Dávid 15.

Kicsit több, mint 15 évvel ezelőtt egy szép hétfő este (már a kórházban voltam, és a CTG után pont azt mondták az orvosok, hogy itt ma még nem fog történni semmi) nagyjából a látogatási idő után kilenc óra tájékában kísértem ki Tomit a lifthez, amikor elfolyt a magzatvíz. A nővérkék szerint apa még simán hazamehetett volna aludni is akár reggelig, de én megfenyegettem, hogy ha nem jön vissza bajok lesznek. Röpke óra alatt megjárta az utat, magához vette a fényképezőgépet, a szülőszobai felszerelést. Mire visszaért, már a doktor bácsink is velünk volt. Annyira gyorsan történt minden, hogy éjfél előtt öt perccel már a karunkban volt Dávid. 3270g és 56 cm. Most pedig elmúlt 15. Ez a pár év is villámgyorsan eltelt. Ahogyan emlékszem az első pillanatokra is, úgy emlékszem minden kis mérföldkövére. Az első lépésekre, az első fogacskára, az első szavakra, ölelésekre, az első testvéri találkozására Domival, az első ovis napra, az első napra az iskolában, az ikrek érkezésére és még hosszasan tudnám sorolni. ;)

Hogy miből lesz a cserebogár?

Most biztosan majd jól kikapok, mert nem szereti, ha fénykép kerül fel róla, de hát vannak pillanatok, amiket muszáj megmutatni és majd egyszer talán ő is szívesen megnézi ;)

Isten éltessen Dávid ;)

Kamaszkor

Jól fogunk állni belőle... :) 4 fiú... Még csak egy kamasz úgy igazán, de néha már így is lehet hajat tépni. Szeretem Vekerdy Tamás megfogalmazását: "A kamasz: átépítés miatt átmenetileg zárva " Gyakran jut mostanában eszembe és sokszor segít. Amikor eszembe jut, el tudok számolni háromig, nem ordítom le a fejét, hanem elszámolok háromig és mosolygok egy jót. Sokszor olvasgatom.  Igyekszünk nem nevelni, nem tiltani, hanem példát mutatni, mert eddig azért visszaköszönt ez a módszerünk. Bízunk benne, hogy ha érzi, mondjuk neki, hogy bízzon bennünk, hozzánk fordulhat bizalommal, akkor bár lázad, látszólag ellenáll nekünk és tiltakozik minden ellen, de nem fogja magával ragadni a külső környezet negatív hatása. Gondolom, hogy neki sem könnyű. Gondolom? Nem. Azt hiszem tudom. Persze nem mindig működik, mert vannak kritikus esetek. Hogy mi lesz így? Nem tudom. 
Addig is segítendő magamon, ma leküldtem őket futni. 2x3 km. Azóta nem marakodnak (annyit) :)

X-mas

 

Boldog Karácsonyt kívánunk :)

Fejtörés

Dél körül csöng a telefonom. A hívó fél Dávid. Felveszem és a szokásos szia Muki, mi újság ? kérdéssel kezdem. Majd a válasz már nem a szokásos volt.

Nem kell aggódni, xy tanárnő vagyok, Dávid megütötte a fejét. Elláttuk a sebet, jól van, de a biztonság kedvéért elküldjük a szomszédos rendelőben xy osztálytársával. 

Dávid elmesélte, hogy igazából nem fáj a feje, de nekiesett a tűzcsapnak. Majd ha odaérnek az orvoshoz hív.

Azért kiderült, hogy egy kis karcolásnál nagyobb a baj. Csöng a telefonom, és elkezdhetem hallgatni a litániát. 

- Anya, ide kell gyere.

- Miért? Mi a baj?

- Azt mondja az orvos, hogy össze kell varrni, de én nem szeretném és ezt alá kell írnod.

- Dávid, Ne szórakozz velem légy szíves, ha össze kell varrni, akkor azt össze kell varrni. 

- De én nem szeretném.

- Dávid ez nem szeretném kérdése, hanem muszáj. Légy szíves add nekem a doktor bácsit.

Milyen könnyű ezt több km távolságból megoldani. És bár aput értesítettem, hogy menjen el Dávidért, hiszen hamarabb odaér, mint én gyalog a városon át, azért megharcolni az észérveket telefonon át, nem volt könnyű.

- Jó napot kívánok, Dávid édesanyja vagyok, és természetesen, ha össze kell varrni, akkor szeretnénk, ha ez megtörténne.

- Amíg a fiú nem egyezik bele, addig nem varrhatjuk össze, de ebben az esetben bevitethetjük mentővel a sebészeti ügyeletre.

- Dávid bele fog egyezni, ebben biztos vagyok.

- Dávid, ha nem szeretnél kórházban kikötni és esetlegesen ott éjszakázni, akkor most mond szépen, hangosan a doktor bácsinak, hogy Doktor úr, beleegyezem, hogy összevarrja a fejsérülésem.

- Jóóóóóóóóóó. Beleegyezem, hogy össze legyen varrva....

(Azért egy-két érdekes pontja van a történetnek. Bár tudom, hogy kevés a tanár, de azért megnyugtatóbb lett volna számomra, ha egy felnőtt is elkíséri a fiúkat. Amin viszont meglepődtem, hogy ha egy kiskorú nem egyezik bele, akkor az orvos gondolkodás nélkül nem csinál semmit. Semmit alatt konkrétan azt értem, hogy addig még röntgen sem készült a kobakjáról. Márpedig, ha varrni kellett, akkor azért nem egy karcolásról beszélünk.)

Azóta túl vagyunk jó pár kötözésen, kiderült, hogy kb. két-három cm-es a seb, enyhe zúzódással. Szerencsére a röntgen rendben találtatott és a neurológus sem talált semmi eltérést. Apu is odaért időben, hogy ne két gyerek intézzen mindent. Nem fájt a feje és nem szédült, nem volt hányinger. Remélhetőleg jövő kedden már a varratszedésen is túl leszünk.

Kajak - Nagy Hideg-hegy - futóverseny

A fiúk kajakoznak. Ez már tény. Hol oda vannak érte, hol pedig hárítanak. Nekünk nagyon jó. Persze, mint mindennek, ennek is több oldala van. Azt hiszem sikerült egy olyan sportágat találnunk nekik, ami férfias, elég sokrétűen átmozgatja őket, ad örömet, kitartást, magányt és csapatot egyaránt. Számomra mindig elképesztő, amikor látom őket, mennyire megizmosodtak, amikor tapasztalom, hogy milyen masszívak. És itt elsősorban nem feltétlen az izmaikra gondolok, mert a totálisan kockás hasuk és a szálkás, szépen kidolgozott karjuk, lábuk csak a külsőség. Ami fontosabb, hogy bár asztmásak (igaz, mindent elkövettem, azért, hogy egy másodpercre se legyen betegségtudatuk), de egészségesek. Télen is, amikor mindenki náthás, köhög. Egyre kevesebb a ventolinos időszak, vagy ha éppen akad is, akkor pár nap alatt túljutnak rajta és nem az ágyat nyomják. Szeretem, mert minden nap van edzés, de bizonyos keretek között (heti négy alkalom) lehet játszani azzal, hogy mikor mennek és mikor nem. Szeretem, mert nem ad módot nekik az elkallódásra és tudom, hogy jó helyen vannak. A nyarakat pedig nemcsak én szeretem, hanem ők is. Vízen vannak. Nekem hatalmas megkönnyebbülés, hogy bár 11 hét a nyári szünet, de az iskola végétől egészen augusztusig értelmes elfoglaltságot nyújt számukra egész napos szinten a délelőtti és délutáni edzésekkel, edzőtáborral. Ők is szeretik, mert bár olyankor versenyszezon van, de a móka, pacsálás, napfény sem marad el.

Lassan indul a téli edzés szezon, közeledik november közepe. Alapozás. Ennek kezdetét jelzi mindig egy futóverseny, ami a sportág megmozdulása. Idén Dávid is futott.

A táv 7.5 km, ami annyira nem tűnhet soknak, de azt hiszem mégsem kevés, hozzátéve, hogy mindezt terepen és hegynek felfelé kell megtenni.

Büszke vagyok Dávidra, hogy megtette :)

itt már lefelé a sűrű ködben....

2. - mármint kihívás

Hát igen... Testvérharcok... Erről én nem sokat tudok, lévén saját testvérem nincs. De kezdek otthon lenni a témában a két nagyobb révén. :(

Most éppen hetek óta tart. Kezdem kicsit rosszul viselni. Mit lehet ilyenkor tenni? De most komolyan? Máskor meg tök jól elvannak egymással....

Reggelente megy az örök harc, ha nem jössz, nem várlak meg... és elrongyol a nagyobb, persze, hogy délben nem várja meg, mert az ciki....

Aztán itthon folytatják.... miért nyúltál a ...., az az enyém, nem a tied..., majd este, amikor cinkostárs kell, mintha mi sem történt volna sugdolódznak a szobájukban....

Mikor kellene közbeavatkozni, és mikor távolról figyelni, mikor tanácsot adni és kinek, ki kezdte vajon és ki a sértett fél a valóságban? Nem könnyű kérdések és azt hiszem máshol is hasonló lehet a helyzet. Csak talán ennyi fiú között ez élesebben kirajzolódik.

Káosz, kihívások, mindennapok....

Ezt a csodás őszi fotót, itt találtam :)

Már október közepe van, de még nem sikerült leírnom az első iskolai hónap történéseit. Elrohantak a napok, hetek, szinte észrevétlenül lett a nyárból ősz, a kényelmes lusta Dávid noszogatásból mindennapi harc és késő estig tartó leckeírás Domival is. Az első hét leginkább a felfedezésről, megszokásól szólt. Szoktuk, hogy utaznak, hogy tömeg közlekednek és már nem csak itt a közvetlen környéken, hanem a városban, a forgatagban. Szoktuk, hogy mikor kell indulni és vártuk, hogy mikorra alakul ki rendszer újra az életünkben. Azt nem mondom, hogy mára kialakult, de minden estre vannak rutinná alakuló délutánok, melyeket olykor egy-egy spéci iskolai program, olykor pedig munkahelyi események borítanak fel.

Elég kaotikusan indult a tanév, és nagy valószínűség szerint nem az iskola és a tanárok hibájából fakadóan. Mindenesetre egy hét alatt elkészült az órarend, amihez igazodva már elkezdhettem a szokásos tanév eleji logisztikai háborúmat :). Hát ez most idén nem kis fejtőrést okozott. Az új rendeleteknek megfelelően bevezetett új tantárgyak következtében átalakult a csengetési rend,  bekerült az órarendbe a nulladik és a nyolcadik óra is. Nagyon gyerekbarát módon az első óra kezdési ideje kitolódott negyed kilencre, de hát így az utolsó óra is később ér véget. Az iskola messzebb van, a gyerekek nem ebédelnek bent, az edzés most is akkor kezdődik, mint eddig mindig. Kihívás1. 
A két nagy mint rendes testvérekhez illik, persze, hogy harcban állnak egymással, így a reggeli utazzunk együtt, mert ketten együtt azért nagyobb a biztonság - gondoltam én - na ezt ők rendszeresen felülírják. Kihívás 2. 
A kicsiken már nem csak egy szál sort, hanem több réteg ruha van, nem csak az úton, de bizony az oviban is. Amiben megy és jön (lévén tömeg közlekedünk ), gondosan legyen elpakolva az oviban, mert bizony ha nem, akkor tuti a szép és új kabátban megy az udvarra játszani, eddig szerencsére nem érte kár, de nem is szeretnénk. Mindemellett persze találja meg azt, amit viszont tényleg vegyen fel, nehogy felfázzon a homokozás közben. Kihívás 3. 
Délutánonként a nagy rohanás után, amikor végre hat óra után mindenki itthon van, még neki kellene állni megvívni a harcot a leckékkel, immáron duplázva. Persze azért ott a két legkisebb is, akik méltán követelik szintúgy a figyelmet. Kihívás 4.
Háztartás, főzés, mosás, vasalás, takarítás, család, férj, együttlét és szórakozás. Kihívás 5.
Anya semmiről nem feledkezzen el, lehetőleg még a határidők előtt eszébe jusson ami kell, és még a kivitelésnek is maradjon idő. Kihívás 6.
És a legnagyobb kihívás: időhiány....
És, hogy milyen nálunk a szokásos reggeli zűrzavar? Hát íme...

..és még növelhetném hosszasan a sort, lehet, hogy még majd ki is egészítem. De, hogy hogyan is haladunk a kihívásokkal? Azt talán majd külön posztokban ecsetelem. 

