Iskolák Ókori Olimpiája

Az olimpiák évében immáron hagyományként a mi iskolánk szervezi a kerületben az Iskolák Ókori Olimpiája címet viselő vetélkedést. A rendezvényben Dávid és Domi révén is érintettek voltunk, bár nem a sportban jeleskedtek most a fiúk (igazán érdekes lett volna ez is, hiszen volt maraton futás (4000m váltóban), gerelyhajítás, diszkosz vetés, retorika, szobrászat, távolugrás, súlyhordás és még mások), hanem a lángfutásban vettek részt mindketten, illetve Dávid a szervezőcsapatnak is tagja volt. 

A lángfutás igen érdekes volt. A felsősök vitték a lángot futás közeben (Dávid is vitte), az alsósok pedig a suli "címerét", és kísérték a lángot. Így járták végig a kerület résztvevő iskoláit (ebben csak az az izgalmas, hogy elég dimbes, dombos a kerület).

14.

Boldogságos 14. évfordulót Nekünk :)

14 éve egy szép napos őszi napon történt. Sok ma is mosolygásra késztető pillanata volt a napnak. Kora reggel rohanás a fodrászhoz, aki varázslatos kontyot alkotott, majd délelőtti smink a polgári ceremóniára, ahol csak a szűk család volt jelen. 

Egy rövidke fotózás a kertben és otthon, pár falat ebéd és már készülődhettünk is a délutánra. Tomi amint megpróbált belebújni az én nadrágomba. Ez az egyik kedvenc. Hogy ez hogyan történhetett? Hát a ruhája, két fogason lógott, nehogy meggyűrődjön idő előtt. A zakó pedig egy már félig használatban lévő fogasra került, amin már ott volt az én fekete kosztümnadrágom. Hát ezt vélte először magáénak. :) 

Azután eltűnt a menyasszonyi autónk. Nem lehetett sem a céget, sem a sofőrt elérni telefonon. A kocsidíszt felraktuk egy otthon várakozó autóra és azzal indultunk a templomi ceremóniát megelőző fotózásra. Út közben előkerült az autónk is (szerencsére), és az országúton félreállva, virágátpakolás után nyerget váltottunk és már azzal érkeztünk a hősök terére. Csodaszép napsütés volt. És nem csak a fotós készített rólunk képeket, hanem pár tucat turista is a Hősök terén. Menet közben, amikor már jó pár fotó elkattant, észrevettük, hogy a fodrász csipesz a hajamban maradt a két oldalsó lokni megőrzése végett, így azért készültek már a csipesz mellőzésével is fotók. :) És elékezett a várva várt ceremónia. Béla atya, aki szegény már nincs közöttünk, számtalan vendég, barát, rokon, és  egy csodaszép kápolna a Vajdahunyad vár szívében. Vacsora a kerengőben, móka, tánc, finom vacsora és sok-sok szép emlék.

az a csipesz... :)

kedvenc fényképeim egyike :)

elkapott pillanat :)

És egy kis nászutas emlék....

Séta a tó körül...

Van, amikor egy rohanós hétköznap is jól esik sétálni egyet, vagy éppen várunk a nagyokra és ha szépen süt a nap, akkor nem bánjuk, ha ezt a szabadban tehetjük. Azt gondolnánk, hogy a kicsik elfáradnak az oviban, de ez nem mindig van ám így, sőt... Mint a képek is mutatják ezen a napos délutánon is tudtak még szaladni a tő körül. Igaz ez csak még hétfő volt, de volt még pár km a lábukban. Szeretek ezen a környéken lakni (bár nem saját), szeretem a természet ilyen közelségét, a friss és tiszta levegőt. A tó körül szoktunk futni is. Egy tókör közel egy km. Most hogy közeleg a Futafok, a fiúk is beállnak néha, hogy lefussák az ottani távot egy kis gyakorlásként. Hozzánk képest elég lazán veszik az akadályt, bár be kell valljam, hogy mi is egyre jobbak vagyunk. :)

puszi :)

kézen fogva csücsülés :)

Amikor borul a rendnek vélt káosz...

Már azt hittem, hogy tutira minden ok. És akkor elég egy aprócska változás és borul minden. Már eleve volt egy kis csere, mert Domi ma kivételesen nem edzés után ment dobolni Tamás (a dob tanár) egyéb munkája miatt, hanem rögtön suli után, egy órára. De ez elvileg még ok volt, legalábbis kedden úgy tűnt működik. Majd ma talán az első szünetben telefonál Dávid. ( Tudni illik beválasztotta az iskola a kerületi Iskolák Ókori Olimpiája vetélkedő szervező gárdájába, amire ő is és én is nagyon büszke vagyok, mert neki jó, mert érzi itt szeretik és ettől már nekem is jó, meg persze azért is, mert ezek szerint a suliban tud viselkedni, és csak nekünk jut a kamaszos kilengésekből?) Szóval azért telefonált, hogy a hatodik óra után megbeszélés lesz és nem tud menni edzésre, mert sokáig tart. Amíg beszéltünk, addig szép lassan azért kiderült, hogy edzésre tud menni, de nem végez csak kicsit később. Riadóztatta aput is, mert ma ott ebédeltek és ő volt a taxi sofőr szolgálatos a suli-dob-edzés vonalon. Na és innen indult a kalamajka. Mert apu elment Domiért, hogy elvigye dobolni, de kiderült, hogy MA megváltoztatták az órarendet és még lenne egy hatodik órája, ami eddig nem volt. Szerencsére ezt a problémát át tudtuk hidalni, mert elkértük erről kivételesen (informatika volt és mivel tavaly szakkörös volt, így nem is marad le egy óra kihagyással), szóval dobolás pipálva. Na és akkor jött a totális káosz.

Dávidért mentek vissza az sms-ben kapott időpontra, de ő sehol, mobilt nem veszi fel, sms-re nem válaszol. Viszont ahhoz, hogy legalább egyikük ebédeljen, apu elment Domival, hogy ő ebédeljen, én pedig vártam Dávid hívását. Szerencsére ma nálunk volt nagyiék autója, mert egészséges igazolásért is kellett menni az ovi kezdéshez Tökölre a doktor nénihez (hogy miért nem váltunk orvost? mert nagyon szeretem, totálisan megbízom benne, és neki is vannak ikrei is, így tudja mit élünk át velük, mellettük, emellett pedig kiváló szakember). Na és miután apuék kigördültek hazafelé, rá kb. két percre Dávid kikelve magából telefonált, hogy őt otthagyták a suliban, éhen fog halni, stb. stb., csak mint egy kamasz. Mint írtam, szerencsére autós napunk volt, így összeszedtük őúraságát, elvittük az edzésre, ahová megkapta aputól az ebédszállítmányát is (brassói apró pecsenye sült krumplival). Végül is mindenki mindenhol (majdnem mindenhol) ott volt időben, de nem sokon múlott. És oda a "zseniális" logisztikai rendem. Mi lesz itt még később?.... Azt hiszem nem kérdés, muszáj valahogyan szert tennünk ismét egy autóra. Eláruljam mit szeretnék ? Egy "bogarat". Tudom, nem hat személyes, de legalább nem arany árában mérik és a gyerekekkel egy felnőtt tutira befér (amíg meg nem nőnek túlságosan), hogy ezt a rohanást délutánonként tudjuk kezelni akkor is ha borul a "rendnek nevezett káosz". 
És a két kicsi még oviban volt :) És milyen csoda gyönyörűt alkottak.... Festettek létrát és kiflit (a jelüket nagyban) és csináltak szép csigabigát... Alkalomadtán megmutatom....

Szülinapom, pom, pom....

Egy nap, mint a többi :)

Leginkább így jellemezhetném, de mégsem. Mert amikor ott állnak öten, virággal a kezükben és mosolyognak, mint a kis angyalok, akkor meg tudom zabálni őket. Pedig tudom én, hogy betyárok mind egy szálig... De mégis az én öt pasim, egy nagy és négy kicsi.Kinek van még ilyen szép udvartartása? :)

Egy nap, amin mindent ugyanúgy teszünk mint szoktunk, de mégis más, mert készültek, susmogtak titokban, rajzoltak. 

Kerek szám, mégsem érzem úgy, hogy olyan nagy mérföldkő lenne. Amikor valamiért elhangzik, magam is meglepődöm, hogy már ennyi, de nem érzem. Amúgy pedig, amíg még csodálkoznak rajta az emberek, hogy mind a négy az enyém, addig nem is érdekes, mit mutatnak a számok :)

Sulisok

Elindult a szokásos őrület. Immáron néggyel, de most inkább csak a nagyokról írnék, hiszen a délutáni rohanásban a kicsiknek még nincs aktív szerepe, csak csendes (na jó zajos) szemlélői.

Hol is kezdjem... Hát azt már írtam, hogy Domi negyedikes és szeretnénk, ha felvételizne, Dávid pedig hetedikes, ami szintén nem kevésbé fontos, bár most inkább az előbbi jelent nagyobb vízválasztót számunkra. Nagyon örülnék neki ha sikerülne, mert Domiban van küzdés, akarás, azt hiszem még az önbizalom terén sincsenek hatalmas problémák. Neki mindenképpen érdemes bekerülni egy gimibe, és bevallom nekem, nekünk is könnyebbség lenne, ha tudnám, tudnánk, hogy nyolc évig jó kezekben van. Persze emellett nagyon fontos Dávid éve is, hiszen a hetedik sem egy könnyű tanév, két, pontosabban három új tantárgy. Ebből kettőre azt gondolom még hangsúlyt is kell fektetni, mert fontosak (fizika és kémia), a harmadik pedig az etika, ezzel még mi is ismerkedünk. És persze nála is nagyon szeretném megerősíteni a fő tantárgyakat, hogy jövőre ne úgy kelljen középiskolát választani, hogy ahová tuti sikerül, hanem ténylegesen legyen lehetőség válogatni, mit szeretne, szeretnénk.

A suli igazából nagyjából a szokásos időbeosztást adta, Domi minden nap fél egyig, kivétel a péntek fél három egy lyukas óra utáni testneveléssel. Dávidnak pedig minden nap 6 órája van, szerencsére zömében tesi az utolsó. Mégis van két húzós nap, a szerda és péntek, amikor a hatból ötre bizony tanulni kell. A pénteket kicsit kritikusnak gondolom, mert addigra mindig fáradt, de remélem nem vetítem át rá eme aggodalmam. És ehhez társulnak a délutáni elfoglaltságok. Amíg nyári edzés van, viszonylag egyszerű a dolgom, hiszen minden délután fél háromtól ötig tart az edzés. Ezt nehéz összekeverni, ráadásul most még mindkettőjüknek ekkor van. Bár így is akad két nap, amikor Dávid egyedül megy, Dominak szolfézs órája van ekkor a suliban. Kedden emellé neki még van egy dob óra is este felé, meg még egy csütörtökön. Dávid a fotózást abbahagyta :(, sajnálom nagyon, mert szerette, ráadásul szerintem nagyon színvonalas is volt, de egyszerűen nem lehet ennyi felé szakadni. Hat edzés hetente és még egy médiasuli, időnként kettő, ami tv felvételt jelent elmééleti és gyakorlati oktatással együtt. Ha a beosztása engedi ekkor is megy edzésre. Persze mindezek csak addig, amíg a leckék időben elkészülnek. Nagyon fogadkoznak a fiúk, hogy bírni fogják és tanulnak, Domi, hogy marad a kitűnő, Dávid, hogy a kitűnő a cél. Úgy legyen :-)

Ovisok

Azt gondolnám, hogy tök ügyesen beszoktak a fiúk, mert szerencsére nincs sírás és örömmel indulnak útnak reggelente. Mégis azt hiszem, hogy azért harcolnak ők is, nem csak én. 

Hogy én?

Igen. Az eszem tökéletesen tudja, hogy a legjobb helyen vannak, és látom azt is, hogy szükségük is van rá, a közösség formáló, építő jellegére, az együtt játékra, a kompromisszumokra, a szabályokra és egy másfajta rendszerre, rendre. Mégis nagyon hiányoznak itthonról. Na nem mert nincs mit tennem, sőt. Mire visszaérek a reggeli körjáratból majdnem kilenc óra és igazából nem is értem, hogyan tarthat eddig, amikor autóval alig 10 perc, tömegközlekedéssel pedig másfél óra. És akkor jöhet a munka (amíg még van), ebéd, vasalás és azon kapom magam, hogy már indulnom is kell vissza értük, mert mindjárt három óra. De nagyon nagy a csend. Senki nem vág a szavamba egész délelőtt. Fura. Szokom...

Hogy ők?

Igen. Mert mosolyognak, szeretnének menni, látszólag örömmel mennek be a csoport szobába. De. Minden nap van pisis, ad abszurdum kakis bugyi. Még ha csak menet közben lepisilik akkor is. Pedig itthon már napközben nincs baleset és a délutáni alvás is majdnem tökéletesen száraz egy-két Oli balesettől eltekintve. Sőt. Tegnap kicsit pörgős este volt és elfelejtettük rájuk adni a pelust. Reggel pedig minden száraz volt. Akkor ott bent miért? Persze ez csak költői kérdés, de mégis....

Túl az első héten...

