nekünk eddig milyen tapasztalataink születtek ezen a területen.

Akkor még harcoltunk a véleményünkért a nevelési tanácsadóval, illetve azokkal az érzéseinkkel, hogy már eleve lezongorázott történet volt ez az iskola és a tanácsadó között. Ez a véleményem azt hiszem alapjaiban azóta sem változott, bár a meghozott és elkészült szakvéleményt nem sikerült még átvennünk, mivel a nevelési tanácsadóban is nyári szünet van és valahogy a nyári forgatagban az ideiglenes helyükre még nem jutottunk el. Talán majd most, hogy az iskola kezdés közeledtével talán ott is helyreáll a megszokott rend és menet.

Az akkori bejegyzésem végén írtam, hogy meghoztunk mi, szülők egy döntést - nem volt egyszerű és vártuk Dávid támogatását is ebben. Akkor Szilvi írta is, hogy borítékolni tudná a döntést. Erre gondoltál Szilvi?

Igen, meghoztuk a döntést Dávid támogatásával, iskolát váltunk. Így ősztől ő is sport tagozatra fog járni akárcsak Domi. Bízom abban, hogy egy új közösségben, ahol sok-sok sportoló és mozgásmániás kisfiú között talán majd nem számít kakukk tojásnak az én kicsi fiam sem és  esélye lesz a csupa szív, de mégis kis vadócnak új lapot húznia, nem a skatulyák rabjaként megpróbálni kitörni egy rá nem is jellemző, dobozkából, ami a másik, régi iskolában reménytelen küzdelem volt csak. Úgyhogy kalandra fel, várnak az új kihívások....

Szakvélemény?

Hát nem is tudom hol kezdjem. A két évvel ezelőtt kapott szakvéleménynél, avagy az idei események sorozatának kezdeténél? Talán nem baj, ha teszek egy kis kitérőt a múltba, csak amolyan összefoglalásként.

Ott kezdődött minden, hogy Dávid iskolás lett. Várta már és kíváncsi volt. Ismerte a számokat, tízes számkörben jól elboldogult. A betűn nem foglalkoztatták, nem tudott olvasni, de a nevét le tudta írni nyomtatott nagy betűkkel. A könyvek inkább a képek miatt vonzották. Azt gondolom, hogy hamar és szépen írni, de mindig görcsösen fogta a ceruzát. Az olvasás is ment, szerintem nem is lassan, ahhoz képest, hogy nem ismerte korábban a betűket, sokan pedig úgy kerültek az osztályba, hogy olvastak. És bár Dávid éppen hogy csak év vesztes, mégis vannak nála idősebbek. A lassabb olvasási tempo miatt logopédushoz jártunk. Már lassan egy éve jártunk Kati nénihez, amikor kiderült, hogy diszlexia gyanú miatt kerültünk oda. Nem is értettük, hogy erről miért egy véletlen folytán kellett értesülnünk. Mindenesetre elkezdtünk fejlesztő pedagógust keresni. Nem is kellett sokáig keresgélni, az éppen aktuális osztályfőnök tanító néni javasolt egyet az iskolában. V néni örömmel fogadta Dávidot, felmérte a képességeit, részképesség hiányokat talált nála, amiknek fejlesztését javasolta. Jártunk is fejlesztésre hetente kétszer nem kevés anyagi juttatásért. Egészen addig, míg harmadikban már nem tudtuk szó nélkül hagyni, hogy milyen harcokat kell megvívnunk Dáviddal otthon, hogy másnap kész leckével tudjon iskolába indulni. Ekkor kerestünk egy pszichológust, hogy hátha mi csinálunk rosszul valamit. Igazából persze, hogy csináltunk és csinálunk azóta is rosszul sok mindent, mert emberek vagyunk, nem vagyunk tökéletesek. És bár sokszor az eszünk tudja mit kéne tenni, de a szívünk nem engedi. Az ő tanácsára kerestük meg a kerületi nevelési tanácsadót és kértük Dávid szíves vizsgálatát. 

Nem részletezem az egész folyamat menetét, mert jelen szituáció szempontjából azt gondolom, hogy nem fontos. Annyit érdemes kiemelnem, hogy a vizsgálati folyamat két részből tevődik össze. Egy általános pszichológiai és egy fejlesztő pedagógusi vizsgálatból. Megszületett az eredmény. 

Íme néhány részlet:

.... Feladattudata kialakult, de feladattartása nem megfelelő. A feladatvégzés során több, a feladathoz nem tartozó reakciót adott, vágyait megfékeznie neház, viselkedését impulzív jegyek jellemzik....

...Intellektusa a nrmál övezet felső harmadába tartozik, az intelligencia profil szórt képet mutat. A cselekvéses próbák összértéke több, mint 20 ponttal meghaladja a verbális próbákét....

....A részeredmények arra engednek következtetni, hogy a vízuális differenciálás, logikus gondolkodás, ok és okozat elkülönítése Dávid egyik erőssége, míg a csakis szavak használatával és nagy figyelmi koncentrációval megoldható feladatok problémát okoznak.....

....Végig nagyon fontos volt számára, hogy jól teljesítsen, és erről pozitív megerősítést kapjon. Gyakran lép ki feladathelyzetéből. Figyelmi koncentrációja végig egyenetlen, terelgetéssel feladathelyzetben tartható....

....Részképességeinek vizsgálatakor hamar elfárad, teljesítménye fokozatosan romlik.... ez sokkal inkább figyelmi kapacitását, sem mint részképesség gyengeségét tükrözi....

....A pontosabb kép érdekében dominancia vizsgálatot végeztem. Dávid keze jobb, szeme bal, füle bal, lába jobb oldali dominanciájú, ez korántsem homogén kép. A keresztezett lateralitás okozhat lassúbb működést.....

És a lényeg: Az elvégzett vizsgálatok alapján tanulási nehézséggel küzd. iskolai fejlesztő foglalkozásra jogosult. Javasoljuk írásbeli feleltek megírására több időt kapjon, a pedagógus győződjön meg róla Dávid megértette-e a feladatot, figyelmi problémáinak kezelésére üljön az első padsorban....

Azóta letelt két év. Talán mondnom sem kell, hogy nem kapott több idő a feladatok megoldására egyetlen alkalommal sem. Nem az első padsorban, hanem leghátul ül, többszöri kérés ellenére is sokszor hátra ültetik. A feladatok megértéséről leginkább a dolgozatok javítása közben győződnek meg a szaktanárok, amikor az utolsó feladatoknál vétett hibák egyértelműen azt jelzik, hogy elfáradt, nem tud figyelni, ezáltal a feladatot sem olvassa el rendesen, így rossz a feladat értelmezése.

Ettől függetlenül azt gondolom, hogy megéri a befektetett munka, a sok utánajárkálás, az itthon közösen tanulásra fordított idő. De nem szeretem a bélyeget, amit ráakasztottak, hogy ő a problémás gyerek. Persze, tudom, hogy nem könnyű, de azt is tudom, hogy nála sokkal nehezebb esetek is vannak. Ha tud figyelni, ha segítik, akkor hibátlan teljesítményre is képes. Csak éppen ezt nem szokta megkapni. És ezt nehezményezem. 

Ez történt idén többször is, amikor fogadó órákon bent jártunk az iskolában. Míg végül az igazgató nénitől kérdeztük meg, másképpen kell-e kezelni, számon kérni, értékelni azokat a gyerekeket, akiknek olyan szakvéleményük van, mint Dávidnak. Azt a választ kaptuk, hogy igen, vagy másik feladatsort kell kapjanak, vagy több időt kell adni nekik, vagy ha ezek nem megoldhatóak, akkor a ponthatárokat kell másképpen megállapítani. Nem mondom, hogy nem volt látszata a jegyeken a látogatásnak, de azt viszont mondanom kell, hogy sok oldalról viszont ellenséges viszonyulással találkoztunk. Pont azokon az oldalakon, ahonnan nem is számítottunk rá, hiszen részünkről csak dicséret hangzott el róluk, feléjük. Sőt. Igazából panasz sem hagyta el a szánkat, csak kérdés. 

