A következő címkéjű bejegyzések mutatása: művészet. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: művészet. Összes bejegyzés megjelenítése

2013. július 20., szombat

Egy edzőtábor és egy másik

Domi lemaradt róla, de lévén egy éve ülnek kajakban, ráadásul nagyon rosszul eszik még mindig, ez nem okozott akkora szívfájdalmat, nekem legalábbis. De fejtörést annál inkább. Dávid beevezte magát a keretbe az utolsó héten nyújtott javuló teljesítményével, így ő most az edzőtábor vendégszeretetét élvezi. De Domi sem maradhatott program nélkül. Kerestünk, azután a véletlen hozott megoldást. Már írtam, hogy találkoztunk Dávid egyik leendő osztálytársával és szüleivel a füzetek csereberélése miatt. És mivel nagyon kedvesek, segítőkészek voltak, valamint a hangot is nagyom megtaláltuk egymással, így egy-egy ilyen alkalommal más dolgokról is beszélgettünk. Így hallottunk egy budaörsi művészeti táborról.Ott pedig jobbagyféltekés rajztanfolyamról. Olvastam már erről korábban is, sőt többször gondolkoztunk is rajza, hogy milyen érdekes, de valahogyan eddig kimaradt a lehetőségek tárházából.Gondoltuk próba cseresznye, hiszen rajzolni eddig is szeretett...
Egyikük Szigetszentmártonon evez, másikuk Budaörsön rajzol :)