És a suli....
Szeretik. Nekem egyenlőre ez a legfontosabb. Persze más is fontos, de mivel Domi esetében nyolc évről, Dávidnál is még öt évről beszélünk, így azt hiszem, ez nagyon lényeges szempont. Egyenlőre nem csalatkoztam abban sem, hogy megmaradt az a miliő, amit én anno szerettem, amiért most is úgy gondoltam a tájékoztatón tapasztaltak és persze a későbbi találkozások során, hogy nekik erre van szükségük. Azt látom, hogy az oktatás működik, még akkor is, ha iskolán kívüli okokból néha mostohák a körülmények. Fontos a közösség és annak építő ereje. Számít mit gondol a másik. Kezelik a konfliktusokat, amik bár adódnak, de egyenlőre hál istennek, a mi fiainkat nem érintették. Számonkérés van. Nem is kevés. De van motiváció, ami talán még fontosabb, ha nem a legfontosabb. Hiszen szerintem ez az egyik legnagyobb hajtóerő. 
Azt gondolom Domi könnyebb helyzetből indult, lévén neki és a körülötte lévő osztálytársaknak is minden új, mindenki a megszokás, megismerés fázisában van, gyerekek, tanárok egyaránt. Ez látszik is. Nem mondom, hogy nem lepődött meg már egyszer -kétszer, de alapjában ugyanazt a teljesítményt tudja nyújtani mint korábban. Látszólag tanul a kisebb meglepetésekből, remélem ezen nem is fog változtatni :) Lelkes, bár sokkal fáradtabb, mint azt az eltelt másfél hónap indokolná. Persze ez sok összetevős folyamat eredménye... A migrénjére kapott gyógyszer álmosít, a sulikezdés körüli zűrzavarban bizony nagyon megritkultak az edzések és persze jóval több a házi feladat és a tanulandó, mint korábban volt és a dobolás szenvedélye még mindig okot ad külön elfoglaltságokra :) Bizony sokszor tanulunk késő estig és kel hajnalban, hogy befejezze. Lelkiismeretes. 
Dávid indult hátrányból bizonyos szempontból. Egyrészt hordozta a pótlandó anyagok garmadáját, másrészt pedig egy már meglévő közösségbe került be, ahová azt hiszem hamar sikerült beilleszkednie. De mivel ez már nyolcadik évfolyam, így nincs türelmi idő a számonkérések megszokásához, fajtáihoz, ezáltal, neki a kicsi lustaságunknak van mit pótolnia, behoznia, szoknia. Mégis azt gondolom, hogy ismerve őt, látva a szintek közötti különbségeket, jól teljesít. Természetesen van hová fejlődni, de ez is egy jó kis "kihívás", abból pedig mint a korábbi sorok mutatják igencsak jól állunk.
Az ovisok...
Középsősök lettek. El sem hiszem, mert még csak most születtek. Rengeteget változtak, változnak napról napra. Imádom a kis beszélőkéjüket, a rátermettségüket, ahogyan mesélnek és beszélnek non stop (ez szó szerint értendő). Egyre szebb alkotásokat hoznak haza az oviból, mesélnek. Tegnap délután hármasban voltunk (ritka kincs), és percekig énekeltek, verseltek. Elmaradtak a mérföldköves bejegyzéseim pedig ott is bőven lenne mit pótolnom. Na majd ha egyszer ráérek... (Gondolom ilyen legközelebb nagymama koromban lesz :))
....és hol vagyunk mi?
Jó lenne egy kicsike idő kettesben. 15 évesek lettünk. Házasságban. Négy gyönyörű, egyforma és mégis a szivárvány színeiben pompázó fiúgyermekkel. Gondok, örömök, bánatok, mosolyok, zűrzavar a négyzeten vagy inkább a köbön? Ezek vagyunk mi hatan. De szeretem. Nagyon. Azért tervezünk egy kis mókát kettesben, megünneplendő kerek évfordulónk (igaz csak egy-két óra), de ha sikerül megvalósítani, majd mesélek.

Ismét egy-egy-egy-egy.... tájékoztató... :)

Még alig értek haza a bringa túráról, máris szállingóztak haza az újabb és újabb tájékoztatók. Volt amit már említettem, most megpróbáltam a többit csokorba szedni.

Bólyai matematika verseny.... 

október 11-én pénteken került megrendezésre - mindketten mentek, az eredményekre még várni kell.

Curie-versenyek.... 

környezetvédelmi versenyre Domi jelentkezett. Szintén csapatverseny, melynek majd az első négy fordulója levelezős. Az iskola nagyon erős benne, így a területi fordulókban rendező iskola. Meglátjuk :)

Teremdekorálás....

téma a négy elem - föld, levegő, tűz és víz  -  fantázia határtalan, csak legyen aki meg is valósítja. Iskola szintű feladat a gyerekeknek minden évfolyamon. Az enyémek lelkesek ....

Erzsébet nap....

Jeles ünnepe iskolánknak. Névadó ünnep. Gálaműsor és minden egyéb, ami csak elképzelhető. A gálán fellépnek az osztályok a MOM-ban. Készülnek már, bár itthon még rejtély fedi a produkciókat.

Pályázatok napja. A megadott témakörben, mely idén a  négy elem, elképesztő széles spektrumban lehet pályázati munkákat készíteni: ének, művészetek, informatika, matematika, fizika, kémia, földrajz, biológia, történelem és még sorolhatnám a sor. Készülnek a fiúk, az ötletelés már folyamatban.

Sítúra...

Korábban már említettem talán, hogy pályázatot nyert az iskola. Így lehetőség van a pályázat időtartama alatt kulturális, tanulmányi és sport tevékenységek csoportos folytatására a pályázaton nyert (nem kicsi) keret terhére. Szerencsére korábban is sok hasonló program volt, így az iskola már rutinnal tudja szervezni a klasszabbnál klasszabb programokat. Többek között idén ismét Ausztriába mennek síelni és snowboardozni. Legalábbis Domi, mert Dávid számára a nyelvi tanulmányút elsőbbséget élvez az idei tanévben. Nagy álma válik így valóra, hiszen kipróbálhatja milyen a snowboardozás. Régóta álmodozik róla.

Skócia

Még le sem parkolták a bringákat, még talán meg sem száradtak a ruhák, amikor érkezett a  következő tájékoztató. (Az apróbbakról nem tettem említést, mint Bólyai csapatverseny jelentkezési lap és nevezési díj). Dáviddal érkezett, hasonlóan "szemcsillogva", mint a korábbi példány.

Tanulmányi út. Skóciába. Márciusban. 9 nap. Busszal, Amsterdamon keresztül, komppal.

Először, amikor olvastam a programkavalkádot és láttam persze a csillogó szemeket, meg felötlöttek bennem az én Skóciai emlékeim, melyek szintén ugyanehhez a gimnáziumhoz kötődtek. Majd eszembe jutott Szilvi nem is olyan régi bejegyzése egy szintén angliai úttal kapcsolatosan, ahol a busznak is szerepe volt. És igen. Már akkor értettem, éreztem, amiről írt, de most még inkább át tudom érezni. De ezen majd ráérek még rágódni, ha már február lesz. 

