Bár számtalan programot terveztünk az egy hétre, arra bevallom bizony nem gondoltunk, hogy vendégeink nem fogják bírni a "strapát". Pontosabban semennyire. Mert hiába szerettünk volna felsétálni a Gellérthegyre, lift hiányában :-) meghiúsult a program. A melegben már neki sem mertünk vágni egy szentendrei kirándulásnak. És bár a Várba szerettünk volna felmenni, oda pedig éppen kedv nem volt kirándulni. Így a mi mentalitásunk és szokásaink mellett elég sok időt töltöttünk a négy fal között, amit bizony a mi csemetéink nem igen tudtak tolerálni. Mert bár lehet itthon is játszani, tologatni a kisautót, mozizni, de rohangálni azt nem. Ezért a délutánok már kaotikus állapotban kezdődtek. Reménykedtünk benne, hogy a rokon anyuka nem alszik túl sokáig, és legalább pár órácskára ki tudunk mozdulni a lakásból. Neki is indultunk, hogy sétálunk valahol a városban, de csak az Oktogonig jutottunk és csak az Andrássy úton sétáltunk egy röpke fél órácskát az Erzsébet térig. Mindenesetre több volt a semminél, de kevesebb a mi megszokottunknál. Nem is fáradtak el a fiúk :-(
Én imádom Budapestet, mindig találok valami újat, szépet a sétáink során, még akkor is, ha huszadszorra, századszorra sétálunk ugyanazokon a helyeken. És mindig várom a következő sétát. Így számomra nagyon meglepő, hogy ha felfedezhetnénk valami újat, ritkán látottat, vagy még sosem látottat, akkor miért nem...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése