Az úgy volt, hogy....
Eddig (akárcsak korábban a két nagyobb fiunknál) a füle botjukat nem mozdították a bili hallatán és láttán. Pontosabban nagyon jól eljátszottak vele, remekül szolgált kalapként, tárolóként, székként, de kizárólag pelusban.
Most jött a remek ötletünk, hogy mi lenne ha.... Azt mondtuk, hogy az adventi naptárban pihenő csokit az kapja meg, aki ügyes és belepisil a bilibe. Hát nem kellett kétszer sem mondanunk mindezt december elsején reggel. Másodpercek alatt ültek is a bilin és versenyt pisiltek a "kokiért". Még szerencse, hogy nem is egy csokis adventi naptárral rendelkeztünk és az adventi naptár akciójuk után még mindig ott volt Domié, aki ugyebár nem eszi a csokoládét "sem". Azt még nem tudom mi lesz a karácsonyi időszak elteltével, pontosabban, hogyan fognak csoki nélkül bilizni a fiúk, és mikor érkezik el az a pillanat, amikor majd szólnak is azért, hogy pisilni vagy kakilni kell és kérjük a bilit. de egyenlőre reggel és este, meg a délutáni alvás előtt és után ha éppen nincs nagy rohanás, akkor lelkesen ülnek a bilin és próbálkoznak produkálni is valamit. És utána rögtön kérik is a csokit :-) Csokifüggővé tettem őket?