Zsúfolt, de remekbe szabott hétvége

Hát nem volt hasadra süt a nap hétalvó verseny nálunk ezen a hétvégén. Amúgy biztosan mi, szülők nyernénk a versenyt, mert alap helyzetben minden gyermekünk hajnali kiskakas. De szombaton reggel uszoda járat volt. Beindult a téli edzés, aminek minden szombaton eleme a világvégi (legalábbis otthonunkhoz képest elhelyezkedését tekintve) uszodában. De mindkét fiúnak tetszett a hajnali menet (indulás 9kor itthonról), mert amíg Tom elvitte Dávidot és Bendegúzt az uszodába, Domi ment a kis barátjához, Boldihoz játszani. Amúgy Boldi és Bendegúz testvérek és Boldi Domi osztálytársa. Na ezt sikerült jó bonyolultan leírnom :-). Dávidék alaposan kiúszták magukat, 90 hossz a 33as medencében alig másfél óra alatt. Végre már nem akar Dávid megfagyni a medencében és nem adja fel fél úton.  :-))))) Domiék pedig úgy játszottak, mintha ez lenne az első és utolsó alkalom, hogy végre együtt lehetnek. Tényleg jóbarátok. De csak most, az őszi szünetben sikerült azt összehozni, hogy mindenkinek alkalmas legyen az időpont egy baráti hancúrra. Akkor Boldi volt nálunk, most pedig Domi ment. Azt hiszem, most, hogy mindkettőjük bátyja ugyanott edz, és szerencsésen felváltva is tudjuk őket az edzésekre hordani, a kisebbek is gyakrabban fognak tudni együtt játszani. Szóval az alatt a röpke két - két és fél óra alatt mindennel játszottak, mindent kipróbáltak, akárcsak korábban nálunk. De nagyon rendesek voltak, mert mindkét helyen el is pakoltak maguk után. 

A maratoni edzés, a kisebbeknek pedig a hancúr után mindenkinek jólesett egy kis ebéd, hogy Dávid újult erővel vethesse bele magát az angol órába Zsuzsa nénivel. 

És hogy egy kicsit szórakozás is kerüljön a napba, este libavacsorán voltunk nagyiéknál. 

Tegnap pedig...

Hát a vasárnap még inkább program-dúsra sikeredett. Már az  ébresztőt is korábban kellett megfújni, mint szombaton, mert 7 óra 50-re a vasút állomáson kellett lennie Dávidnak ahhoz, hogy részt vehessen a suli házi tájékozódási és túra versenyén. Vonattal, Hévvel, busszal mentek Csobánkára, illetve a Csobánka melletti Oszoly és Kevélyhegy térségébe. Itt csapatokat kellett alkotniuk és a terepen kijelölt pontokat kellett megtalálniuk. Az adott pontokon pedig túrázással és természetjárással kapcsolatos feladatokat oldottak meg. Kíváncsi leszek hol végeztek a versenyben :-) Fárasztó kis túra volt hegymászással, gyaloglással, tábor tűzzel együtt. De gyönyörű őszi idejük volt rengeteg napsütéssel és meleggel. Boldogan de fáradtan szállt le a vonatról este 6kor. És persze, csak hogy ne hasonuljon meg teljesen önmagával, még csomó leckét hagyott a túrázás utánra, amit "kínok kínjai" között írtunk meg, illetve tanultunk meg (ez utóbbit úgy ahogy). Tudom, hogy szigorúbb kellett volna legyek vele, és csak akkor elengedni, ha teljesen kész a kötelességeivel, de neki annyira szüksége van az ilyen társaival töltött, kötelezettség mentes, de mégis odafigyelést igénylő együttlétre, hogy nem volt szívem, nem elengedni őt. 

Nem félnék annyira, egyszer biztosan szívesen kipróbálnám, mert nagyon klassz érzés lehet, amikor felér a hegycsúcsra az ember :-)

Piros baseball sapi: sáros is, koszos is, de boldog kis nyárs faragó. Az én fiam :-) (A többiek miért nem annyira sárosak?)

Én is elmentem volna szívesen :-) -akkor is amikor ennyi idős voltam, mint most ő, de sajnos nem engedtek :-(       

Eközben azért mi sem itthon csücsültünk a babérokon, hanem kihasználtuk a szép időt és kedven helyünket vettük célba. Feladatunk is volt, mert Domiéknál labdarugó pályázat van folyamatban, ahova focis fényképekkel lehet nevezni egészen péntekig. És persze készült számos fotó tegnap a verőfényes napsütésben, hátha akad köztük egy nyerési esélyekkel bíró pályamű. :-) Hát majd meglátjuk :-) De mindenesetre Domi nevezni szeretne és ennek érdekében mindent el kellett  követnünk, hogy válogathasson a fényképek közül. Egy kis ízelítőt?

Azt hiszem gyakrabban kéne mindkettőjükkel ilyen görbe napokat csapnunk, amikor igazán csak ők vannak (bár most sem csak Domi volt, mert a két kis úthenger is velünk volt), vagy még pontosabban fogalmazva az ő program kérésük kerül előtérbe és csak velük. 

És persze miközben röpült a labda, kattogott a fényképező, megtanultuk a verset is a vers és próza mondó versenyre. :-)))

Márton napi lámpás felvonulás

Kotta és kép innen

Dávidéknak német testvér iskolájuk van. Mielőtt ebbe az iskolába kezdett volna járni, már akkor is megemlékeztünk Márton napjáról, ha másképpen nem is, finom libasült formájában. Mert nehogy elvigye a lúd a szerencsénket :-)

Mióta azonban sulis lett, minden évben ezen a napon lámpás felvonulás a program délután a sötétben. Ilyenkor az iskola udvarán mécsesek fényénél megemlékeznek Márton napjának történetéről, dalokat énekelve végig vonulunk az iskolát környékező utcákon a lámpások fényében. Az egész program nagyon hangulatos. A felvonulás végén a gyerekek cukorkát kapnak.

Fotó innen

Dávid piros kabátban majszolja a lila hagymás zsíros kenyeret tavaly a felvonulás végén :-)

Fogadó óra két felvonásban

Mosoly mosoly és mosoly :-)

Talán tényleg meg kellett várjuk a felsőt. Talán a több tanáros rendszer mégis csak sokkal jobb. Talán Dávid is érezni fogja, hogy ha akar, ha tanul, ha készül, ha nem felejti el felírni a leckét, akkor LESZ eredménye, lesz SIKERE. Mennyi ha és mennyi talán.

De azt hiszem talán tényleg elindult valami pozitív. Már az teljesen pozitív volt, hogy minden őt tanító pedagógus megkapta az információt a gyermekről. Ebben megmondom őszintén az előzmények (első négy év után) nem voltam biztos. És miért mosoly. Mert végre nem azt hallgattam, hogy problémás. Hanem, hogy ügyes, ha akar okos, aktív az órán, látszik, hogy odafigyel (legalábbis próbálkozik). És persze a jegyei nem mindig ezeket az állításokat hivatottak alátámasztani, azért azokra sem igen lehet panaszom. Ahol becsúszik a baki, abban sajnos benne van ő is, mert általában itt mégis csak előkerül, hogy nem véletlenül van papírja, azaz figyelmetlen. Mert ha nem írja fel a leckét, akkor biztos nem is csinálja meg, azaz lecke hiány lesz, amiből előbb vagy utóbb, de jegy születik (nem feltétlen elégtelen, de rosszabb jegy, mintha mindig minden lecke meglenne). Vagy ha a leckét a füzetbe kell megcsinálni, akkor nem a könyve készítse el. De ha ezeket elfelejti, akkor ember legyen a talpán akár a tanszobán, akár szülőként otthon, aki ellenőrizni tudja kész van-e. 

De alapvetően tegnap boldogan jöttem haza a maratoni fogadó óráról. valahogy a szervezést is ludasnak érzem. Mert az épület hatszáz pontján voltak a tanárok (én ha mindenkihez eljutottam volna, akkor 8 pedagógust kellett volna végiglátogassak), kígyózó sorokkal. Három órát voltam az iskolában, de érdemben talán ha egy órát töltöttem ott, a többi időt sorban állással tengettem. Na jó, nem unatkoztam, mert mindig volt ismerős, barát, aki hasonlóan várt a maga sorára, de jobb lett volna hamarabb végezni. Biológiából és földrajzból szerencsére minden rendben van Dáviddal, vezethetné kicsit pontosabban is a füzetét, de fiú létére szerintem abszolút ügyesen csinálja (főleg, hogy már nem másolják az órai munkát, hanem tanulnak jegyzetelni). Történelem és német, Éva néni nagyon szereti őt, nagyon megdicsérte, hogy ügyes, aktív, felkészült. Csak így tovább Dávid. :-) Angolból tudtuk, hogy van lemaradása, hiszen tavaly alap oktatásra járt, most pedig ő ragaszkodott az emelt szintű oktatáshoz. De Ági néni szerint megvan benne az akarat ahhoz, hogy utol érje a többieket, legyőzze a lemaradást. Szereti az órákat, sokat jelentkezik. És most, hogy az elmaradások leküzdésére még külön angolra is járunk, erre minden esély megvan. (Már csak azt kell mindenkinek a kobakjába belekalapálnia, hogy a szavakat minden nap tanulni kell és nem csak szóban kell tudni, hanem bizony le is kell tudnia írni őket hibátlanul) :-) Matek. Hát itt eleinte nagyon elkettyentem, mert bizony az óra eleji feladatok nem lettek rózsásak. (minden óra elején kapnak egy feladatot, aminek akkor lesz + a végeredménye, ha teljesen hibátlan) De a téma záró dolgozat jól sikerült. Megnéztem. A legkönnyebb feladatot rontotta el (kerekítés, mert nem figyelt, hogy mire kerekítünk: tízesre?, százasra?, ezresre?), és ha az jó, akkor hibátlant írt volna. De Zsuzsa néni megdicsérte, mert amit sokan elrontottak, ő azt is jól csinálta meg. Mégsem voltak hiábavalók a próba dolgozatok itthon? Irodalom és nyelvtan. Itt nem sikerült minden napsugarasra, de ezt tudtuk. Viszont azt hiszem határozottan javul a helyzet, mert szereti. Az órai munkája alapján fejlődést mutat. És irodalom órán is aktív. Talán a mozgékonysága is lenyugodni látszik, már nem akar trécselni, nem ficánkol a széken, nem hintázik, hanem jelentkezik. :-)

Remélem így marad és legközelebb is mosolygós lesz a fogadó óra (és egy picit rövidebb :-) )

Most akkor kié is a járóka?

Avagy a szombat esti házimozik díszlete :-)

A legkisebb bulihuligán :-)

Mire jó ha az embernek van két humoros bátyja :-)

Gyakoroljuk a gördeszkás trükköket (nem lehet elég korán kezdeni) :-)

Vigyora-mogyoró éjjel 11-kor :-)

...

A szünet hamar véget ért és hipp-hopp vissza kellet zökkenni a napi kerékvágásba. Reggel ez nem ment nagyon flottul. Hetek óta rosszul alszunk, leginkább a kicsik ébredései miatt. És bár nekem van a világon a legrendesebb és legbevállalósabb férjem, mégis minden nyikkanásukra felriadok én is. Mint kiderült az előbbi mondatból, ő az éjszakás :-) Már nem esznek a kicsik éjjel, de a legutolsó telehold óta többször ébrednek éjjelente és nem alszanak vissza, hisztisek, csapkodnak, sírnak. Mit rontottunk el? Vagy mi volt a holddal? Persze tudom, hogy jön a foguk, meg sok a front, de mindent mégsem kenhetünk erre. És mivel rosszul alszanak a kicsik, ezért napközben is több a nyügi, hiszti, sírás. Estére már minden hajam szála égnek áll, nem szokott sok ép idegszálam maradni :-) Mert ha hiszti van, akkor az kő kemény. És nem egy hisztizik, hanem mindjárt kettő. Ennél már csak az szokott jobban sikerülni nekik, amikor felváltva csinálják. Azaz: mondjuk Patrik végig őrjöngi a délelőttöt és végre ebéd után kidől egy rövidke órára, és abban a másodpercben felébred Oliver és folytatja az őrjöngés, miáltal Patrik ismét nem piheni ki magát ébredés előtt, tehát már hisztisen ébred. De imádom őket, mert hisztisen is tündérek, két roham között is mindig produkálnak valami olyat, amitől túlcsordul az ember szíve szeretettel. 

De visszatérve a kiindulási pontra, reggel alig bírtam felébredni. És ha már én nem tudok felébredni, akkor persze, hogy úszunk az árral. De azért egy perc késéssel odaértünk az uszodába Domival, még maradt neki 9 perce átöltözni. Rohanás haza, irány Dávid sulija. Mert persze ma ebéd befizetés is volt. Kilométeres sorok az irodában. És persze, hogy nem tudtam mindent elintézni, mert a diák igazolvány pótlásához a díjat nem fizethettem be. És a további körök? Haza Domi táskájáért irány a másik suli,  ahol szintén ebéd befizetés, uszoda busz befizetés. És ha már ott vagyok, akkor egy kis büszkeség :-) CSILLAGOS ÖTÖS lett a környezet dolgozata. Neki egyedül. Ezekért a pillanatokért érdemes. Ilyenkor mindent elfelejtek. A sok nyüstölést, gyakorlást, fáradhatatlan próba dolgozat gyártást.... De semmiért nem adnám a mosolyát, amikor délután büszkén újságolta, hogy milyen ügyes volt. 

