Normafa

Vasárnap annyira szép napos reggelre ébredtünk, hogy azt gondoltuk, délelőtt kirándulunk, miután a fiúk túl vannak a matekon. A fiúkért menet a matekra elkapott minket egy majdnem nyári zápor (mert sütött közben a nap és meleg is volt, de mégis már olyan őszi volt minden), akkor kicsit meginogtam magamban, hogy jó ötlet volt-e a kirándulás, de mivel ez úttal sikeresen bepakoltuk az esőkabátokat, így semmi nem állhatott utunkba. Mire felértünk a Normafához, megint szép idő kerekedett napsütéssel és egyre melegebbel.

Kincseket kerestünk, mint makk, gesztenye, falevél, találtunk szép ágakat, és mivel itt van WWF által támogatott favágás, így csodás farakásokat is láttunk.

Voltak csuda vastag kidőlt fatörzsek is, amiket meg lehetett mászni klasszul...

Aztán találtunk kivágott fatönköt, amire mókás volt felállni és onnan lepottyanni :)

Megcsodáltuk az "égig" érő fákat, lehuppantak a kicsik az avarba, Domi talált különleges alakú farönköket, amikkel remekül elszórakozott.

Persze a kihagyhatatlan csoportkép is elkészült :)

Megmásztuk a János-hegyi Erzsébet kilátót, hogy kellően fáradtan, de mégis frissen induljunk haza felvenni az újabb harcot a leckékkel.

Millenáris

Szombaton apátlanok voltunk a nap nagy részében. Egyedül voltam itthon a fiúkkal és megharcoltam velük a szokásos meneteket. Reggel: beágyazás, felöltözés, befújás (asztma miatt a nagyoknál), fogmosás, leckefüzetekkel kivonulás konyhába. Eközben persze Dávid lázasan készült a randira (igen, ismét :), de mintha ez most kicsit más lenne, olyan igazibb féle). Szerencsére az időjárás kedvezett neki. Szóval így már nem csak apátlanok voltunk, hanem Dávidtalanok is :) Na de félre a tréfát. Hármasban voltunk itthon, mégis olyan volt, mintha egy egész óvodás csoport leledzene körülöttem, pedig igazából csak kettő volt az. Nekik próbáltunk kedveskedni a kedvenc filmek valamelyikével, mert tennivaló az bizony akadt bőven. A szokásos takarítás, mosás, mosás és mosás mellett nem mellékesen kellett valamiféle ebédet is varázsolni, ráadásul olyat, amit mind a négy szívesen fogyaszt. A sok tennivaló mellett, pedig nem mellékesen Domit hajkurásztam el a tv elől, hogy haladjunk a leckével, mert bár ő kirándulni megy, azért nem nagy baj, ha készen van az, ami kész lehet. Sőt. Én naiv, a felnőtt fejemmel már tudom, hogy neki lesz sokkal jobb így, na de Ő... Megküzdöttünk mindenesetre. A kicsik délre annyira túlpörögtek, hogy nem is vártuk meg, míg Dávid hazaér, hanem gyors ebéd után bedugtam őket ágyikójukba aludni. Oli hamar elaludt és nagyot is szundikált, viszont Patyi mindent kitalált. Persze azért nagy nehezen őt is sikerült "kiütni". Közben megérkezett Dávid is, és ebéd után ismét kezdetét vette a harc a lecke körül, immáron erősített gyereksereggel egészen apa érkezéséig. Hát nem voltam kipihent, mégis elindultunk egy kicsit mozogni, mert amikor egyszerre négy gyerekben teng túl az energia, akkor ez a legjobb megoldás. A Várban mostanában sokszor sétáltunk, viszont tekintve a nem túl korai indulást, próbáltunk valami közeli, de még is mozgásra teret adó helyszínt találni. Így esett most a választás a Millenárisra. És bár nincs közel, mégis szerencsés a közlekedés arra, így röpke fél óra alatt már ott rohangászott mind a négy betyár.

Valamiért erre azt gondolták, hogy mászóka, pedig nem is (szerintem), de mégis működött.

Utána pedig a fűben, tó körül rohangásztak, bukfenceztek...

Persze próbáltunk úgy is csinálni, mintha minden gyerekünk maga lenne a megtestesült nyugalom...

így sikerült egy csomó "szellemes" képet fotóznunk, mint a következő

...de hát ez nem ment túl sokáig :) és közben szépen elkezdett besötétedni. Megpróbáltunk csinálni egy két csoportos fényképet, azt hiszem látszik rajtuk, mennyire csücsült mindenki nyugodtan :)

Gondolom nem meglepő, hogy a séta végén ismét a "mászókánál" kötöttünk ki :)

Hogyan szakadjunk legalább két felé, avagy egy programdús szombat krónikája

Elég mozgalmas szombatnak néztünk elébe. A nagyobbaknak kajak verseny volt. És bár ezt most amolyan próba volt, hiszen elsőnek számított. Közben pedig Dávidnak jelenése volt a már említett Iskolák Ókori Olimpiája rendezvényen szervezőként. Kész szerencse volt, hogy az ő futama kora reggel volt, és utána szabad lett a napja. Tetszett neki nagyon a kajakverseny (bár most még az érem közelében sem lapátolt), szokta, hogy itt nem 7 - 10 hajó indul egy futamban, hanem sokszor bizony negyven. De külső szemmel mégis azt mondanám, hogy talán mégis jobban odatette magát, mint anno a kenunál. 

Ami pedig külön öröm volt, hogy azt láttam szeretik egymást a kajakosok. Na persze nem vagyok naiv, tudom én, hogy itt is van csúnya beszéd, meg egymás szekálása, de még sincs az a durva beszólogatás, kővel dobálás. A futam után aztán rohantunk a sportpályára és még éppen elcsíptük a láng meggyújtását. Dávid megkapta tógáját és beállt a csatasorba ellátni feladatait. Azt hiszem remekül érezte magát. Remélem azért mesél egy s mást, hogy milyen feladatok voltak a "versenyzőknek". 

Eközben Domi a gáton melegített, hiszen nemsokára jött az ő futama is. Várható módon nem szerzett érmet, de nagyon ügyesen végigevezte a távot. A futam után nagyiék Patyi hisztije közepette a két legkisebbet elvitték magukkal, könnyítendő a helyzetünkön. Mostanában, ovikezdet óta Patrik leginkább sehová nem szeret menni itthonon és a Tesco-n kívül. Ez utóbbinak is csak az a varázsa, hogy a pénztárak előtt van egy "néno" autó, amibe ha rendesen viselkednek, és éppen üres beülhetnek egy kicsit bohóckodni Olival. 

A jövő utánpótlása :)

Domira még várt egy váltó futam délután. Egy gyors ebéd után mehettünk vissza a gátra, készülődni a váltóra. Közben pedig folyamatosan mondogattuk Dominak, hogyan próbálja kicsit feltüzelni magát egy verseny előtt. (Idézet a Madagaszkár c. filmből: "Na ki az állat? Én vagyok az állat...) :) Olyan helyes a korosztálya. Csupa jópofa kiskölök, akik még mellette tudnak köszönni, ha látják, hogy ismernek valahonnan. Jól elszórakoztak a rajtig, majd a futam után is. 

 A nap végén pedig, immáron Dáviddal kiegészülve a családi csapat baktattunk kifelé a gátról, amikor Domi csak úgy mellékesen megjegyezte, hogy előttünk sétál egy kisfiú és az anyukájuk, "De hol a Miksa?", amikor a bokor mögül egy hang válaszolt, hogy "Itt vagyok" :) Amíg nem kellett elválniuk, addig beszélgettek kifelé menet. Már megérte kenuról kajakra váltani, nem? :)

Azt hiszem egyikünket sem kellett altatni. Amiért pedig nagyon hálásak voltunk, az a reggeli igencsak hűs időjárás utáni napközbeni derű és napsütés és jó idő.

Vasárnap délután a sétát nem lehet kihagyni. Ha csak nem szakad le az ég, akkor a lábaimban van a km. Persze nem csak nekem van mehetnékem, általában a kicsik is partnerek, meg a nagyok is. Sokkal kezelhetőbbek, ha tudják mozoghatnak. Szeretünk ilyenkor olyan helyeken járni, ahol nem kell kézfogás, lehet futni- szaladni persze csak bizonyos feltételek mellett, mint például, ha szólunk megállás, vagy visszajövetel. Az egyik nagy kedvenc a Budai Vár. A mostani sétával aprócska célunk is volt, bár most nem iskolai házi feladat telesítése miatt. Gesztenyegyűjtés. A múlt hét végén annyira tetszett a két legkisebbnek, hogy gondoltuk megismételjük a mókát. A sétányon pedig számos gesztenyefa várja, hogy terméseit összegyűjtsék a gyerekek. Nagy móka volt megint a bokrok tövében keresgélni a kis gesztenyéket, vagy ahogy a két legkisebb mondaná a golyókat. Tele rakták a fényképezőgép táskát. Gyűjtöttek mellé tüskék házikót is, így tökéletes házi őszi dekorációt tudtam varázsolni a gyertyás kosaramba, a vázába.  

Persze akad más móka is a sétányon, mert van látcső is, és a két legkisebbnek van két bátyja, akik időnként nem röstellenek tréfát űzni a kisebbekkel. Nem volt ez most másként, Dávid azt mondta Patyinak, hogy ha nem éri fel a látcső fenti nézőkéjét, akkor nézzen bele alul (ott ahol a pénzbedobálós része van), mert ott is ugyanazt láthatja, mint fent. A kicsi persze itta szavait. :)

Azután akadnak lépcsők, ágyúk, könyöklők, templomok, megállók, ülőkék, ahol szintén lehet mókázni.... Először az ülőkéket vették a fiúk célba (meg persze anya sem maradhatott ki a mókából)

Majd jött a könyöklő...

 A lépcsők...

És ha már nálunk volt a fényképező, és esti fények is voltak, akkor apa is játszott egy kicsit a géppel...

Mire hazaértünk teljesen besötétedett.