Addig is, remek motiváló eszköznek ígérkezik, hiszen lehet feltételeket is szabni hozzá, mint például rendesen tanulni az angol szavakat, a nem szeretem leckéket és felnőni a feladathoz, hogy gimnazista lett (igaz kisgimnazista, de annak az utolsó éve, három év hátrányban az osztálytársakkal szemben).

Addig is egy kis ízelítő, mi várna rá, ha... :)

 "A tanulmányi kirándulás során tanulóink megismerkednek az adott terült történelmi, kulturális érdekességeivel, főbb nevezetességekkel az angol nyelv gyakorlása közben."

 "A program főbb pontjai: Hertogenbosh, Amsterdam, Newcastle, Edinburgh, Lochness, Skót felföld és az angol-skót határvidék."

Azért bár aggódom, de remélem motiválható a fiú, mert én bizony ki nem hagynám :)

Az első kalandok a sulival

Alig kezdődött el az iskola, máris érkezett haza egy tájékoztató. Persze, hogy "óriási" volt az érdeklődés a programra. Sport, kirándulás, buli, móka, kacagás, táborozás, Balaton. Igen, igen... Ez bizony a már korábban emlegetett biciklitúra. Három nap, két éjszaka, 100 gyerek, tanárok. 

 

Amúgy tényleg. Én is szívesen mentem volna, ha nem ijedtem volna meg a 120-140 km tekeréstől, ráadásul a Balaton északi partján, ahol nem kevés a dombos vidék.... A fiúk egyáltalán nem ijedtek meg. És mivel a nagy haverok (már amennyiben alig három hét alatt lehet erről beszélni) mindannyian mentek, hát mi sem fújtunk visszavonulót. És bár azt közel sem állíthatom, hogy számtalan letekert km volt, van a fiúk lábában,de az erőnlétükben bíztunk, hiszen a kajakozás remek alap bármilyen sport számára. (Ez a véleményünk utólag be is igazolódott, mert bár elfáradtak, kidőltek a harmadik nap estéjén már itthon a saját ágyaikban, de mosolyogtak, nem fájt sehol semmi egyiküknek sem.) 

Így történt, hogy belevágtak a fiúk és jelentkeztek életük első gimis kalandjára. Azt hiszem, hogy nem csalódtak benne és talán ezáltal nekünk is kicsit könnyebb dolgunk lesz a továbbiakban, mert lehet, hogy lesz mivel motiválni őket? 

Akarattyáig vonatoztak, és ott pattantak bringára és meg sem álltak Füredig. Na jó, persze, hogy megálltak, de nem azért, mert nem bírták volna a tempót, hanem inkább a buli kedvéért. Sőt. Estefelé, amikor már úgy gondoltuk, hogy megérkezhettek a szálláshelyre és megcsörgettük őket, csak úgy bringáztak még, mert az milyen jó. Már ott voltak, de hát végül is bringatúrára mentek vagy nem? Azt hiszem az estéjük is jól sikerült, mert másnap nem keltek túl korán, valamikor tíz óra felé még csak a reggelin voltak túl. 

A második nap sem tekertek keveset, hiszen a szállás Badacsonytomajban volt. De addig is irány Tihany, Udvari, és Badacsony. Tihanyban megnézték az apátságot és az egyetlen magyar királyi sírt, Udvariban a szív alakú sírköveket.

Az este ismét nagyon jó kedvükben találta őket. Bár Domi állítólag az esti tévézés közben elaludt :) - "de a lányok mondták, hogy milyen cuki az öcséd, amikor alszik".

A harmadik nap pedig végső úti célként Keszthelyre tartottak, de addig még megmászták a Szigligeti várat, útba ejtették az Afrika Múzeumot, Keszthelyen a kastélyt. Remek volt az ebéd : "rántott husi volt sült krumlival" :) Majd kora délután vonatra szálltak ismét, hogy este piszkosan, mosolygósan átvegyük őket a pályaudvaron.

Az első három hét margójára....

Hát... nem unatkoztunk. És nem feltétlen rossz értelemben. De az biztos, hogy ismét fenekestül felfordult a megszokott "kis" életünk. Mint írtam már szeptemberrel újra útjára indult a verkli, és most már rendesen pörögve. Ebbe a pörgésbe azért szerepet kapott rendesen az iskolák körüli káosz, de azt hiszem ez a mondat e nélkül is remekül megállja a helyét. 

A két legkisebb immár középsősként koptatja az ovi "padjait". Ez számos újdonsággal szolgál számukra is. Hiszen most már részt vehetnek ovin kívüli programokon is, mint például most a héten a szüret a kerületi szőlészetben. Szerintem nagy élmény volt számukra, és itt nem csak arra gondolok, hogy megkóstolhatták a mustot, szedték a szőlőt, látták a présházat, szőlészetet, hanem arra is, hogy egy hosszabb sétát tettek a szőlészetig kézen fogva, csoportosan. Most már betöltenek bizonyos tisztségeket is. Voltak NAPOSok. Nagyon élvezhették, hiszen napokig mesélték, hogy mik voltak naposként a feladataik, ki volt a párjuk. Ráadásul nem együtt, egyszerre töltötték be ezt a fontos feladatkört, hanem külön-külön. 

Az sem titok, hogy a nagyobbak iskolát váltottak. Nagyon vártuk (szerintem mindannyian), de azt hiszem a várakozás örömébe a kíváncsiság mellett egészséges aggodalom is vegyült. Mindenki oldaláról egészen más okból. Mi leginkább azért drukkoltunk, hogy könnyen beilleszkedjenek az új közösségbe (leginkább Dávid, aki mégiscsak egy már összeszokott osztályba került nyolcadik évfolyamon), jól érezzék magukat a gimiben, fel tudják venni az új tempót, követelményeknek meg tudjanak felelni, és még hosszasan sorolhatnám. Domi és Dávid aggodalmait csak sejteni lehet, de biztosan szerepelt köztük a milyenek lesznek az osztálytársaink, a tanárok és egyáltalán az iskola. Hiszen persze látták, felvételiztek, tudták, hogy egészen más a lépték, mint az általános iskolában volt. Biztos felmerült bennük is, hogy mennyire lesz más a tanulás, a követelmények, a számonkérés is. De azt hiszem mindannyian csak reménykedtünk abban, hogy jó döntést hoztunk, hogy szeretni fogják úgy, ahogyan tényleg szeretik. Jó látni, ahogyan reggelente örömmel indulnak, nem kell  nógatni őket, nehogy elkéssenek, maguktól is sietnek, mert várják őket a haverok :) És persze csak kapkodják a fejüket a számtalan esemény, program és lehetőség láttán. 

Eddig azt hiszem jól vették az akadályokat. Domi ügyes, hozott már ötös németből, sok-sok piros pontot, plusz pontot. Dávid igyekszik. Sok helyen ügyesen felvette a tempót, ahol pedig hiányosságai akadnak, ott segítő kezekre talál. Azt hiszem tényleg nagyon jó helyre kerültek. Nem titok, hogy angolból egészen más szinten vannak Dávid osztálytársai, így lehetne nagyon nehéz helyzetben is, mégis időt kapott. Persze nem amolyan szimpla türelmit, hanem hasznosan. Minden héten felel az arra a hétre kiszabott pótlandó anyagból, ha szükséges, akkor külön, csak vele leül a tanító néni és magyaráz, gyakorol. Az sem titok, hogy a többiek tavaly már tanultak latinul és nekünk ezt az évet pótolnunk kellett volna. Elkezdtük, de hát nem jutottunk a végére és nem csak önhibánk miatt, hiszen a tankönyv állapotok még bolti, kiadó vásárlás esetén sem voltak idillinek nevezhetők. Hetente pótolja ezt is szintén a tanárnő segítségével és támogatásával, határidőkkel.:)

Mintha a változás szele is kicsit éreztetné magát :) Dávid változik. Na persze azért nem rohamléptekben, de mégiscsak és pozitív irányban. Reméltük, hogy a közegváltás elindít nála egy változást. Nem szeretném elkiabálni, így erről majd egy kicsit később írok, ha már mérhető is lesz az, amit most látni vélünk. 
Persze délutánonként is zajlik az élet. Dávidnak a pótlások és az edzések. Dominak pedig visszatért az életébe a dobolás és a szolfézs (már kapott egy ötöst dob órán). Az edzésekkel kicsit bajban voltunk, vagyunk. Na nem azért, mert nem szeretné, hanem mert leginkább nem ér oda. Hétfőnként majdnem negyed négyig van suliban, hat órája és egy matematika szakköre van, így teljességgel kizárt a háromnegyed háromkor kezdődő edzés. Kedden és szerdán hat órája van, negyed három előtt öt perccel csengetnek ki, így éppen csak egy fél órája lenne odaérni, átöltözni és vízre szállni, de bárhogyan is próbáltuk, tömegközlekedve ez egy lehetetlen küldetés. Nagyszülői segítséget kértünk ezekre a napokra autós fuvarral, így talán áthidalható lesz a szűkös időkorlát. Nem unatkoznak ők sem, de esténként mi sem. Immáron két lurkó leckéit és házi feladatit kell ellenőrizni, kikérdezni amikor szükséges és persze mindeközben még a két legkisebb poronty igényeit is kiszolgálni. Azt hiszem ez az igazán mission impossible. Mert persze, hogy szeretném, ha mind a négyen maximálisan megkapnák mindazt a törődést, ami jár nekik, amit megérdemelnének és, hogy mindenki lelkivilága rendben legyen, de mostanság azt érzem, hogy kénytelenek vagyunk a kompromisszumokra, mert mind a négyre egyformán és egyszerre figyelni úgy, ahogyan igényelné.... hát nem igazán sikerül. Persze tudom, hogy ha beáll a rend és megszokjuk az új helyzetet, akkor sokkal könnyebb lesz és mindenkire több idő jut, de biztosan elég? Csak ne lennék ennyire maximalista :) mert amíg mosolyognak és egymást túlkiabálva mesélnek, beszélnek, addig talán nincs nagy gond.

Most éppen háromnapos bicajtúrán vannak a Balaton északi partján. Hallhatóan nagyon jól érzik magukat :)

Szülői

Mindjárt kettő is és átfedéssel egyszerre. Közben négy kiskorú otthon négyesben. Izgi nem? Mondjuk zseniálisan elvannak egymással, az más kérdés, hogy utána van mit rendbe tenni játékosztályon :) Főleg, hogy három órás volt...

Domiét még párosan kezdtük. Szerintem zseniális hagyomány, hogy az első szülői értekezleten minden tanár bemutatkozik a szülőknek. Azon túlmenően, hogy legalább van kihez kötni egy-egy tárgyat nagyon fontosnak tartom, hogy így tudjuk azt is, mik az elvárások, ki hogyan kér számon, és hogyan jutalmaz, ne adj büntet. Azt hiszem ez nagyon szimpatikus volt számunkra. És a maga furcsasága is ott volt, hogy azért akadtak, akik még engem is tanítottak, így a követelményeik annyira nem okoztak meglepetést számomra. De mennyire más ott ülni a régi padokban immáron szülőként, ráadásul duplán érintetten...

Sok-sok információ zúdult ránk. És bár elmondhatom, hogy továbbra is azt gondolom, hogy sikerült a fiúk számára a legjobb megoldást megtalálnunk, és igazán jó kezekben vannak (Domi az elkövetkező nyolc, Dávid pedig öt évben), azért elszomorít az a helyzet, ami az oktatásban az elmúlt hónapokban történt.

És ez közelről sem iskola probléma szerintem. Nincs tankönyv, legalábbis az ingyenes tankönyvre jogosult gyerekek nem minden könyvet kaptak kézhez és a pótlásukat a központi tankönyvellátó október 15-ére ígérte. Ez szerintem vicc. Nálunk ez még inkább érződik, mivel Dávidot a szokásos határidőkön túl csatlakoztattuk az iskolához, így első körben, bár jogosult lenne ingyen tankönyvre, mégis az volt a felállás, hogy meg kell vásárolnunk a könyveit. Az iskola segítő szándékát jelzi, hogy azt tanácsolták, kérjünk róla ÁFA-s számlát az intézményfenntartó nevére és ők mindent elkövetnek, hogy ezt a pénzt visszakapjuk. Aztán egy kis jogszabály változás következtében mégis módjuk nyílt pótrendelést benyújtani, így a még meg nem vásárolt könyveket megrendelték számunkra. Na ezekből még semmink nincs.

És még sorolhatnám hosszan az új rendelkezéseket, amik nem könnyítenek az életünkön. Szerencsére a gimnáziumokra nem vonatkozik a délután négyig tartó iskola, de mégis kaotikus a helyzet. Új diákigazolvány hiányában ugyanis nem tudják a fiúk igazolni, hogy ők igen is gimnazisták, így ha egy rendőr igazoltatja őket, akkor csak a korábbi általános iskolai igazolványukat tudják bemutatni, amivel ugyebár visszaviheti őket a rendőr a korábbi iskolába. Áthidalandó egyenlőre én írtam nekik igazolást, kérdés megfelelne-e. Mindenesetre már elindult az új diákigazolvány kérelmünk, holnap le is adjuk az okmányirodai adatlapot hozzá. Remélem sikerül mellé igazolást vagy ideiglenes diákot is kapnunk...  

Azon túl, hogy azt gondolom, hogy az új rendelkezések sok szempontból lehetetlen helyzetbe hozták az iskolákat és a pedagógusokat, utolsó percben átírandó tantervvel, és a kapcsolódó elképesztő bürokráciával, azt hiszem nem lehet okunk panaszra. Csodálatra méltó volt a még mindig látszó lelkesedés, hogy értéket teremtsenek, tudást adjanak a gyerekeknek és egy jó közösséget alkossanak számukra számtalan programlehetőséggel és a hagyományok ápolásával. 

Csak, hogy mindjárt egyet említsek, még a hónapban háromnapos bicajtúrára mennek a Balaton északi partjára programok elképesztő kavalkádjával. Ugye nem kell mondanom, hogy lelkesek ? :)

Évnyitó

Elérkezett a nagy nap.

Nem mondom, hogy nagyon várták, de azt igen, hogy érdeklődéssel tekintettek elé, egy kis természetes kíváncsisággal, félelemmel karöltve. Érthető. 

Domi egy jó kis közösséget hagyott maga után, bár nem volt mindig és minden tökéletes, de szeretett az általános iskolába járni és szerintem nyugodtan elmondható, hogy sok kis haverja volt. Kitűnő eredménnyel végezte mind a négy évet :) Persze, hogy izgult kicsit, mi vár rá, milyenek lesznek a többiek és a tanárok, milyen lesz az új iskola, fogja-e szeretni, tudja-e tartani a lépést. És persze izgalommal várta, hogy megkapja az iskolai kitűzőjét ünnepélyes keretek között az évnyitón. 

Dávid egészen más. Nem mondom, hogy nem voltak haverjai és azt sem, hogy rosszul érezte magát az általánosban, de nála az ő érdekei kívánták azt, hogy ha lehet váltani váltsunk, hiszen így fejlődik, tanulhat, és még esélye van a felzárkózásra  is, illetve arra, hogy lássa (ne csak tudja tőlünk, illetve ne csak érezze a kapott családi értékek alapján) egyáltalán nem ciki jól tanulni. Kíváncsiság benne is volt a suli iránt és persze szerette volna látni milyenek a többiek, befogadják-e nyolcadikban egy már három éve csiszolódó közösségbe. 

Mentünk velük. Szerencsére Dávid leendő osztályában nyitottak voltak a gyerekek, beszélgetni kezdtek vele, így apa csatlakozott hozzánk a kicsiknél, a leendő ötödikeseknél (akik ebben az iskolában elsősök, és mégsem). 

Számomra különösen megható volt az évnyitó ünnepély, hiszen én is ebbe a gimnáziumban töltöttem gimis éveimet, bár akkor még nem nyolc osztályos rendszerben. Furcsa és mégis öröm volt újra itt hallgatni a Himnuszt és az igazgatói megnyitót, látni, ahogyan mindkét kisfiam ott áll és most ez nekik szól. Domit, amit a nevét hallva kiment és a leendő végzősöktől megkapta a kitűzőt. 

Az igazgató néni pedig megnyitotta az iskola 133. tanévét. Elképesztő. Múlt, hagyományok, emlékek és a jövő.

... és egy 5.b osztály...

Edzőtábor

Az idei év nem igazán kedvezett az edzésre járunk rendesen és rendszeresen elveinknek. Kezdetben Domi felvételijei, majd egy kiadós betegség gátolta az edzéseket. Májusban azután jött a nagy csavar, amikor is kitaláltuk, hogy mi lenne, ha Dávidot is megpróbálnánk egy "rendes" iskolába beíratni. Persze, mint ezt már írtam, ez nem kis feladat elé állította őt és minket is. Így az edzések ekkortájt is mostohagyerekeink voltak. Így nem meglepő, hogy fejlődés nem mutatkozott a fiúk teljesítményében. Persze azért ehhez nem kis mértékben ők is hozzájárultak a nincs kedvem, nem teszem oda magam, ehhez én béna vagyok hozzáállásukkal.

Elkezdődött a nyári szünet, napi két edzés és valami történt. Legalábbis Dávid elkezdett kicsit jobban teljesíteni. Amikor jött az első levél az edzőtáborról, még a kérdőjelesek között szerepelt, majd pár nap múlva kiderült, hogy ha jó időt megy, akkor mehet.

És bár mikor könnyű az utolsó pillanatban előteremteni egy tábor költségeit, a szükséges felszerelést, úgy gondoltuk, hogy mégis biztatjuk, mert jót tenne neki. És sikerült. Azt hiszem, hogy a nehézségek is megérték, így utólag, hiszen egészen más emlékekkel tért haza, mint hajdan a kenus edzőtáborokból.

Már a körülmények is fényévekre voltak a korábbi tapasztalatoktól, hiszen most egy 3*-os szállodában töltötték a hetet. Végig azt mesélte, hogy finom volt az étel, amit kaptak, ráadásul napi két meleg étkezéssel, ami nagyon fontos, amikor ennyi energiabefektetéssel járó, fizikai megterhelés éri őket szinte egész nap. Jól érezte magát, cseppet sem hallottuk a hangján, hogy jönne haza, vagy rosszul érzi magát. A társakkal is remekül megtalálta a hangot, szórakozásban sem volt hiány a héten. Ha pedig kicsit elvetették a sulykot (mert hát a fiúknál ugyebár ez néha megesik), a kollektív büntetés pillanatok alatt megtette hatását. Ádám is "jó fej" volt, benne volt minden buliban, "még ping pong-ozott is velünk" :)

A vízen nem lazsáltak. Sokat és nagy távokat eveztek, Dávid elmesélési alapján a napi 20 km a kezükbe került.

Az egyik legnagyobb élmény a leevezés volt. Nem busszal, vonattal, autóval jutottak el az edzőtáborba, hanem leeveztek a Dunán. Ehhez zsilipelni kellett Csepelnél, ami érdekes kaland volt. Délre értek a táborba  leevezve a 30-40 km távolságot.

Szerintem jövőre nem kell nógatni, hogy kicsit is teljesítsen, mert már a buli kedvéért menni akar majd.

Beiratkozás(ok)

Szerencsére mindjárt kettő is volt belőle :)

Domi amúgy rendesen meghirdetett időpontban kitöltetendő papírokkal amik még az értesítés a felvétel sikerességéről című levél részei voltak. És egy olyan tanárnő lesz az osztályfőnök, aki még engem is tanított sok-sok évvel ezelőtt és nagyon szerettem. Vajon lesz még olyan tanár a Dominiket tanítók között akit én is jól ismerek? Mindenesetre kapott egy szép tartalmas házi feladatot a nyárra, listát kell készítsen a nyári olvasmányairól és a leginkább tetszőről egy tíz perces kiselőadással kell felkészüljön. 

