Halloween

Gyermekkoromban október vége, november elseje valahogy mindig szomorkás volt. Krizantémok, mécsesek, temetők, eső, hideg. Valahogy ennyi maradt meg bennem az őszből, az ősz végéből. 

Mindkettőnk minden nagyszülője fentről vigyáz már ránk. Szerencsére a fiúk még nem élik meg ezeket a hiányokat, régi emlékeket, bár már ők is találkoztak az elmúlással.

Az én apai nagyszüleim sajnos már régen nincsenek közöttünk, még általános iskolás voltam, amikor nagypapa felköltözött a csillagok közé. De ma is mosolyogva emlékszem, mennyi Csapd le csacsit játszottunk együtt. Nagyon szerettem őt. Az anyai nagyszüleimmel egészen más kapcsolatom volt, sokkal több emlékkel, kötődéssel. De ez érthető is, hiszen együtt éltünk, laktunk születésemtől az utolsó pillanatokig. Máig sóvárgok nagyi süteményeinek íze után, emlékszem, hogyan tanított vasalni, takarítani, és a főzés alapjait is tőle sikerült megtanulnom. Ma már nagyon bánom, hogy ezeket a nagyon hiányolt ízeket nem tanultam meg tőle. Mert vannak köztük olyanok, melyeket csak keresek folyton folyvást, de csak sóvárgok, nem lelem őket. Ilyen nagyi hihetetlen vadas mártása, mézes krémese, dió tortája... Nagypapa pedig ... :-) Nyugalom, türelem, tanítás, rajzok. Amikor egészen kicsi voltam, akkor ő vitt el sétálni, amíg a Jézuska feldíszítette a fát és odavarázsolta az ajándékokat alá, vagy együtt kötöztük a szaloncukrokat, megtanított rajzolni, megtanított a természet szeretetére. Nála is még oldalakon keresztül tudnám folytatni a listát. És a fiúk még ismerhették :-) Dávid volt a legszerencsésebb a fiúk közül, mert ő még viszonylag sokat kapott Dédpapából (az egyetlen dédszülőből, aki megérhette, hogy dédunokája szülessen). Mai napig emlegeti, hogy együtt reggelizett vele, és Dédpapa adta az alma falatokat és a katonákat. Istenem! Mennyit sétált Dáviddal, amikor még csecsemő volt és altatta őt mérhetetlen nyugalommal a levegőn a babakocsiban. És hányszor játszottak kukucs játékot itt az emeleten :-) Mennyi szép emlék. Domi is őriz emlékeket Dédpapáról, bár sajnos sokkal kevesebbet, mint Dávid. Őt is tologatta még a babakocsiban, falatokat is osztogatott, de aztán sajnos már hosszú ideje csak fentről vigyáz ránk. De emlékezünk :-) A fiúk mindig kérdezik mikor megyünk Dédpapához... És a temető parkjában sétálva (miközben szép színes leveleket, gesztenyét szedegetnek ilyenkor ősszel a fiúk, és keressük az elmaradhatatlan kísérőinket a mókusokat) mindig beszélünk róla, emlékezünk. És nem csak ilyenkor, halottak napján. Hanem sokszor. És olyankor is sokszor gyújtunk mécsest. Azt gondolom, hogy szerencsésebb így emlékezni, mosollyal konstatálni még mindig fájó hiányukat, mint régen, ahogy emlékeimben élnek a régi idők Halottak napjai.

Mint ahogy szeretem azt is hinni, hogy aki távozik, az a lélek újjá születik. Tom nagyszülei sincsenek már sajnos közöttünk. Én szinte alig ismertem őket. Az apai nagypapája akkor ment el, amikor Dávidot vártuk. Anyai nagymamája pedig pont születése előtt. Az apai nagymama pedig mikor Dominik érkezett. 

Ma már szeretem Halloween-t. Amikor szinte szertartás szerűen faragjuk a töklámpást, rendelés szerinti figurákká és közben égnek a mécsesek és emlékezünk. Szeretem a sok színes falevelével, és a gyerekek mosolyával, ahogyan várják mi lesz az idei tökből. Most is faragtunk, és ma is lobognak a mécsesek itthon...

Ősz, szünet

Igazából a nyarat szeretem. De nem mondanék igazat, ha azt állítanám, hogy nem szép az ősz. Szeretek az őszi napsütésben sétálni. Tegnap például kedvenc helyünkön sétáltunk a fiúkkal, és bár ott gondozzák a parkot, szedik a faleveleket, de mégis van avar a maga színes kavalkádjával. És persze nekem van két bolondos nagy fiam, akikben folyton folyvást túlteng az energia. Muszáj őket lemozgatni. És ha már Kopaszigát, akkor nem maradhatott otthon a foci labda és a roller sem. A  gördeszka csak azért pihent a csomagtartóban, mert azt nem lehet bevinni a parkba. És ha már van foci labda és nőnek fák a parkon belül, akkor persze hogy van kapura lövés. És ha van kapura lövés, akkor vetődés is. És ha vetődés.....

Szóval Domi hozta a formáját és egy avarban történő hempergőzés után közölte:

"- Apa, Mami..... csináltam levélangyalt!"

 :-)

Ugye, hogy nem lehet nem mosolyogni? Imádom őket. Néha (de tényleg csak néha) olyan komolyan is lehet velük beszélgetni, mintha felnőttek lennének, máskor pedig önfeledt gyerekek, akik nem csak hóangyalt, hanem levélangyalt is tudnak csinálni. És ennek eredményeként született egy madárijesztő is, mert Domi ruháján ott figyeltek mindenhol a színes vagy épp elszáradt falevelek.

Remélem a héten még lesz részünk ilyen szép napsütésben. Most hogy szünet van szeretném még kihasználni az utolsó napsugarakat és sokat levegőzni a fiúkkal.

És ha már foci, akkor bunyó is, mint a nagyoknál :-)

És az ŐSZ....

Napfényes délután

Annyira szépen sütött a nap, hogy muszáj volt nekünk is kimenni a Gátra. Dávid minden csütörtökön amúgy is megy edzésre, tehát valakinek mennie kell vele. És ha szerencsések vagyunk és az időjárás is kegyes ilyenkor ősszel és télen, akkor miért ne mehetnénk ahányan csak vagyunk....

Mikor kipattant fejemből az ötlet, hogy én is szívesen kimozdulnék, sőt a kicsik is végre megint egy jót rohangászhatnának a friss levegőn, komoly szervezést kellett véghez vinnünk. Mert úgy tűnt, ez már nem férhet bele a rendelkezésre álló időbe. Ugyanis ezáltal felborult a megszokott menetrend. Gyors telefon Tomnak és kupaktanács. Gyorsan útirány változtatás, Dominik begyűjtése az iskolából, majd irány a másik suli Dávidért. És végül mire hazaért a csipet csapat, addigra a két legkisebb is harci díszbe öltöztetve várta, hogy kiszabadulhassanak egy nagy hancúrra. 

Tényleg gyönyörűen sütött a napocska, de hideg volt. Nagyon hideg. Ennek ellenére több mint egy órát rohangásztak a fiúk, szedegették a faleveleket, kis csokornyit hozva nekem. Azt hiszem ezekért a pillanatokért érdemes igazán élni. Amikor örömmel hozzák a kincseiket, adják oda nekem, mintha a világ legszebb virágai lennének és közben szorosan ölelnek, csimpaszkodnak. És kacagnak :-) És persze mindeközben annyira édesek, ahogy tanulnak megmozdulni, mozogni, szaladni a téli overálban, néha elesve - szerencsére csak a puha fűben - , hengergőzve a lehullott falevelek között.

Akik még a hidegben is vízre szállnak :-)

Méricske

Már olyan régen mértem meg a két legkisebbet, hogy ma megmértem őket. Hát nem hizták túl magukat. Lassan 17 és fél hónaposak, Patrik 9360g, Oliver pedig 9540g. Alig 20-30 dkg híztak közel másfél hónap alatt. De hát energia bombák rendesen, mozognak amikor csak tudnak és szabad a pálya, nem zárnak a rácsok. És minden létező biztonsági gyerekülésből képesek pár másodperc alatt kiszabadulni. Valamelyik ebéd közben csak elfordultam valamiért és Patrik  már állt az öt pontos biztonsági övvel ellátott etetőszékben. Akkor mitől biztonsági ülés? 

A két nagyobbal pedig tegnap vérvételen voltunk. Nagyon nagy hősök voltak. Még csak egy mukkanás sem volt :-) Szerencsére a leletük rendben van, bár ettől én sem és a doktor néni sem lettem okosabb, mert akkor mitől nem esznek? Hát most jön a próbálkozás, nagyoknak béres csepp, kicsiknek multikid, és majd meglátjuk....

És ma is elfelejtettem halloween tököt venni :-( Na majd holnap. Nincs Halloween töklámpás nélkül.

Hát ez a hét sem sikerült könnyebbre...

Nem volt könnyű hetünk. Domi dolgozatok tömkelegét írta és be is fulladt menet közben. Azt gondolom, hogy bár az orvosok állítják - a stressz nem okozhat asztmás rohamot -, én biztos vagyok benne, hogy igen. Sok volt a vállán a teher, érezte rajtunk is a hét feszültségeit egészen más okokból. Szépen sikerült az írás dolgozata, ötöst kapott rá. De megviselte a lelkét, hogy a szövegértés nem úgy sikerült, ahogyan várta. Mert maximalista, akár az anyja. Majd jött a matek. És dolgozat közben sírva fakadt. Már eleve közelharcot vívtunk azon, menjen-e az iskolába avagy maradjon itthon, mert befulladt. Persze ilyenkor nem "beteg" a szó szoros értelmében, de mégis. Mert nem úgy kap levegőt, mintha minden rendben lenne, és ha nincs elég levegő, akkor minden más is nehezebb, hiszen az energiát a szervezet leginkább ide fordítja. És persze a nehéz, gondolkodást igénylő feladatokat megcsinálta, de a "mentő" feladatnál leblokkolt. Elsírta magát. Holnap kiderül, hogy sikerült a matek. Szerintem jól, csak egyszerűen elfáradt. Hiszen még a verset is a megadott időpont előtt felmondta és ötöst kapott rá. Még ma is fulladt, de már mosolygott és újra lelkes volt :-)

Dávid is harcolt folyton és folyvást. Hol megtalálja önmagát és a helyét, hol pedig keresi az útját.... Amikor rendben van, akkor sikeres. Olyannyira, hogy ír egy ötös dolgozatot történelemből. Majd amikor mélypontra kerül, akkor semmi nem sikerül úgy, ahogy szeretné. olyankor előtör a figyelemzavar, elfelejtkezik dolgokról, kiborul, hisztis. Hiszen gyerek. Kamasz, de ugyanakkor még kisfiú. Akinek fontos, hogy büszkék legyünk rá, csak éppen nem mindig találja meg a megfelelő utat a célhoz. De szeretni való. A szívem egyik csücske (mert még van legalább 3, de inkább 4) :-)

És a két legkisebb? Hát nem tudom másoknál érezhető-e, amikor teli hold van, de nálunk igen. Ilyenkor érzékenyek, hisztisek, nem alszanak jól éjjelente, innentől mi sem :-( És ha nem kipihenten ébrednek, akkor nap közben is nyűgösek. De azért ilyenkor is előbújik tündéri kis mosolyuk, kacajuk, amitől már napfényes lesz a napunk.

És bár semmi sem ment könnyen a héten azért nem panaszkodhatunk.

Falak

Nem szokásom nehézségekről írni. Hiszen ez a blog a gyerekeknek íródik amolyan naplónak. De azt hiszem egy kis írás terápia talán nekem is jót tesz. Emiatt került ez a bejegyzés is megírásra. És akkor amiért falak...
Miért van az, hogy amióta nagycsaládosok lettünk négy tündéri gyermekkel, azóta csak falakba ütközünk? Már több mint fél éve folyamatosan olyan eseményekbe botlunk, hogy már tutira megvalósul, amit szeretnénk és akkor az utolsó utáni pillanatban jön egy kívülálló ok, esemény, ami miatt minden sutba dől. Álmok, remények és hit egyaránt. És nincs magyarázat, vagy csak olyan, amit képtelenség elfogadni.

