Káosz, kihívások, mindennapok....

Ezt a csodás őszi fotót, itt találtam :)

Már október közepe van, de még nem sikerült leírnom az első iskolai hónap történéseit. Elrohantak a napok, hetek, szinte észrevétlenül lett a nyárból ősz, a kényelmes lusta Dávid noszogatásból mindennapi harc és késő estig tartó leckeírás Domival is. Az első hét leginkább a felfedezésről, megszokásól szólt. Szoktuk, hogy utaznak, hogy tömeg közlekednek és már nem csak itt a közvetlen környéken, hanem a városban, a forgatagban. Szoktuk, hogy mikor kell indulni és vártuk, hogy mikorra alakul ki rendszer újra az életünkben. Azt nem mondom, hogy mára kialakult, de minden estre vannak rutinná alakuló délutánok, melyeket olykor egy-egy spéci iskolai program, olykor pedig munkahelyi események borítanak fel.

Elég kaotikusan indult a tanév, és nagy valószínűség szerint nem az iskola és a tanárok hibájából fakadóan. Mindenesetre egy hét alatt elkészült az órarend, amihez igazodva már elkezdhettem a szokásos tanév eleji logisztikai háborúmat :). Hát ez most idén nem kis fejtőrést okozott. Az új rendeleteknek megfelelően bevezetett új tantárgyak következtében átalakult a csengetési rend,  bekerült az órarendbe a nulladik és a nyolcadik óra is. Nagyon gyerekbarát módon az első óra kezdési ideje kitolódott negyed kilencre, de hát így az utolsó óra is később ér véget. Az iskola messzebb van, a gyerekek nem ebédelnek bent, az edzés most is akkor kezdődik, mint eddig mindig. Kihívás1. 
A két nagy mint rendes testvérekhez illik, persze, hogy harcban állnak egymással, így a reggeli utazzunk együtt, mert ketten együtt azért nagyobb a biztonság - gondoltam én - na ezt ők rendszeresen felülírják. Kihívás 2. 
A kicsiken már nem csak egy szál sort, hanem több réteg ruha van, nem csak az úton, de bizony az oviban is. Amiben megy és jön (lévén tömeg közlekedünk ), gondosan legyen elpakolva az oviban, mert bizony ha nem, akkor tuti a szép és új kabátban megy az udvarra játszani, eddig szerencsére nem érte kár, de nem is szeretnénk. Mindemellett persze találja meg azt, amit viszont tényleg vegyen fel, nehogy felfázzon a homokozás közben. Kihívás 3. 
Délutánonként a nagy rohanás után, amikor végre hat óra után mindenki itthon van, még neki kellene állni megvívni a harcot a leckékkel, immáron duplázva. Persze azért ott a két legkisebb is, akik méltán követelik szintúgy a figyelmet. Kihívás 4.
Háztartás, főzés, mosás, vasalás, takarítás, család, férj, együttlét és szórakozás. Kihívás 5.
Anya semmiről nem feledkezzen el, lehetőleg még a határidők előtt eszébe jusson ami kell, és még a kivitelésnek is maradjon idő. Kihívás 6.
És a legnagyobb kihívás: időhiány....
És, hogy milyen nálunk a szokásos reggeli zűrzavar? Hát íme...

..és még növelhetném hosszasan a sort, lehet, hogy még majd ki is egészítem. De, hogy hogyan is haladunk a kihívásokkal? Azt talán majd külön posztokban ecsetelem. 