Nagyon örültünk annak, hogy a heti egy úszás a torna óra keretén belül továbbra is megmarad és a színvonal is garantált a Darnyi Tamás nevével fémjelzett úszóiskolában. A magas óraszámú nyelvoktatás, az osztott óraszámban tanított testnevelés, matematika és nyelvtan és informatikaoktatás az első négy évben szintén jó alapokat garantál. Érdekes újdonság lesz számunkra a latin hetedik és nyolcadik évfolyamon, amit Dávidnál mindjárt ki is próbálhatunk már nyáron. Akinek pedig a választott pálya tekintetében szüksége lehet rá a későbbiekben az a további években is tanulhatja tovább választott tantárgyként. A második nyelv tekintetében pedig van három négy évünk még dönteni.

Nagyon tetszik, hogy kártyás beléptető rendszer illetve e-napló működik az iskolában. Ez szerintem leginkább a beléptető rendszer fontos a mai világban. Jó tudni, hogy tényleg megérkeztek és mikor távoztak a gyerekek. 

Dávid beiratása is megtörtént és bár érdekes információként szolgált számunkra, hogy a tankönyveit a késői átigazolás miatt nekünk kell beszereznünk iskolán kívül, de a segítőkészség az iskola oldaláról azt hiszem maximális, hiszen minden információt és tanácsot megkaptunk ahhoz, illetve a segítő kezeket is, hogy megpróbálhassuk érvényesíteni a beszerzést követően az tankönyvekre való ingyenes jogosultságot.

Ő már nem jár úszni, viszont rá is várnak érdekes megmérettetések és újdonságok rendesen. Nyáron ismerkedünk a latin nyelv szépségeivel, ősztől mozi és médiaismeretet is tanulni fog, ráadásul ismét visszacsöppen az ókori történelembe, mégpedig nem is akárhová, Rómába :) Angolból azt hiszem fel kell kötnünk a nadrágot, de ennyi kihívás azt hiszem belefér. 

Ráadásul ő már megkapta a mágneskártyás belépő kártyáját és az iskolai kitűzőjét is, hiszen ő nem ötödikes (elsős) lesz a gimiben.

Kapnak nyakkendőt majd augusztusban és lesz iskolai egyenpoló is :)

A siker következményei

Megdolgoztunk a sikerért. Azt hiszem joggal írhatom többesszámban, mert igazi csapat munka volt. De azt hiszem, hogy megérdemelte a lehetőséget Dávid és a sikerért is megdolgozott, még akkor is, ha morgott, dühöngött közben. 

Most is szokott morogni :) De most leginkább amiatt, hogy a szeptemberig tartó időszakra azért kaptunk egy kis feladatot. Na jó, nem is annyira kicsit, de azt tudjuk, hogy hosszú távon mindenképpen megéri a fáradozást. 

Az egyik kisebb feladat az, hogy az angolt tovább kell fejleszteni és szavakat kell tanulnunk a nyár folyamán. Kaptunk hozzá szótárfüzetet, támpontokat és segítő kezeket :) Az tény és ezt valahol tökéletesen tudtuk is, hogy a gimiben a nyelvtanítás egészen biztosan sokkal profibb és intenzívebb, mint a mi általános iskolánkban volt. Ettől függetlenül tulajdonképpen ezen felül, minthogy a mi tananyagunk és a gimis tanagyag közötti szókészletet pótolni szükséges, nagy gond nincsen. 

A nagyobb falat azt hiszem a latin. Ugyanis a mi giminkben hetedik és nyolcadik évfolyamon latint is tanulnak a gyerekek. Na már most nekünk ezt az évet kell megpróbálnunk bepótolni nyáron.Kaptunk szintén könyvet, füzetet, tankönyvet. A kislány pedig, aki egyébként Dávid osztálytársa is lesz jövőre, megígérte, hogy ha nagyon elakadnánk, akkor szívesen segít. 

Egy szó mint száz.... nem kis faladataink vannak és bizony néha meg kell harcolnunk azzal, hogy bizony ezen a nyáron akad egy kis tanulandó is, de valahol azért Dávid is tudja, nem csak mi, hogy mindez az ő érdekeit szolgálja, amúgy pedig nem is olyan nagy gond, ha fejlődik az angol tudása iskolán kívül is :)

Emellett Domi is kapott házi feladtot a nyárra beiratkozáskor. A kötelező olvasmányon túl, amit persze Dávid is megkapott, mindkettőjüknek listát kell vezetnie az elolvasott könyvekről. Dominak pedig egy 5-10 percek bemutatót is kell készítenie a legkedvesebb nyári olvasmányáról.

Hát ez utóbbi annyira még nem a szívük csücske, de az az igazság, hogy ha már leülnek és olvasnak és esetleg az még tetszik is, akkor Domin már határozottan látszik, hogy még élvezi is, bár igyekszik mindent elkövetni annak érdekében, hogy az ellenkezőjéről próbáljon meggyőzni bennünket. A Pál utcai fiúk mellett most a 39 kulcs sorozat köteteit olvassa. Dávid pedig mivel Dr. Csont rajongó, most megkapta az írónő kamaszoknak szóló regényét, és látszólag szívesen bújja a sorokat. Nálunk ez már haladás. Neki Kosztolányi Aranysárkánya a kötelező olvasmány.

Siker :)

SIKERÜLT

FELVETTÉK

GIMIS MIND A KETTŐ

:)

(azt hiszem gőzerővel tanulhatjuk a latint nyáron)

izgalmas kaland lesz :)

Újabb felvételi

Mint írtam, alig két hetünk volt a felkészülésre, viszont a felölelt tananyag annál sokrétűbb és több volt.

Nem is tudtuk nagyon hová nyúljunk és mire készüljünk, mindezt úgy, hogy közben a suliban is minden nap dolgozat, hol ebből, hol abból. A nyelvtanban nagy segítség volt Györgyi néni, az angolban Janka , a matek területén én vettem kezelésbe Dávidot, Törit (miután villámtempóban összeszedtem neki a tananyag lényegét) apával nézték át, irodalmat pedig szintén Györgyi nénivel beszélték át, de itthon tanultuk együtt.

És a napok villámtempóban múltak és követték egymást és nagyon gyorsan elérkezett a megmérettetés napja.

Nem volt könnyű helyzetben Dávid, jó két órán keresztül mindig az adott tárgyat a "leendő" osztályban tanító pedagógussal beszélgetve tekintettek át.

A beszélgetések alatt talán egyedül az angol esetén éreztük azt, hogy izgult nagyon - amire egyébként számítottunk is, hiszen mint írtam egyrészt elég sok rossz élmény kötődik hozzá, másrészt azt látatlanban is tudtuk, hogy van színvonal béli különbség a két iskola nyelvoktatásában, nem is kicsi.

Várakozással tekintettünk az eredmény elé, bár azért bizakodóak voltunk, hiszen nagyon poztív légkörben zajlott a délelőtt.

Igazából nem is tudom, hogy mi a nehezebb. Különbözeti vizsgával felvételizni, vagy a hagyományos felvételi eljárás keretein belül bekerülni egy jó középiskolába. Így utólag azt hiszem, hogy mindkettőnek meg van a maga nehézsége. A rendes felvételi eljárást is megtapasztalva tudjuk, hogy sok az okos kisgyerek, aki versenyhelyzetben is tud nagyon jól teljesíteni, és bizony nem nevezhetőek könnyűnek a feladatsorok. De azt is tudom, hogy ez sem volt könnyebb. Egyrészt nagyon rövid idő állt rendelkezésünkre a felkészülésre, és sokkal szélesebb körben kellett számot adni a tudásról. Ugyanakkor Dávid szempontjából és őt ismerve azt hiszem, hogy ez a fajta kötetlenebb, közvetlen visszacsatolású beszélgetős megoldás pozitívabb volt minden szempontból. És aminek most is nagyon örültem, hogy nem érezte rosszul magát a beszélgetések során, így bármilyen eredmény is születik, nem marad rossz emlék.

Ha pedig sikerül, akkor biztosan nem lesz egyszerű nyarunk, hiszen mi eddig nem tanultunk latinul, és bizony egy év latint be kell pótolnunk a nyáron és persze az angol szintet is biztosan feljebb kell tornáznunk. Ugye sikerül?

Egy felvetés...

Miközben gőzerővel dolgoztunk Dávid jegyeinek javításán, Györgyi néni felvetette azt a gondolatot, ami már amúgy is motoszkált a fejünkben, de valahogy nem tudtuk megtenni a kezdő lépést, kellett egy kis löket.

Hogy mi is volt ez a felvetés?

Tulajdonképpen arról beszélgettünk korábban, hogy szerintem a gyakorlás hiánya miatt tart ott Dávid ahol és ahogy, mert emlékeim szerint, amikor én tanultam a mondatelemzést, akkor nekem tele volt a füzetem és mondatokat elemeztünk tonna szám, egyre több mondatrész felismerésével. Nem tévedtem, mert Györgyi néni szerint is üres volt szinte Dávid füzete. Azt is mondta, hogy szerinte nem Dávid képességeivel van a probléma és jót tenne neki, ha elhoznánk és megpróbálnánk keresni egy másik iskolát, ahol vagy sokkal inkább felkészítik a gyerekeket a felvételire, vagy pedig már egy középiskola, különbözetivel. Egy szó, mint száz, a felvetése az volt, hogy érdemes lenne Dávidot is beíratni egy középiskolába.

Erről beszélgettünk Györgyi nénivel pénteken és elindult egy kisebb lavina. Hétfőn tornaórán történt egy kis "baleset". Szép sérülés Dávid hátán. Szerdán reggel pedig beszélgettünk a tanító nénivel, hogy mégis mi volt a gond. Elég érdekes választ kaptunk, bár ekkor még olyan nagy kérdőjelek nem ugráltak a fejünkben. Kiderült, hogy azért sikerült fellökni Dávidot, mert a gyerekeknek az a baja vele, hogy nem vesz részt a rendbontásban, sőt. Majd ezt a beszélgetést folytatni próbáltuk csütörtökön az osztályfőnökkel, amikor megszületett a döntésünk is. Igazából nagy különbség nem volt a két történet között, csak éppen az nem volt túlontúl megegyező a mi nézeteinkkel, hogy meg kellene verekednie a fiúk közötti rangsorban elfoglalt helyéért. Dávid pedig ezt nem tette, hiszen azt tanítottuk neki, hogy nem verekedéssel kell megoldani a problémákat, ha pedig mégis idáig fajulna valamiért a helyzet, akkor azért vannak ott a pedagógusok az iskolában, hogy ilyen esetben nyugodtan forduljon hozzájuk segítségért. Amit ő meg is tett, de ettől vált céltáblává. A hab a tortán az volt, amikor megkérdeztem, hogy OK. ha holnaptól megverekszik a rangsorért, akkor ez a probléma megoldódik? és ugye természetesen a tanárok is így fogják kezelni ezt és ő ezért nem fog intőt kapni? A válasz pedig az volt, hogy hát egy igazgatói intőt le kell nyelni ennek érdekében. Hetedikben, illeve nyolcadik elején, amikor is felvételizni készülünk. És ezek igenis számítanak.
A fenti előzmények megadták a löketet, hogy mi lenne ha tennénk egy kísérletet. Telefon telefont követett és született egy időpont a különbözeti vizsgára. Alig röpke két hetünk volt az időpontig és talányos feladvány a számonkérés módjára. Alapvetően szóbeli meghallgatásokra kell készülni az öt fő tantárgyból, mint matematika, irodalom, nyelvtan, történelem és angol nyelv. A kért anyag a hetedik osztályban általa tanult és elsajátított tananyagból történő beszámoló, az az a saját tanulmányokról kell majd számot adnia Dávidnak.

Angol és magyartanár kerestetik

Pedig még csak hetedikes. De egyszerűen bármit is tettünk itthon, nem jutottunk egyről a kettőre, na szerencsére azért nem szó szerint, de kettőről a háromra már inkább. Így egy kedves tanító néni ismerősünkhöz fordultam, hogy segítsen valamilyen megoldást találni a problémára. Így kerültünk Györgyi nénihez és Jankához. A nyelvtanon nagyon szépen látszott a javulás és azért az sem mellékes, hogy nem teljesen Dávid volt a ludas, mert két hét után már négyeseket kapott arra, ami korábban legjobb esetben is csak kettesre sikeredett. Így év végére nagyon szépen kijavította a nyelvtan jegyet. Az angollal már nem volt ilyen szerencsék, bár erről közel sem Dávid és Janka tehet, inkább a teljesen működésképtelen tanár és diák viszony volt az ok. Jankának hála Dávid rengeteget javított, de amikor egy szimpla kérdésre, miszerint: "Edit néni, kijavította a dolgozatokat?" olyan választ kapott, hogy: "mit érdekel, úgyis egyes lesz" tulajdonképpen nem hiszem, hogy sok kommentet kell hozzáfűzni. De ettől még a projekt a projekt és örök hála mindenkinek, aki segítségünkre volt ebben, és a továbbiakban is.