Itthon kézhez kaptam az én kis hisztis szemem fényét (az egyiket a négyből). Játszottunk egy nagyot a kertben miközben Oliver bent durmolta az igazak álmát. Volt kukucs, kincs gyűjtés, kergetőzés, macskahancúr (Mirr Murr-ral) és sajnos be kellett jönnünk, mert eleredt az eső. 

Délután pedig megint beindult a verkli, bár ma a kenu edzést kihagytuk. (Csúnyán esett és tegnap Dávid akkorát esett foci közben, hogy alig bír leülni a popójára.) Rohanás Domiért, majd irány az uszi. Onnan haza és fogadó óra első felvonás Dávidéknál. És miért első felvonás? Hát mert holnap folytatás. Két napos a fogadó óra. Ma teljesen pozitív volt a mérleg. :-) Legalább most már tudom, hogy igaz, hogy az informatikát emelt szinten tanulja Dávid, de mégsem kaphat jegyet belőle idén, mert a bizonyítvány nem engedi. Pedig eddig csak ötösei vannak. És az NSZO testnevelés oldala? Magdi nénit nagyon szeretem. Remélem Éva nénit is legalább ennyire fogom. Szeretem, hogy szereti Dávidot, hogy elfogadja őt a maga kis különcségeivel együtt, hogy nem akarja sablonba húzni. Szeretem, hogy önbizalmat ad neki. Mert az én figyelemzavaros nagy fiamnak nagyon kell a dicséret, az önbizalom, a pozitív töltet. És a SIKER. :-) És nagyon de nagyon jól esett, hogy megköszönte Magdi néni, hogy ott állunk mellette (igen Ő mellette), mert látszik, hogy foglalkozunk Dáviddal, átnézzük a leckéjét. És kevés az ilyen szülő, aki ennyire figyel a gyerekére ötödikben. És bár azt írtam, hogy NSZO testnevelés, de igen írásos leckék vannak, szövegértések és feladatok. Olimpiákról, olimpikonokról. És nemsokára az Ókori olimpiákról. 

Szerettem a mai napot, egy igazán pozitív nap lett belőle a borongós esős idő ellenére.

Tropicarium

Már sokszor jártunk itt még a kicsik születése előtt. Aztán tavaly egy foci tornán Dominik lett a csapat legjobb játékosa és nyert egy belépő jegyet a Tropicariumba. A kicsik mellett és persze iskola idényben Dáviddal való folytonos harcunkban nem jutottunk el vele hal, krokodil és egyéb állatfajok meglátogatásához. Pedig még a jegy lejárati idejét is sikerült kicsit megnövelnünk, de akkor jött a mindegyikükön végigfutó campylobacter fertőzés. Nagyiéknak volt egy ötlete, hogy mi lenne, ha az őszi szünetben vagy egy mozit vagy a Tropicariumot meglátogatnák a nagyokkal. Ez utóbbit választották a fiúk. Nagyon készültek, vittek két fényképezőgépet is. Fejenként készítettek vagy 100 fotót, amiből nagyjából 5-5 fénykép lett használható, de azok között vannak igazi gyöngyszemek is, ha azt vesszük alapul, hogy két igencsak kezdő fotográfusról beszélünk. Azért volt fényképezőgép szerencsére nagyiéknál is, nagyon várom azokat a fényképeket. Azokból utólag töltök fel a fiúk remekművei mellé.


                                    

És a két legremekebb alkotás :-)

Halloween

Gyermekkoromban október vége, november elseje valahogy mindig szomorkás volt. Krizantémok, mécsesek, temetők, eső, hideg. Valahogy ennyi maradt meg bennem az őszből, az ősz végéből. 

Mindkettőnk minden nagyszülője fentről vigyáz már ránk. Szerencsére a fiúk még nem élik meg ezeket a hiányokat, régi emlékeket, bár már ők is találkoztak az elmúlással.