És a suli....
Szeretik. Nekem egyenlőre ez a legfontosabb. Persze más is fontos, de mivel Domi esetében nyolc évről, Dávidnál is még öt évről beszélünk, így azt hiszem, ez nagyon lényeges szempont. Egyenlőre nem csalatkoztam abban sem, hogy megmaradt az a miliő, amit én anno szerettem, amiért most is úgy gondoltam a tájékoztatón tapasztaltak és persze a későbbi találkozások során, hogy nekik erre van szükségük. Azt látom, hogy az oktatás működik, még akkor is, ha iskolán kívüli okokból néha mostohák a körülmények. Fontos a közösség és annak építő ereje. Számít mit gondol a másik. Kezelik a konfliktusokat, amik bár adódnak, de egyenlőre hál istennek, a mi fiainkat nem érintették. Számonkérés van. Nem is kevés. De van motiváció, ami talán még fontosabb, ha nem a legfontosabb. Hiszen szerintem ez az egyik legnagyobb hajtóerő. 
Azt gondolom Domi könnyebb helyzetből indult, lévén neki és a körülötte lévő osztálytársaknak is minden új, mindenki a megszokás, megismerés fázisában van, gyerekek, tanárok egyaránt. Ez látszik is. Nem mondom, hogy nem lepődött meg már egyszer -kétszer, de alapjában ugyanazt a teljesítményt tudja nyújtani mint korábban. Látszólag tanul a kisebb meglepetésekből, remélem ezen nem is fog változtatni :) Lelkes, bár sokkal fáradtabb, mint azt az eltelt másfél hónap indokolná. Persze ez sok összetevős folyamat eredménye... A migrénjére kapott gyógyszer álmosít, a sulikezdés körüli zűrzavarban bizony nagyon megritkultak az edzések és persze jóval több a házi feladat és a tanulandó, mint korábban volt és a dobolás szenvedélye még mindig okot ad külön elfoglaltságokra :) Bizony sokszor tanulunk késő estig és kel hajnalban, hogy befejezze. Lelkiismeretes. 
Dávid indult hátrányból bizonyos szempontból. Egyrészt hordozta a pótlandó anyagok garmadáját, másrészt pedig egy már meglévő közösségbe került be, ahová azt hiszem hamar sikerült beilleszkednie. De mivel ez már nyolcadik évfolyam, így nincs türelmi idő a számonkérések megszokásához, fajtáihoz, ezáltal, neki a kicsi lustaságunknak van mit pótolnia, behoznia, szoknia. Mégis azt gondolom, hogy ismerve őt, látva a szintek közötti különbségeket, jól teljesít. Természetesen van hová fejlődni, de ez is egy jó kis "kihívás", abból pedig mint a korábbi sorok mutatják igencsak jól állunk.
Az ovisok...
Középsősök lettek. El sem hiszem, mert még csak most születtek. Rengeteget változtak, változnak napról napra. Imádom a kis beszélőkéjüket, a rátermettségüket, ahogyan mesélnek és beszélnek non stop (ez szó szerint értendő). Egyre szebb alkotásokat hoznak haza az oviból, mesélnek. Tegnap délután hármasban voltunk (ritka kincs), és percekig énekeltek, verseltek. Elmaradtak a mérföldköves bejegyzéseim pedig ott is bőven lenne mit pótolnom. Na majd ha egyszer ráérek... (Gondolom ilyen legközelebb nagymama koromban lesz :))
....és hol vagyunk mi?
Jó lenne egy kicsike idő kettesben. 15 évesek lettünk. Házasságban. Négy gyönyörű, egyforma és mégis a szivárvány színeiben pompázó fiúgyermekkel. Gondok, örömök, bánatok, mosolyok, zűrzavar a négyzeten vagy inkább a köbön? Ezek vagyunk mi hatan. De szeretem. Nagyon. Azért tervezünk egy kis mókát kettesben, megünneplendő kerek évfordulónk (igaz csak egy-két óra), de ha sikerül megvalósítani, majd mesélek.

Ismét egy-egy-egy-egy.... tájékoztató... :)

Még alig értek haza a bringa túráról, máris szállingóztak haza az újabb és újabb tájékoztatók. Volt amit már említettem, most megpróbáltam a többit csokorba szedni.

Bólyai matematika verseny.... 

október 11-én pénteken került megrendezésre - mindketten mentek, az eredményekre még várni kell.

Curie-versenyek.... 

környezetvédelmi versenyre Domi jelentkezett. Szintén csapatverseny, melynek majd az első négy fordulója levelezős. Az iskola nagyon erős benne, így a területi fordulókban rendező iskola. Meglátjuk :)

Teremdekorálás....

téma a négy elem - föld, levegő, tűz és víz  -  fantázia határtalan, csak legyen aki meg is valósítja. Iskola szintű feladat a gyerekeknek minden évfolyamon. Az enyémek lelkesek ....

Erzsébet nap....

Jeles ünnepe iskolánknak. Névadó ünnep. Gálaműsor és minden egyéb, ami csak elképzelhető. A gálán fellépnek az osztályok a MOM-ban. Készülnek már, bár itthon még rejtély fedi a produkciókat.

Pályázatok napja. A megadott témakörben, mely idén a  négy elem, elképesztő széles spektrumban lehet pályázati munkákat készíteni: ének, művészetek, informatika, matematika, fizika, kémia, földrajz, biológia, történelem és még sorolhatnám a sor. Készülnek a fiúk, az ötletelés már folyamatban.

Sítúra...

