A következő címkéjű bejegyzések mutatása: siker. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: siker. Összes bejegyzés megjelenítése

2013. július 11., csütörtök

A siker következményei

Megdolgoztunk a sikerért. Azt hiszem joggal írhatom többesszámban, mert igazi csapat munka volt. De azt hiszem, hogy megérdemelte a lehetőséget Dávid és a sikerért is megdolgozott, még akkor is, ha morgott, dühöngött közben. 
Most is szokott morogni :) De most leginkább amiatt, hogy a szeptemberig tartó időszakra azért kaptunk egy kis feladatot. Na jó, nem is annyira kicsit, de azt tudjuk, hogy hosszú távon mindenképpen megéri a fáradozást. 
Az egyik kisebb feladat az, hogy az angolt tovább kell fejleszteni és szavakat kell tanulnunk a nyár folyamán. Kaptunk hozzá szótárfüzetet, támpontokat és segítő kezeket :) Az tény és ezt valahol tökéletesen tudtuk is, hogy a gimiben a nyelvtanítás egészen biztosan sokkal profibb és intenzívebb, mint a mi általános iskolánkban volt. Ettől függetlenül tulajdonképpen ezen felül, minthogy a mi tananyagunk és a gimis tanagyag közötti szókészletet pótolni szükséges, nagy gond nincsen. 
A nagyobb falat azt hiszem a latin. Ugyanis a mi giminkben hetedik és nyolcadik évfolyamon latint is tanulnak a gyerekek. Na már most nekünk ezt az évet kell megpróbálnunk bepótolni nyáron.Kaptunk szintén könyvet, füzetet, tankönyvet. A kislány pedig, aki egyébként Dávid osztálytársa is lesz jövőre, megígérte, hogy ha nagyon elakadnánk, akkor szívesen segít. 
Egy szó mint száz.... nem kis faladataink vannak és bizony néha meg kell harcolnunk azzal, hogy bizony ezen a nyáron akad egy kis tanulandó is, de valahol azért Dávid is tudja, nem csak mi, hogy mindez az ő érdekeit szolgálja, amúgy pedig nem is olyan nagy gond, ha fejlődik az angol tudása iskolán kívül is :)

Emellett Domi is kapott házi feladtot a nyárra beiratkozáskor. A kötelező olvasmányon túl, amit persze Dávid is megkapott, mindkettőjüknek listát kell vezetnie az elolvasott könyvekről. Dominak pedig egy 5-10 percek bemutatót is kell készítenie a legkedvesebb nyári olvasmányáról.
Hát ez utóbbi annyira még nem a szívük csücske, de az az igazság, hogy ha már leülnek és olvasnak és esetleg az még tetszik is, akkor Domin már határozottan látszik, hogy még élvezi is, bár igyekszik mindent elkövetni annak érdekében, hogy az ellenkezőjéről próbáljon meggyőzni bennünket. A Pál utcai fiúk mellett most a 39 kulcs sorozat köteteit olvassa. Dávid pedig mivel Dr. Csont rajongó, most megkapta az írónő kamaszoknak szóló regényét, és látszólag szívesen bújja a sorokat. Nálunk ez már haladás. Neki Kosztolányi Aranysárkánya a kötelező olvasmány.