Jelentem túléltük. Bár elég húzósra sikeredett, de azt hiszem tökéletesen, vagy legalábbis majdnem tökéletesen álltuk a sarat.

A hét elejéről már írtam valamikor a hét közepe tájékán. A hétvégénk sem volt kevésbé mozgalmas. Szerdán sikerült Domit végre beíratni Dobolni. Már annyira szerette volna. Így gazdagodott egy kicsit a délutáni programsűrűség (nem mintha eddig híjján lettünk volna), két szolfézs és két dobórával. Így Domi heti 4szer jár majd kajakozni, vasárnaponként külön matekozik, mert nem titkolt vágyunk egy sikeres felvételi. Dávidnak is beindult a média suli, ami heti egy-két alkalom, és mellette 5-6 edzés. Nem unatkoznak, mellesleg én sem, mert ezt összelogisztikázni úgy, hogy a nagyok közül senki sem akar a suliban ebédelni... Na de mindegy.  A kicsik egyenlőre nem nyújtottak be semmilyen igényt különórára, bár gyanítom, hogy január magasságában azért lehet, hogy egy úszást elkezdünk velük is. Nagyjából ennyi idősen kezdték a nagyok is, ráadásul ha Rolandék még úsztatnak, akkor azt még szeretni is fogják. Persze ha minden kötél szakad, akkor majd csak nyár elején dobjuk őket a mély vízbe (ezt amúgy komolyan írtam, mert a nagyok is mély vízben tanultak úszni, nem ért le a lábuk).

Szombaton az edzés egybefolyt egy kerületi sportág választó nappal. Volt futóverseny, ami kötelező volt a kajakosoknak, találkoztunk megint egy Olimpikonnal, persze van aláírásunk és fotónk is :) Domi lelkes gyűjtő és rajongó. Dávid pedig kamasz. De hát ez van, csak éljük túl... Persze azért nem panaszkodom, mert a visszabeszélésen és a lustaságon kívül annyira nem vészes. Ez pedig még kordában tartható.

Vasárnap pedig volt matek, nagyapa szülinappal karöltve. A szokásos séta sajnos lemaradt, pontosabban szombaton volt, csak annyira hisztisek, alkalmatlanok voltak a fényképezkedősdire, hogy nem örökítettük meg a sétát a várban.

Ma pedig egyedül vágtam neki villamossal, busszal, ikrekkel, "vissza"cumóval a reggeli ovijáratnak. Nagyon büszke vagyok magamra és a kicsikre is. Valljuk be a zsúfolt villamos két kapaszkodni még nem tudó gyerekkel, ahogyan rángat, felér egy hullámvasúttal, a busz hasonlóképpen. Az átszállásnál hatalmas cupival búcsúztak Domitól, és vagy harmincszor elmondták neki, hogy jó legyen (fejenként) :-). De nagyon ügyik voltunk, mosolyogva értünk be az oviba, és mentünk be a csoport szobába. Csak azt kellett megígérnem, hogy alvás után megyek :) 

Ha helyes az információ, akkor Dávid ma kapott egy ötöst föciből, angolból be kell pótoljuk amit tavaly ők még nem tanultak meg (past simple), és minden nap 6 órája lesz, elvileg szerencsés, hogy az utolsó minden nap a tesi.

Most pedig délután még megyünk egy kis információs sétára a suliba. Kaptunk pénteken két lapot, miszerint a sporttagozatosoknak kötelező a suliban is sportot választani. Eddig ez úgy volt, hogy azoknak csak, akik heti 3nál kevesebbet sportoltak egyesültben. Azért mi ennél jobbak vagyunk a heti 6 alkalommal minimum másfél órás időtartamban nem? A sulis elfoglaltságok pedig csak 45 percesek. Ráadásul mind edzés időben van. Remélem nem kell őket tovább szaggatnom, mint amennyit eddig maguknak választottak és még én is pártoltam. Persze csak amíg a jegyek rovására nem megy :)

...az úgy volt, hogy....

...az úgy volt, hogy...

Nagyon sok minden változás történt körülöttünk az elmúlt időszakban, és itt nem pár hétre gondolok. Hanem nagyjából évekre. 

A legnagyobb, vagy legalábbis erősen ott van versenyben az első helyért, hogy ikreket kaptunk :-). Két tüneményt, akik gyökeresen felforgatták mindennapjaink. Akinek nincs nem tudja mivel jár, de azt sem miből marad ki :). Nagyon sokaktól megkaptuk, hogy minek kellett nekünk ennyi gyerek, ha nem lenne, mennyivel könnyebb lenne. De én ezt nem így gondolom. Mert persze mi is terveztünk. Hármat. Négy lett belőle, de egy pillanatát nem bánom. Elképesztő energia szükséges a két legkisebbhez, de annyit adnak, hogy elmondhatatlan. Persze nem ez volt az egyetlen hatalmas változás az életünkben.

