Lucky és egy tanévnyitó

Lucky egy tündér. Nagyon helyes kis kutyalány. A gyerekeket imádja, és mérhetetlen türelme van. Nem zavarja, ha a fülébe visít a két legkisebb, hogy "vau-vau-vau", vagy a nagyobbak folyton hancúrra csábítják. Nyugodt, kiegyensúlyozott kutymuty, ami azt hiszem elengedhetetlen kelléke egy kiskutyának négy gyerek mellett. Dávid szerint pont ilyen kiskutyára volt szükségünk, aki még csak véletlenül sem morog, benne van minden buliban, és tündéri szemei vannak.

Azért persze nem unatkoztam, unatkoztunk így sem, mert lesben kellett állnunk kihajigált plüss játék lopkodás, bepisilés végett. És persze teljes gőzzel készültünk az esti és a holnap reggeli tanévnyitóra. Azaz átrendeztük a fél lakást, tologattuk a bútorokat, gyermek és kutya barát otthont próbáltunk varázsolni miközben persze felszámoltuk a nyár alatt keletkezett káoszt. A rendezkedés sikerességét majd megmutatja a jövő. Remélem Lucky nem tud majd mindenhova bemászni így és a két legpöttyebb gyerekem most már majd nyugodtan, akár egyszerre is ki fogom tudni engedni a járóka okozta ketrecből. Ez volt talán a legfontosabb szempont a tologatás közben. A két nagyobbaknál ennyi idős korukban meg sem fordult a fejemben, hogy az alsó polcokról feljebb kellene pakolni, vagy hogyan készítsek gyerek barát lakot a családnak, mely mindenki igényeit kielégíti. De a két duracell nyuszi mellett esélytelen lettem volna a korábbi berendezéssel. Ketten szaladnak három felé és tíz kézzel vizsgálnak meg minden számukra érdekesnek mutatkozó tárgyat. De most hátha...  :-)

A mai tanévnyitó ünnepélyességét elmosta a 10 fokos, esős időjárás. De jó volt újra a kis barátai  között látni Domit, látni, ahogy a tanító néni (Erika néni) mindenkit öleléssel és hatalmas puszikkal fogadott. És persze az is elképesztő, hogy a közel három hónap alatt, mekkorát nőttek mindannyian. A kis elsősökből komoly másodikosok lettek :-)

Kuty 3.

Hazaértek.

Igaz már régebben, de közben vacsiztunk, fürdettünk és persze játszottunk. Nagyooooooooooooon édi. LUCKY. Ez lett a neve a kishölgynek. 

A kicsik sikongattak örömükben, és kiabálták, hogy vau vau. A nagyok pedig simogatják, követik, szólongatják. Remélem a lelkesedés akkor is megmarad, amikor majd sétálni kell menni hóban, fagyban, sárban, esőben, forróságban, akkor is ha esetleg lenne más program is.

egy kis ízelítő....

(A szőnyeget azért feltekertük :-)  )

... ugye nem is lesz elkényeztetve nagyon nagyon nagyon...

Kuty 2. rész

Odaértek a fiúk, izgatottan várom, mit szól a két nagyobb. :-)
Addig egy kis ízelítő a két kisebb aktuális kedvencéről:

Csőbe másztam :-)

Ketrecen belüli kisketrec? :-)

Kuty

A fiúk elindultak a kutyért :-)

Fodrász

Én végre eljutottam a fodrászig. Mert a mérföldes lenövésem és a tonnányi "fiúktól" megőszült hajszálamtól muszáj volt végre megszabadulni. Ilyenkor annyira élvezem a hajam, amikor szép, frissen festett-melírozott, fénylő és selymes. 

De MA nemcsak én voltam fodrásznál. Hanem életükben először a nagyobbak is, Dávid és Domi. Nagyon élvezték. A kedvencük a hajmosás volt, mert csak hátra kellett hajtani, sehogy sem folyt a szemükbe a sampon és 
"-Olyan jópofa volt ahogy samponozták (Domi verziójában szappanozták) a hajunk!"
Aztán remekbe szabott Joe Jonas frizurát kaptak. Igazából a fazon ment nekem is itthon, ami miatt igazából a fodrász mellett döntöttünk, hogy annyi-de-annyi hajuk van, hogy muszáj volt ritkítani, azt pedig még én nem próbáltam és nem mertem kockáztatni. Szóval remek kis frizurák születtek. És csuda klassz kis bárszéken is ülhettek, legalábbis Domit jól megemelték a székkel :-)

Még egy kis gyerekszáj:

"-Anya, tök fura, hogy itt nem kell levetkőzni, mint otthon..."

Ezt természetesen mindenki hallotta, jót nevettünk. Mert ugyebár itthon az egyszerűség kedvéért amikor vágom a hajukat nincsenek ruhában és amúgy is irány a kád rögtön utána.

(Fotók majd holnap :-) )

Lassan indul a verkli...

Hosszú volt a nyár....

A fiúk teljesen kiszakadtak a mindennapos rutinból, megszűnt számukra létezni mindenféle kötöttség és kötelezettség. A napok a kikapcsolódásról, játékról, mókáról szóltak egy kis sporttal, edzéssel és edző táborral tarkítva. Kellett egy kis feltöltődés. Már lassan két hete, de az is lehet, hogy van az már három is, próbálom rávenni őket egy kis olvasásra, írásra Dominik oldalán és olvasásra, angolozásra Dávid oldalán. Mondanom sem kell, hogy bár első két nap én nyertem a csatát, azóta keményen vesztésre állok. De nem volt szívem erőszakosnak lenni, elég lesz hosszú hónapokon keresztül, amikor tényleg muszáj.

De egyre inkább látom már a szünet végét, ahogy sokasodnak az iskolákkal kapcsolatos teendők, események. Először csak az ebéd befizetés és próbáltuk pótolni a diákigazolványokat. Dávidéban én vagyok a ludas, elraktam és nem emlékszem hova, sehol nem találom. Domié viszont meg sem érkezett tavaly. Nála nem is volt gond, mindenféle cécó nélkül sikerült megrendelni az újat újabb 550 Ft-ért cserébe. Dávidnál nem jártunk sikerrel. Mert bár úgy tudom, az iskolán keresztül kell rendelni, azt mondták, hogy minden általuk rendelt megérkezett, egyet pedig nem adnak postára, mert sokba kerül, és érdeklődjünk az első hetekben. Na de kérem, addig nincs diákigazolványa? És vannak helyzetek, amikor igenis szükség lenne rá, pl. uszoda jegy, bérlet, stb. Mindenhova mégsem mehet velem, hogy igazoljam, hogy tényleg csak 11 éves. És mire megérkezik az is hetekbe telik. Miért ilyen macerás a bürokrácia?

Az ebéd befizetést követően pedig megkerestük az új osztályfőnököt, angol tanárt, Vera nénit és Zsuzsa nénit. Mert semmi információnk nem volt arról, hogy a tanár váltás során átkerültek-e azok az információk Mónika nénihez, amik Dávid BMT besorolását illetik. Hát jól gondoltuk, hogy nem :-( Bár nem értem, hogy amikor tanév végén az előző osztályfőnök átadta az osztály, és a gyerekeket egyenként, akkor egy ilyen, szerintem lényeges információt miért nem adott tovább. Persze ez inkább nekünk fontos, de én azt gondolom, ha az iskola két gyermek utáni támogatást kap az én egy szem gyerekem után, akkor nekik sem kéne teljesen fél vállról venni a szakvéleményt róla. És bár szerencsére nem a legsúlyosabb kategória és nem mindig produkálja a tüneteket, de akkor is figyelemzavara van, amit a számonkéréseknél igenis figyelembe kell venni és ehhez időnként tényleg társul egy kis magatartási és beilleszkedési zavar. És szereti eljátszani a "Buta vagyok" szerepet, mert kényelmes. De mi itthon, akik tudjuk, hogy rengeteget tanulunk, készülünk az órákra, és érdekes módon itthon tudja, sőt Vera néninél is tudja, akkor miért van az, hogy Erika néninél már nem tudta. Szóval emiatt voltunk Mónika néninél. Pozitív találkozás volt. Mindketten azt éreztük, hogy talán most lehet egy kis változást elérni. Mónika néni is köszönte, hogy bementünk, hogy beszélgettünk Dávidról. És azt gondolom, hogy nekünk is érdekünk volt, hiszen aznap kapta kézhez a szakvéleményt. Így legalább megkapta. Tudja, hogy ha megtalálja a motiválhatóságát, akkor mindjárt nem is problémás a gyerekünk.