Az én apai nagyszüleim sajnos már régen nincsenek közöttünk, még általános iskolás voltam, amikor nagypapa felköltözött a csillagok közé. De ma is mosolyogva emlékszem, mennyi Csapd le csacsit játszottunk együtt. Nagyon szerettem őt. Az anyai nagyszüleimmel egészen más kapcsolatom volt, sokkal több emlékkel, kötődéssel. De ez érthető is, hiszen együtt éltünk, laktunk születésemtől az utolsó pillanatokig. Máig sóvárgok nagyi süteményeinek íze után, emlékszem, hogyan tanított vasalni, takarítani, és a főzés alapjait is tőle sikerült megtanulnom. Ma már nagyon bánom, hogy ezeket a nagyon hiányolt ízeket nem tanultam meg tőle. Mert vannak köztük olyanok, melyeket csak keresek folyton folyvást, de csak sóvárgok, nem lelem őket. Ilyen nagyi hihetetlen vadas mártása, mézes krémese, dió tortája... Nagypapa pedig ... :-) Nyugalom, türelem, tanítás, rajzok. Amikor egészen kicsi voltam, akkor ő vitt el sétálni, amíg a Jézuska feldíszítette a fát és odavarázsolta az ajándékokat alá, vagy együtt kötöztük a szaloncukrokat, megtanított rajzolni, megtanított a természet szeretetére. Nála is még oldalakon keresztül tudnám folytatni a listát. És a fiúk még ismerhették :-) Dávid volt a legszerencsésebb a fiúk közül, mert ő még viszonylag sokat kapott Dédpapából (az egyetlen dédszülőből, aki megérhette, hogy dédunokája szülessen). Mai napig emlegeti, hogy együtt reggelizett vele, és Dédpapa adta az alma falatokat és a katonákat. Istenem! Mennyit sétált Dáviddal, amikor még csecsemő volt és altatta őt mérhetetlen nyugalommal a levegőn a babakocsiban. És hányszor játszottak kukucs játékot itt az emeleten :-) Mennyi szép emlék. Domi is őriz emlékeket Dédpapáról, bár sajnos sokkal kevesebbet, mint Dávid. Őt is tologatta még a babakocsiban, falatokat is osztogatott, de aztán sajnos már hosszú ideje csak fentről vigyáz ránk. De emlékezünk :-) A fiúk mindig kérdezik mikor megyünk Dédpapához... És a temető parkjában sétálva (miközben szép színes leveleket, gesztenyét szedegetnek ilyenkor ősszel a fiúk, és keressük az elmaradhatatlan kísérőinket a mókusokat) mindig beszélünk róla, emlékezünk. És nem csak ilyenkor, halottak napján. Hanem sokszor. És olyankor is sokszor gyújtunk mécsest. Azt gondolom, hogy szerencsésebb így emlékezni, mosollyal konstatálni még mindig fájó hiányukat, mint régen, ahogy emlékeimben élnek a régi idők Halottak napjai.

Mint ahogy szeretem azt is hinni, hogy aki távozik, az a lélek újjá születik. Tom nagyszülei sincsenek már sajnos közöttünk. Én szinte alig ismertem őket. Az apai nagypapája akkor ment el, amikor Dávidot vártuk. Anyai nagymamája pedig pont születése előtt. Az apai nagymama pedig mikor Dominik érkezett. 

Ma már szeretem Halloween-t. Amikor szinte szertartás szerűen faragjuk a töklámpást, rendelés szerinti figurákká és közben égnek a mécsesek és emlékezünk. Szeretem a sok színes falevelével, és a gyerekek mosolyával, ahogyan várják mi lesz az idei tökből. Most is faragtunk, és ma is lobognak a mécsesek itthon...

Ősz, szünet

Igazából a nyarat szeretem. De nem mondanék igazat, ha azt állítanám, hogy nem szép az ősz. Szeretek az őszi napsütésben sétálni. Tegnap például kedvenc helyünkön sétáltunk a fiúkkal, és bár ott gondozzák a parkot, szedik a faleveleket, de mégis van avar a maga színes kavalkádjával. És persze nekem van két bolondos nagy fiam, akikben folyton folyvást túlteng az energia. Muszáj őket lemozgatni. És ha már Kopaszigát, akkor nem maradhatott otthon a foci labda és a roller sem. A  gördeszka csak azért pihent a csomagtartóban, mert azt nem lehet bevinni a parkba. És ha már van foci labda és nőnek fák a parkon belül, akkor persze hogy van kapura lövés. És ha van kapura lövés, akkor vetődés is. És ha vetődés.....

Szóval Domi hozta a formáját és egy avarban történő hempergőzés után közölte:

"- Apa, Mami..... csináltam levélangyalt!"

 :-)

Ugye, hogy nem lehet nem mosolyogni? Imádom őket. Néha (de tényleg csak néha) olyan komolyan is lehet velük beszélgetni, mintha felnőttek lennének, máskor pedig önfeledt gyerekek, akik nem csak hóangyalt, hanem levélangyalt is tudnak csinálni. És ennek eredményeként született egy madárijesztő is, mert Domi ruháján ott figyeltek mindenhol a színes vagy épp elszáradt falevelek.

Remélem a héten még lesz részünk ilyen szép napsütésben. Most hogy szünet van szeretném még kihasználni az utolsó napsugarakat és sokat levegőzni a fiúkkal.

És ha már foci, akkor bunyó is, mint a nagyoknál :-)

És az ŐSZ....