Jött a válság és a két tuti biztos nyugdíjas, jól fizető állásból hipp  és hopp lett részemről betegállomány és veszélyeztetett terhesség, kórház hosszú hetekig, amíg meg nem születtek, apának pedig lévén autóiparban dolgozott megszűnt pozíciója.

Egyik pillanatról a másikra nagy család lettünk, négy kiskrapekkel, két iskolással és két egészen apróval. Alvás minimalizálva, elfoglaltság, energiaigény annál több. És rengeteg öröm a négy fiúban. Persze azért nem tündér mesében élünk, szoktunk harcolni is egymással, meg kell küzdenünk egy kamasszal és egy majdnem kamasszal, akik mindenben a nagyot példázza, meg két duracell extra, lemeríthetetlen ikerrel.

Kézen fekvő, hogy valaminek változnia kell, mert nagyon szeretnénk, ha megint minden napsütéses lenne körülöttünk, és bár nem panaszkodom, mert sok a mosoly, de van hová visszatornáznunk magunkat a mélységi árokból....

Az okosok pedig azt mondják, ha mindent ugyanúgy csinálsz mint eddig, akkor semmi sem fog változni. Hát mi gondoltunk egy nagyot. Első lépésként elkezdtünk egy jó hónapja sportolni. Na jó, eddig sem ültünk otthon és lógattuk a lábunk, de azért azt mégsem lehet sportnak nevezni, ha rohanunk a gyerekek után, szaladunk két helyszín között, hogy időben mindenki odaérjen, legyen ebéd, vasalt ruha, tiszta lakás... Így egy nagyot gondolva elkezdtünk futni. Már próbálkoztunk vele tavasszal is, de akkor alig pár száz méter után meg akartunk fulladni... Most úgy tűnik kitartóbban harcolunk, már 2 km-nél járunk, 1400m-ről kezdtük, alkalmanként 50m-rel emelve a távot. Ma mivel átléptük a bűvös kettőt, elhatároztuk, hogy még egyszer ugyanennyi, utána pedig 100m-rel növeljük. Ez nagyjából két kör a tó körül, cél az 5-6 kör...

Remélem, ha mi tudunk változni, akkor az életünkben is elindul egy változás, pozitív mindenképpen :)

Első napok...

Már szerda van. Rohannak a napok, úgy látszik ezen a héten is, nem csak a nyári szünetben. 
 
Ovisok
Hétfőn már egész nap oviztak ikreink, méghozzá szülői kíséret nélkül. Reggel igazi komolysággal buszoztunk az ovi felé. Persze amikor beértünk és elkezdtünk átöltözni, sőt, nem is az udvarra mentünk, akkor már gyanús volt nekik, hogy valami itt nem olyan, mint volt. De ettől eltekintve mosolyogva mentek be játszani a csoportszobába, ahol ismét megszeppentek, hiszen a múlt héten alig lézengett egy-két kisgyerek az oviban, most pedig tele volt a szoba. De simán vették az akadályt, maradtak sírás nélkül. Állítólag rendesen ebédeltek, bár elhangzott egy-két "nem akarok", mégis mindent megcsináltak ügyesen. Hazafelé azért látszott, hogy elfáradtak. Amikor pedig itthon megérkezett nagyi, mert nekünk szülői értekezletekre kellett mennünk, hát kitört a sírás. Patyi sírt. Nem akart minket elengedni. 
Nem könnyű a váltás. Nem csak nekik, nekem sem. És bár nem tengek túl szabad időben, mégis hiányzik a napközbeni zsizsegésük. 
Kedden reggel már volt egy kis vitánk itthon, hogy ő mégsem szeretne ma menni, de hamar elcsitult. Szó nélkül öltöztünk át az oviban és ment be a terembe, amikor meghallhatta, hogy kint sír valaki a folyosón. Ekkor mindent kidobott a kis kezéből és kirohant, hogy nem akar maradni, maradjak ott vele. Szerencsére az óvó nénik zseniálisak, elkapták egy gyors puszi után és jöhettünk el, hogy minél előbb elfelejtse miért is sír. Délután mosolygott, motorozott, nem akart haza jönni.Oli halálos nyugalommal elvan bent és semmi gond látszólag a kis lelkével.