Voltak sikeresebb és jobb éveink, mint az utóbbi kettő. És igen, keressük az új utunkat. Mert kell legyen. Kell legyen új út, ha a régi már nem működik, kell legyen megoldás mindenre. És meg is fogjuk találni. De az ön hibánkon kívül bekövetkezett válságot, változásokat miért kell nekünk ennyire keményen megélnünk a mindennapokban? Miért kell folyton és folyvást olyan lehetetlen és "mesébe"  illő szituációkba botlanunk, mint azt tesszük?
És ezeken muszáj kiakadni, kiborulni, de mikor és hol? Hiszen a gyerekek előtt nem mutathatjuk, hogy  nem minden tökéletes körülöttünk. Nekik nem sérülhet a biztonság érzete. De hogyan nyomjam el a stresszt magamban úgy, hogy az tényleg ne érződjön? Hogy a legkisebb szikráját se érezhessék meg a gyerekek? Hiszen pont ők azok, akik a leghalványabb rezgéseinket is rögtön megérzik, átveszik.
De jöhet bármilyen nehézség, akadály. Semmiért el nem cserélném a két legkisebb születése adta örömöket, szeretetet, boldogságot, a két nagyobb ölelését és a maguk köré teremtett kis zűröket, egymás közti viszályaikat. Még akkor sem, ha sokszor adódnak nehézségek, és érzem úgy, hogy nincs tovább.  Azt is gondolom, hogy amikor elterveztük, hogy bővüljön a "kiscsalád", még egész más volt a világ körülöttünk (jól fizető állásunk volt, nem volt gazdasági válság, sikeresek voltunk az életünk minden területén). Aztán jöttek a meglepetések. Kiderült, hogy ikreink lesznek. A mi életünkben ez egy csoda volt, hiszen egyikünk családjában sem tudunk több generációra visszamenően ikrekről, és a mi két rosszcsontunk természetes úton fogant. És hipp és hopp a két gyermekből nem három, hanem négy tündéri kis betyár lett. És persze jött a válság, ami több oldalról is érintett bennünket, nem is kicsit. De ez nem bűn, hogy mindenki hátat fordítson. Vagy igen? Miért kell úgy ránk néznie sokaknak, hogy azt érezzük, mintha a Marsról érkeztünk volna? Hiszen ezek nélkül is mindig ott a kétely, hogy jól csináljuk-e? Jut-e kellő figyelem mindegyikükre? Jól figyelünk-e rájuk? Jó irányba indulunk, amikor gondjuk van és nekünk csak sejtéseink vannak az okokról, de nem lehet ajtóstul berontani a házba? Nem hiszem, hogy bűn lenne a kiszámíthatóság és tervezhetőség utáni vágyam négy gyermek mellett. Amikor lehet tervezni, amikor meg van a szükséges biztonság, amikor nem kell aggódni azon, hogy csak még egy krach nem üssön be... Hogy az élet minden területén a lehető legjobb döntéseket hozzuk, vagy a maximumot sikerüljön kihozni a nem is könnyű szituációkból.
Mert az első ilyen csapások után még vállat rántunk és talpra állunk, de mit lehet tenni a sokadik után? Persze vállat rántani és talpra állni. Újra és újra. Hiszen e nélkül nincs tovább. Mert mindig fel kell állni, újabb és újabb irányt venni, lendíteni egyet a sors fintorain és tovább keresni az utunk.

Remélem hamarosan megtaláljuk....

Disney karakterek Budapesten

Ma randink volt :-)

Legalábbis a gyerekeknek Disney karakterekkel. A Disney csatorna egyik új sorozatának beharangozásaként Budapestre érkeztek a Disney karakterek. Nagy élmény kicsinek és nagynak is egyaránt, mert bár én már felnőtt vagyok (már ami a koromat illeti), de ilyenkor ámulom-bámulom én is a mesefigurákat, kicsit visszacseppenek én is gyermeki mivoltomba és legszívesebben én is ott hullahoppoztam volna Domival a színpadon egy kis vásárfiáért. Jó kis nyereményt kapott a bátorságáért, hogy még hullahoppozni is hajlandó volt fiú létére, egy angol-magyar magazinpéldányt és egy Disney-s fényképkeretet. Azt hiszem lesz mit beletenni. :-)

Már amúgy is régi szívfájdalma volt, hogy Dávid volt Disneyland-ben, bár túl sok emléke nem hiszem, hogy van róla, mert másfél éves volt, de akkor is készült egy rakás fénykép majd mindegyik Disney figurával, a nagy kedvencekkel, amiket persze gyakran elővesznek és nézegetnek. Most már neki is van ilyen fényképe. Remélem egyszer Disneyland-be is eljutunk mind a négy kispasival :-)

A két legkisebb pedig messziről nagyon menni akart Donald-hoz és Goffy-hoz, de amikor ott álltunk mellettük, eltörött a mécses :-)

Donald és Dominik

Donald, Patrik és Anya

A hulla-hopp leendő bajnoka :-)

Picsi-pacsi Domi és Goofy között

A nagy kézfogás

Goofy, Patrik és Apa

Kineziológus

Ma ismét Annánál jártunk. Most nem Dávid, hanem Dominik volt velem. Szeretek Annához menni, de talán még érdekesebb, hogy a fiúk, egymástól függetlenül, szeretnek oda menni, ott lenni. Dominik is hatalmas kíváncsisággal várta a nagy találkozást. Már hallott dolgokat Dávidtól, tőlem is, és nagyon érdekelte mi is fog ott vele történni. Domit azért vittem el Annához, mert szörnyen táplálkozik. Persze van egy-két nagy kedvenc, de nagyon szűk a kínálat, és egyáltalán nem hajlandó megkóstolni új ízeket, ételeket. Már az kihívás volt korábban, hogy a betű tésztát felváltsuk bármelyik másik alakú tésztával. Vagy például reszelve (olyan kis vékony csíkokra) bármilyen kemény sajtot megeszik, de ha már más a reszelék mérete, vagy ne adj Úristen nem reszelve, hanem szeletelve tenném/teszem a tányérjára ugyanazt a sajtot, akkor minden egyes alkalommal azt a választ kapjuk, hogy..."De ezt nem szeretem, utálooooooooom, fúj...." És még sorolhatnám a nem tetszés kifejezésére használt egyéb szavakat, mondatokat, és az arckifejezések hozzá.... Hát az még egy misét megérne. De tulajdonképpen ez még sok mindenről elmondható az ő esetében. Mert ugyan szereti a palacsintát, de kizárólag üresen, maximum egy tonna porcukorral megszórva. Vagy szereti a mogyorós nápolyit, de ha az éppen nem manner-es csomagolásban van, akkor már meg sem kóstolja. Nem szereti a vajat, csak a párizsit, szalámit, virslit és a sült bacont szereti, meg időnként egy kis rántottát. De főtt ételekből sem állunk jobban, mert sült csirke (de fehér legyen), nagy ritkán egy kis fokhagymás sült husi, brassói és rántott hús kizárólag töltetlen mivoltában. Köretként pedig vagy hasábburi, vagy sima rizs jöhet szóba. A főzelékekre rá sem néz, hasonló sorsra jutottak a zöldségek és a gyümölcsök is. Megeszi a  paradicsom levest és a húslevest jó sok sárgarépával, de nagyobb kínálat itt sincs. És megeszi a kígyó uborkát és az almát. Ennyit a vitaminról természetes formájában.

Szóval ezek miatt találkozott ő is Annával. 

Azon kívül, hogy ott különlegesen nyugodt légkör vesz körül bennünket, mindig nagyon érdekes tények, információk birtokába jutunk. Mert persze vannak információk, amiket megosztunk egymással a kezelés kezdetén, vagy akár menet közben is amikor egy adott életszakaszhoz jutunk, mint a probléma gyökere, akkor felmerül a kérdés, hogy mi történt akkor, de alapvetően sötétben tapogatózásból születnek a válaszok és miértek.

Nem volt ez másképpen most sem. Domi hamarabb született jó pár héttel, a 34 hét környékén. Azt gondolom, hogy ismerve a hátteret, ezen nincs aki meglepődne igazán. Egy 32 heti rutin UH vizsgálat közben rövidnek találtatott a combcsontjának mérete. És a vesszőfutásunk kezdete is ez a pillanat volt. utólag persze kerestem a magyarázatokat a rövidebb combcsontra, találtunk is bőven. De akkor ott előkerült a "bolha" és csak motoszkált és motoszkált. Merthogy a rövidebb combcsont a Down-kór egyik jele lehet. Én meg csak aggódtam, féltem, sírtam. És persze nem hagyhattuk ki a genetikát sem, bár azt gondolom, hogy egy 32 heti genetikával már nem sok mindent lehet megváltoztatni. Ott egy "nagyon kedves és szimpatikus" doktor bácsi közölte velünk (minden eddigi leletünk alapján, amiben a rutin vizsgálatokon felül volt még szív UH (ami természetesen tökéletes rendben találtatott) is, kb 50% esélyünk van arra, hogy egészséges gyerekünk szülessen. Na erre következő éjszaka folyt el a magzatvíz. 

A kineziológiai oldás során kiderült, hogy Domi be akarta bizonyítani, hogy neki az ég egy adta világon semmi baja nincs és bár még korán van ahhoz, hogy megszülessen, nem foglalkozva a következményekkel úgy döntött, hogy ő mégiscsak megszületik, anya és apa ne aggódja túl magát. Hát ez nem sikeredett annyira fényesen, mint ahogyan azt ő szerette volna. Mert bár pont a várakozásoknak ellentétes módon sokkal hosszabb ideig tartott a születés, mint Dávidnál, még szülés közben időnként akadozott is a szív hang. Amire több verzió is megfordult az orvosok között, leginkább arra gyanakodott mindenki, hogy rátekeredhetett a köldök zsinór. De utólag kiderült, hogy esélytelen volt a tekeredés, mert rövid volt a köldök zsinór és amikor fájások közben Domi csusszant kifelé, akkor ahogyan nyúlt, úgy feszült a köldök zsinór is és emiatt akadozott a szív hang is. És bár Domi a születés után remek Apgar-t kapott, velünk maradt a szülőszobán is, a kis tudat alattijában ő ezt traumaként, sikertelenségként rögzítette. Azaz bekódolta, hogy soha semmit nem szabad hamar csinálni, minden alaposan meg kell fontolni, akár 1000x is. Leginkább az ételeket és a táplálkozást. Mert ugye a köldök zsinór okozta a gubancot és a köldök zsinór a táplálék forrás a pocakban. Emiatt nem kóstol, nem akar újdonságokat. Azaz túlkompenzálja a dolgokat. 

A következő korszak, ahová "elutaztunk" az időben Annánál az a 6 és 7 év közötti korszaka volt. Amikor én a kicsiket vártam. Domi pedig azt érezte, hogy nincs választása. Mert bár ő nagyon szeretné, ha lennének a tesók, meg hogy mindenki jól legyen, de anya akkor se legyen kórházban. Márpedig elég hosszú időt töltöttünk mi hárman a kis pockosokkal bent a klinikán. 3 hónapot. 

Remélem az oldások és a házi feladatok meghozzák gyümölcsüket és elkezd kóstolni az én kis lókötőm. 

Nem csak Domival voltunk Annánál ez alkalommal.A két legkisebb miatt már a korábbi látogatásunk után is sírva hívtam Annát, miután a pszichológiai szakszolgálatnyugtalanságot, aggodalmat nem lehet teljesen elzárni. És ők megérzik. Ezt teszi a két kicsi is. Mert a kialakult helyzetet érzik elfogadhatatlannak és féltik apát, azt érzékelik, hogy "apa veszélyben van". Nem a szó szoros értelmében, de mégis. És miután féltik,  azt gondolják, hogy inkább nekik legyen bajuk, de apának semmiképp.... Hát ez az igazi nagy lecke. Nekünk felnőtteknek. Akik azt gondoljuk, hogy mindent meg tudunk oldani. És mégsem. És kiderül, hogy még inkább vigyáznunk kell magunkra, mert ha nem mi tesszük, megteszik helyettünk a gyerekeink a maguk fura, de mindenképpen figyelem felkeltő módján. Kaptunk házi feladatot Patrik és Oliver számára is, és még szükség van további oldásra is egy jó két hónap múlva. De addig is, remélem csitul bennük a túlpörgés és a védelmi "harc".

Futafok 2010

Mint már írtam, nekünk ez rendszeres évi program immáron ötödik éve. Kötelező iskolai program. Egyébként nagyon jó kis esemény. Azon túl, hogy időnként életveszélyesnek tűnik és mindig történnek balesetek, mert sokan futnak és a rajt az sajnos balesetveszélyes, a gyerekek nagyon szeretik. Bár még sosem sikerült úgy igazán felkészülnünk rá. Mindig tervbe vettük, hogy előtte egy hónapig majd megyünk és futunk rendszeresen, de mióta négyen vannak, azóta még inkább esélytelen valahova a mindennapokba besuvasztani egy kis sportolást. Na nem a gyerekeknek, mert ők rendesen sportolnak. Pont a napokban számoltam össze. Dávidnak van a 3 torna óra és a kenu (bár mostanság nagyon el lett hanyagolva, de nagyon szeretném visszahozni majdnem mindennapos délutáni elfoglaltságként). Dominik pedig.... Szóval ő alaposan mozog. Úszik az iskolával 3x hetente, és még külön is 2x. Focizik szintén 2x hetente,ahogyan az atlétika edzés is két délutánját tölti ki. Emellett most elkezdte a fiú tornát is az iskolában és akkor még a két testnevelés órát nem is említettem. Aki nem sportol és nagyon kéne, azok mi vagyunk, Apa és én. Pedig egyre inkább érezzük, hogy valahova be kéne férjen, és szükséges. Mert fogytán az energiánk és muszáj bírni a gyerekek tempóját. Emlékszem, hogy amikor Dávid elsőbe ment, akkor még lazán végigfutottam vele a 2000m-es távot, gond nélkül. Még végig futottuk vele amikor másodikos lett, akkor is. Tavaly Tom futott Domival, hiszen ő volt elsős és azt gondoltuk, ha Dáviddal futottunk, akkor persze, hogy vele is futunk. Na ott szembesültünk a tényekkel. A gyerekünk mint a villám. Így Tom végig sem futotta a távot, mert esélye sem volt utolérni a csemeténk, aki úgy vágott neki a távnak (neki 1000m volt tavaly), hogy ő bizony meg szeretné nyerni. Mindenféle gyakorlás, edzés nélkül. Ehhez képest már tavaly is remekelt, az első ötvenben végzett, már nem emlékszem pontosan hányadik lett. Idén már meg sem fordult a fejünkben, hogy fussunk mi is. Így csak ők neveztek ....

Domi futott először 2000m -t. (egy "kis" asztmás roham kellős közepén, mert éppen be volt fulladva) 

REMEKELT. 