Korábban már említettem talán, hogy pályázatot nyert az iskola. Így lehetőség van a pályázat időtartama alatt kulturális, tanulmányi és sport tevékenységek csoportos folytatására a pályázaton nyert (nem kicsi) keret terhére. Szerencsére korábban is sok hasonló program volt, így az iskola már rutinnal tudja szervezni a klasszabbnál klasszabb programokat. Többek között idén ismét Ausztriába mennek síelni és snowboardozni. Legalábbis Domi, mert Dávid számára a nyelvi tanulmányút elsőbbséget élvez az idei tanévben. Nagy álma válik így valóra, hiszen kipróbálhatja milyen a snowboardozás. Régóta álmodozik róla.

Skócia

Még le sem parkolták a bringákat, még talán meg sem száradtak a ruhák, amikor érkezett a  következő tájékoztató. (Az apróbbakról nem tettem említést, mint Bólyai csapatverseny jelentkezési lap és nevezési díj). Dáviddal érkezett, hasonlóan "szemcsillogva", mint a korábbi példány.

Tanulmányi út. Skóciába. Márciusban. 9 nap. Busszal, Amsterdamon keresztül, komppal.

Először, amikor olvastam a programkavalkádot és láttam persze a csillogó szemeket, meg felötlöttek bennem az én Skóciai emlékeim, melyek szintén ugyanehhez a gimnáziumhoz kötődtek. Majd eszembe jutott Szilvi nem is olyan régi bejegyzése egy szintén angliai úttal kapcsolatosan, ahol a busznak is szerepe volt. És igen. Már akkor értettem, éreztem, amiről írt, de most még inkább át tudom érezni. De ezen majd ráérek még rágódni, ha már február lesz. 

Addig is, remek motiváló eszköznek ígérkezik, hiszen lehet feltételeket is szabni hozzá, mint például rendesen tanulni az angol szavakat, a nem szeretem leckéket és felnőni a feladathoz, hogy gimnazista lett (igaz kisgimnazista, de annak az utolsó éve, három év hátrányban az osztálytársakkal szemben).

Addig is egy kis ízelítő, mi várna rá, ha... :)

 "A tanulmányi kirándulás során tanulóink megismerkednek az adott terült történelmi, kulturális érdekességeivel, főbb nevezetességekkel az angol nyelv gyakorlása közben."

 "A program főbb pontjai: Hertogenbosh, Amsterdam, Newcastle, Edinburgh, Lochness, Skót felföld és az angol-skót határvidék."

Azért bár aggódom, de remélem motiválható a fiú, mert én bizony ki nem hagynám :)

Az első kalandok a sulival

Alig kezdődött el az iskola, máris érkezett haza egy tájékoztató. Persze, hogy "óriási" volt az érdeklődés a programra. Sport, kirándulás, buli, móka, kacagás, táborozás, Balaton. Igen, igen... Ez bizony a már korábban emlegetett biciklitúra. Három nap, két éjszaka, 100 gyerek, tanárok. 

 

Amúgy tényleg. Én is szívesen mentem volna, ha nem ijedtem volna meg a 120-140 km tekeréstől, ráadásul a Balaton északi partján, ahol nem kevés a dombos vidék.... A fiúk egyáltalán nem ijedtek meg. És mivel a nagy haverok (már amennyiben alig három hét alatt lehet erről beszélni) mindannyian mentek, hát mi sem fújtunk visszavonulót. És bár azt közel sem állíthatom, hogy számtalan letekert km volt, van a fiúk lábában,de az erőnlétükben bíztunk, hiszen a kajakozás remek alap bármilyen sport számára. (Ez a véleményünk utólag be is igazolódott, mert bár elfáradtak, kidőltek a harmadik nap estéjén már itthon a saját ágyaikban, de mosolyogtak, nem fájt sehol semmi egyiküknek sem.) 

Így történt, hogy belevágtak a fiúk és jelentkeztek életük első gimis kalandjára. Azt hiszem, hogy nem csalódtak benne és talán ezáltal nekünk is kicsit könnyebb dolgunk lesz a továbbiakban, mert lehet, hogy lesz mivel motiválni őket? 

Akarattyáig vonatoztak, és ott pattantak bringára és meg sem álltak Füredig. Na jó, persze, hogy megálltak, de nem azért, mert nem bírták volna a tempót, hanem inkább a buli kedvéért. Sőt. Estefelé, amikor már úgy gondoltuk, hogy megérkezhettek a szálláshelyre és megcsörgettük őket, csak úgy bringáztak még, mert az milyen jó. Már ott voltak, de hát végül is bringatúrára mentek vagy nem? Azt hiszem az estéjük is jól sikerült, mert másnap nem keltek túl korán, valamikor tíz óra felé még csak a reggelin voltak túl. 

A második nap sem tekertek keveset, hiszen a szállás Badacsonytomajban volt. De addig is irány Tihany, Udvari, és Badacsony. Tihanyban megnézték az apátságot és az egyetlen magyar királyi sírt, Udvariban a szív alakú sírköveket.

Az este ismét nagyon jó kedvükben találta őket. Bár Domi állítólag az esti tévézés közben elaludt :) - "de a lányok mondták, hogy milyen cuki az öcséd, amikor alszik".

A harmadik nap pedig végső úti célként Keszthelyre tartottak, de addig még megmászták a Szigligeti várat, útba ejtették az Afrika Múzeumot, Keszthelyen a kastélyt. Remek volt az ebéd : "rántott husi volt sült krumlival" :) Majd kora délután vonatra szálltak ismét, hogy este piszkosan, mosolygósan átvegyük őket a pályaudvaron.

Az első három hét margójára....

Hát... nem unatkoztunk. És nem feltétlen rossz értelemben. De az biztos, hogy ismét fenekestül felfordult a megszokott "kis" életünk. Mint írtam már szeptemberrel újra útjára indult a verkli, és most már rendesen pörögve. Ebbe a pörgésbe azért szerepet kapott rendesen az iskolák körüli káosz, de azt hiszem ez a mondat e nélkül is remekül megállja a helyét. 

A két legkisebb immár középsősként koptatja az ovi "padjait". Ez számos újdonsággal szolgál számukra is. Hiszen most már részt vehetnek ovin kívüli programokon is, mint például most a héten a szüret a kerületi szőlészetben. Szerintem nagy élmény volt számukra, és itt nem csak arra gondolok, hogy megkóstolhatták a mustot, szedték a szőlőt, látták a présházat, szőlészetet, hanem arra is, hogy egy hosszabb sétát tettek a szőlészetig kézen fogva, csoportosan. Most már betöltenek bizonyos tisztségeket is. Voltak NAPOSok. Nagyon élvezhették, hiszen napokig mesélték, hogy mik voltak naposként a feladataik, ki volt a párjuk. Ráadásul nem együtt, egyszerre töltötték be ezt a fontos feladatkört, hanem külön-külön. 

Az sem titok, hogy a nagyobbak iskolát váltottak. Nagyon vártuk (szerintem mindannyian), de azt hiszem a várakozás örömébe a kíváncsiság mellett egészséges aggodalom is vegyült. Mindenki oldaláról egészen más okból. Mi leginkább azért drukkoltunk, hogy könnyen beilleszkedjenek az új közösségbe (leginkább Dávid, aki mégiscsak egy már összeszokott osztályba került nyolcadik évfolyamon), jól érezzék magukat a gimiben, fel tudják venni az új tempót, követelményeknek meg tudjanak felelni, és még hosszasan sorolhatnám. Domi és Dávid aggodalmait csak sejteni lehet, de biztosan szerepelt köztük a milyenek lesznek az osztálytársaink, a tanárok és egyáltalán az iskola. Hiszen persze látták, felvételiztek, tudták, hogy egészen más a lépték, mint az általános iskolában volt. Biztos felmerült bennük is, hogy mennyire lesz más a tanulás, a követelmények, a számonkérés is. De azt hiszem mindannyian csak reménykedtünk abban, hogy jó döntést hoztunk, hogy szeretni fogják úgy, ahogyan tényleg szeretik. Jó látni, ahogyan reggelente örömmel indulnak, nem kell  nógatni őket, nehogy elkéssenek, maguktól is sietnek, mert várják őket a haverok :) És persze csak kapkodják a fejüket a számtalan esemény, program és lehetőség láttán. 

Eddig azt hiszem jól vették az akadályokat. Domi ügyes, hozott már ötös németből, sok-sok piros pontot, plusz pontot. Dávid igyekszik. Sok helyen ügyesen felvette a tempót, ahol pedig hiányosságai akadnak, ott segítő kezekre talál. Azt hiszem tényleg nagyon jó helyre kerültek. Nem titok, hogy angolból egészen más szinten vannak Dávid osztálytársai, így lehetne nagyon nehéz helyzetben is, mégis időt kapott. Persze nem amolyan szimpla türelmit, hanem hasznosan. Minden héten felel az arra a hétre kiszabott pótlandó anyagból, ha szükséges, akkor külön, csak vele leül a tanító néni és magyaráz, gyakorol. Az sem titok, hogy a többiek tavaly már tanultak latinul és nekünk ezt az évet pótolnunk kellett volna. Elkezdtük, de hát nem jutottunk a végére és nem csak önhibánk miatt, hiszen a tankönyv állapotok még bolti, kiadó vásárlás esetén sem voltak idillinek nevezhetők. Hetente pótolja ezt is szintén a tanárnő segítségével és támogatásával, határidőkkel.:)