Ma reggel nem igen fűlt a kedve az ovihoz, sírt, hogy ma maradna itthon. Még bent is hüppögött, de mivel a mi tündér óvó nénink és dadus nénink már e pár nap alatt is megismerték őket, ott várta őket a verda, így mosolyogva indultak játszani. Azt hiszem azért minden a kis lelkükben nincs rendben mert bepisiltek, bekakiltak ma bent. De úgy jöttünk el, hogy "Szia óvó néni, holnap jössz értünk?"

Sulisok

Bizony az iskola is elindult. Nem mondom, hogy várták, de az  sem lenne igaz, ha az ellenkezőjét állítanám. Hol is kezdjem. Talán a másik végén, a legnagyobbnál. Hetedikes lett. El sem hiszem.... Szerencsére nagyon jó fej ofőt kaptak, aki szerintem kellő szigorral tudja majd őket terelgetni, ami a kamaszoknál azt hiszem nélkülözhetetlen is. Még nincs végleges órarend, de azért azt tudjuk, hogy lesz kémia, fizika és az eddigi 3 csoport matek és angol helyett (ennyi felé volt tavaly szétosztva az osztály tudásszint szerint). Lesz mit pótolnunk, mert most csak egy csoport van és a legerősebb maradt meg. Azt hiszem, ha ez esetleg érdemjegy romlással járna, akkor is jobban jártunk. Jaj és majd elfelejtettem, bár még nem kaptuk kézhez, de ha minden igaz, akkor már NINCS BTM papírja Dávidnak :-) Ezerrel kajak és Média suli. Persze csak amíg a suli nem bánja - Kajak akkor is marad, mert különben én bolondulok meg a felesleges energiáitól :-)

Domi negyedikes. Készülünk felvételizni. Mindemellett kajakozik. Igazából őt annyira nem féltem, csak attól, hogy ha nem eszik elfárad és ha elfárad, akkor hisztis. És dobol :-) Királyság. Már olyan rég óta szerette volna. Ráadásul nagyon jó fej a tanár a zenesuliban. És most lett hely, persze a korábbi odajártunk, meghallgatta, tehetségesnek ítéltetett alapon. Annyira örülök. Ma be is iratkoztunk. A szolfézs pedig a suliban van, ahhoz ki sem kell lépnie a suli kapuján.

Hát egyenlőre ennyi, de azt hiszem köthetem fel a nacim, hogy a logisztika is rendben legyen :-)

Utolsó délután a nyárból vagy inkább az első az őszből?

Mielőtt nekivágnák egy újabb rohanós tanévnek, sétáltunk egy nagyot a fiúkkal a várban. Ezúttal buszoztunk és a Bécsi Kapu felől érkeztünk. Miközben sétáltunk felfelé egyszer csak hatalmas lövést hallottunk. Persze azt mondtuk a fiúknak ez nem lehetett lövés, majd ahogy haladtunk felfelé meghallottuk a dobszót. Valami rendezvény féleség volt a sétányon, korhű jelmezes emberek, különböző harci díszekbe öltözött férfiak és nők. És tényleg lövés volt. Ugyanis pont mire a sétányra értük a Bécsi Kapu felől, ismét feldördült két lövés. A kicsik annyira megijedtek, hogy Patyi sírt is egy csöppet. Tényleg hangos volt. De miután az ölembe ugrott és megvártuk, hogy a jelmezes menet elvonuljon, már szent volt a béke, a fiúk fiúk arcára pedig kiült a szokott mosoly, mert nagyon élvezték a sok-sok-sok ágyút. 

Kész szerencse, hogy van belőlük jó pár, így nem volt marakodás ki melyiket mássza meg :-)

 

 Egy kis "erőszakkal" sikerült négyüket egy képre varázsolni, bár Oli nagyon tiltakozott a közös ágyú ellen :-)

Hatalmasat hancúroztak, tüzeltek, lőttek, fogócskáztak az ágyukon, ágyúk között. 

Valahogy Patyinál kötött ki Dávid mobilja, teljesen elvarázsolódott vele pár percre.

 Majd sétáltunk is egy csöppet (ahogy Patyi mondaná). 

Oli elfáradt:

 

Lefelé pedig beugrottunk egy "burgeres" fagyiért, hogy rohamléptekben siessünk a buszhoz, hogy az óránként egyszer járó (szerintem lehetne sűríteni így este felé, legalább kettőre :-) ) kapuig hozó buszunkat elérjük.