Majd elérkezett a két év, az újabb vizsgálat, felülvizsgálat ideje. Amikor is mi naivan azt kértük az iskolától, hogy segítsenek abban, hogy most másik pszichológushoz kerüljön Dávid, elkerülendő azt, hogy már bejáratott a kapcsolat, másképpen viselkedik egy megszokottban, mint ha valakivel ismeretlenként találkozik. Igazából mint kiderült, ezt kérnünk sem kellett volna, hiszen azóta a régi pszichológus már nem tagja ennek a testületnek, a fejlesztő pedagógus pedig éppen babázik otthon. Azt azért meg kell jegyeznem, hogy nem volt problémánk velük, csak egy újabb, kapcsolatoktól független oldalról szerettük volna látni Dávidot. Azt kell mondanom, hogy a pszichológus hölgy ismét nagyon szimpatikus volt, és így külső oldalról szemlélve a történéseket alapos, körültekintő módon látta el feladatát. Elérkezett a fejlesztői vizsgálat időpontja. Annak rendje és módja szerint tudattuk az iskolával, pontosabban a fejlesztő pedagógussal, hogy mikor is és kihez megy Dávid. Hát azt hiszem ez egy végzetes baklövésünk volt. Ugyanis az iskolai fejlesztő pedagógus és a nevelési tanácsadó beli hölgy a kapcsolattartók a két intézmény között. Azt gondolom, így az események távlatában, hogy nem éppen okosan, szakszerűen, de leginkább nem alaposan készült el a fejlesztői felmérés. Azt gondolom, hogy a korábbi tapasztalatok alapján - amikor is legalább 4 alkalommal és alkalmanként is legalább 45 percben tesztelték a részképességeket, képességeket - hogy a mostani közel 30 perc alatt, amiben benne foglaltatik egy bemutatkozás, a tesztek átadása és kiértékelése nem lehetett sem alapos, sem körültekintő, de leginkább nem reális képet alkotni Dávid képességeiről, leginkább figyelmi, koncentrációs problémáiról. Mert egy első találkozásos helyzetben még mi felnőttek is sokkalta inkább odafigyelünk, megpróbáljuk legjobb oldalunkat mutatni. Ezen felül, ahhoz, hogy a figyelem elkalandozzon, el is kell fáradni, illetőleg ennél azért hosszabb, több idő szükségeltetik. 

A fentiek ismeretében kíváncsian vártuk a csütörtököt, hogy milyen véleményt mondanak, illetőleg milyen "diagnózis" születik.

Már azon meglepődtem, hogy a korábbi tapasztalatokkal ellentétben, csak a pszichológus hölgy jelent meg a találkozón és a fejlesztő pedagógusnak nem volt ott semmiféle vizsgálati anyaga, csak a szóbeli véleményét tolmácsolta a kolléga felé. Na és itt gondolom azt, hogy valami bűzlik Dániában....

Addig a pontig, hogy átbeszéljük mit is talált, észlelt a pszichológiai vizsgálatok során a pszichológus, még csak azt sem kell mondanunk, hogy nem értünk vele egyet. Hiszen mi is tudjuk, hogy Dávid szorong. Számos olyan apró kis jele van, amit még a laikusok is csak ennek tudhatnak be. (pl.: körömrágás-piszkálás, ficánkolás) Azt hiszem valahol még igazolni is láttuk a saját véleményünket, hogy ennek a szorongásnak érdemes mélyebben a nyomába eredni a felajánlott segítséggel. 

Amivel viszont mélységesen nem értettem, értettünk egyet, az a fejlesztő pedagógus véleménye volt, már amennyiben azt lehet véleménynek nevezni. Ugyanis ismerve a korábbi és jelen vizsgálatok menetét, valamint a kapcsolati hálót, mondhatni az volt egymástól függetlenül is a véleményünk Tommal, hogy egyezség köttetett. A gyerekünk feje felett és nem az érdekeit, igényeit szem előtt tartva. És akkor még finoman fogalmaztam. Ugyanis azt tolmácsolta felénk a kolléganő által, hogy Dávidnál semmiféle részképességbeli eltérést nem tapasztalt, nem volt megállapítható figyelemzavar, DE (és ez itt nagyon is hangsúlyos) az iskolai fejlesztővel való jó kapcsolata miatt továbbra is megADHATÓ neki a BTM besorolás. Ezek után pedig megkérdezték tőlünk, hogy akkor mi mit gondolunk s szeretnénk.