Mintha a változás szele is kicsit éreztetné magát :) Dávid változik. Na persze azért nem rohamléptekben, de mégiscsak és pozitív irányban. Reméltük, hogy a közegváltás elindít nála egy változást. Nem szeretném elkiabálni, így erről majd egy kicsit később írok, ha már mérhető is lesz az, amit most látni vélünk. 
Persze délutánonként is zajlik az élet. Dávidnak a pótlások és az edzések. Dominak pedig visszatért az életébe a dobolás és a szolfézs (már kapott egy ötöst dob órán). Az edzésekkel kicsit bajban voltunk, vagyunk. Na nem azért, mert nem szeretné, hanem mert leginkább nem ér oda. Hétfőnként majdnem negyed négyig van suliban, hat órája és egy matematika szakköre van, így teljességgel kizárt a háromnegyed háromkor kezdődő edzés. Kedden és szerdán hat órája van, negyed három előtt öt perccel csengetnek ki, így éppen csak egy fél órája lenne odaérni, átöltözni és vízre szállni, de bárhogyan is próbáltuk, tömegközlekedve ez egy lehetetlen küldetés. Nagyszülői segítséget kértünk ezekre a napokra autós fuvarral, így talán áthidalható lesz a szűkös időkorlát. Nem unatkoznak ők sem, de esténként mi sem. Immáron két lurkó leckéit és házi feladatit kell ellenőrizni, kikérdezni amikor szükséges és persze mindeközben még a két legkisebb poronty igényeit is kiszolgálni. Azt hiszem ez az igazán mission impossible. Mert persze, hogy szeretném, ha mind a négyen maximálisan megkapnák mindazt a törődést, ami jár nekik, amit megérdemelnének és, hogy mindenki lelkivilága rendben legyen, de mostanság azt érzem, hogy kénytelenek vagyunk a kompromisszumokra, mert mind a négyre egyformán és egyszerre figyelni úgy, ahogyan igényelné.... hát nem igazán sikerül. Persze tudom, hogy ha beáll a rend és megszokjuk az új helyzetet, akkor sokkal könnyebb lesz és mindenkire több idő jut, de biztosan elég? Csak ne lennék ennyire maximalista :) mert amíg mosolyognak és egymást túlkiabálva mesélnek, beszélnek, addig talán nincs nagy gond.

Most éppen háromnapos bicajtúrán vannak a Balaton északi partján. Hallhatóan nagyon jól érzik magukat :)

Szülői

Mindjárt kettő is és átfedéssel egyszerre. Közben négy kiskorú otthon négyesben. Izgi nem? Mondjuk zseniálisan elvannak egymással, az más kérdés, hogy utána van mit rendbe tenni játékosztályon :) Főleg, hogy három órás volt...

Domiét még párosan kezdtük. Szerintem zseniális hagyomány, hogy az első szülői értekezleten minden tanár bemutatkozik a szülőknek. Azon túlmenően, hogy legalább van kihez kötni egy-egy tárgyat nagyon fontosnak tartom, hogy így tudjuk azt is, mik az elvárások, ki hogyan kér számon, és hogyan jutalmaz, ne adj büntet. Azt hiszem ez nagyon szimpatikus volt számunkra. És a maga furcsasága is ott volt, hogy azért akadtak, akik még engem is tanítottak, így a követelményeik annyira nem okoztak meglepetést számomra. De mennyire más ott ülni a régi padokban immáron szülőként, ráadásul duplán érintetten...

Sok-sok információ zúdult ránk. És bár elmondhatom, hogy továbbra is azt gondolom, hogy sikerült a fiúk számára a legjobb megoldást megtalálnunk, és igazán jó kezekben vannak (Domi az elkövetkező nyolc, Dávid pedig öt évben), azért elszomorít az a helyzet, ami az oktatásban az elmúlt hónapokban történt.

És ez közelről sem iskola probléma szerintem. Nincs tankönyv, legalábbis az ingyenes tankönyvre jogosult gyerekek nem minden könyvet kaptak kézhez és a pótlásukat a központi tankönyvellátó október 15-ére ígérte. Ez szerintem vicc. Nálunk ez még inkább érződik, mivel Dávidot a szokásos határidőkön túl csatlakoztattuk az iskolához, így első körben, bár jogosult lenne ingyen tankönyvre, mégis az volt a felállás, hogy meg kell vásárolnunk a könyveit. Az iskola segítő szándékát jelzi, hogy azt tanácsolták, kérjünk róla ÁFA-s számlát az intézményfenntartó nevére és ők mindent elkövetnek, hogy ezt a pénzt visszakapjuk. Aztán egy kis jogszabály változás következtében mégis módjuk nyílt pótrendelést benyújtani, így a még meg nem vásárolt könyveket megrendelték számunkra. Na ezekből még semmink nincs.

És még sorolhatnám hosszan az új rendelkezéseket, amik nem könnyítenek az életünkön. Szerencsére a gimnáziumokra nem vonatkozik a délután négyig tartó iskola, de mégis kaotikus a helyzet. Új diákigazolvány hiányában ugyanis nem tudják a fiúk igazolni, hogy ők igen is gimnazisták, így ha egy rendőr igazoltatja őket, akkor csak a korábbi általános iskolai igazolványukat tudják bemutatni, amivel ugyebár visszaviheti őket a rendőr a korábbi iskolába. Áthidalandó egyenlőre én írtam nekik igazolást, kérdés megfelelne-e. Mindenesetre már elindult az új diákigazolvány kérelmünk, holnap le is adjuk az okmányirodai adatlapot hozzá. Remélem sikerül mellé igazolást vagy ideiglenes diákot is kapnunk...  

Azon túl, hogy azt gondolom, hogy az új rendelkezések sok szempontból lehetetlen helyzetbe hozták az iskolákat és a pedagógusokat, utolsó percben átírandó tantervvel, és a kapcsolódó elképesztő bürokráciával, azt hiszem nem lehet okunk panaszra. Csodálatra méltó volt a még mindig látszó lelkesedés, hogy értéket teremtsenek, tudást adjanak a gyerekeknek és egy jó közösséget alkossanak számukra számtalan programlehetőséggel és a hagyományok ápolásával. 

Csak, hogy mindjárt egyet említsek, még a hónapban háromnapos bicajtúrára mennek a Balaton északi partjára programok elképesztő kavalkádjával. Ugye nem kell mondanom, hogy lelkesek ? :)

Évnyitó

Elérkezett a nagy nap.

Nem mondom, hogy nagyon várták, de azt igen, hogy érdeklődéssel tekintettek elé, egy kis természetes kíváncsisággal, félelemmel karöltve. Érthető. 

Domi egy jó kis közösséget hagyott maga után, bár nem volt mindig és minden tökéletes, de szeretett az általános iskolába járni és szerintem nyugodtan elmondható, hogy sok kis haverja volt. Kitűnő eredménnyel végezte mind a négy évet :) Persze, hogy izgult kicsit, mi vár rá, milyenek lesznek a többiek és a tanárok, milyen lesz az új iskola, fogja-e szeretni, tudja-e tartani a lépést. És persze izgalommal várta, hogy megkapja az iskolai kitűzőjét ünnepélyes keretek között az évnyitón. 

Dávid egészen más. Nem mondom, hogy nem voltak haverjai és azt sem, hogy rosszul érezte magát az általánosban, de nála az ő érdekei kívánták azt, hogy ha lehet váltani váltsunk, hiszen így fejlődik, tanulhat, és még esélye van a felzárkózásra  is, illetve arra, hogy lássa (ne csak tudja tőlünk, illetve ne csak érezze a kapott családi értékek alapján) egyáltalán nem ciki jól tanulni. Kíváncsiság benne is volt a suli iránt és persze szerette volna látni milyenek a többiek, befogadják-e nyolcadikban egy már három éve csiszolódó közösségbe. 

Mentünk velük. Szerencsére Dávid leendő osztályában nyitottak voltak a gyerekek, beszélgetni kezdtek vele, így apa csatlakozott hozzánk a kicsiknél, a leendő ötödikeseknél (akik ebben az iskolában elsősök, és mégsem). 

Számomra különösen megható volt az évnyitó ünnepély, hiszen én is ebbe a gimnáziumban töltöttem gimis éveimet, bár akkor még nem nyolc osztályos rendszerben. Furcsa és mégis öröm volt újra itt hallgatni a Himnuszt és az igazgatói megnyitót, látni, ahogyan mindkét kisfiam ott áll és most ez nekik szól. Domit, amit a nevét hallva kiment és a leendő végzősöktől megkapta a kitűzőt. 

Az igazgató néni pedig megnyitotta az iskola 133. tanévét. Elképesztő. Múlt, hagyományok, emlékek és a jövő.

... és egy 5.b osztály...

Szeptember

Itt az ősz... 

Nem kizárólag a dátum miatt. Holnap reggel beindul újra az őrület a maga zajos forgatagával, színeivel, rohanásaival. Reggel évnyitóra megyünk. Igen megyünk, mivel mindketten új suliban kezdik a tanévet. Domi kicsit könnyebb helyzetben azáltal, hogy az osztályban mindenki új lesz, az iskola is mindenki számára az új, ismeretlen varázsával rendelkezik. Dávidnak nem lesz ilyen könnyű a váltás, hiszen ő nyolcadikba kerül be egy új iskolába, osztályba, ráadásul az általános iskola helyett egy gimnáziumba. És bár most hétvégén az  időjárás még elkényeztetett minket, sütött a nap és meleg volt, azért már lehetett érezni, hogy ez már nem a nyár melege. Egyre korábban köszönt be az esti sötétség és reggel is már sötétben csörög a vekker. Azt hiszem nem lesz könnyű a visszarázódás senkinek. Gyors ébredés, reggeli, minden motyó, táska felpakolása és irány a napi hosszú menet a suliba, edzésre, külön órákra. Majd esténként a harc a kész leckékért, vagy legalábbis azok számonkéréséért. De persze ennek az időszaknak is meg lehet találni  a maga szépségét a rohanó hétköznapokkal együtt. Jó lenne, ha szép hosszú ősz lenne sok napsütéssel, hogy élvezni lehessen a sétákat a színes falevelek között, gyűjtögetve a gesztenyét, mogyorót, és a természet egyéb kincseit.

Felvételi tájékoztató 2

Húúúúúúúúúúúú.

Gondoltam, hogy ha már nem egy hely van a pakliban, akkor nem lesz könnyű a rangsorolás. Meg igazság szerint azt is, hogy a második esetben még az elfogultság is részt fog kapni. Nade....

Tegnap ismét azt kaptam, amit vártam, sőt. Sok minden nagyon szimpatikus volt, és talán kicsit közvetlenebb is, mint a múltkori alkalommal. Sőt, kaptunk hasznos információkat is a felvételire vonatkozóan, mi az amivel a gyerekeknek lehet segíteni, milyen trükköket érdemes nekik megmutatni. Az is kiderült, hogy ebben az iskolában van (pontosabban most már inkább csak volt) tehetséggondozó szakkör a leendő felvételizőknek, lévén előkészítő tartását tiltja az oktatási törvény, de a tehetséggondozás megengedett. Sajnos erről lemaradtunk. De tényleg jó volt a végén beszélgetni az igazgató nénivel és a helyettessel, akik szintén nagyon segítő készek voltak. Megtudtuk vannak súlyozott feladatok, és nagyon segítőkészek voltak abban is, ha már lemaradtunk, akkor is szívesen válaszolnak, ha ezzel kapcsolatosan vannak kérdéseink. Voltak :) Matematikával kapcsolatosan pedig kaptunk egy nevet és elérhetőséget. Azt hiszem joggal lehetek elfogult. Ma telefonáltunk. Olyan kellemesen csalódtunk. Már várta a tanárnő a hívást, tudta, hogy keresni fogjuk, sőt... Holnap találkozunk is, és kapunk feladatokat, amik még inkább segítik a sikert :) 

Én simán rangsorolnék ezek után, de megkértem apát, hogy mivel neki egyik irányban sincs semmiféle kötődése, mi lenne ha most ő rangsorolna. Bár a rangsorral még ráérünk :)

El kell még mondanom azt is, hogy mindkét hely nagyon szimpatikus volt a számos különbség ellenére. Az első hely, ahol jártunk egy "fiatal" iskola (25), ennek ellenére eredményesnek tartják a továbbtanulás szempontjából. A tegnapi már igencsak hosszú múltat tudhat magáénak, röpke 130 éves. És nem mondanám kevésbé sikeresnek. Míg előbbi nem specializálja magát semmilyen irányba, ez utóbbi már hosszú-hosszú évek óta a "latin nyelvek specialistája". Talán mindkettőre jellemző, hogy a nyelveket osztottan tanítja viszonylagosan kevesebb létszámú csoportnak. Az alaptárgyak közül is tanítanak matematikát mindkettőben csoportbontásban. Utóbbiban viszont azért fellelhetők a különböző irányultságok. Azon túl, hogy végig emelt óraszámban tanítják az első idegen nyelvet (heti 4 órában), a második idegen nyelv sem szenved ebből hiányt, az első négy évben a nyelvtant is osztott csoportokban oktatják a testneveléssel és az informatikával együtt.Nyolcadik után négy szakirány közül lehet választani. Két humán és két reál szakirányból válogathatnak a gyerekek. Mindegyik neves személyek nevét viseli: Zrínyi, Bólyai, Kazinczy, Szentgyörgyi. Azt hiszem nagyon nem kell megmagyarázni, hogy ezek keretében mely tantárgyak képviselnek még magasabb óraszámot. De ismerik a gyerekeket. Lehetőséget adnak nekik újabb két év elteltével, hogy újra válasszanak, ha mégsem a megfelelő mellett döntöttek korábban. 11 évfolyamon ismét válogathatnak, hiszen ekkor már sokkal közelebb állnak valós álmaikhoz, céljaikhoz, közelebb egy valódi döntéshez. Mint említettem, mindkét iskolában hangsúlyos a nyelvoktatás, előbbiben két nyelvre korlátozottan, utóbbiban egy-két latin nyelvvel kiegészítve, mint francia, olasz, spanyol, latin. Mindkét iskolában adottak a csereprogramok a tanult nyelvek területe felé, ami szerintem nagyon fontos, ahogyan fontos az is, hogy a szabadidő eltöltésére is kínáljanak számos lehetőséget. Nem csak szakkörök formájában, hanem a kicsit csapatépítőbb kirándulások, hagyományok, táborok terén is. Tegnap volt egy "kedvenc" mondatom: "Szeretnénk, ha a gyerekek, akik hozzánk járnak igazán boldogok lennének, és szeretnének élni, élveznék az életet. Mindemellett mind a 60 végzős diákunk szeretne tovább tanulni. "
Az első alkalommal azt hallottuk, hogy magas a felvételi sikereségi arány, közel 94%, most kicsit kisebb számról hallottunk (86%), de nekem valahol reálisabbnak tűnik. Mert ebben a számban nem tudni pontosan milyen tények is szerepelnek: kit melyik helyen megjelölt intézménybe vettek fel, nappali vagy levelező képzésre, állami finanszírozásra vagy térítéskötelesre, illetve a külföldi egyetemekre felvett hallgatók nem képezik részét ezen információknak. Utóbbi helyen a legutóbbi évben 10 hallgató nyert felvételt külföldre egyetemre ösztöndíjjal (60-ból).

Felvételi tájékoztató 1.

Ez a nap is elérkezett. Felvételi tájékoztató Szülő Értekezlet Gimnáziumba. Domi az érintett. El sem hiszem. Tényleg repülnek az évek. Domi talpra esett, ügyes, akar. Azt gondoltuk (és Ő is, ami szerintem fontos), hogy mi lenne, ha tennénk egy próbát, élnénk a lehetőséggel. Semmi nem muszáj és kötelező, de ha sikerülne (bár nagy a túl jelentkezés - nem is kicsit), akkor tudnánk, hogy jó kezekben van a következő, nem kicsit meghatározó nyolc évben. Tetszett. Nagyon szimpatikus volt az Igazgató néni, a pedagógia program és nem utolsó sorban a későbbiekre nézve a továbbtanulás terén a sikeresség, ami közel 94-95%. Nem rossz... Tetszett, amikor azt mondta, hogy ha egy gyerek az iskolában tanul kettőig, háromig, és még megírja a leckéit és tantárgyanként csak 20-30 percet fordít rá, már akkor 10 óránál jár, pedig még a felnőttek is csak 8 órát dolgoznak a törvények értelmében, ezért fontos, hogy amikor elmegy az iskolából, akkor sportoljon, mozogjon, csináljon mást is. :) Lehetőség van a szabadidő hasznos eltöltésére kirándulásokon, színházlátogatással, szakkörökkel. Minden évben van vizsga, hogy szokják a helyzetet, hogy amikorra igazán szükség lesz majd rá, már ne okozzon gondot. Van "választási szabadság is" :), például hetedikben választhatnak, hogy fizikából vagy kémiából vizsgáznak.... 

Indul a fejtőrés azt hiszem. Mert persze jó lenne nagyon, de azt gondolom mégsem biztos, hogy ezt csak úgy ki lehet rázni a kis ujjból, még akkor sem, ha amúgy kitűnő tanuló az illető kisgyermek. Mert lehet éppen rossz napja is akár. De ha megpróbáljuk lehetőségként felfogni (én is :)- nem csak ezt hajtogatom), akkor talán könnyítünk a helyzeten. 

Ja és a felvételi? Ugye bár van a kötelező írásbeli (70%), majd egy szóbeli (35%), és a korábbi tanulmányi eredmények (5%). Így kerülhet be 60 gyerek. Szülőből kb. 160 volt (apa szerint, aki állt és nagyjából megszámolgatta), igaz sokan voltak ketten, mint mi is.

Folyt. köv.
(Nem mellesleg, megint gondolkozom többek között azon is, hogy Dáviddal merre tovább. Mert bár még elvileg van egy évem, de a tények azt mutatják, hogy az mindjárt itt lesz...)