Dávid

Most, miközben próbálom a nyári heteket megszervezni, mindenki kedvteléseit figyelembe venni, ki és mit szeretne csinálni, illetve mit kell csinálnia (ilyen is van ám!), az jutott eszembe, hogy egy kicsit írok minden gyerekünkről régi és új fényképekkel tarkítottan, hiszen a személyiségük, kívánságaik, jókedvük, vagy netalán rossz kedvük igencsak befolyásolják mindennapjainkat.

Elsőszülöttünk, aki az eltelt évek során számos névre hallgatott és hallgat a mai napig, mint például Prücsi, Mikkamakka, Mikóca, Kismanó, Cirmos, Dave, és még hosszan sorolhatnám, kezd igazi kamasz lenni a maga majdnem 11 évével :-)

Az ikrek jegyében született, ennek köszönhetően egymaga képes kitenni legalább két gyermeket, ha éppen olyan kedvében van. Ő a legérzékenyebb, legellentmondásosabb is mind közül. Minden hisztijével, akarnokságával és a kamaszkor elviselhetetlen stílusával, de a gyermeki lékel minden rezdülésével, szeretni valóságával megáldott ki s emberke, aki ha épp a kutya sem látja (vagy csak a hozzá igazán közel állók), akkor még bújik, ölel, puszil. Imádom őt, bár igaz ami igaz, néha jól jönne egy kanálka víz...

Dávid 1 hónaposan

Micimackó

Tündéri kis betyár volt, amikor elkezdett járni. Potyogtak a könnyeink, amikor ismerkedett a fűvel, homokkal és még épp hogy lábujjhegyen sem mert egyikhez sem hozzáérni.

 

Kis kalózok a nagy tengeren (Apa és akkor még egy szem fiacskája)

Amikor pedig beszélni kezdett, onnantól kezdve vége volt a nyugalomnak és csendnek. Nem mintha addig nem hallatta volna a hangját, de volt esélyünk nappal is végigmondani egy rövid mondatot anélkül, hogy közbekottyantott volna. Az első három év nagyon gyorsan elrepült és hipp-hopp megszületett Dominik is. Nagyon szerették egymást, ami ma sincs másképpen, bár ez a ragaszkodás, "mindenben követem a példád" inkább a kicsin látszik igazán. Remélem, hogy tudták és tudják ma is, hogy attól mert akkor ketten lettek, azóta pedig négyen, mit sem változott a feléjük irányuló szeretetem, nem tudnám egyiküket jobban, másikukat kevésbé szeretni, babusgatni.

Az én mindig mosolygó kis Micmackóm a maga 3 évével

Ez is Ő : épp szeretem magam pillanatban :-)

Jöttek az óvodás évek, barátok, kezdett kinyílni a világ felé és már nemcsak az én kis bogaram lenni. Miért van az, hogy míg várunk rájuk, addig az a kilenc hónap is oly hosszú, majd mikor végre karjaink között tarthatjuk szemünk fényét - fényeit, elkezdenek rohanni az évek. Sok és még több felejthetetlen kis pillanattal aranyozzák be mindennapjainkat. Sorolhatnám az eseményeket, kirándulásokat, karácsonyokat, de inkább a képek mellett döntöttem, többet mesélnek minden szónál. Akkor jöjjenek az óvodás évek....

El sem akartuk hinni, hogy már kezdi is az iskolát. Hiszen még éppen csak nemrégen született. Megtanultunk szépen olvasni, írni. És ahogy teltek az évek megküzdeni egymással, hogy kinek az akarata érvényesüljön, amikor még nincs kész a lecke. Véget érhetetlen harcok, "de egyedül nem tudom" felkiáltások, "lustaság fél egészség és ezt be is bizonyítom" napok. Nem volt könnyű senkinek eddig sem, gyanítom, hogy a felső tagozat sem a megkönnyebbülést hozza számunkra ezen a téren. Hiszen a mi kisfiunk igazi kispasi, szanaszét hagyja a zokniját, pólóját, játékait, és persze feledékeny is, ha a kötelezettségekről van szó. Ő Dávid, a mi "kis" nagyfiúnk. Még mindig képes egyszerre több személyiség lenni, aki bújik és szeret, aki akarnok és hadvezér, aki mérhetetlenül okos, de a világ lustája, szerető báty és az én egyik szemem fénye.