Azt hiszem mondanom sem kell, hogy azon kívül, hogy elmondtuk véleményünket arra vonatkozóan, hogy egy figyelmi problémát mennyire nem lehet 20-30 percben egyetlen találkozás alkalmával felmérni, akármilyen szuper tesztek is állnak ma erre rendelkezésre, egymástól teljesen függetlenül mindketten azt mondtuk ami a szívünkön csücsült, hogy akkor köszönjük szépen, de mi úgy látjuk, hogy Dávidnak nincs is szükséges erre a besorolásra. Mert miért kapjon cimkét, ha nem produkál olyan tüneteket, ráadásul ugye eddig sem élvezte ennek semmi előnyét, maximum hátrányát. V nénivel pedig nem szakad meg a kapcsolata ezután sem, hiszen szaktanára. Az pedig előnyére válhat, ha a nála töltött órák szabad időként jelentkeznek a napjaiban. 

Azt hiszem sikerült meglepnünk a hivatalt. Megpróbálták megmagyarázni miért is nem lenne az jó Dávidnak. De én meg tudom, hogy egyik eset sem lenne jó neki, ebben az iskolában. Azt kell mondanom, hogy nem tudtak mit kezdeni az indokainkkal, illetve kérdéseinkkel. Mert hogy abból feltettünk egy párat. Például:

A korábbi szakvélemény leírta, hogy terelgetéssel lehetett feladathelyzetben tartani. Most is kimondatott, hogy a figyelme kalandozó, négy szem közt feladatban tartható, de ugyanez már csoportmunka esetén nem feltétlenül igaz.  Akkor ez nem figyelmi probléma? A korábbi szakvélemény kitért a keresztdominanciára, ami szintén fejlesztést igényel és nem kinőhető. Ez most még csak nem is képezte tárgyát a vizsgálatoknak. Amikor pedig rákérdeztünk, hogy akkor korábban került-e téves megállapításra, hirtelen kiegészítő vizsgálatként felkerült a lapra, ami még elvégzendő címszóval. Mellé került továbbá a figyelmi és koncentrációs vizsgálat is. 

Visszatérve a kimondott véleményünkre, hogy amennyiben nincs szakmai indok a besorolásra, akkor nem kérjük, azt kell mondanom nem értették a hozzáállásunk. Nem is értem miért. Van olyan szülő aki szeretne bélyeget a gyermekének? Cimkét, amivel csak probléma van? Eddig is mi küzdöttünk meg a tanulási problémájával, eddig is a mi munkánk fekszik minden jegyben. Nem értem miért kérdéses, ez. Nekem, nekünk nem egy papír a fontos, hanem a segítség. Az, hogy a lehető legjobb, leginkább illeszkedő segítséget tudjam, tudjuk adni Dávidnak. Ez pedig nem egy papír. És igazából a korábban már leírt "egyezség kötetett" véleményünket erősítette meg az a s, hogy akkor még utána kell nézni egy két információnak, akkor még a keresztdominanciát is meg kell vizsgálni...

Nagyon nem szeretem érzéssel távoztunk és azt hiszem jogosan. Mert az t gondolom ilyen előzmények után bármilyen szakvélemény is születik, az semmiképpen nem fog Dávidnak. Az elkobzott önbizalmát, hitét nem fogja visszaadni, ettől nem fog kimászni a "hülye vagyok, mindenre alkalmatlan vagyok skatulyából". Ha továbbra is megkapja a BTM besorolást, akkor ott fog lebegni a szemem előtt, hogy jogos-e, kell-e. És az a kétely is, hogy ez mennyiben hihető az iskola szemében, mert az enyémben semennyire. Ha pedig nem kapja meg, akkor az iskola fogja verni a mellkasát, hogy akkor jogos volt a nem támogatásunk, hiszen minek is kellett volna másképpen kezelnünk. Bár azt gondolom, hogy a korábbi papírt sem mi kértük, hanem kaptuk. Továbbá akkor még több teher fog nehezedni Dávid vállára, hiszen derült égből villámcsapásként minden eddig megszokott "skatulya"  - akár jó akár rossz volt is ez számára - de eltűnik, semmivé foszlik. Ezzel pedig nehéz megbírkóznia egy kisgyereknek. Leginkább támogatás nélkül. És itt nem is magunkat értem, hiszen mi eddig is folyamatosan ezt tettük, próbáltuk elhitetni vele, hogy ő okos, ügyes, mindenre alkalmas és képes, csak akarnia kell.

Hoztunk egy döntést, hosszas mérlegelések után mindezekkel kapcsolatosan, amit majd később, megemésztve, ismét és ismét átgondolva, a megtörténte után le is fogok írni.