Helyzet

Hát nem jutottam előrébb a befejezetlen teendőimben. Patrik sajnos megint annyira hisztis, hogy muszáj rá nagyon intenzíven figyelni amikor épp ébren van, ez pedig valahogy mostanában szinte az egész napra jellemző. Napok óta nem alszanak napközben. Üti, vágja, csépeli a kis kobakját, és már kék és zöld, lila színekben pompázik. Nagyon féltem, nehogy betörje a saját kis buksiját és nehogy baja essék. A doktor nénivel is konzultáltam, de nem igen volt "új" ötlete. Illetve azt tanácsolta, hogy kérjük ki szakember segítségét, hátha van egyéb olyan lehetőség, ami nekünk még nem jutott eszünkbe. Az egyik elérhetőséget, egy pszichoterápiás központtal rendelkező egészségügyi központot fel is hívtam telefonon, de annyira lekezelően és nem segítőkészen álltak a kérdésemhez, hogy inkább letettem a telefont. Egy gyógyászati központban miért vonnak felelősségre egy telefonos kérdésnél, hogy beutaló szükséges minden ellátáshoz, és miért nekem kell tudnom, hogy akkor most ez a problémám az ideggyógyászra, pszichológusra vagy pszichiáterre tartozik-e? Főleg, hogy csak afelől érdeklődtem, hogy ki tudna tanácsot adni, hogy milyen módszerekkel lehet egy kisgyerek (16 hónapos) hisztijét megfékezni? Megint konstatáltam, hogy a hazai orvosi ellátás, tisztelet a kivételnek, amiből körülöttünk alapvetően van bőven, hagy némi kivetnivalót maga után. Elsősorban a hozzá állásban. Hiszen egy telefonos érdeklődéshez miért kellene beutaló? Vagy lehet, hogy ha a "drága" recepciós, ahelyett, hogy kioktat elég otromba stílusában bekapcsol valamelyik szakrendelésre, akkor telefonon is tudnak egy aprócska ötletet adni, ami segíthet, vagy majd ők mondják el részletesebben kihez lehet ilyen problémával fordulni és milyen papírok szükségeltetnek hozzá.

Szerencsére Anna a kineziológus pont akkor hívott vissza, tegnap ugyanis hagytam neki üzenetet, tudunk e segíteni általa Patriknak (és Olinak). Nagyon tanulságos volt ismét a beszélgetésünk. Az egy dolog, hogy kerestünk egy időpontot, amikor rajtam keresztül megpróbálunk megoldást találni a problémára, de olyan kérdéseket tett fel, amin magam is meglepődtem és meglepően igenlő választ kellett adjak a kérdésre. Először csak azt kérdezte, hogy ettek-e édességet nagyobb mennyiségben mostanában az ikrek. Igazából szerencsére nem jellemző a nassolás náluk, de azért ha kisül egy tepsi almás pite, természetesen ők is rácsapnak és lelkesen majszolják, harapják a pite kockát. De azt hiszem a két nagyobbhoz képest igazán egészségesen táplálkoznak, sok levessel, zöldséggel, főzelékkel, gyümölcsökkel. 

És akkor jött a bomba kérdés. 

- Cukros voltál terhesen? 

- Igen.

- Velük?

- Igen és inzulinon voltam.

- Akkor tudnod kell, hogy ez általános, hogy hiszti közben túlpöröghetnek a fiúk, amikor egy kicsit magasabb szintet ér el szervezetükben a cukor. Ne nagyon kapjanak fehér cukrot, ha valamit édesíteni kell, akkor gyümölcs vagy nád cukorral édesítsd. És igyanak nagyon sok vizet, ami kimossa a felesleget a szervezetükből.

Visszagondolva, amikor terhességi cukor beteg lettem velük (szerencsére elmúlt), akkor észrevettem, hogy ha sok folyadékot (ásványvíz) fogyasztok az étkezések után, akkor nem ugrik olyan magasra a vércukor szintem. De ha már nem napi probléma hogy elfelejti az ember. Azóta itatom őket rendesen és csak vízzel. De tényleg nem jellemző, hogy cukros ételt ennének, hacsak természetes formájában már nincs benne cukor, a rengeteg gyümölcsben is sok a cukor, és a felhalmozódásban talán az is szerepet játszik.

Azt hiszem addig inkább 100 szemmel figyelem őket, míg tudunk menni Annához, de nem megyek pszichológushoz, pszichiáterhez velük.