Kruppos roham duplán

Még szinte el sem aludtunk, még alig látszott a hatása a kúpnak Patriknál, amikor Oli zendített rá, hasonlóan - Darth Vader hangján. És mindezt duplán. Amúgy is szörnyű ezt a hangot hallani, hát még így megkettőzve. És akkor kihez is menjünk? Még jó hogy ketten vagyunk. Minden esetre Oli is megkapta a maga kúpját és Star Wars-os hangokat hallatva aludt tovább reggelig. Akkor mind a hatan kocsiba vágtuk magunkat és irány a suli, az uszoda Dávid úszóverseny miatt és Tököl a két kicsivel a doki nénihez. Bár túl nagy csodában és újdonságban nem reménykedtünk, mégis mindenképpen meg akartuk mutatni ikreinket, egyrészt, hogy mégiscsak orvosi diagnózis szülessen, másrészt elfogyott a vésztartalék kúp és a tápszer is, amit ilyenkor előszeretettel követelnek még maguknak, és ilyenkor nem csak esti altató itókaként, hanem a rendes étkezések helyett is. De a mi diagnózisunk is helyesnek bizonyult sajnos. Úgyhogy a hideg-párás, szükség esetén kúppal gazdagított terápia folytatása következik egy kis ACC-vel megfejelve. Remélem hamar kilábalnak belőle a ma 30 hónapos csöppségek.

Kruppos roham

Már azt reméltem, hogy elfelejthetem. De ma Patrik bebizonyította, hogy még nem. Pedig mennyire nem szeretem. Minden gyógyszermentes trükk hatástalannak bizonyult. Hiába szellőztettem, hűtöttem, ment a hideg pára, semmi, egyre jobban ugatott szegénykém. És mindez egy náthás vírus miatt. Rectodelt lett a vége :-( sajnos. Most úgy tűnik, mintha kezdene hatni neki, már nem ugat annyira álmában. Remélem nyugalmas éjszakánk lesz.

Kirándulás északon

Már nagyon régen szerettem, szerettünk volna eljutni erre felé, de valahogyan mindig dél felé húzott minket a szívünk. Az igazság az, hogy a meleget mind a hatan jobban szeretjük a hidegnél. De nem csak és kizárólag a kíváncsiság vitt minket északi tájakra. Rokoni szálak kötnek minket erre felé. Nagymamámék négyen voltak testvérek és a világ sok pontjára szakadtak 56 tájékán. A nővére és a családja Svájcba költöztek és élnek még ma is a fiatalabb generáció tagjai. Másik nővére Budapesten maradt akárcsak ő. Öccse pedig Svédország felé vette az irányt és ott is telepedett le. Megnősült született 4 lánya. Sajnos fiatalom meghalt. De legkisebb lánya, talán mert ő töltött a legtöbb időt édesapjával, ő járt Magyarországon leggyakrabban vele nálunk is látogatóban, kutatja a múltat, édesapja emlékeit. Nem tudom neki miért fontos ez, nekem tudom miért. Én egyke vagyok, nincs testvérem, unokatestvérem is csak egy. És bár Helena anyu unokatestvére papíron mégis csak két év a korkülönbség közte és közöttem, így mi igen közel kezdünk kerülni egymáshoz. Úgy tűnik, mindkettőnk számára fontosak ezek a rokoni szálak és azt szeretnénk, ha gyerekeink (mármint az én 4 fiam és az ő kisfia) egymás közelében, egymást ismerve nőhetnének fel. Nem okozna nekik gondot majd a kommunikáció, lennének közös emlékeik, több, mint ami nekünk megadatott. Mindezek mellett azt is hiszem, hogy ez az én gyerekeim számára még inkább lehetőség, hiszen ha ez működik, ahogyan most is, ha tudjuk ápolni a kapcsolatot, ha meg tudjuk teremteni ezeket az alkalmakat és lehetőségeket, még többet nyernek. Eljuthatnak olyan országba, ahol gyakorolhatják az idegen nyelvet (angol és német is, persze a svéd sem kizárt, de talán most azt az egyet elég ha megtanulják alaposan). Megismerhetnek más kultúrát, szokásokat, és nem utolsó sorban gyönyörű vidékekre juthatnak el akár az óceán partján, akár a szárazföldön is. 

Így alakult, hogy a másfél évvel ezelőtti látogatásukat követően, most mi keltünk a fellegek fölé és repültünk el a távoli északra, ami nem is olyan távoli, hiszen alig két óra a repülőút. Az egyetlen kis aprócska hiány a legkisebb itthon maradása volt, de azt gondolom, hogy a nagyoknak is kell a csak feléjük forduló figyelem, ha csak egy évben pár napra is, így most első alkalommal csak őket vittük magunkkal. De a legkisebbek sem unatkoztak, nagyiékat szórakoztatták ebben a pár napban, míg mi elkezdtük felfedezni Észak-Európa egy kicsike szegletét. Hát íme az északi kaland, a folytatásban :-)

Virágnál jártunk :-)

...igaz lassan már másfél hónapja. 

Régi történet ez nálam. Nem is igazán tudom mikor kezdődött. Talán még Dávid születése idejében. Folyamatosan csodáltam Anne Geddes képeit tündéribbnél tündéribb és igencsak mini kisbabákról. Azután ez valahogyan feledésbe merült, de mániámmá vált a fénykép a gyerekekről. Százával ezrével készültek is a képek Dávidról, majd mikor megszületett Domi, akkortól immár kettőjükről. És elérkezett életünkbe egy igazán nagy csoda is. Szerettünk volna egy kislányt és kaptunk két igazán tündéri, eleven, hétördög kisfiút. A készült fényképek száma nem igen csökkent az eltelt évekkel. Viszont egyre nehezebben ment egy fényképre varázsolni négyüket. Mert amíg a két kicsit csak letettük valahová és ott maradtak, addig nem jelentett ez túl nagy kihívást, mostanság viszont annál inkább. A blogolás kezdetével pedig ismét előtérbe kerültek a fotós oldalak. Szeretem nézni a gyerekekről készült fényképeket, a profi képeket, ahol a fény, szín, kompozíció mind-mind tökéletes összhangban van egymással. Az ilyen nézelődéseim során számtalan ebben a témában íródott blogot olvastam, néztem, kerestem, kutattam. 

Így jutottam Virág oldalára is. Nagyon megszerettem a képeit. Sokszor pályáztunk nyereményjátékokon, hátha sikerül egyszer nekünk is a nyertesek közé kerülnünk, de más megoldás után kellett nézni, mert nem akart sikerülni. Amikor pedig közeledett a születésnapom, azt kértem, hogy legyen az én ajándékom egy ilyen fotózás Virágnál. Köszönöm szépen, hogy teljesült ez az álmom. Köszönöm, hogy Tom megszervezte, a fiúk lelkes résztvevői voltak az alkalomnak. És köszönjük Virág a szebbnél szebb képeket, a hatalmas türelmet a sok rosszcsonthoz. Nagy élmény volt. A két nagyobb annyira élvezte, hogy azt hiszem rendszeresítenünk kell a családi fotózkodást a programtárunkban. Dávid pedig különösen élvezte, hiszen a fotós szakkör révén már sok mindenről hallott, amit most láthatott is. Domi lelkesen pózolt a kamera előtt. A két kicsi pedig felváltva szabotálta a négy fiú egy fényképen próbálkozásokat, de azért sikerült igazi családi fényképet kapnunk és egy olyan igazán mozgalmas négy fiú egy fényképen képet is. A nap fénypontja pedig a nagyoknak az volt, mikor Virág megengedte, hogy a szörnyen drága, profi gépével kattintsanak párat a legnagyobbak.

 ....és még itt jöhetne soks-sok-sok-sok, igazán csak néhány közös képet emeltem ki a sok kedvencen közül.

Negyedéves értékelés

Még a szünet előtt megkaptuk. Azt hiszem egyik fiúnál sem lehet okunk panaszra. Domi nagyon ügyesen elkezdte felvenni a harmadikos tempót. Ez már látszik az érdemjegyeken is, szerencsére mostanában már csak ötösöket hozott :-) Remekül veszi a kezdeti akadályokat németből is. Dávidék amolyan igazi értékelést, jegyekkel, mondatokkal nem kaptak, csak egy két-három mondatos összegzést, amire azt hiszem nem lehet okunk panaszra. Dávidéból idézek, mert ugyebár ő váltott:

"... Dávid nagyon jól vette az iskolaváltás nehézségeit. Az órákon figyel, jelentkezik, leckéit hiánytalanul elkészíti, füzeteit gyönyörűen vezeti. Társaival jó a kapcsolata, tanáraival szemben mindig udvarias, tisztelettudó. A jegyeken még lehetne javítani, de nagyon jónak ítélem meg Dávid eddigi teljesítményét...."

Fogadó óra novemberben

Még szinte el sem kezdődött a szünet után a tanulás, rohanás, máris fogadó órára került sor az iskolában. Gondoltuk először Domi tanító nénijét látogatjuk meg, több okból is. Először is Dominiknél igazából csak vele kell beszélgetnünk, hiszen még mindig majdnem egy tanító néni tanít mindent. Egyedül a német és a testnevelés órán foglalkozik velük Judit néni és Gábor bácsi, illetve szorobánon Marika néni. De ezeken az órákon még ötösön kívül más jegyet nem sikerült begyűjtenünk, így maradtunk Ildikó néni meglátogatásánál. Másrészt pedig Domival nagyjából minden rendben találtatott az eddigiekben, igaz néha őt is muszáj noszogatni, hogy csinálja, de alapvetően még őt rá lehet venni a feladatai elvégzésére.