Ági nénivel azért szerettünk volna beszélni, mert Dávid valamiért mindenképpen emelt angolra szeretett volna menni és így oda is került. Ettől mi féltettük őt, és még mindig féltjük. Gondoltuk, megkérdezzük a hozzá értőtől, hogy ő hogyan látja Dávid e vágyait. Esélyes hogy bírni fogja a tempót? Nem mondom, hogy megnyugodtam, de mindenképpen megnyugtatóbb, hogy a pedagógus szemével ügyes volt, és jól ment neki, mindenképpen megéri a próbálkozást. 

Úgyhogy még a héten azért próbálkozom visszaterelni őket a rendes kerékvágásba. Kezdtük azzal, hogy már nincs este filmnézés, hanem korábban fekszenek. És azért egy kis muszprogram is bekerült a menetbe....

Balaton

Úgy nagyjából négy évvel ezelőtt csodás nyaralásunk volt a Balaton-parton. A fél házat felpakoltuk , vittük a kutyát (Balu), bicajokat és béreltünk egy házat Balatonmáriafürdőn. Remekbe szabott hetet töltöttünk lent, sok kirándulással (Tihany, Badacsony, Keszthely). Séta hajóztunk, a fiúk kipróbálták milyen egy nagy hajót kormányozni. Etettük a hattyúkat, dobáltuk a pecabotot. És próbáltuk megszervezni, hogy kipróbálhassuk, milyen is vitorlázni. De ez a program csak nem akart összejönni. Ekkor az időjárás nem akart a kedvünkben járni, majd következő évben csak pár napra jártunk a magyar tengernél egy hosszú hétvége erejéig, amibe időben nem fért bele. Tavaly annyira csöppek voltak ikreink, hogy még gondolni sem lehetett egész napos programokra. 

Idén a hosszabb nyaralás csak szép álom maradt, de nyár nem telhet el úgy, hogy a fiúk valami nagyobb víz közelébe kerüljenek. Ekkor ismét kipattant a fejemből a mentő ötlet. Ha már csak egy nap jut a Balcsiból és az önfeledt nyaralásból a nagyokkal, akkor dobjuk fel valami igazán extrával. Vitorlázzunk. Tom telefonált, szervezett, így sikerült augusztus 19-re összehozni egy szép, élmény gazdag egész napos kalandot. Jutott a napsütésből, szép időből, vízből, melegből, barátokból, mókából, kacagásból, kellemes és megfelelő szélből bőven. És persze az elmaradthatatlan lángos, palacsinta és hekk is részese volt a napnak. 
De mivel eddig mindig valami közbeszólt és elmaradt az ígért hajókázás, most lakatot tettünk a szánkra és nem árultuk el a meglepi tárgyát a fiúknak. Legnagyobb szívfájdalmamra a két legapróbb itthon maradt nagyiékkal, de ők még nagyon pöttyek lettek volna ehhez a kalandhoz, és igazság szerint azt is szerettük volna, ha a két nagy ismét teljes valójában megkapja anyát és apát egy napra anélkül, hogy közben a pelenkát, a cumis üveget, a kiskanalat és a mindenhová követem a gyerekem játékot játszottuk volna. Szóval az volt a cél, hogy meglepetés legyen és csak rájuk tudjunk figyelni, az ő kívánságaiknak megfelelni. És hogy ne csak egy meglepetés legyen, egy nagyon közeli baráti család is velünk tartott, így minden gyermeknek jutott kisbarát is a maga korának megfelelően. 
A nyári időszámításaink szerint hajnalok hajnalán (reggel fél kilenckor) nekivágtunk a kb 170 km-es távnak. És mivel gyerekkel nem lehet útnak indulni mindenféleforma finomság nélkül, ezért még éjjel rétes készült, pattogott a kukorica, narancslé és ice tea és sok-sok ásványvíz is került a kosárba. Bár reggel borongós napra ébredtünk, mire megérkeztünk Máriafürdőre szépen kisütött a nap, kellemesen lengedezett a szellő és izgatottan vártuk, hogy hajóra szállhassunk. 
Nem mondanék igazat, ha nem aggódtam volna halálra magam attól, hogy melyik gyerekem fog előbb a Balatonba pottyanni a vitorlásról. Mert ugyebár elég szelesek, és mint ilyenek még a saját lábukban is képesek elesni, nemhogy egy ingó-bingó hajón. Kellemesen csalódtam, ugyanis úgy "rohangásztak" a vitorlarudak, feszítő kötelek és egyéb akadályok közepette, mintha egész eddigi életüket hajón töltötték volna. 

Elrontottuk... Beleszerettünk a vitorlázásba egy életre. Gyönyörű volt a Balaton így más szemszögből, a víz közepéről. Leírhatatlan nyugalom vett körül minket, már amennyiben lehet nyugalomról beszélni öt gyermek mellett, de mégis. A végtelennek tűnő víz látványa, a kellemesen simogató szellő, mely belekap a vitorlába... Elképesztő. Látványként is és élményként is. 70 m2 vitrolával "repesztettünk" a vizen. Sosem fogom elfelejteni ezt az első találkozást a vitrolázással. De a fiúk sem.

A kikötőből kifelé apa vezette a vitorlást, mert kapitányunk a vitorlák kibontásával, és a vitorlakötelek megfelelő állásával foglalatoskodott.

A két kispasim iszonyúan élvezte, hogy játszhatták a hajóskapitány szerepét, kipróbálhatták milyen kormányozni egy vitorlást, mely 28 láb hosszú, és 11 m magas az árbóca. Egy szép öreg kétárbócoson hajóztunk. És nem csak kormányoztak. Navigálták a hajót egész a túlpartig és vissza, segíthettek a vitorlák ki és behúzásában, foghatták és húzhatták-vonhatták a vitorlaköteleket. Mindeközben pedig érdekes  történeteket hallgattak a kapitánytól. Volt köztük szép legenda és valóság is. Azt hiszem tényleg sikerült amit szerettünk volna, egy életre szóló élményt kaptunk mindannyian. 

Visszafelé pedig még a tó közepe táján horgonyt vetettünk és pancsoltunk egy nagyot ahányan csak voltunk. Az igazi kapitányt kivéve :-) Dávid hatalmas fejeseket ugrott a hajó orránál lévő hídról, de a fürdőlépcső tetejéről is. 

És persze mint minden nagy élményt követően, fogadalom is kellett, meg kellett ígérni, hogy jövőre is megyünk, ha lehet többször is. És magunknak pedig, hogy igyekszünk majd mindent elkövetni ahhoz, hogy egyszer majd szert tehessünk egy kisebb, de saját vitorlásra a Balatonon. 
Nagyon jó volt csak Dávidra és Domira figyelni úgy, hogy egy cseppet sem kellett aggódnom a két kisebbért. És ha nem is jövőre még, de két év múlva már biztosan ők is kipróbálhatják milyen a vitorlázás a magyar tengeren, milyen a tóparti bisztók hekkje, lángosa, palacsintája és elmaradhatatlan vattacukra. Egy kicsit mi is visszacsöppentünk saját gyermekkorunkba :-)
Mire 10 óra után megérkeztünk nagyiékhoz, már aludtak mint a bunda. Domi álmában beszélt és hajót vezetett, hajókötelet húzott-vont azóta többször is :-)

Hangulatok (még) :-)

Kutyások

Mondhatni kutyások vagyunk. Mióta ismerjük egymást mindig volt kutyusunk. És immár harmadik éve cicánk is van. Nem amolyan kiállításra hordom és mutogatom, hanem olyan kis kedvenc, ajándékba. De nekünk gyönyörű. És nem utolsó sorban imádni való. Most nagyon pótolja Balut, mert amikor hazaérünk ő is jön, elénk szalad, lefekszik és vakartatja a pociját, kergeti a farkincáját. De Mirr Murr mindig is ilyen volt. Ettől függetlenül Balu nagyon hiányzik az egész családnak. Ahányszor csak elmegyünk a helye mellett, valamelyikünk biztosan megjegyzi, hogy szegény Balu, de nagyon hiányzik. A gyerekek pedig, hogy mikor lesz másik Balu? Amikor pedig reggeli, ebéd vagy vacsora után szokásunk szerint a megmaradt kutyusnak való finom falatokat vagyok kénytelen szanálni, akkor én szoktam nagyon elszomorodni, hogy Balu mennyire örülne ennek vagy annak a falatnak. Szóval mindannyiunknak nagyon hiányzik személy szerint Balu, de magának a kutyusnak a léte, ragaszkodása, hogy vár minket ha elmegyünk, farok csóválva örül ha megérkezünk, játszik a fiúkkal, hagyja, hogy a két kicsi ismerkedjen az állatokkal, kutyákkal és tulajdonképpen mind a négy gyermek azt csináljon vele amit csak akar. 

Úgyhogy szükségszerű, hogy kell valami utánpótlást találnunk Balu kutya nyomdokaira. Így hát elő az internettel, kutya könyvekkel, de elsősorban Veronikával, aki minden kutyok és macsok ismerője a baráti társaságban és akinek cicáinkat is köszönhetjük. Tudniillik régebben, még macsek nélküli létünk hajnalán mindenképpen whiskas és karthauzi cicákat keresgéltünk. De az igazat megvallva nem szerettünk volna több 10ezer forintokat kiadni egyetlen kiscicáért sem. De korábbi macskátlan létünk miatt nem igazán tudtuk merre forduljunk egy ilyen házi kedvenc beszerzésekor. És akkor egy alkalommal, amikor náluk jártunk vendégségben, valahogy előkerült a kutya és cica téma (hiszen náluk is lakik egy pár házi kedvenc, édesebbnél édesebbek). És Veronika talált nekünk egy kölyökcict, szakasztott karthauzi-t (bár pedigréje egy szál sem volt, még is mindenki csodájára járt és mindenkinek kellett volna a mi Sábánk). 

Így esett, hogy most is tanácsot kértünk tőle. Mert egy dologban biztosak voltunk, nem szeretnénk még egy szakállas colliet, és nem amiatt, mert nem volt jó választás 9 éve, hanem mert nem Balu hasonmást szeretnénk, hanem egy olyan házi kedvencet, akit nem hasonlíthatunk senkihez. (Na jó, tudom, hogy ez elkerülhetetlen, na de mégis könnyebben elkerülhető, ha nem szakasztott mása elődjének, a most még "egyetlenünknek".) És persze a legfontosabb szempontokat sem hagyhatjuk figyelmen kívül, miszerint az új kis jövevénynek eszébe sem juthat, hogy morogjon a gyerekekre, vagy ne legyen kedve velük hancúrozni. Egy ízig vérig gyerekbarát kutyra vágyunk. És tanácsot kértünk. Mégis milyen fajta legyen? Mert ötletek vannak most is szép számban  :-) Jack Russel terrier, Grand or Petit Griffon Vendéen, cseh terrier, fox terrier de még sorolhatnám a listát. És persze a fenti legfontosabb "elváráson" túl, legyen szobában tartható, rövid szőrű, barátságos, imádni való pofival, viszonylag kisebb termettel, legyen virgonc de mértékkel, szófogadó de kis bohóc aki néha ellenáll (csak hogy ne lehessen unatkozni). Család és gyermekbarát. 

Ennyi felsorolást követően megszületett a közös ötlet is: Basset Hound. Persze nem pedigrés, topp papírokkal rendelkező, hanem amolyan ajándékba adjuk kutyus formájában. De a mi barátnőnk ebben is tökéletesen otthon van (tudniillik nagy állatvédő, mentő, gondozó, gazdikereső,.... ).  

Nagyon várjuk a kis buksit :-) A fiúk még inkább. 

Hancúrra készültünk

Tegnap hancúrozni, sárkányt eregetni készültünk kedvenc parkunkban, de az időjárás nem volt kegyes ismét. Bár gyönyörű napsütés volt egy deka szellő, még annyi sem lengedezett, és szél nélkül sárkányt eregetni nem igazán lehet. Így a sárkány avatás még várat magára. Ellenben muszáj volt beszereznünk egy jó kis sült hekket, amit másodpercek alatt tüntetett el a négy kispasi. Sárkány eregetés helyett így egy kis parki pikniket rendeztünk. Imádom az ilyen mókával együtt eltöltött délutánokat, annak ellenére is, hogy mi Tomival két szót nem tudunk váltani, mert vagy az apróságok után futunk két felé, vagy pedig a nagyobbak bombáznak mindenféle kérdésekkel. Nagyon fognak hiányozni ezek a mókás délutánok, amikor a leckék mellett majd csak hétvégén fér bele a programba a hancúrozás így hatosban. Bár tegnap a halas piknikről nem születtek képek, azért most is fotóztam a fiúkat és sikerült pár jó képet ellőni róluk.

Szenvedünk

Mármint nem mindenki és nem folyamatosan. Csak Dávid, mert kénytelen tanulni, hogy behozzuk a lemaradást. És ha szenved, akkor ellenkezik, ellenáll, mindent kitalál, csak hogy ne kelljen tanulni. Ha pedig ő ilyen, akkor én is szenvedek, mert harcolnom kell vele. Nem szeretek vele harcolni, de az ő érdekében muszáj most ezt tennem. Felsős lesz intenzív angollal. Ha a lemaradásával kezdi a tanévet, akkor már az elején örök harcot kell majd vívjunk. Jó kis paradoxon, amit írtam, mert ugyebár most is harcolunk egymással szinte egész nap, de így talán eljuthatunk oda, hogy lemaradás nélkül, ezáltal siker élménnyel kezdje a tanévet és ne kudarccal. És ez most különösen fontos, hiszen ötödikben már minden tantárgyat más fog tanítani neki, mindenki másképpen fog számonkérni és ami a legfontosabb, TISZTA LAPPAL INDULhat. Talán nem lesz elkönyvelve sem "problémás"-nak, sem "csak erre képes"-nek, sem "sosem készül"-nek, vagy "készül, de csak anyuka szerint"-nek.

Annyira szeretném. Mióta segítség gyanánt elvittük a nevelési tanácsadóba, ahol kaptunk egy papírt arról, hogy figyelemzavara van, elkönyvelték problémás gyereknek. Állítom, hogy rosszabb lett a helyzete, mint volt. Mindig ő felelt elsőnek, maximum másodiknak, ha a megbeszélteknek megfelelően csak a lecke egy részére futotta figyelméből, akkor biztosan beírás született, pedig ....

Mivel mindig minden lecke csak akkor készült el eddig, ha együtt megcsináltuk, ami azt jelentette, hogy ott ültem mellette, amig meg nem csinálta, és minden nap mindent kikérdeztem, kikérdeztünk tőle, ezért igen, tudtam, hogy készült, tanult, és ha nem is csillagos ötösre, de tudja az anyagot. És ilyenkor jött mindig másnap a hidegzuhany. Felelés, röpdolgozat, nagydolgozat. Teljesen mindegy melyik, mert általában az eredmény azt mutatta, mintha nem készült volna. Volt, hogy kapásból azt mondta, hogy nem készült, volt amikor semmit nem sikerült belőle kihúzni, volt amikor üresen, vagy majdnem üresen adta be a lapot. A több oldalas, több órás dolgozatokat rendszerint a végén rontotta el, amikor láthatóan csökkent a figyelme. És sokszor kaptuk úgy vissza, hogy hatalmas piros betűkkel állt rajta, hogy MÉG EZ SEM MEGY? EZT SEM TUDOD? És ilyenkor az én szívem vérzett. Több okból is. Mert a saját munkám is semmibe veszett egy pillantás alatt, az elvesztett önbizalmat visszaépíteni keserves munka, és kiszedni a mélysűlyesztett gödörből egy kisfiút nem is tudom hogyan lehet. Főleg egy olyan papírral a birtokunkban, amely szerint Dávid nagyon intelligens, okos, de figyelemzavara van, másképpen terhelhető ezáltal, mint egy átlagos kisdiák.  

Hát remélem változást hoz a felső tagozat. És remélem megszűnnek a több órás dolgozatok is, hiszen ha nem egy tanító néni van, akkor nem lehet a dolgozatot még két órán keresztül írni. Igy lehet az, hogy az iskola kapott tőlünk még egy esélyt, de csak mert Dávid valami csoda folytán nagyon ragaszkodik hozzá. Ha most a tanárváltás és a felső sem hoz változást, akkor bár nagyon nem szernénk, de keresnünk kell egy másik iskolát neki.

Miért van az, hogy mi tudjuk, hogy tanulni szükséges és hasznos, de a gyerekek erre csak jóval később jönnek rá? A fiúk pedig méginkább.

És miért kell nekem, az anyukájának matematika, magyar, angol szakos tanárnak lennem ahhoz, hogy a gyerekem meg tudja csinálni a leckéjét, és tudja az anyagot? 

Ki tud igazán hasznos tanácsot adni, ami segít is? Ha a pedagógus szerint el kell fogadni, hogy erre képes, pedig tudjuk, hogy többre, csak valamiért nem akarja megmutatni...   vagy a nevelési tanácsadó szerint nagyon intelligens, sok dologban koránál fejlettebb, de majd megjön az esze legyintéssel elintézik....     vagy a pszichológus, akit összezavart (hiperaktív, majd két másik foglalkozást követően mégsem az, csak nehezebben alkalmazkodó, helyzetbe kell hozni és majd az hoz ereményt (ezek szerint hagyjam nem leckét írni, nem tanulni, majd jól megbukik és az segít?).....   

Hol van megoldás? Kinél?

Mozi...mozi...mozi

Méghozzá névnapi rendelés. Sokáig válogattunk előtte a kínálatból, mert bizony most jó pár gyerekeknek való film van kínálaton: Toy Story 3, Shrek 3, Kutyák és macskák 2, Az utolsó léghajlító, A varázslótanonc és még lehet, hogy itt sincs vége a felsorolásnak. 

Azt hiszem nagyon jó sikerült választanunk, igazi kispasis mozi sikeredett a legjobb baráttal, sajtos pereccel, ücsivel. A fiúk mindhárman el voltak merülve a filmben. De azt hiszem mi anyukák sem panaszkodhatunk, mert remekbe szabott mozizós délutánunk sikeredett. Ja, hogy még nem árultam el melyik fimet is választottuk a széles skálából?

Előbb egy kis előzetes. Van egy kétbalkezes, lábas korai nyugdíjazásra ítélt rendőr - Diggs, so-sok titkosügynök - csak pár név a rangsorból Butch, Catherine, a gonosz titkának  ismerője, aki erről mit sem sejt - Seamus. Egy kicsit James Bond-os, Mission Impossible-es, Hannibal-os történet. És persze egy volt titkosügynök  - Kopasz Kitty, aki gonosszá vált. A titkos ügynök szervezetek összefognak a közös cél érdekében. Ja, hogy a főszereplők mind kutyák és macskák :-) ?

Nekünk nagyon tetszett :-)

(A fiúk csak annyit mondtak a végén: Mamiiiiiiiiiiiiii, majd megvesszük? Légysziiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiii!)

Névnapok

Ma névnapozunk :-)
Többet is egyszerre. Az enyémet és a középső kisfiamét. Már amennyiben lehet középsőről beszélni, amikor négy gyereke van az embernek, igaz abból a két legkisebb ikrek lévén egy idős, na de köztük is van 3 perc kor különbség!!!! Igaz ők már felköszöntöttek engem az igazi napján múlt héten (Márta), ahányan csak voltak megrángatták a füleim, még a két legkisebb is apájuk segédletével. Imádom, amikor még önálló kis meglepetéssel is készülnek a legváratlanabb pillanatokban odahozzák és bájos kis mosolyukkal megtoldva átadják. ezekért a pillanatokért érdemes élni, és ilyenkor minden korábbi és jövőbeni csínytevésüket megbocsátom. Előre is. Ilyen meglepi volt a csokor, amit hétvégén kötöttek nekem. Senki még csak nem is említette a névnapozást, mert a családi ünneplést egy héttel későbbre terveztük Dominikéval egybekötve. Egy gyönyörű csokrot kerti virágokból. A csokor igazi szeretettel készült, mert a "vázátnembíromvirágok" egészen máig kitartottak. Viszont azért írtam, hogy névnapozunk ma, mert a közös ajándékunk egy 3D-s szuper családi mozi, mára halasztódott. 
A virágot mutassam milyen szépre sikeredett?
Úgyis megmutatom, mert imádtam a kis csokrukat :-)

Dominik már lassan két hete számolgatta, hogy mennyit kell még aludni a névnapjáig. Hát elérkezett a nagy nap a héten :-) 
Reggel már szaladt ébredéskor hozzánk, hogy Névnapom van, névnapom van, névnapom van.... Persze, hogy megráncigáltuk a kis füleit hajnali köszöntésképpen. Dávid pedig persze, hogy csak azért sem akarta mondani neki, hogy Boldog Névnapot Domi, mint ahogy ez igazi jó testvérek között illik ... azért egy idő után sikerült rávennünk, hogy köszöntse fel legidősebb öcsijét :-)
Eredetileg azt terveztem, hogy délután, remek napsütésben kimegyünk kedvenc helyünkre a Gátra és ott köszöntjük fel a nagyfiút, de az időjárás nem volt kegyes hozzánk. Nem jutottunk ki a Gátra Domi neve napján, sajnos a szomorú eseményünk miatt tegnap sem, ma pedig ismét esőre, dörgésre, villámlásra ébredtünk. A névnapi sárkány így nagyon várat magára. De egyszer csak sikerül felavatnunk és akkor lesznek fényképek is. A foci kártya gyűjtemény pedig csak gyarapodik és gyarapodik. Azért nem lehet ilyen könnyen kedvünket szegni, mert a névnapi meglepi mozi mára tolódott, a jegyek eltéve a kasszában és jön a legkedvesebb kisbarát is... Szóval a móka tervei tökéletesek délutánra, már csak a filmnek kell jónak lennie...  erről asszem majd utólag számolok be.

In memoriam BALU

BALU- Szakállas collie

Kilenc évet élt, töltött el családunk hűséges tagjaként, szeretetben, gyerekek kedvenceként.

Nagyon fog hiányozni mind annyiunknak a vidám ugrálása, bohókás pofija és kedves üdvözlése, amikor hazaérünk...

Érezd nagyon jól magad az örök vadász mezőkön kiskutyánk.