Tartottam tőle. Szerettem volna nagyon, hogy minden jól alakuljon, induljon Dávidnál az új iskolában. És a rossz tapasztalatok nálam sem múltak el nyom nélkül, hiába volt már képem erről az iskoláról Domin keresztül. De ő sosem volt problémás, vele sosem volt eddig semmi gond. Még csak nagyon noszogatni sem kellett. Mégis olyan kitűnő bizonyítványt hozott kétszer is, mint amilyet még én sem tudtam soha. Szín jeles volt.
Na de térjünk csak vissza a fogadó órára. Igazából remek dolognak tartom, hogy gyerekkel együtt várják a kedves, érdeklődő szülőket. Így nincs mellébeszélés, nincs én azt hittem, hogy kezdetű felkiáltás, nem lehetnek félreértések. Igazából remekül sikerült. Szerettem, hogy nem a korábbi jegyek, nevelési tanácsadós papírok, alapján beszélgettünk Dávidról, hanem tényleg kapott egy újrakezdési lehetőséget. És bár így alig egy hónappal tanév kezdés után, még túl sok mindent nem lehetett tudni, mégis kicsit megnyugodva értünk haza. Jó volt látni, hogy szeretik, nem kezelik problémaként, jó volt azt hallani, hogy szeretik az osztálytársai is. Bár azt gondolom, hogy most sincs igazán könnyű helyzetben a kis lelke, de mégis csak könnyebb azt feldolgozni, hogy szeretnek, vannak barátaim, sokan, mint azt, hogy senki sem szeret, senki nem áll mellettem. És jó volt látni, ahogyan a folyosói várakozás közben ha osztálytársra bukkantunk önfeledten csacsogott, kacagott, hülyéskedett úgy, ahogyan még sosem, legutoljára talán az oviban, de akkor még nagyon kicsi volt.
Dominik is kezd aklimatizálódni a váltás után. Kezdi megszokni, hogy már nem kis alsós. A tempóján majd szép lassan kell gyorsítani, de még mindig minden rendben találtatik nála. És, hogy Ildikó néni szavaival éljek itt a bejegyzés végén: Jó munkához idő kell :-)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése