Ági írt egy nagyon kedves blogajánlót rólunk a márciusi kismamába. A fiúk örömmel fedezték fel magukat az újságban, és persze azt is rögtön konstatálták, hogy ez anya naplója. Bár nem rendszeres olvasói (még) eme blognak, de azért sokszor leselkednek :-)
Amikor még "réges régen" a nagyobbak születtek, akkor is sűrű sorban jegyeztem le az ötleteket, de akkor még papír formátumú babanaplóban. Amikor kinőtték a babakort, elmaradt a naplóírás, bár a fényképeket továbbra is előszeretettel ragasztgattam albumokba extrém összevágásokkal és emlékek feljegyzésével. Amikor pedig a két kisebb pocaklakó jelezte érkezését és ágynyugalomra ítéltettem, mint szórakozás maradtak nagy kedvenceim a könyvek, filmek otthon és az internet. Kerestem az ikrekkel kapcsolatos cikkeket, tapasztalatokat, hiszen a leghalványabb elképzelésem sem volt mi vár ránk (na jó, azért halványan voltak sejtéseim, bár azóta tudom, hogy a fiúk ezt simán tudják überelni). Egy ilyen alkalommal bukkantam Ági blogjára, melynek rendszeres olvasója lettem, sőt, meg kell vallanom, hogy egészen a lányok megszületéséig visszamenőleg olvastam. Mindig szerettem volna írni, és nem csak magamnak, hanem a fiúknak, hogy később, ha bennük merülnek fel kérdések kora gyerekkorukkal kapcsolatosan, vagy csak a régi emlékeket szeretnék feleleveníteni, akkor legyen mit elővegyenek, elolvassanak. Szép lassan megérett bennem a gondolat, hogy mi lenne, ha blog formájában őrizném meg számukra, számunkra az emlékeket. Rá kellett döbbennem, hogy szeretek írni.
Elmondható, hogy - "Milyen kicsi is a világ?" - Ági írt most blogajánlót rólunk, aki az első kis szösszenetet elültette bennem abban az irányban, hogy blogoljak.
Köszönöm, köszönjük :-) Még gondolkozom milyen formában, de a családi kupaktanács döntése alapján a cikked Ági bizony bekeretezésre kerül és elfoglalja méltó helyét életünk központi terében a nappaliban.