35. helyen végzett 10:01 idővel 

148 fiú futott az ő korcsoportjában

Majd jött Dávid futama is. Szintén 2000m. Mondanom sem kell, hogy hozta a formáját a fiú. Elindult a rajt. Már sikerült átverekednem magam a kordonon (mezőny, már régen elment, már elhajtott a záró motoros kísérő is), hogy átsétáljak oda, ahol majd jönnek először visszafelé, amikor látom, hogy az én "egyszem" nagyfiam most indul 2 kishaverjával egyetemben. Szólok neki:

- Dávid? Mit csinálsz itt?

- Nem tudtuk, hogy volt rajt, nem hallottuk.... - és néz nagy kerek és ártatlan szemekkel.

- Akkor siess, mert utolérni sem fogjátok őket.

Hát utolérték, és nem is rosszul :-)

REMEKELT DÁVID

40. helyen végzett 9:51 idővel

120 fiú futott és 120 lány az ő futamában, itt már együtt futottak fiúk és lányok, ami azt jelenti, hogy legalább 200 gyereket és jó pár lelkesen futó szülőt meg kellett előzzön

Azt hiszem, hogy mindketten nagyot alakítottak. Bár jobban örültem volna, ha Domi nem éppen befulladt állapotában fut. De itt kell elmondjam, hogy bár ilyenkor van bennem egy nagy adag félsz, hogy ugye nem lesz baj, de igyekszem nem tudatosítani bennük, hogy betegek (Dávid is asztmás), ne kezeljék úgy. Tudják, hogy van, de tényként kezeljék és ne problémaként. Ne érezzék azt, hogy emiatt ki kell maradjanak bármiből. Bízom benne, hogy ez a helyes felfogás és nem ha még a széltől is óvom őket. 

Képekben a nagy esemény:

Dominik rajtja

Dávid rajtja (amiről kissé lemaradt :-) )

Hétköznapok mérlege...

Hát ez a hetünk nem sikerült túl fényesre minden területen. Mégis voltak csillogós, mosolygós pillanatai. Mint például Dávid történelem ötös dolgozata, vagy Dominik csillagos ötös matematika dolgozata. Azért a magyar négyes sem a borongósabbak közé tartozik, csak a figyelmünket még kissé javítani szükséges. :-)

De ez az utolsó két nap nem hozta a várakozásokat. Mert ugyebár elbumliztam én a doktor bácsihoz rák szűrésre, de sajnos most nem lehetett megcsinálni a vizsgálatot, vissza kell majd menjek egy 7-10 nap múlva. Remek. És a mai nap sem hozta meg a várt fordulatot kis családunk életében, pedig Isten a tudója, már igazán nagy szükség lenne rá. Aki csak teheti szorítson értünk, amíg nem születik döntés és válasz. Nagyon nagyon nagyon igenre lenne szükségünk. Jó lenne egy kis égi támogatás is már odafentről, hogy egyenesbe kerüljünk végre.

A hétvége megint zsúfoltnak ígérkezik azt hiszem . Mindjárt itt van holnap a Futafok. Még elképzelésem sincs, hogyan leszünk lent 9-re a gyülekezési pontnál négy gyerekkel, teljes felszereléssel úgy, hogy lehetőleg semmi sem maradjon itthon. És aztán irány nagyiékhoz. :-) Sok sok tanulást kell beleszőnünk a mókák, sport programok közé. Meg kell tanulnia Dominak Petőfi Sándor : Itt van az ősz, itt van újra című versét, Dávid pedig hétfőn nyelvtan nagy dolgozatot ír. És akkor még hol vannak a szokásos házi feladatok...

Tegnapi és mai napi mérleg

Mára és tegnapra is sok feladat hárult rám és ránk és persze az izgalmaktól sem volt mentes a két nap. 

Dominik hétfőn ajándékot hozott :-), egy csillagos ötös matematika dolgozatot. Ezek a legszebb kis ajándékok, amikor  látom, hogy a törődés, odafigyelés nem tűnik el nyomtalanul, hanem igenis beépül a kis életükbe. Gyakoroltunk rá és megérte. Mert persze tudja, jól megy neki, de a stressz helyzet mindig hozhat meglepetéseket. Van amikor pozitívat és van amikor negatívat. Tavaly megtapasztaltuk, hogy minden számonkérés előtt figyelmeztetni érdemes őt, arra, hogy olvassa el rendesen a feladatokat és nézze meg alaposan milyen választ is várnak a kérdésre, vagy hogy biztosan a helyes választ választotta-e ki a sok-sok lehetőségből. Mert előfordult, hogy egy paróka fényképéről neki nem maga a paróka jutott eszébe, hanem egy bohóc, vagy amikor az öt érzékszervünket kellett felsorolni és ott voltak segítségként az ábrák, akkor ő magát a szervet, amivel érzékeljük az érzékeket elfelejtette odaírni. Ezeket a kis hibácskákat mára sikerült leküzdenünk, megtanulta Domi, hogy nem kell elsőként beadni a dolgozatot, de alaposan át kell néznie, mielőtt kiadja a kezéből. És bár nem kell kapkodni, de az időbe bele kell férni. És bár időnként harcol velem, hogy ezt vagy azt nem kell tudni, de azért utólag mindig boldog, amikor Ő tudta. És SIKERÜLT, bekerült a foci csapatba is :-) Ma pedig másodszor ment fiú tornára, ahol kézen állnak, zsámolyt ugranak és csupa ilyen érdekes és izgalmas mozgást végeznek. Imádom, amilyen lelkes. Aztán persze hozott egy négyest is magyarból, mert a megengedett 3 hiba helyett négyet ejtett. Kíváncsi vagyok mi volt az a négy hiba, reggel megpróbálom megsasolni, mielőtt elindulnak az akadály versenyre. Ahol viszont Ő az egyik CSAPATKAPITÁNY. Márpedig csapatkapitányt Erika néni választott (állítólag azok közül, akikben meg lehet bízni :-) )

Tegnap volt először német szakköre Dávidnak. Előző este nagyon lelkes volt, sorolta mit kell vinni rá, mikor kezdődik délután és ha ügyes és jól halad, akkor milyen lehetőségek nyílnak meg előttük. Nagyon kíváncsi voltam arra, milyen élményekkel, érzésekkel érkezik haza. Pozitívan érkezett haza, és ami még ritkább, kezében a német füzettel és egyből mutogatta miket tanultak. Ma pedig megint elszomorított. Mert matematikából házi feladat hiányt írtak be az üzenő füzetébe, pedig még én is megnéztem készen van-e és kész volt, csak éppen nem a füzetébe, pedig oda kellett volna írnia. Ezekért igazán mérges tudok lenni, mert ha nem ért, tud valamit bármelyikük, az belefér, azon tudunk segíteni, tanulunk együtt, magyarázok szívesen, de amikor ilyen butaság miatt kerül rossz jegy az ellenőrzőbe.... Azért dühöngök....
Ma egyébként negyedéves asztma kontrollon voltunk. Hát nem túl pozitív a mérleg. Ahogy sejtettem, Domi gyógyszer adagja visszakerült az előző szintre, azaz visszaemelte a doktor bácsi (új doktor bácsi, a régi annyira elfoglalt lett, mióta ő lett a főnök, hogy leadta a rendelését). Nagyon rosszat fújtak, kellett mindkettőjüknek ventolin is. És sajnos mehetünk egy hónap múlva ismét. Jajjjjjjjjjj. 
Domi nagyon ügyes volt a külön úszáson, Roland szerint, ha így marad, nyáron már mehet kenuzni a tesóval
:-)
Oli is megszenvedte ma a magáét a Dévény Anna tornán. Nem szeretem látni, hogy ennyire nekikeseredik, sír, zokog közben, tudom, hogy van amikor biztosan fáj közben, de azért ő szeret "szenvedni". De azt is tudom, hogy nagyon jót tesz neki, és utána rohamosan javul az a kis lemaradás, ami a kötött izomzatából adódik. És nagyon ügyesen csinál mindent.
Ami pedig a drukkot és szorítást illeti? Abban még kérek egy kis segítséget :-) Még szükség van egy kis drukkra....

Helyzet

Hát nem jutottam előrébb a befejezetlen teendőimben. Patrik sajnos megint annyira hisztis, hogy muszáj rá nagyon intenzíven figyelni amikor épp ébren van, ez pedig valahogy mostanában szinte az egész napra jellemző. Napok óta nem alszanak napközben. Üti, vágja, csépeli a kis kobakját, és már kék és zöld, lila színekben pompázik. Nagyon féltem, nehogy betörje a saját kis buksiját és nehogy baja essék. A doktor nénivel is konzultáltam, de nem igen volt "új" ötlete. Illetve azt tanácsolta, hogy kérjük ki szakember segítségét, hátha van egyéb olyan lehetőség, ami nekünk még nem jutott eszünkbe. Az egyik elérhetőséget, egy pszichoterápiás központtal rendelkező egészségügyi központot fel is hívtam telefonon, de annyira lekezelően és nem segítőkészen álltak a kérdésemhez, hogy inkább letettem a telefont. Egy gyógyászati központban miért vonnak felelősségre egy telefonos kérdésnél, hogy beutaló szükséges minden ellátáshoz, és miért nekem kell tudnom, hogy akkor most ez a problémám az ideggyógyászra, pszichológusra vagy pszichiáterre tartozik-e? Főleg, hogy csak afelől érdeklődtem, hogy ki tudna tanácsot adni, hogy milyen módszerekkel lehet egy kisgyerek (16 hónapos) hisztijét megfékezni? Megint konstatáltam, hogy a hazai orvosi ellátás, tisztelet a kivételnek, amiből körülöttünk alapvetően van bőven, hagy némi kivetnivalót maga után. Elsősorban a hozzá állásban. Hiszen egy telefonos érdeklődéshez miért kellene beutaló? Vagy lehet, hogy ha a "drága" recepciós, ahelyett, hogy kioktat elég otromba stílusában bekapcsol valamelyik szakrendelésre, akkor telefonon is tudnak egy aprócska ötletet adni, ami segíthet, vagy majd ők mondják el részletesebben kihez lehet ilyen problémával fordulni és milyen papírok szükségeltetnek hozzá.

Szerencsére Anna a kineziológus pont akkor hívott vissza, tegnap ugyanis hagytam neki üzenetet, tudunk e segíteni általa Patriknak (és Olinak). Nagyon tanulságos volt ismét a beszélgetésünk. Az egy dolog, hogy kerestünk egy időpontot, amikor rajtam keresztül megpróbálunk megoldást találni a problémára, de olyan kérdéseket tett fel, amin magam is meglepődtem és meglepően igenlő választ kellett adjak a kérdésre. Először csak azt kérdezte, hogy ettek-e édességet nagyobb mennyiségben mostanában az ikrek. Igazából szerencsére nem jellemző a nassolás náluk, de azért ha kisül egy tepsi almás pite, természetesen ők is rácsapnak és lelkesen majszolják, harapják a pite kockát. De azt hiszem a két nagyobbhoz képest igazán egészségesen táplálkoznak, sok levessel, zöldséggel, főzelékkel, gyümölcsökkel. 

És akkor jött a bomba kérdés. 

- Cukros voltál terhesen? 

- Igen.

- Velük?

- Igen és inzulinon voltam.

- Akkor tudnod kell, hogy ez általános, hogy hiszti közben túlpöröghetnek a fiúk, amikor egy kicsit magasabb szintet ér el szervezetükben a cukor. Ne nagyon kapjanak fehér cukrot, ha valamit édesíteni kell, akkor gyümölcs vagy nád cukorral édesítsd. És igyanak nagyon sok vizet, ami kimossa a felesleget a szervezetükből.

Visszagondolva, amikor terhességi cukor beteg lettem velük (szerencsére elmúlt), akkor észrevettem, hogy ha sok folyadékot (ásványvíz) fogyasztok az étkezések után, akkor nem ugrik olyan magasra a vércukor szintem. De ha már nem napi probléma hogy elfelejti az ember. Azóta itatom őket rendesen és csak vízzel. De tényleg nem jellemző, hogy cukros ételt ennének, hacsak természetes formájában már nincs benne cukor, a rengeteg gyümölcsben is sok a cukor, és a felhalmozódásban talán az is szerepet játszik.

Azt hiszem addig inkább 100 szemmel figyelem őket, míg tudunk menni Annához, de nem megyek pszichológushoz, pszichiáterhez velük.

Játék

Jelentkeztünk egy izgi kis játékra itt , mellyel fotózást lehet nyerni :-) természetesen a négy kispasiról :-) Ribizlifotónál.

Zsúfolt hetünk lesz...

Jó kis zsúfolt hétnek nézünk elébe. Ma végre be kéne fejezzem a már régről maradt elmaradásaimat. Ez nagyon jó lenne, remélem a két legkisebb is partner lesz benne és nem lesznek túl hisztériások :-) Valahogy a múlt heti nagy takarítás végszavaként rendet kéne teremtenünk a pincében halmozódó romok és lomok között, hogy minden a helyére kerüljön, járható ösvényekkel, egyértelmű dobozokkal, megfelelő helyen a téli és nyári ruhák, a kinőtt és csak éppen pihenőn lévő ruhák és cipők soraival. Szerencsére vagy nem Domiéknál elmaradt a mára hirdetett, de már sokadszor csúsztatott akadály verseny. Ha marad a szép napos idő talán csütörtökön megtartják. A tegnapi esőzés miatt a Kamara erdő most szerintem kész sár tenger.

Holnap mindenki szorítson értünk, mert nagyon kéne egy kis pozitív töltet, hogy végre megint sínre kerüljön a családi kisvasút :-)

Szerdán reggel Dévény Anna torna Olinak és Dóri megnézi Patrikot is, mert néha pipiskedik :) Délután pedig a szokásos negyed éves asztma kontrollra megyünk a nagyobbakkal. Valami változás biztos kéne legyen, mert bár múlt alkalommal csökkent Domi napi adagja, de nagyon sokszor kellett a ventolin. Most ez a hétvégi eső pedig mindkettőjüket befullasztotta. Dávidéknál a Magyar Népmese Napja lesz az iskolában, játékos vetélkedőkkel tarkítva. Szülői és gyermeki kérdőívek sokasága. Tavaly volt egy-két kérdés, ami fejtörést okozott....

Csütörtökön én megyek orvoshoz, meg kellett volna már nyár elején ismételni a rákszűrésem, mert valami fertőzés volt, de valahogy mindig közbe jött valami, szörnyen aggódom is, hogy elblicceltem :-( Remélem minden rendben lesz, mert amúgy is parázom ezektől a vizsgálatoktól.

Péntek? Hát fordulópontnak ígérkezik, remélem így is lesz. Sok-sok drukkot kérek... Remélem az égiek ismét szárnyaik alá vesznek minket és elindul egy új kezdet. :-) 

Szombaton Futafok ismét, mindkét nagyobb fiú lefutja a maga távját. Kerületi futóverseny, mely a kerület iskolásai számára kötelező. Idén először már nem futjuk végig a távot a fiúkkal. Ennek több oka is van. Egyrészt nem bírnánk a tempóikat :-( mert mi ilyen kis punnyadtak vagyunk, másrészt pedig már nem szoktak futni a szülők ilyenkor, legalábbis ritka, vagy csak a nagyon lelkes, nagyon sportos szülők futják végig a távot a gyerekeikkel, illetve indulnak a felnőtt távon. Remélem az időjárás kegyes lesz és olyan szép napos idő lesz, mint tavaly volt. 

Fényképek

...amiket ígértem tegnap :-)

Na milyenek lettek?

Mérleg...

A hétvége tényleg zsúfoltra sikeredett. Annyi minden nem fért bele :-(

A kenu edzés jól sikerült, talán megint lesz egy kis kedv is hozzá Dávidban, mert gyanítom, hogy nem a "nem szeretem a kenut" volt a probléma, remélem a héten lesz folytatása :-)

Edzés után gyors lecke írás matematikából és nyelvtanból Dávidnál, Dominál pedig olvasásból és nyelvtanból szintén. Mert bár már írt csillagos ötös nyelvtan dolgozatot, és egy ismeretlen befejezésű matematikát, és hiába tudja tökéletesen az ABC-t, de a szabályok szabályok, amiket azért tudni kell: mint például milyenek lehetnek a magánhangzók, hogyan képezzük őket és mit tudunk a mássalhangzókról. És persze a olvasókönyvben pedig sok érdekes információt olvasott az őszről. Ebéd után pedig megérkezett Samu, Dávid kis barátja, osztálytársa, hogy míg kezdődik a szüli buli délután, addig egy jót játszanak. Jó kis hancúr kerekedett, jutott bele egy kis legó, egy kis dumcsi olyan kispasis módon, egy kis pattogatott kukorica egy kis Wii sport. Ez utóbbi vitte a pálmát :-)

Aztán irány a buli. Este fél nyolc is elmúlt, mire elindultunk nagyiékhoz a szokásos szombaton "ott alszunk majd sütünk-főzünk" programra. 

Ma pedig  az eső egy csomó jó kis programunkat elmosta. A kicsik hisztiztek, leginkább Patrik, megint tiszta lila-kék-zöld a kobakja az önpüfölésétől. Ezzel mit lehetne kezdeni. Mert egyértelműen hiszti, HISZTI a köbön. Sült egy kis almás pite, farsangi fánk (bár a farsang még odébb van tudom, de Domi annyira szereti, és én inkább megsütöm neki, mint megvegyem valamelyik nagy áruházi "kitudjamikorsütötték" zacskós verzióját. Közben a fiúk elkészültek a leckéjükkel, megtanultuk hogyan éltek az ősemberek, hogyan teltek mindennapjaik, megtudtunk sok mindent a népmesékről, sőt rajzolt is a nagy legény a népmese napjára, mint "kis festőinas'. A szokásos angol sem maradhatott el persze. Délután későn, Dominak pedig eszébe jutott, hogy Október 3-án lesz az Állatok Világnapja és arra valamilyen műalkotást szeretne készíteni, de a határidő holnap van :-) Ezeket hogy szeretem... De gyönyörű rajzok készültek. Megmutassam? Majd holnap, mert akkor apa szerint jobb fényképet tud csinálni a rajzokról, mert lesz fény :-)

Sajnos a Kezes-lábasra nem jutottunk el, de ebben a szörnyű esőben nem vágytam sehová, pontosabban egy valahová vágytam volna nagyon, de a négy kispasi nem éppen volt partner ma abban, hogy apájukkal kettesben eltölthessünk pár órát egy jó kis kávé, capuccino szomszédságában. De sebaj :-) majd legközelebb...

Azt hiszem így is szép és tartalmas hétvégénk volt.

Hétvégi előrejelzés

Megint eseménydús hétvégének nézünk elébe azt hiszem. Szombat reggel kenuedzés végre mert most volt egy hosszabb kihagyásunk. Nem tudom igazán megmagyarázni miért. Dávid is tiltakozott időnként és engedtünk. De valahol azt gondolom hogy csak jól érzi végre magát az iskolában, a tanulószobán, szeret utána locsogni-fecsegni, elidőzni a haverokkal és ezt a jó érzést nem szerette volna otthagyni. Emiatt keresett és persze talált kifogásokat. Nekünk meg kényelmes volt engedni, nem kellett délutánonként szétszakadni. De ugyanakkor azt is látom, hogy hiányzik a sport, a rendszeres mozgás az életéből. Hiányzik a tombolás, a felesleges gőz kieresztése. De talán majd holnap már többet fogunk tudni. Mert nyáron még nagyon élvezte, sőt, sokszor vele zárt a csónakház. Délután pedig ismét egy szülinapi parti. Most Dávid a meghívott. Utána irány nagyiék, sütés-főzés, kikapcsolódás, nekünk felnőtteknek is. Szeretnék beülni egy kávézóba Tommal és csak úgy kettesben váltani néhány olyan mondatot amikor nem szól közbe senki :-) Bár nagyon hiányozna, ha sokáig nem szólna közbe egyik kis aszfalt betyár sem. Mi lesz ha tényleg beszélni fognak az ikrek is?....

