Nem így terveztem konkrétan ezt a napot. Mert tudom, hogy mindegyiküknek fontos a kitüntető figyelem. De a kicsik minden létező tervet felborogattak a kruppos rohamukkal. Mert hiába volt megbeszélve nagyival, hogy jön reggel és délelőtt vigyáz az aprónépre, ez már éjjel kiderült, hogy új tervet kell eszközölni reggelre. Így reggel mindenki autóba került és szép apránként eljutott a célba. Domi a suliba, Dávid az usziba, mi a doktor nénihez. Visszafelé még pont időben tettem ki Tom-ot az autóból az uszodánál, így legalább ő képviselt minket Dávid úszóversenyén. Nagyon ügyes volt és legalább már félig megcsinálta, amit kértünk tőle. Nevezetesen, hogy bár gyönyörűen úszik, most nem ez számít, hanem a gyorsaság és ezt legalább a hátúszásban sikerült hoznia, harmadik lett :-) HIPP HIPP HURRÁ És én is odaértem végül a nagy pillanatra, maikor is a versenyek végén dobogóra állt, nyakába került az érem és kezébe az oklevél. Ügyes voltál Dávid. Szeretlek nagyon. Büszke vagyok Rád.
Ezt most megkönnyeztem, Márti! Olyan nagy dolgok ezek. Emma a hétvégén nyerte meg első tenisz-versenyét. Zoli kísérte el, de az a mosoly, ami az arcán volt, amikor felhívott a győztes mérkőzések után elért idáig! És a pofiját sem felejtem el, amikor hazaért! Meg amikor azt kérdezte: "Akkor én most bajnok vagyok?"
VálaszTörlésPersze, ehhez kellett sok küzdelem, és jópár vereség. És nem mindig az érem a fontos. De azért néha igenis kell! Szárnyakat kapnak tőle, ugye?