Dávid már sokkal nehezebb eset. Ilyenkor már fárad, és ezzel együtt nő az ellenállása is a nem szeretem tevékenységek iránt, leginkább a tanulás terén. És itt már mindegy, hogy szereti-e vagy sem a tantárgyat amiből éppen lecke van. Sajnos megint sokat harcolunk emiatt. Nem tudom, mikorra érik meg benne az a felismerés, hogy ha nem húzza, nyújtja, akkor neki is sokkal több szabad ideje marad és én sem leszek kénytelen egész álló nap, este és amikor csak itthon van őt noszogatni, hogy csinálja, csináljuk haladjunk. De azért elindultunk Ildikó néni után, hogy körbejárjuk a fontosabb tantárgyakat tanító pedagógusokat. Igazából nem hallottunk újdonságot, hiszen a jegyeit ismertük. De mégis jó volt hallani, hogy nem a korábbi jegyei alapján, vagy a nevelési tanácsadós papír miatt sorolták be őt valahova, hanem az eddig nyújtott teljesítménye, képességei szerint. Jó volt hallani, hogy nem csak én szajkózom végre, hogy még sokkal többre is képes lenne, ha egy kicsit érdekelné, ha még jobban odatenné magát. (Korábban mindig azt hallgattam, hogy fogadjam el, hogy ő csak ennyit tud és ennyire képes. De hogy fogadhatná el ezt egy anya, amikor otthon igenis tudta, bent pedig korábban azt mondta nem készültem? Ez nem a képessége, hanem a sok sérülés nyoma. Remélem, hogy szép lassan, azáltal, ahogyan itt szeretik, elfogadják, többet látnak benne a korábbinál, eljutunk oda, hogy végre majd Dávid is elhiszi ezt és el kezd fejlődni oda, ahol lennie kéne a képességei, az esze alapján.) Leginkább érdekes módon ezek a sérülésnyomok ott érződnek, ahol a legtöbb sebet kapta korábban. A magyarnál és a mateknál. De megmelengette a szívem, ahogyan a tanító néni szívén viseli a sorsát, segíteni szeretne neki. Erre a kapocsra is a közös beszélgetés során derítettünk fényt, hogy ez is lehet oka annak, amikor magyar órákon leblokkol, nem mer teljesíteni sem szóban, sem írásban. De azt hiszem valahol értékeli Dávid is ezt a törődést, mert azért mégiscsak első között felelt Arany János: Walesi bárdok c. balladájából és ötöst kapott. 

Minden dolog, észrevétel ellenére, azt kell mondjam, hogy pozitívan távoztunk a fogadó óráról. Jó látni, hogy még mindig nem problémaként tekintenek rá, hanem ugyanolyan kis rosszcsontként, mint akármelyik osztálytársára. Amikor pedig azt látják, hogy segíteni kellene neki, akkor készségesek, odafigyelők, szeretetet adók. És ez nagyon fontos. Szerintem nem csak nekem, Dávidnak, hanem minden kisgyereknek. Mert a pozitív megerősítés viszi őket előbbre, nem pedig a negatív kritika.

Futafok 2011

Hagyományos október első hétvégei programunk ez immáron hatodik éve. Szerencsére már nem kell futnunk velük, de azt hiszem esélytelenek is lennénk az utol érésükben. Kötelező iskolai program. Mint eddigi alkalmakkor, most sem sikerült úgy igazán felkészülnünk rá, pedig idén is tervekben szerepelt, hogy majd előtte futnak a fiúk a Gáton és mi is futunk végre egy kicsit velük, de számunkra még mindig esélytelen valahova a mindennapokba besuvasztani egy kis sportolást. Persze a fiúk azért még mindig nem panaszkodhatnak a sportolás hiányára :-) Ismét végeztem egy kicsi fejszámolást: Dávidnak van a 5 torna óra és a kenu (hetente minimum 5x, alkalmanként 2- 2,5 órás elfoglaltságként). Dominik pedig.... Szóval ő alaposan mozog még mindig. bár már vettünk vissza a sok-sok lehetőségből, mert egyszerűen szétszakadni nem lehet. Nekem sem, de leginkább neki. Úszik az iskolával 3x hetente, focizik szintén 2x hetente,ahogyan az atlétika edzés is két délutánját tölti ki a suliban. Emellett májusban elkezdett kenuzni ő is, szintén heti 4-5 alkalommal, mint Dávid. 

Domi futott először 2000m -t. Azt hiszem idén sem lehet okunk panaszra

REMEKELT. 

44. helyen végzett 9:35 idővel, szóval jobbat futott mint tavaly, ami 10:01volt.

179 fiú és 168 lány  futott az ő korcsoportjában, együtt, meg persze a lelkesebb, futni imádó szülők. Volt kit megelőznie...

Majd jött Dávid futama is. Idén már 3200m. Valami csoda folytán ott volt időben a rajtnál és ha nem is a táv teljes hosszán, de végig odatette magát, ami meg is látszott az eredményén :-)

REMEKELT DÁVID

29. helyen végzett 15:24 idővel szemben a tavalyi 2000 m-en elért 9:51 idővel

118 fiú futott és 102 lány az ő futamában, itt már együtt futottak fiúk és lányok, ami azt jelenti, hogy legalább 200 gyereket és jó pár lelkesen futó szülőt meg kellett előzzön

Azt hiszem, hogy mindketten nagyot alakítottak. 
Domi még egy kis színpadi mozgásra is kapható volt Czanik Balázs csapatával :

Kerületi atlétika verseny

Jelent valamit, ha azt írom, hogy BOLDOG volt, hogy mehetett, hogy kipróbálták, hogy ügyes volt, és hogy a csapat második lett és csak alig maradtak le a dobogó legfelsőbb fokáról? Ha valamelyikük csak 1 ponttal, ami ha emlékezetem nem csak 1 század másodperc talán a futásnál? 

Fogadó óra

Tartottam tőle. Szerettem volna nagyon, hogy minden jól alakuljon, induljon Dávidnál az új iskolában. És a rossz tapasztalatok nálam sem múltak el nyom nélkül, hiába volt már képem erről az iskoláról Domin keresztül. De ő sosem volt problémás, vele sosem volt eddig semmi gond. Még csak nagyon noszogatni sem kellett. Mégis olyan kitűnő bizonyítványt hozott kétszer is, mint amilyet még én sem tudtam soha. Szín jeles volt. 

Na de térjünk csak vissza a fogadó órára. Igazából remek dolognak tartom, hogy gyerekkel együtt várják a kedves, érdeklődő szülőket. Így nincs mellébeszélés, nincs én azt hittem, hogy kezdetű felkiáltás, nem lehetnek félreértések. Igazából remekül sikerült. Szerettem, hogy nem a korábbi jegyek, nevelési tanácsadós papírok, alapján beszélgettünk Dávidról, hanem tényleg kapott egy újrakezdési lehetőséget. És bár így alig egy hónappal tanév kezdés után, még túl sok mindent nem lehetett tudni, mégis kicsit megnyugodva értünk haza. Jó volt látni, hogy szeretik, nem kezelik problémaként, jó volt azt hallani, hogy szeretik az osztálytársai is. Bár azt gondolom, hogy most sincs igazán könnyű helyzetben a kis lelke, de mégis csak könnyebb azt feldolgozni, hogy szeretnek, vannak barátaim, sokan, mint azt, hogy senki sem szeret, senki nem áll mellettem. És jó volt látni, ahogyan a folyosói várakozás közben ha osztálytársra bukkantunk önfeledten csacsogott, kacagott, hülyéskedett úgy, ahogyan még sosem, legutoljára talán az oviban, de akkor még nagyon kicsi volt.

Dominik is kezd aklimatizálódni a váltás után. Kezdi megszokni, hogy már nem kis alsós. A tempóján majd szép lassan kell gyorsítani, de még mindig minden rendben találtatik nála. És, hogy Ildikó néni szavaival éljek itt a bejegyzés végén: Jó munkához idő kell :-)

Délutáni őrületek

Elkezdődött....

Megint olyan gyorsan rohannak a percek, órák, hogy követhetetlen. Még alig mennek el a fiúk az iskolába, máris végez Dávid, jön haza, harc a leckéért, edzés amikor csak belefér. És van egy új szerelem is, a fotózás. Van egy fantasztikus művészeti iskola a kerületben, ahol számtalan hobbinak hódolhatnak a gyerekek a zenén kívül is. Bár első körben a néptánc kapcsán ismertük meg az iskolát, most  egészen más oldaláról szerettük volna megismerni. Már tavaly volt egy kísérletünk év közben, igaz akkor Dávid kapcsán. Teljesen meg volt őrülve a gitározásért. De nem volt üres hely, így akkor napolódott a kérdés. Mert bár persze tudom én, hogy vannak a gitártanulásnak egyéb útjai és módjai is, mint egy zeneiskola, de én valahogy azt gondolom, hogy mégiscsak ez a megszokott és rendes út. És persze itt is előjön az én kis maximalizmusom, ha lúd legyen kövér, nem árt egy kis zeneelmélet és kottaolvasás sem. És azért igazolódott az a gyanúm is, hogy ez amolyan Rock táboros fellángolás volt csak az én legnagyobb szívem csücskénél, mert mikor idén is rákérdeztünk, még időben, akkor már nem is volt annyira érdekes, sőt mondhatni majdhogynem egy kis elutasítás is kihangzott a nem mögül. 

Nemígy Domi. Fejébe vette, hogy dobolni szeretne. Ez sem rossz, ugye? -de amíg nem hegedű........... :-) Így ismét megcéloztuk a zeneiskolát. És már nem volt hely. El tudjátok ezt képzelni? Persze felajánlották, hogy akkor járjon idén zeneelméletre és akkor jövőre biztosan lesz hely, na de ezt kérni egy fiútól. Jó, biztosan lehetne, de nem az enyémtől. Azért sikerült egy meghallgatást kieszközölnünk, ami viszont fergetegesre sikeredett. Az 5 percből majdnem egy óra kerekedett, és az eredménye az lett, hogy ha netalán év közben alakul üresedés, akkor mehet, ha pedig mégsem, akkor májusban felveszik, hogy szeptemberben tutira meglegyen a helye :-) 

Eközben azért alakult Dávid programja is. Még nyáron elkezdett fényképezni a szülinapos kis KODAK-kal, és elég ügyesnek találtuk ahhoz, hogy kapjunk az alkalmon, hogy fotós képzés is indul a művészeti iskola keretein belül. Egy kis utánajárás, egy kis érdeklődés, egy szórólap, és hipp-hopp már be is írattuk. Azóta is lelkesen jár. Be kell vallanom, szívesen mennék vele. Nekem is nagy szerelmem a fotózás, igaz, csak amolyan amatőr szinten. Járják a kerületet és a szomszédos kerületeket, egy-egy múzeumot a közelben és a Tropicáriumba is mehetnek majd télen, amikor kint nagyon zord az idő. Azt hiszem klassz kis hobbit talált magának Dávid, remélem ki is tart mellette. 

És van még egy szerelem: az iskolarádió. Misi bácsi nagyon megkapó személyiség. Szeretem, hogy a gyerekek értékeit keresi és nem a hibákat. Ezáltal sikerült elérje az én nagy fiamnál, hogy kedvet kapjon még valamihez, ami igencsak izgalmas és kalandos egy kisfiú számára. A hátteréről nem is beszélve az iskolarádiónak, hiszen egy neves gyermek média iskola áll a háttérben. Ha pedig nem csak lelkes, mellette ügyes is valaki, akkor már ennek keretein belül folytathatja a médiás tanulmányokat. 

Akkor hogy is nézünk ki mostanság?

Dávid reggelente rohan, hogy rádiózhasson még a tanítás kezdete előtt. Délután szintén rohanás vagy haza és gyors lecke kezdés után tovább edzésre, vagy vissza szerdánként fotózni. Domi hetente 3szor úszik tesi órákon, kétszer focizik a suliban és kétszer atlétizál, emellett pedig lelkes kenus, bár még a nulladik korcsoportot sem érte el korban, majd csak jövőre. De már ezerrel készül, hogy mehessen az január végig erőnléti fizikai felmérőre Győrbe.

És mindezek még csak a két nagyobb programjai. Hol vannak a kicsik, apa és én....

Azt hiszem ebben a tanévben sem foguk unatkozni. 

28 hónap

Annyi mindent kellene írnom róluk, és valahogy a nagy rohanásban szép lassan elvesznek ezek a fontos mérföldkövek. És nagyon nem szeretném. Talán most a legtündéribbek ők ketten, együtt és mégis külön-külön is.

A legfontosabb szám adatok: 

Patrik 11560 g, 89,5 cm

Oliver 11040 g, 88,5 cm

Nagyon szépen együtt fejlődnek. Ami az érdekes, hogy Oli sokkal sonkásabbnak néz ki, mégis őt mutatta a mérleg kevesebbnek. Igaz kettőjük közül ő a válogatósabb. Patrik szinte mindent megeszik, sokszor repetázik ebédnél is. Este még mindig kérik a hamát, amit lustaságból már csak ma-nak hívnak, és reggel is ez az első szavuk. Persze ez már csak megszokás azt gondolom, mert előtte van rendes vacsi és utána pedig rendes reggeli is. De hát a szokás nagy úr. Még ebben a korban is :-)

Délelőtt szépen eljátszanak ketten, amíg anya dolgozik, főz, mos, vasal, takarít, pakol.... Tényleg csak ritkán kell szólni, hogy nincs bunyó. Ebéd után szinte szó nélkül mennek aludni és ilyenkor egy jó másfél, két órát is képesek alukálni. Délután pedig beindul a nagyüzem, érkezik Dávid, kicsit harcolunk a leckéért, majd rohan edzésre, mi Domiért. Lassan újra beáll a napi menet, kialakultak az őszi edzések. Edzések után hancur a közös vacsiig kicsik és nagyok együtt, majd fürdések, pizsiparti és csicsika.

Még nem beszélnek. Furcsa, mert a nagyobbak, már szépen mondatokat formáltak ennyi idősen. De nem is volt ikrük, akivel egy sajátos nyelven kommunikáltak volna szinte a nap 24 órájában. Azért az ő szókészletük is alakul szépen: szisza (cica), vauvau, autó, hajó, brümbrüm (motor), baba (mindenki, aki gyerek méretű, anya, apa, )pa (lámpa), ba (labda), ata (csere), inni... Persze csak a teljesség igénye nélkül.

Előfordult már, hogy sikerült a bilibe pisilni, de ez nem az erősségük, akárcsak anno a két nagyobbnál. Szépen építenek duplo kockából, automániásak. Szeretik a könyveket, nem csak nézni, időnként sajnos rongálják is, de azt hiszem, inkább csak a finom motoros ténykedés hiányzik még  belőlük. Szeretnek felülni az asztalhoz és ott akár hosszú percekig is tologatni az autóikat. Egyedül esznek, mert segíteni TILOS, persze nem szépen. A kifinomult technika még várat magára. Ügyesen isznak pohárból. Szólnak, ha tele a pelus. Csökönyös kis csacsik. A rigolyáikhoz a végletekig ragaszkodnak. Oli apás, Patrik anyás. Persze néha szeretne apázni, de Oli a kis akarnok nem szeretné ezt, és Patrik enged. Bármit csak Oli nem sírjon. De ne sírjon senki. Viszont azt nem viseli, ha apa megöleli anyát és fordítva. Mint ahogy nehezen viselik, ha megölelem Domit vagy Dávidot, vagy akár kézen fogva sétálok velük. Nem mindegy ki tolja a babakocsit, ki fürdet, pelenkáz. Önállósodnak, de csak szép lassan :-)

Szeretem, hogy alapvetően kiegyensúlyozott jó fiúk. Szeretem, ahogyan ügyesen elalszanak egyedül, amikor indulásnál hozzák a kis cipellőiket, vagy tudják, hogy hazaérkezéskor kezet kell mosni. Igazából tökéletesen ismerik a határokat, de előszeretettel próbálgatják minduntalan kitolni is őket. De hát ez a dolguk, nem? És csak azt veszem észre, hogy hipp és hopp megint eltelt egy hónap....

Állatkerti doboz napok

Ismét doboznapok voltak az állatkertben. Négy gyereknél ez már elgondolkodtató. És mivel a tejfogyasztásunk néha igényelne egy saját tehenet, így nem igazán okozott nehézséget a dobozok gyűjtése a cél érdekében. Nálunk ez 40 dobozt jelentett. Így csak kettőnknek kellett jegyet váltanunk, és a csodaszép szinte nyári melegben remek hétvégi program kerekedett.

Az első hét...

Azt hiszem azt kell mondanom, hogy remekül sikerült. Domi hozta a maga megszokott formáját, szeret suliba járni, ismét bekerült atlétikára és a sulis focicsapatba is. Emellett végül hosszas családi dilemmázások után németet kezd tanulni. Mert bár angolul beszélünk mindketten igazán (na jó én csak úgy csinálok, mert a félelmeim miatt meghalnék ha meg kéne szólalnom) és Dávid is angolul tanul, de annyira sokan jelentkeztek a két osztályból egy közös angol csoportba, hogy az észérveket is figyelembe véve, meg persze az ő érdekeit is leginkább, megbeszéltük vele, hogy tanuljunk németül. Hiszen ha csak 15-en vannak 25 helyett a csoportban, akkor sokkal többet tud tanulni, gyakorolni órán is, jobban tud a tanító néni is figyelni egyesével is rájuk. Úgyhogy angol könyvek vissza, német könyvek rendelve, majd érkeznek. Nagyon tetszett neki a német óra, bejön a tanító néni is (nekem is nagyon szimpatikus volt, amikor szülőn bejött ő is bemutatkozni). És továbbra is szorja a piros pontokat :-)

Dávid pedig remekül érzi magát. Azt hiszem már elmondhatom, hogy megérte váltani. Keresik a többiek is a társaságát, elfogadták így ahogy van. Hívják telon, chat folyik facebook-on. Akkor ezek szerint mégis szerethető? Én tudom, hogy igen, remélem már ő is elhiszi :-) A földrajz és a biosz nagy kedvenc lett, Misi bácsit nagyon szereti, figyel órán, így itthon szinte alig kell tanulnia. Alakul a többi tantárgy is. Angolból szinte biztos vagyok benne, hogy be fogja hozni a lemaradást. Matekból is ügyes. Persze meg kell értenie, hogy tanulás nélkül itt sem megy, de kézzelfoghatóan nem tonnányi az írásos lecke és tanulható mennyiség a többi is. Szombaton pedig négy kislánnyal volt mozizni :-) hívták, nem ő hívott másokat. Annyira szeretem, hogy mosolyog amikor hazaér :-) És szerelmes :-) és még úgy tűnik viszonzásra is talál :-) nagy dolgok ezek...

Első nap az iskolában....

Igazából nem is tudom, hogy mit is kéne írnom. De mégis. Mégis csak meg kell emlékeznem erről, hogy nyoma legyen, hogy lássam, követni tudjam. Miért is...

Dominál tanító néni váltás volt, hiszen 2+2+4 rendszerben működik az iskola. Már most imádom Ildikó nénit. Timi néni pedig szimpatikus volt, már amennyire egy szülői értekezlet alapján ezt meg lehet ítélni. Biztos lesznek olyanok, akiknek nem fog tetszeni, már most is volt felhördülés, amikor mondta, hogy a kész és javított lecke érdekében ő bizony fel fogja emelni a hangját és lesz bünti is. Tegnap pedig, várakozáson felül, amikor Tom ment Domiért, néma csendben ültek a gyerekek és készült a lecke. Nyoma nem volt a már korábban szokásos fél négy körüli rohangászásnak. Nekem tetszik :-)

Dávid pedig sulit váltott. Azt szerettük volna, ha kap egy tiszta lapot. Tavaly még bíztunk abban, hogy a felső tagozattal talán eltűnnek a skatulyák. Hát nem tűntek, sőt. Halmozódtak. Pedig mi, laikusként nem látjuk őt annyira nehéz esetnek, mint sok más gyereket akár még a régi osztályban is. Hiszen jól nevelt. Illemtudó. Intelligens. Persze van figyelem zavara, könnyen kibillen a feladathelyzetből, több időre van néha szüksége. De nem érdemelte azt a hadjáratot, amit ellene folytattak diákok és tanárok együttesen. Mert az rendben van, hogy a gyerekek tudnak gonoszak lenni. De az már egyáltalán nem volt rendben, hogy a cselekedetekért vállalat, vállalandó felelősség szimpátia elven működött. De ez a múlt. Várakozással telítetten vágtunk neki ennek a tanévnek. Remélem marad a pozitivitás, ami eddig érkezett. Akár az, ahogyan fogadták, akár az, hogy láttam őt mosolyogva hazajönni, akár az, hogy volt aki mellé ült MAGÁTÓL, volt aki megadta neki a telefon számát, hogy jött úgy haza, hogy jó fejnek tartják őt a többiek, hogy képzeljük el két kislány mellé ült angol órán. Mai eszemmel és őt ismerve egyáltalán nem bánom, hogy a gyengébb matek és angol csoportba került, szerintem jót fog tenni neki. Lesz sikere. És azt is tudom, hogy az, hogy a tesztek mindkettőből miért is sikeredtek olyanra amilyenre. Egyrészt a hosszú szünet, hagytam pihenni, izgult, és persze matekból nem is adták le neki tavaly a teljes anyagot. De ez így jó. Innen fog tudni építkezni. És bár maximalista vagyok (nem csak magammal, szinte mindennel kapcsolatosan) megpróbálom Dáviddal kapcsolatosan elfogadni, hogy neki a kevesebb több, és hogy neki most a könnyebb többet ad és az nem feltétlenül kevés. És próbálom ezt felé is közvetíteni. Remélem sikerül....  Jó látni, hogy mosolyog :-)

Sportnap

Az időjárás mindenképpen nekünk dolgozott. Hiszen egy balatonparti nap esőben.... Gyönyörű napsütés és meleg. A jó naphoz indulásképpen minden adva volt. Bár az én sport tevékenységem így műtét után alig két héttel hagy némi kivetnivalót maga után, de ha másért nem kattogtatni a fényképezőgépet biztosan jó leszek :-)

A sok-sok gyermekkori emlék mellett, Emlékeztem, hogy bizony itt mindig ilyen szép tiszta a víz :-) ahol pedig vitorlázni szoktunk csúnya iszapos, koszos. Bár ez utóbbinak is megvan a varázsa. De ott nem szoktam hiányolni a pancsolást, beérem olyankor bent a vitorlásról történő fürdőzés örömével, hiszen ott bent ott is tiszta. Itt volt egy kis irigység a pancsoló fiúk felé. Akik azért a sport területén is kitettek magukért. Tollas, lengő teke (Dávid a teljes versenyben második lett - így sajnos lemaradtunk egy bükkfürdői wellness hétvégéről - de tőle ez nagyon szép teljesítmény volt a sok-sok felnőtt között. A maximális 30 pontból 28-al remekelt és a legjobb is csak 29 volt. Bennfentes információk szerint akinek sikerült nála többet lengetnie, az nem először csinálta), élő csocsó (ezt nagyon élvezték), valamelyik távol-keleti küzdő sportban Domi próbálkozott. Lehetett volna még röplabdázni és focizni. De a vizibicajt és a kajakot kipróbálták a fiúk :-)

De a képek beszédesebbek....

Évnyitó

Elkezdődött. Újra pörgés, rohanás. 

De mégis, egyenlőre mosollyal. Domi ha nem is bevallottan, de szerintem már várta, hogy találkozzon kis barátaival. Dávid pár napja kezdte érezni a váltás okozta izgalmat, amikor rádöbbent, hogy az osztálytársak nem a régiek lesznek. Azt kell írnom, hogy szerencsésen alakult az évnyitó. Kiderült, hogy van ismerős kisfiú az osztálytársak között, a lányok kedvesen, hangosan köszöntek neki, amikor véget ért az első "közös" esemény. A tanárok pedig......... Ilyenkor tér vissza a hitem. Olyan szeretettel, kedvességgel várták, ami szerintem mindig mindenkinek kijárna. Az osztályfőnök megsimogatta, amikor beálltak az évnyitón a sorba, Gáborbá ott viccelődött vele (Domi torna tanára), Ildi néni (Domi ofője) is egyből tudta ki ő és mesélte neki, hogy már mindenki várta őt, hiszen hallottak róla a tanári értekezletek. Amikor pedig bevittük a még csak általunk megkapott szakvéleményt, akkor egyáltalán nem az elutasítást éreztük, sőt......... Pedig nem fényeztük "túlságosan" a kicsi fiunk, említettük, hogy hát nem a szorgalom minta példánya, nehezen találja a hangot korosztályával. De nem problémaként reagáltak ár, hanem nagyon is szimpatikusan. "De hát ebben a korban a kisfiúk nem feltétlen a szorgalmukról híresek......., nem arról híresek, hogy nem kell őket noszogatni........ majd ha látja, hogy a sportban ügyes lesz (alkatilag pedig mindene rendben van ehhez), akkor szép lassan ez beépül majd a többi életterületre is az önbizalom........ jaj semmi gond a papírral, van másik kisfiú is az osztályban, aki rendelkezik ilyen papírral........... és még hosszasan sorolhatnám.

Remélem, hogy nem csak a remény beszél belőlem, hanem tényleg jön a pozitív változás. Leginkább abban, hogy végre talál majd igaz barátokat (nem csak a szél merről fúj típusúakat), remélem befogadják majd az új osztálytársak, a tanárok, és végre alakul majd egy kis önbizalom, hogy ő nem buta (csak lusti), igen is tud ő, ha akar, és eljön majd az a pillanat is, hogy akarjon.

Nevtan szakvélemény

Végre sikerült elhoznunk. Nem volt egyszerű, hiszen mire elkészült, vége lett az iskolának. A nevtan ideiglenes helyen kezdett működni, meg sok programunk volt, ami nyár lévén, szünet révén fontosabbnak bizonyult ezeknél az iskolával kapcsolatos dolgoknál. De most már szükség is volt rá, egyrészt hajtott a kíváncsiság, hogy a kálvária után mi született, másrészt pedig az iskolában is beszélnünk kellett róla, hiszen Dávid új suliban kezdte a tanévet.

Várakozáson felül pozitív. Van benne ugyan egy-két mondat, amivel nem értek egyet, folyamatosan látva Dávidot, folyamatosan harcolva vele én aki nap mint nap szembesülök azzal, hogyan tanul, ír, olvas, de alapjaiban egész valóságot fedő véleményt vehettünk kézbe.

Jaj mindjárt itt az iskola...

Mivel tudtam, hogy az augusztus legvége számomra a lábadozás jegyében fog telni, ezért már idejekorán, augusztus legelején beszereztük a legfontosabb kellékeket az iskolakezdéshez. A lista nem volt rövid...

Két táska, tornazsákok, edzőtáskák, füzetek, ceruzák, művészeti kellékek a rajz és technika órákhoz, tolltartó, ami praktikus és mégis kedvük szerint való. Hát nem semmi feladat, és nem semmi költség. És akkor még mit fognak felvenni? Hiszen úgy megnyúltak, mintha egész nyáron vízben álltak volna :-), ami be kell valljam még igaz is a kenu révén.

S, hogy mi sem mutatja jobban az iskola közeledtét? Hát a csomagolás. Tegnap füzeteket csomagoltunk, tolltartót szereltünk fel....

.....és még várnak majd rám az elsején megkapott tankönyvek.....

Sérv

Azt hiszem, hogy nekem hajlamom is lehet rá, mert ennyi félét begyűjteni ennyi idő alatt, szerintem nem mindenki tud. Egy éves koromban két oldali lágyéksérvvel operáltak. Ma azt mondják szörnyen nagyok a vágások. Hát nem tudom, minden esetre ezekkel együtt élek, hiszen ott vannak, amióta csak az eszemet tudom. Azután jó pár évvel ezelőtt egy reflux betegség következtében, amikor is meg kellett tükrözni a végleges diagnózishoz (azóta is fél évente kellene, de inkább más módon próbálom kivédeni a kellemetlen tüneteket mint gyógyszerrel, mert hát a tükrözés, ami a gyógyszerek felírásához kéne, nem a kedvencem), kiderült, hogy van rekeszizom sérvem is. 

Teltek az évek, kaptunk két tündéri pocaklakót, egy hatalmas pocakot, majd két örökmozgó apróságot. A világon semmiért el nem cserélném őket. És kaptam ajándékba egy kis sérvet. De ezt sajnos műteni kellett. Már túl vagyok rajta, remélem végleg, mert még mindig látom a dudorokat a hasamon, mint előtte, remélem ez műtéti utóhatás és nem annak a jele, hogy mégiscsak kell még egy kaszabolás. Majd talán holnap már okosabb leszek, amikor kiszedik a varratokat. 
Már csak azt kéne tudnom, hogyan fogok én semmit sem emelni 6 hétig. Mert ugyebár a kicsik még kicsik és igencsak szeretnek ölbe mászni, nyakba ülni, karban lenni. És akkor a többi "apró" kis emelgetésről ne is beszéljünk, mint vasalandó, mosandó, lábosok, vásárlás, stb. Milyen nehéz megállni, nem elfelejteni, amikor eddig ez természetes volt. És milyen nehéz arra kérni, hogy most csinálja meg valaki helyettem. Vagy csak várni rá...

Iskolaváltás

Még valamikor májusban írtam egy hosszabb bejegyzést a tanulási nehézségről, figyelemzavarról és ennek kapcsán arról, ezt hogyan és hogyan nem kezelik az iskolákban, illetve nekünk eddig milyen tapasztalataink születtek ezen a területen.

Akkor még harcoltunk a véleményünkért a nevelési tanácsadóval, illetve azokkal az érzéseinkkel, hogy már eleve lezongorázott történet volt ez az iskola és a tanácsadó között. Ez a véleményem azt hiszem alapjaiban azóta sem változott, bár a meghozott és elkészült szakvéleményt nem sikerült még átvennünk, mivel a nevelési tanácsadóban is nyári szünet van és valahogy a nyári forgatagban az ideiglenes helyükre még nem jutottunk el. Talán majd most, hogy az iskola kezdés közeledtével talán ott is helyreáll a megszokott rend és menet.

Az akkori bejegyzésem végén írtam, hogy meghoztunk mi, szülők egy döntést - nem volt egyszerű és vártuk Dávid támogatását is ebben. Akkor Szilvi írta is, hogy borítékolni tudná a döntést. Erre gondoltál Szilvi?

Igen, meghoztuk a döntést Dávid támogatásával, iskolát váltunk. Így ősztől ő is sport tagozatra fog járni akárcsak Domi. Bízom abban, hogy egy új közösségben, ahol sok-sok sportoló és mozgásmániás kisfiú között talán majd nem számít kakukk tojásnak az én kicsi fiam sem és  esélye lesz a csupa szív, de mégis kis vadócnak új lapot húznia, nem a skatulyák rabjaként megpróbálni kitörni egy rá nem is jellemző, dobozkából, ami a másik, régi iskolában reménytelen küzdelem volt csak. Úgyhogy kalandra fel, várnak az új kihívások....