És akkor még az ősz kínálta program lehetőségekről nem is beszéltünk, hiszen hétvégén kerül megrendezésre az etyeki Kezes-lábos :-) Ha az időjárás megengedi, mindenképpen szeretnénk oda kilátogatni.

Kineziológia

Az iskolai kirándulás miatt csúsztunk egy hetet. Nagyon kíváncsi voltam, hogyan folytatódik a kezelés, konzultáció, milyen eredmények születnek, kell-e további oldás és még sorolhatnám a felmerült kérdéseket. 

Sőt, írtam egy listát is, hogy milyen problémák merültek fel újabban, vagy folytatólagosan? Nem is tudom, hogy hogy fogalmazzak. Mert egy részük folyamatos, más részük pedig mondhatni régi, a nyár elmúltával ismét előtérbe kerülő.
Szóval ma voltunk a 6 hét helyett 7 hét múlva ismét kezelésen Dáviddal. Szívesen indult velem útnak a kis-nagy legény. Azt hiszem most is hajtotta a kiváncsiság. Most egy kissé más irányból közelítettünk Dávidhoz, pontosabban nem én, csak én is aktív részese voltam. Mint írtam vittem a kis papírkánkat a megoldást váró kérdéseinkkel. A kezelés elején Anna kérdezte, hogy volt-e változás, ha igen milyen. Jó avagy rossz? Vagy hullámzó a változás? 
Változás volt és van is. Azt hiszem a kezelést követő pár nap rosszabb volt, mint előtte bármikor. Ingerlékeny volt Dávid, többet változott és szeszélyesebben a hangulata. Pedig ezt ő alapból is tudja művelni, most ez is felkerült a kis listára. De ahogy csináltuk a házi feladatot és teltek a napok, sőt hetek talán kicsit kiegyensúlyozottabb lett. Na nem a megtestesült nyugalom azért :-) Változott a saját magához való hozzáállása is. Talán nem minden alkalommal hangzott el, hogy de nem tudom, sőt.... Azóta ha jól emlékszem nem mondta magára, hogy persze mert én hülye vagyok.... Szóval ha nem is látványos a változás, de változás történt. A múltkori kezelés alkalmával a kezelés a cél meghatározásával kezdőtött, azaz "képes vagyok véghezvinni azt, arra amire születtem". Azaz amit akarok, azt véghez is tudom vinni. Ilyen értelemben tényleg sokat javultunk. 
Mint írtam, most másképp történt a kezelés menete. Két órát voltunk Annánál. Nem volt célmeghatározás. Elindultunk a felelősséget vállalok a cselekedeteimért irányba, nem hárítok. És előtérbe került a kis listánk második eleme is a körömkaparászás és még sok-sok egymástól független, de mégis összefüggő apróság. A tesztelés során kiderült, hogy kettős oldást kapunk, azaz Dávidon keresztül én is oldást kapok, hiszen a most feltárt probléma hozzám köthető. Nagyon érdekes volt számomra, hogy egy olyan bennem lakozó törés került oldásra, amire soha nem is derült volna fény, ha nincs Dávid és én nem akarok minden erőmmel, idegszálammal rajta segíteni. Mennyire igaz, hogy a testünk az igazán nagy traumákat annyira mélyre zárja a tudatalattinkba, hogy a leghalványabb emlékünk se legyen róla...
Remélem tényleg megnyugvást, megoldást hoz majd a jövőben ez a délután, és Dávid tudja majd vállalni a felelősséget a tetteiért. És milyen érdekes a sors? Nála az oldás formájának meghatározásánál mire jutottunk? Hogy amiatt nem tudta vállalni eddig a felelősséget, mert nem működtek az összefüggések, azaz nem működött ilyenkor együtt a jobb és a bal agyféltekéje, azaz totál kavarodás állt fent ott bent. És mi áll Dávid pszichológiai szakvéleményében? Keresztdominancia. És milyen házi feladatot kaptunk, illetve kapott Dávid? Össze kell hangolnia kéz és lábmozdulatok keresztezésével minden reggel a két agyféltekéjének működését.  :-) Erre mondják kicsi a világ, vagy minden mindennel összefügg és semmi sincs véletlen?
Azt gondolom ez így van, mint ahogy azzal is mélységesen egyet értek Annával, hogy az sem véletlen, hogy anyai ágon már generációk óta lányok születtek és lám, én megtörtem a sort, mert 4 fiam van :-) 
Visszatérve a kezelésre, hosszú, tartalmas, tanulságos és mégis magával sodró volt, oly annyira, hogy még az idő múlását sem vettük észre. Dávid locsogott-fecsegett is közben, kérdezett, hogy mindent értsen. 
És azt hiszem mindketten megtanultuk, hogy egy király legyen király a saját királyságában, ne pedig a megmentő lovagra váró hercegnő.
Remélem hamarosan pozitív változások történnek. Anna szerint látványos, nagy változásoknak kéne történnie. Most várnunk kell és figyelnünk. Hát ha más nem, talán végre le fogom tudni vágni Dávid kézkörmeit, amiket már évek óta nem sikerült. (mert elvileg a körömpiszkálást felváltja az olvasás) Ez utóbbi külön öröm számomra vagy legalábbis lenne, lesz, mert én imádok olvasni és már évek óta hiába próbálom rávenni, hogy az olvasás élmény, élvezet és remek szórakozás. Hátha...
:-)

12 év

1998.szeptember 19. 17.45 Vajdahunyadvár, Jáki kápolna

Márta és Tamás

Úgy döntöttünk, hogy 

még szebbé varázsoljuk egymás életét, ezért

1998.szeptember 19. napján

 házasságot kötünk.

Szeretnénk, ha Ön és kedves családja

osztozna velünk a nap örömeiben

és megtisztelne bennünket jelenlétével 

17.45-kor a Vajdahunyad vári Jáki kápolnában

tartandó esküvőnkön.

"Ha megszelidítesz, szükségünk lesz egymásra. 

Egyetlen leszel számomra a világon, és én is

egyetlen leszek a te számodra.

Tessék itt a titkom. Nagyon egyszerű: jól csak a 

szívével lát az ember. Ami igazán lényeges,

az a szemnek láthatatlan."

                                             (A. de Saint-Exupery)

Egyházi szertartást megelőzően a Hősök terén :-)

Azt hiszem, hogy a fenti idézet még ma is teljesen megállja helyét az életünkben. Egy kicsike módosítással. Mert egymás számára valóban egyetlenek voltunk és vagyunk, de a családunkon belül kiegészültünk négy kis tündérrel az eltelt 12 év alatt, akik bearanyozták/zák mindennapjaink. Őket is igyekszünk megszelidíteni. Próbálkozásainkat több-kevesebb siker koronázza a mindennapokban, de remélem, hogy a végeredmény 4 igazán megszelidített kis "rosszcsont" lesz.

Polgári szertartás

Egyházi szertartás :-), házassági fogadalom

Itt már házasok voltunk "félig"