Majdnem ő született a legkisebb súllyal, még Oliver is megelőzte őt, pedig ugyebár ők ketten voltak. Ő lett a mi kis Zsebibabánk. Dominik és Dávid a tűz és a víz. Ő a kiegyensúlyzott, mindig kacagó, vidám, a legkisebb apróságnak is fülig szájjal örülő gyermekek minta példánya. Persze ő is tud duzzogni, hisztizni, de alapjában véve az előbbiek jellemzőek rá. Dáviddal ellentétben neki van feladat és felelősség tudata. Most épp a tipikus középső gyermek korszakát éli, azaz tombol, ha kell, hogy végre ő is megkapja a figyelmet (amit megkap, csak nem úgy, ahogyan azt ő szeretné). Tény, hogy Dáviddal az iskola miatt nagyon sokat kell vívnunk, ami a tanév ideje alatt kiteszi délutánjaink 90%-át, a maradék tízben pedig a két pöttömöt kell etetni, tisztába tenni, fürdetni, altatni. Mint pár sorral korábban írta, Domi szerencsére rendelkezik felelősség tudattal, szerencsére ez kihat az iskolai feladatokra is. Ebből adódóan őt nem kell noszogatni, hogy készen van-e a lecke, biztosak lehetünk benne, hogy megcsinálta hibátlanul :-)
Ezeken a képeken, már jó kis husiban vagyunk, kb 1 hónaposan :-)
Domi lassan kezdett járni, majdnem 14 hónapos volt, amikor egyedül elindult. Imádni való volt tejfel szőke göndör fürtjeivel.
És ne felejtkezzünk el az egy-két évesek komoly önállóságáról, én tudatáról sem...
De hát vele is röpülnek az évek, elérkezett az óvoda is nemsokára. Még beszoktatni sem kellett hála a vegyes csoport áldásainak. Ismert minden kis zeget-zugot, ovis társat, óvó nénit. És ő volt az, aki az otthoni selejtezés után az óvodának adott játékokat egyesével szépen hazacsempészte, hiszen ez az enyém felkiáltással.
Ő az, aki egyébként a saját kis lábában képes fejre állni. Sokszor rohantunk vele az ügyeletre, mert Karácsony első ünnepének reggelén dallal akart engem ébreszteni, és a műanyag játék mikrofonnal nekiesett a falnak. Hát persze, hogy szörnyen felrepedt az ajka, mondtam is Tomnak, hogy ha varrni kell, addig megyünk, amíg nem találunk "nyitva tartó" plasztikai sebészt, mert az én szépségemnek ne csúfítsák el holmi nyomot hagyó varratok a csodaszép pofiját. Szerencsére ekkor megúsztuk varrás nélkül :-) De rengeteg hasonló kis balesetünk volt még, mint kerítésről leesés, uszodai esés, amikor átharapta az ajkát, sietni kellett pisilés után, hogy nehogy a tesó valamit elvehessen és inkább nekimentünk az ajtófélfának és még sorolhatnám, se széle, se hossza nem lenne.
Végül ősszel elsős lett. Várakozáson felül jól vette az akadályokat, és még élvezte is, hogy iskolás, hogy megtanult olvasni, írni és profin számol. Mára azért hanyatlott egy kicsit ez a lelkesedés, de ki várhatná el, hogy amikor már írjuk a vakáció betűit ne várja, hogy jöjjön végre a várva várt vakáció...
Íme Dominik, a csupa szív és mosoly hercege. Aki nem tud úgy hazajönni az iskolából, hogy az ebédhez kapott "nemszeretem" desszertet hazahozza Dávidnak, mert a bátyám szereti. Aki még ma is bújik hozzám esténként és aki szintén a szemem fénye.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése