Már egy hónapja meg volt az időpontunk, és nagyon vártam, hogy mi fog történni. Én hiszem, hogy semmi nem véletlenül történik velünk, hogy mindennek oka kell legyen vagy célja.
Már korábban jártam kineziológusnál, igaz akkor önös érdekből és nem a gyermekeim, pontosabban nem csak a gyermekeim érdekeit szem előtt tartva. Először akkor jártam ilyen kezelésen, oldáson, amikor Dávidot vártuk. Már elhagytuk a 30. hetet, de még mindig a popsiját tolta lefelé a kis kobakja helyett. Én pedig nagyon szerettem volna rendesen szülni. Így ismerősön keresztül kaptam egy elérhetőséget. Veszíteni valóm nem igazán volt - félre tettem minden szkepticizmust - hiszen ha befordul a betyár, akkor csak pozitív hozadéka lehet a történetnek. Így bizakodva vágtam neki akkor a kezelésnek. Sok érdekes, múltban történt dologra derült fény, kaptam házi feladatot is, és amikorra Piroska mondta megfordult Dávid és megszülhettem rendesen. Ezt követően hosszú ideig nem volt ismételt kapcsolatom a kineziológiával, bár már korábban is kacérkodtam a dologgal Dáviddal kapcsolatosan. Kicsit több mint egy éve ismét jártam kineziológusnál, a két pocaklakó betyárral, mert Oli szintén popsis volt és ismét szerettem volna rendesen szülni. Bár sikeres volt az oldás, és mindketten fej végűek voltak, mégis császármetszés lett a végeredmény az én leleteim miatt.
Dáviddal persze először végigjártuk a hagyományos, járt utakat. Nevelési tanácsadó, pszichológus, család terápia. Eredménye, látható és használható tapasztalata viszont nem igen volt. Persze az kiderült, hogy átlagon felüli intelligenciája van, nagyon okos, de ugyanakkor szívesen visszamegy "kisgyerekbe" feladat helyzetekben. A figyelem zavar természetesen mindig társul egyéb kapcsolt problémákkal, nála magatartási és beilleszkedési zavarral. Mivel azt semmiképpen nem szerettük volna, hogy lelki probléma is kerekedjen a gondok mellé - már amennyiben szerencsénk van és eddig nem társult - valamit lépnünk kellett. Sajnos esélyes az előbb említett társulás is, hiszen önbizalma kb. a nullával egyenlő és iszonyatosan pesszimista. Most pedig már minden egyéb módszer után, gondoltam, Dávidnál is megpróbálkozom, a nem hagyományos, nem a pszichológia tudományán keresztül megtalálni a problémák gyökerét és megoldását. Így kerültünk ma a kineziológushoz.
Már korábban jártam kineziológusnál, igaz akkor önös érdekből és nem a gyermekeim, pontosabban nem csak a gyermekeim érdekeit szem előtt tartva. Először akkor jártam ilyen kezelésen, oldáson, amikor Dávidot vártuk. Már elhagytuk a 30. hetet, de még mindig a popsiját tolta lefelé a kis kobakja helyett. Én pedig nagyon szerettem volna rendesen szülni. Így ismerősön keresztül kaptam egy elérhetőséget. Veszíteni valóm nem igazán volt - félre tettem minden szkepticizmust - hiszen ha befordul a betyár, akkor csak pozitív hozadéka lehet a történetnek. Így bizakodva vágtam neki akkor a kezelésnek. Sok érdekes, múltban történt dologra derült fény, kaptam házi feladatot is, és amikorra Piroska mondta megfordult Dávid és megszülhettem rendesen. Ezt követően hosszú ideig nem volt ismételt kapcsolatom a kineziológiával, bár már korábban is kacérkodtam a dologgal Dáviddal kapcsolatosan. Kicsit több mint egy éve ismét jártam kineziológusnál, a két pocaklakó betyárral, mert Oli szintén popsis volt és ismét szerettem volna rendesen szülni. Bár sikeres volt az oldás, és mindketten fej végűek voltak, mégis császármetszés lett a végeredmény az én leleteim miatt.
Dáviddal persze először végigjártuk a hagyományos, járt utakat. Nevelési tanácsadó, pszichológus, család terápia. Eredménye, látható és használható tapasztalata viszont nem igen volt. Persze az kiderült, hogy átlagon felüli intelligenciája van, nagyon okos, de ugyanakkor szívesen visszamegy "kisgyerekbe" feladat helyzetekben. A figyelem zavar természetesen mindig társul egyéb kapcsolt problémákkal, nála magatartási és beilleszkedési zavarral. Mivel azt semmiképpen nem szerettük volna, hogy lelki probléma is kerekedjen a gondok mellé - már amennyiben szerencsénk van és eddig nem társult - valamit lépnünk kellett. Sajnos esélyes az előbb említett társulás is, hiszen önbizalma kb. a nullával egyenlő és iszonyatosan pesszimista. Most pedig már minden egyéb módszer után, gondoltam, Dávidnál is megpróbálkozom, a nem hagyományos, nem a pszichológia tudományán keresztül megtalálni a problémák gyökerét és megoldását. Így kerültünk ma a kineziológushoz.
Nagyon vártam már, de izgultam is kellő képpen. Mert ugye nem mindegy, hogy Dávid elfogadja-e ezt a fajta megoldást, lehetőséget, segítséget. És persze az sem mellékes, hogy megoldást jelenthet-e a problémánkra, Dávid problémájára. Meg persze tudva azt, hogy mennyire összetett is ez a probléma, hány felől eredhet csak az általam ismert okok közül a gyökere, azért a félsz dolgozott bennem, hogy felesleges köröket futunk, segítek-e vele vagy ártok. Szerencsére abbeli félelmem alaptalannak bizonyult, hogy Dávid mit szól hozzá. Mert bár itthon tiltakozott keményen, hogy hova is megyünk, orvoshoz, meg már megint mit is akarunk tőle, de amikor bementünk és Anna elmagyarázta neki mi is fog történni, az hogyan fog történni, akkor előtört belőle a kíváncsiság. És azért valljuk be, egy gyereknél a kíváncsiság nagy úr....
Készségesen együtt működött a teljes másfél óra alatt, időnként konstruktív kérdéseket feltéve. Persze azért a felesleges locsi fecsije is benne volt :-) Számomra is nagyon érdekes dolgokra derült fény, és persze azt is konstatálhattam, hogy bár mindig mindenkinek az az első megjegyzése, hogy minden gyerekem tiszta apja -legalább az apaság kérdése nem lehet vitatott :-) - nagyon sok mindenben hasonlóan működik Dávid (és persze a többiek is) mint én. (Egyébként napról napra képesek változni, egyik nap tényleg Tomra, máskor viszont inkább rám hasonlítanak. Természetes, hogy minden nagyszülő a saját emlékeiből táplálkozva a saját gyermekeinek vonásait, az ő régi fényképeiken látott arcokat látja a gyerekekben, unokákban. Mint ahogy az is tény, hogy mindenki csak a saját múltját, annak emlékeit, képeit, vonásait ismerheti, a másik szülő kiskori énjét, vonásait, emlékeit pedig nem, így a hasonlítgatások mindig igencsak egyoldalúak. Még akkor is, ha tényleg elő lehet keresni olyan fényképeket, ahol tiszta anyja, vagy akár tiszta apja egy gyermek.) Amúgy mi tökéletes koktélt képeztünk magunkból mind a 4 gyerekünknél. :-) Én nem szeretem a hasonlítgatást, bár asszem ez a fenti eszmefuttatásomból ki is derül. Szerintem minden kisbaba, kisgyermek, gyermek legyen csak önmaga, hasonlítson csak és kizárólag önmagára, találja meg a saját személyiségét, tudja azt elfogadni annak minden pozitivumával-negativumával együtt. Akkor lehetnek majd igazán boldogok.
De visszatérve a mai kezelésre, hosszú, remélem eredményes és nagyon tanulságos volt. Menet közben Dávid is sokszor kérdezett, volt, hogy megelőzött engem. Néha kell egy kicsit más szemmel is nézni a saját életünket, környezetünket, a világot. Keresni egy két miértre a választ. Remélem hamarosan pozitív változásokról számolhatok be ennek kapcsán. És bár tudom, hogy nem szabad már holnap a változásokat keresni, hiszen a régi berögzült dolgokat nem lehet átprogramozni egyik pillanatról a másikra, de bizakodom, hogy pár hét elteltével tényleg nagyobb önbizalommal, képességeibe vetett hittel lát majd neki dolgoknak az én okos és ügyes nagyfiam. Hajlandó lesz elhinni végre, hogy ő igenis képes arra, hogy véghezvigye a célig a kitűzött feladatokat, képes az elfogadásra és a türelemre mások felé. Képes elengedni azokat a múltbeli dolgokat, amik már elmúltak, amiken nem lehet változtatni, és pozitívan tekinteni a jövő feladatai elé. De ezek nagy lépések még a felnőtteknek is, hát még egy 11 éves kiskamasznak.
:-)
Készségesen együtt működött a teljes másfél óra alatt, időnként konstruktív kérdéseket feltéve. Persze azért a felesleges locsi fecsije is benne volt :-) Számomra is nagyon érdekes dolgokra derült fény, és persze azt is konstatálhattam, hogy bár mindig mindenkinek az az első megjegyzése, hogy minden gyerekem tiszta apja -legalább az apaság kérdése nem lehet vitatott :-) - nagyon sok mindenben hasonlóan működik Dávid (és persze a többiek is) mint én. (Egyébként napról napra képesek változni, egyik nap tényleg Tomra, máskor viszont inkább rám hasonlítanak. Természetes, hogy minden nagyszülő a saját emlékeiből táplálkozva a saját gyermekeinek vonásait, az ő régi fényképeiken látott arcokat látja a gyerekekben, unokákban. Mint ahogy az is tény, hogy mindenki csak a saját múltját, annak emlékeit, képeit, vonásait ismerheti, a másik szülő kiskori énjét, vonásait, emlékeit pedig nem, így a hasonlítgatások mindig igencsak egyoldalúak. Még akkor is, ha tényleg elő lehet keresni olyan fényképeket, ahol tiszta anyja, vagy akár tiszta apja egy gyermek.) Amúgy mi tökéletes koktélt képeztünk magunkból mind a 4 gyerekünknél. :-) Én nem szeretem a hasonlítgatást, bár asszem ez a fenti eszmefuttatásomból ki is derül. Szerintem minden kisbaba, kisgyermek, gyermek legyen csak önmaga, hasonlítson csak és kizárólag önmagára, találja meg a saját személyiségét, tudja azt elfogadni annak minden pozitivumával-negativumával együtt. Akkor lehetnek majd igazán boldogok.
De visszatérve a mai kezelésre, hosszú, remélem eredményes és nagyon tanulságos volt. Menet közben Dávid is sokszor kérdezett, volt, hogy megelőzött engem. Néha kell egy kicsit más szemmel is nézni a saját életünket, környezetünket, a világot. Keresni egy két miértre a választ. Remélem hamarosan pozitív változásokról számolhatok be ennek kapcsán. És bár tudom, hogy nem szabad már holnap a változásokat keresni, hiszen a régi berögzült dolgokat nem lehet átprogramozni egyik pillanatról a másikra, de bizakodom, hogy pár hét elteltével tényleg nagyobb önbizalommal, képességeibe vetett hittel lát majd neki dolgoknak az én okos és ügyes nagyfiam. Hajlandó lesz elhinni végre, hogy ő igenis képes arra, hogy véghezvigye a célig a kitűzött feladatokat, képes az elfogadásra és a türelemre mások felé. Képes elengedni azokat a múltbeli dolgokat, amik már elmúltak, amiken nem lehet változtatni, és pozitívan tekinteni a jövő feladatai elé. De ezek nagy lépések még a felnőtteknek is, hát még egy 11 éves kiskamasznak.
:-)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése